Eddig rejtélyesnek hitt objektumok sugároztak idegen jeleket a Földre
Horváth József György
2017.07.27. 23:38
Idén májusban különös jelek érkeztek egy 11 fényévnyi távolságban lévõ csillag felõl. A jelek annyira különleges tulajdonságokkal rendelkeztek, hogy több kérdés is felmerült eredetüket illetõen, így persze az is, hogy esetleg földönkívüli civilizáció küldhette õket.
Hasonló izgalmakat utoljára egy 1977-es észlelés okozott, akkor szintén megmagyarázhatatlan jel érkezett a világűrből. A felfedezés annyira szenzációsnak számított, hogy a rejtélyes szignál a "hűha" nevet kapta. Évtizedekig keresték a tudósok a forrást, ám hosszú ideig nem jártak sikerrel. Végül a St. Petersburg College csillagásza, Antonio Paris – a sci-fi rajongók legnagyobb bánatára – azt találta, hogy a jel kibocsátásáért egy üstököspár (a 266P/Christensen és a 335P/Gibbs) a felelős.
Nagyjából hasonlóan kezdődött a mostani észlelés is: a különös, tízperces dinamikus spektrumban érkező rádiójelek – amelyek ezúttal a "Furcsa" nevet kapták – a Szűz csillagképbe tartozó Ross 128 nevű vörös törpe felől jöttek. A szignálok a leírás szerint szélessávú, kváziperiodikus, nem polarizált impulzusok, amelyek nagyon erős diszperziós jellegűek, vagyis egyáltalán nem olyan jellemzőket mutatnak, amiből arra lehetne következtetni, hogy az említett törpecsillag bocsátja ki őket.
A tudósok három elméletet állítottak fel a jelekkel kapcsolatban. Eszerint a jeleket napkitöréshez hasonló jelenség okozhatja, vagy egy másik objektum bocsáthatja ki őket, amely a csillag látómezejében van. Egy harmadik opció is felvetődött, eszerint a szignálok egy szatellittől származhatnak. Az újabb vizsgálatok alapján ez utóbbi tűnik a legvalószínűbbnek.
A napkitöréssel kapcsolatos teória azért problémás, mert ez a kozmikus esemény sokkal kisebb frekvencián jelentkezik, ráadásul a szóródás alapján úgy tűnt, a szignálnak távolabbi forrásból kellene érkeznie.
Az eredeti felfedezést tevő Abel Méndez és kutatótársainak további vizsgálataiból viszont az derült ki, hogy a jelek mégsem a mélyűrből érkeztek, hanem egy vagy több, geostacionárius pályán keringő műholdtól.
Ez a pálya viszonylag messze, körülbelül 36 ezer kilométerre van a földfelszíntől, és az itt keringő szatellitek a Föld bármely pontjáról mindig azonos helyen, látszólag mozdulatlannak látszanak. A kutatók az Arecibo Obszervatórium és a Green Bank Teleszkóp segítségével jutottak az eredményre.
Ez több dolgot is megmagyaráz, de nem mindent
A geostacionárius pályán keringő szatellitekkel kapcsolatos elmélet több furcsaságot is megmagyaráz, például a különös frekvenciát, illetve azt, hogy miért tűnt úgy, hogy a jelek a távoli Ross 128 felől érkeztek (az égbolt e részén ugyanis sok geostacionárius műhold található).
Van olyan rejtély azonban, amely még megfejtésre vár. Az egyik, hogy miért látszott úgy, hogy a jelek a csillagközi téren keresztül utazva jutnak a Földre. A lehetséges magyarázat, hogy többszörös jelvisszaverődés okozta a torzulásokat, de még további lehetőségeket is vizsgálnunk kell"
– áll a kutatócsoport által kiadott közleményben.
(Origo)
EZEK IS ÉRDEKELHETNEK
OLVASTAD MÁR?
MÉG TÖBBET SZERETNÉK
