Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Century-On

A kínai vakcina az amerikaiak szerint is hatásos

Egy neves amerikai orvosi szaklap is hatásosnak és biztonságosnak nyilvánította a kínai Sinopharm-vakcinát.

Magyar fejlesztés hozhat áttörést a prosztatarák azonosításában

A 2004-ben alakult magyar orvosi cég egy PET-nyomjelzőt fejlesztett ki, amely az áttéteket minden eddigi módszernél pontosabban mutatja ki.

Nyár végére a fiatalok Modernával való oltását is engedélyezhetik

Százszázalékos hatékonysággal akadályozta meg a koronavírus-fertőzést a 12 és 17 év közötti serdülők esetében a Moderna által kifejlesztett Covid-19 elleni vakcina – jelentette be keddi közleményében Stéphane Bancel, az amerikai gyógyszeripari vállalat vezérigazgatója.

A WHO szerint a kínai vakcina is véd a vírusvariánsok ellen

Minden oltóanyag, amelyet a szervezet jóváhagyott, valamennyi vírusvariáns ellen véd.

Biztonságos az AstraZeneca-vakcina után másodszorra Pfizert beadni

Egy spanyol kutatás szerint az IgG antitestek mennyisége 30-40-szer volt nagyobb azoknál az embereknél, akik az AstraZeneca vakcina után a Pfizer/BioNTech oltását kapták, szemben a kontrollcsoporttal, amely tagjainak csak egy adag AstraZeneca-oltást adtak be.

Erőteljes és tartós növekedést jósolnak Közép-Európának londoni pénzügyi elemzők

Úgy látják, hogy a magyar gazdaság kilábalása várhatóan előbb indul meg, mint a többi közép-európai EU-s gazdaságé, mivel a hazai oltási program előbbre tart, mint a térség többi országában, és nálunk már a korlátozások feloldása is megkezdődött.

WHO: Az indiai vírusvariáns legalább 17 országban van jelen

Legalább 17 országban van jelen a koronavírus indiai variánsa, amely vélhetően felelős az Indiában kialakult egészségügyi válságért – közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Akár már a héten elfogadhatja a WHO a kínai vakcinát

A WHO neves tudósokból álló bizottsága április 29-én véglegesítheti a jelentését arról, hogy ajánlják-e globálisan vészhelyzeti alkalmazásra a Sinopharm-vakcinát. A jelentés várhatóan kedvező lesz, ugyanis az Egészségügyi Világszervezet korábban azt közölte, hogy az oltás hatékony és biztonságos – írta meg a Magyar Nemzet.

Havonta átlagosan 3 ezer forintot költenek otthoni kávézásra a magyarok

Az otthoni kávézásra havonta átlagosan 3 ezer forintot költenek a magyarok a Costa Coffee és a GKI Digital közös, kávézási szokásokat felmérő kutatásában, amelyben 2700 embert kérdeztek meg, közülük több mint kétezren rendszeres kávéfogyasztók. A válaszadók 28 százaléka ennél is többet, 3-5 ezer forint költ kávézásra, míg 5 ezer forint feletti összeget csak minden tizedik válaszadó.

Biztos, hogy nálunk halnak meg a legtöbben a koronavírus miatt?

A koronavírus-járvány komoly veszteségeket okozott Magyarországon, de az biztosan kijelenthető, hogy hazánk nem a legtöbb haláleset elszenvedő országok sorába tartozik Európában, ahogy ez tévesen több helyen is megjelent. Hogyan nem érdemes és hogyan kellene összehasonlítani egyes országok koronavírus-halálozási adatait? Ezzel kapcsolatban jelent meg egy angol nyelvű cikk egy tekintélyes orvosi szaklapban magyar szerzők tollából – írta pénteken a Mandiner.

Leállították a Johnson & Johnson-vakcina gyártását az USA-ban

A baltimore-i gyógyszergyár a Johnson & Johnsonnal (J&J) szerződött az oltóanyag előállítására, de az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelete (FDA) most leállíttatta az üzem működését – írta a Bloomberg hírügynökség.

A hazai harmadik járványhullám lecsengését mutatja a nemzetközi adatbázis

A hazai harmadik járványhullám lecsengését mutatja a nemzetközi adatbázis

Miközben az ellenzék további százak, ezrek halálával riogat, a járványadatokat gyűjtő wordometers.info görbéjén jól látható, hogy – bár minden egyes elvesztett élet borzalmas veszteség – végre leszálló ágba érhetett a harmadik hullám.

Egy szerb felmérés szerint 90 százalék feletti a vakcinák hatékonysága

Egy szerb felmérés szerint 90 százalék feletti a vakcinák hatékonysága

Szerbiai állampolgároknál, az oltást követően jól kialakult az immunitás a Covid-19 ellen. Ezt mutatta ki az a vizsgálat, amelyet az Atomenergiai Alkalmazási Intézet végzett 10 ezer állampolgár segítségével – írja a Magyar Szó.

A NASA Elon Musk űrvállalkozását bízta meg a Holdra szálló egység kifejlesztésével

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Elon Musk SpaceX űrvállalkozását bízta meg az első kereskedelmi jellegű Holdra szálló egység kifejlesztésével, az egység két űrhajóst visz majd az égitestre – közölte a hivatal pénteken.

Meghaladta az egymilliót Európában a járvány halottainak száma

A pontos adat szerint délelőtt 10 óráig 1 001 313-an haltak meg a földrészen a Covid-19 betegség miatt.

Egy amerikai tanulmányban dicsérik az orosz vakcinát

Egy amerikai tanulmányban dicsérik az orosz vakcinát

Az orosz felülmúlja az amerikai és német vakcinákat hatékonyság tekintetében – derült ki a Reuters hírügynökség egy amerikai kutatásra hivatkozó cikkéből.

Nem veszélyes az 5G

Nagyobb sebességének köszönhetően jelentősen csökken az adatátvitelhez szükséges idő, ami csökkenti a felhasználók elektromágneses hullámoknak való kitettségét – állapította meg a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 5G-vel foglalkozó ad hoc munkabizottsága.

Így éld túl ép ésszel a bezártságot!

Egyre gyakoribbak az olyan erőszakos cselekmények, amelyeket vélhetően a koronavírus okozta korlátozások és a beszűkült szociális élet okoz. Ezek elkerüléséhez adott lapunknak túlélési tippeket Hal Melinda pszichológus.

Munkahelyváltási hullámot hozhat a home office

A koronavírus miatt a távolságtartásról hozott intézkedések a munka világában is nehézségeket okozhatnak egyes szektorokban, hiszen sokan kellemetlenül élik meg a home office-t. Erről is beszélgettek Hidvégi Krisztinával, a Lounge Group médiaigazgatójával és Herczeg István coachtrénerrel, a PRO Controlling Kft. ügyvezetőjével a 90.9 Jazzy rádió Márkamonitor című műsorának L20 nevű marketingkommunikációs blokkjában.

Vissza az oldal tetejére