A XIX. századi romantikus irodalom legkiválóbb szerzőinek a fantáziáját is felülmúlja az, ami a magyar történelem 1848-49-es forradalom utáni időszakában történt.

A magyar és a világtörténelemnek az egyik méltatlanul elfelejtett időszakában, az 1848-49-es szabadságharc és forradalom leverése után több száz '48-as magyar honvédtiszt és két-háromezer honvéd Törökországba menekült, hogy onnan folytassa harcát a Habsburgok ellen.

A török hadseregben aktív szolgálatot vállaló magyar honvédek többségét a mai szíriai Aleppóba vezényelték. Így történhetett meg, hogy 1850-ben a város keresztény lakosait öldösni kezdő muzulmán arabok lázadását Murad pasa, azaz Bem tábornok parancsnoksága alatt magyar honvédtisztek vezetésével sikerült megfékezni.

A vesztes forradalom és szabadságharcot követő Habsburg megtorlások elől 1849 augusztusára több ezer magyar és lengyel szabadságharcos Törökországba menekült. Az orosz cári kormány és a Habsburg adminisztráció is a menekült lázadó katonák kiadását követelte Isztambultól, amire a köztük kötött legutolsó békeszerződés miatt az Oszmán Birodalom kötelezettséget vállalt – kivéve, ha az adott menekült áttért az iszlám hitre.

Ennek következtében a '48-as magyar honvédek és honvédtisztek közül több százan áttértek az iszlám hitre. Az áttérők többsége csak formálisan tette ezt meg, de például Bem tábornok – aki több sebesüléséből sem gyógyult még fel – ragaszkodott hozzá, hogy őt metéljék körül az iszlám előírásainak megfelelően.

Ekkor Kossuth Lajossal Törökországban tartózkodott Perczel Mór, Batthyány Kázmér, Egressy Gábor és Guyon Richárd is. A honvédtisztek közül sokan áttértek az iszlám hitre, így Kmety György Iszmail pasa, Bem tábornok Murát pasa, Stein Miksa Ferhát pasa, Guyon Richárd Hursid pasa néven szolgált az Török Birodalomban.

Kmety és Stein lengyel bajtársaikkal (Wladyslaw Koscielski, mint Szefer pasa, illetve Michal Czajkowski mint Szadik pasa) kozák és lengyel ezredeikkel feladatot kaptak a kaukázusi fronton.

Bem pedig először a Duna jobb partján levő erők parancsnoka lett, majd pedig a mai szíriai területekre küldték, hogy ne legyen túl közel Ausztria határaihoz.

Bemet, azaz Murad pasát és közel húsz honvédtisztet a többiektől elkülönítve Aleppóba küldte a szultáni udvar, ott aktív katonai szolgálatba helyezve őket. Bem újra meg újra azt kérte, hogy a ruméliai oszmán erőknél teljesíthessen aktív szolgálatot, ahol lehetősége nyílna az osztrákok és az oroszok ellen harcolni. A Porta, a szultáni udvar azonban ezt az adott időszakban szükségtelenül kihívó lépésnek tartotta, és inkább úgy gondolta, Bemet inkább az arab tartományokban kell állomásoztatni.

Ennek megfelelően Bem és tizenkilenc követője – akik mind muzulmán nevet vettek fel – 1850 kora tavaszán meg is érkezett Aleppóba. E csoport tagjai között volt Kmety vezérőrnagy (Iszmail pasa), Stein vezérőrnagy (Ferhád pasa), Guyon vezérőrnagy (Hürsid pasa), Zarzycki (Oszmán bej), Woroniecki (Juszuf bej), Grimm (Musztafa bej), Baróthy (Osz-mán bej), Thoult (Ibrahim bej), Fiala (Ömer bej), Hollán (Iszkender bej), Nemegyei (Ömer bej), Albert (Szelim bej), Orosdy (Ömer bej), Schinberk (Tahir bej). A hajdani magyar honvédtisztek a török szultán szolgálatában mindannyian a rangjuknak megfelelő fizetésben részesültek.

A magyar honvédtisztek egy etnikai és vallási feszültségektől forrongó, közigazgatási reformoktól szenvedő Török Birodalomban vállalt katonai szolgálata nem volt könnyű feladat. Épp akkor döntött úgy a szultán, hogy modernizálja az egyre elmaradottabb birodalmat és szakítva az Oszmán Birodalom addigi hagyományaival – az iszlám vallási alapú saría törvénykezés visszaszorítása mellett – megszünteti az iszlámhívők addigi adómentességét.

A muszlimoktól is megkövetelt fejadó, a ferde bevezetése különösen nagy ellenállást váltott ki a török szultanátus muszlimai, és legfőképp az iszlám vallású arab lakosság körében. Ebben a hangulatban, 1850-ben a helyi görögkatolikus pátriárka által vezetett aleppói nagy körmenet az adófizetésre kényszerítésük miatt felháborodott környékbeli muszlim arabok célkeresztjébe került. Elterjedt, hogy a keresztények fegyverkeznek és hatalomátvételre készülnek. Aleppó és környékének muszlim vallású arab lakosságának a tömegei aztán erre hivatkozva rázúdultak a városban az arabokhoz képest jómódúnak számító keresztények és zsidók negyedeire 1850. október 17-én és 18-án.

Az Aleppónál a környékről összegyűlt több ezer muszlim vallású, arab beduin felgyújtott és lerombolt hat templomot, 36 üzletet és 688 házat, megölve harminc-negyven embert. A városi pusztítás közben az arab lázadók a város közepén álló török helyőrségi erőd ellen is támadást indítottak.

Aleppó (mai napig álló) erődjében Bem tábornok, azaz Murad pasa nem ijedt meg a városban pusztító több ezer főnyi arab lázadótól. Bem azonnal megparancsolta az erőd 16 ágyújával való lövetését a támadóknak és 1200 főnyi helyőrségével megvédte az erődöt, majd pedig ellentámadásba ment át és kiszorította a lázadókat a városból.

A rend helyreállítása érdekében folytatott és közel 5 ezer halálos áldozattal járó harcok a korabeli források szerint egészen november 5-ig elhúzódtak.

Sajnos Bem tábornok nem sokkal később 1850. december 10-én tbc vagy valamilyen más fertőzés miatt meghalt. Bem eredetileg Aleppóban eltemetett maradványait 1929-ben szállították Lengyelországba. Mivel áttért az iszlám hitre, a katolikus egyház ezért nem engedhette keresztény földben elhantolni. Szarkofágja ezért úgy kerülhetett mégis Lengyelországban örök nyugalomra, hogy az nem a földbe vagy a földre van elhelyezve, hanem hat oszlopon lebeg a föld fölött.

A katonák jelentős része – különösen az általános amnesztiában részesülő közkatonák – aztán az 1850-es évek végére visszatért Magyarországra, azonban mintegy 4-5 ezer fő továbbra is török területen maradt. Egy időben olyan sok magyar élt Isztambulban, hogy volt magyar kulturális klubja és kaszinója is a magyaroknak. A magyarok közül sokan a török társadalom megbecsült tagjai lettek katonaként, orvosként, mérnökként vagy éppen rendőrként (az egyik magyar Isztambul rendőrfőnöke lett).

Az évek során aztán törökországi magyar '48-as emigráció létszáma fokozatosan lecsökkent, miután az 1860-as évek elején sok még ott élő magyar csatlakozott Garibaldi magyar légiójához, vagy pedig elindult, hogy részt vegyen az amerikai polgárháborúban.