GFG: Ön szerint mit jelent ma kommunistának lenni?

Thürmer: Megváltani a világot.

GFG: Nem vesztette érvényességét a „küldetés”?

Thürmer: Ez a világ, ami 27 éve épül, nem ért révbe. Lelke mélyén sok ember ma is kommunista. Beleunt már a pártokba, parlamentbe, munkanélküliségbe, kapitalizmusba. A kommunista nem egy szitokszó, hanem egy program, arról szól, hogy új világot kell teremteni.

GFG: Mit jelent új világot teremteni? Újra kell ehhez fogalmazni a „programot”, vagy a „program” is változatlanul érvényes?

Thürmer: Új fordításokat kell adni, de a Bibliát se fogalmazzák újra lépten-nyomon. A Kommunista Kiáltvány, vagyis 1848 óta tudjuk, ha azt akarjuk, hogy a dolgozó jobban éljen, akkor el kell zavarni a szupergazdagokat, milliárdosokat, tőkéseket.

GFG: Tehát akkor az a rendezőelv, amit Marx a kezünkbe ad néhány művével, még mindig iránytű az Önök számára.

Thürmer: A kapitalizmus egy rendszer. Marx azt fedezte fel, hogy ez a rendszer hogyan működik. A rendszer lényege pedig az, hogy akinél van a tulajdon, a hatalom, az képes arra, hogy elvegye a másiktól a megtermelt jövedelem egy részét, az értéktöbbletet, ahogy azt Marx nevezi. Mindaddig, amíg nem cserélnek szerepet, addig a rendszer megmarad. Ezt akarjuk mi megváltoztatni.

GFG: Hogyan? Tanítottam a kommunizmusról az egyetemen, még Marxról is tartottam előadást...

Thürmer: Be meri ma vallani ezekben a nehéz időkben? (nevetés)

GFG: Még liberalizmust is tanítottam. (nevetés) Én azt tanultam meg, hogy egyáltalán azért jött létre a szociáldemokrácia, mert ahhoz, hogy be tudjanak lépni a politikába, hogy az ideológia ne kösse gúzsba a cselekvést, ahhoz meg kellett kettőzni a programot. Van a „mozgalom” és van a „végcél”.  A „végcélt” pedig zárójelbe kellett tenni, mert a nagy „kladeradatsch”, azaz a nagy összeomlás csak nem akart eljönni. Ugyanakkor a kommunisták felől nézve mindez az ügy elárulását jelentette.

Thürmer: Mi nem várjuk a nagy összeomlást. Isten őrizz, hogy ez a világ összeomoljon.

GFG: A kapitalizmusról beszéltem.

Thürmer: A kapitalizmust megdönteni kell. Eljön az a pillanat, amikor emberek milliói érzik majd úgy, hogy nem egyszerűen a kormányt kell leváltani, nem egyszerűen új pártokat kell létrehozni, hanem a rendszert kell megváltoztatni. Ez olyan, mint amikor a benzines kocsikról át fogunk térni az elektromos meghajtású kocsikra. De ehhez emberek millióinak, tízmillióinak, százmillióinak az akarata szükséges. Addig se unatkozunk...

GFG: Az őskommunisták, mivel azt gondolták, hogy a nagy összeomlás mindenképpen be fog következni, de ezt nem lehet siettetni, ezért arra a kérdésre, hogy mit csináljunk addig, hogy ne unatkozzunk, azt válaszolták: forradalmasítani kell a fejeket, fel kell készíteni a proletárokat a „feladatra”.  

Thürmer: Nézze, most megpróbáljuk azt a sötétséget lekaparni az emberek fejéről, amit mások ráraktak. Már elnézést kérek, a média, az iskola, meg az egész hivatalos világ. Szóval a butaságtól, a műveletlenségtől, a zavaros dolgoktól el kell odáig juttatni az embereket, hogy megértsék a saját helyüket. Hogy megértsék az az övék, amit kiharcolnak maguknak. Nem több, nem kevesebb. 

Fűrész: És mi lett a munkásosztállyal? Változik a világ, a szakszervezetek gyengébbek lettek, megjelentek a fehérgallérosok, a gyáripar visszaszorult. Hol az a bázis, amiből kiindulhat egy ilyen változás?

Thürmer: Marx idején a manchesteri szövőnők, takácsok és bányászok alkották a munkásosztályt, azóta természetesen már sok minden megváltozott. Megváltozott nálunk is ’89-90-ben. A nagy tíz-húsz-harmincezres üzemek helyébe viszonylag kisüzemek léptek. Például a Mercedes is csak három-négy ezer embert foglalkoztat, tehát jóval kisebb, mint a korábbi nagyüzemek. A másik változás, ami soha nem volt Magyarországon korábban, legalábbis jó negyven éven keresztül, hogy megjelent a külföldi tulajdon. Ami egy minőségileg más dolgot jelent. Emellett megjelentek a 2-3-4 fős kis kft-k, amelyek ma is foglalkoztatják az emberek többségét. Ehhez az új világhoz az embereknek hozzá kell szokni, és még csak most kezdenek rájönni, hogy mindez mivel jár. Ha például a BKV-nál százakat kirúgnak, akkor az emberek kezdenek rájönni, hogy érdemes valamit csinálni. Könnyebb rájönni erre az értelmiségi szakmáknak, állami alkalmazottnak, pedagógusnak, rendőrnek, katonának, tehát azoknak, akik össze vannak rakva, akik viszont távol dolgoznak egymástól, azoknak nehezebb az eszmélés. De ők is el fognak jutni odáig.

GFG: Lehet-e helyben forradalmat csinálni? Tegyük fel, a magyar kommunisták helyben megdöntik a kapitalizmust, mi következne ebből?

Thürmer: Nézze, most még nem ez van napirenden. A célt látni kell, mert ha elveszítjük a célt, a napi politikában is eltévedünk. Ma a feladat az, hogy jobb körülményeket harcoljunk ki az embereknek.

GFG: Így lettek a kommunistákból szociáldemokraták. A szociáldemokraták azok, akik végül is elfogadják a fennálló kereteket.

Thürmer: A munkáspárt nem tartja méltóságon aluli feladatnak, hogy megpróbáljunk jobb fizetést elérni az embereknek. Vagy, ha egy gyárban járna munkaköpeny és mégsem kapná meg a munkás a munkaköpenyt, akkor harcolni kell azért, ami jár.

GFG: Ma tehát ott tart a kommunisták ügye Magyarországon, hogy a munkások érdekképviseleteként működik?

Thürmer: Szomorúan mondom, hogy a szakszervezeti mozgalomban ma Magyarországon a munkavállalók 2-3 százaléka van beszervezve. Korábban ez majdnem százszázalékos volt. Belgiumban nemrégen jártunk, ott most is majdnem százszázalékos. Ott mindenki szakszervezeti dolgozó, az újságíró és a vasutas is. Nálunk ez nem így van és amíg a szakszervezet nem áll a talpára, addig ezt a munkát nekünk kell elvégeznünk. Most olvastam éppen, hogy a bányászok szakszervezete Hollandiából hívott ide egy tanácsadót, hogy hogyan kell szakszervezeteket csinálni. Pedig egyszerű: el kell határozni, tüntetni kell, sztrájkolni kell, csinálni kell.

GFG: És mi a helyzet a parlamenti baloldali pártokkal? Rájuk miért nem számíthatnak a munkások?

Thürmer: Persze baloldalnak nevezheti magát, aki a pódiumtól balra ül, de itt aztán véget is ér a baloldaliságuk. Úgy hozta a sors, hogy azok a pártok, amelyek ma baloldalinak nevezik magukat, azok vezetői finoman szólva sem a dolgozó körökből származnak. Egy milliárdos Gyurcsány Ferenc azért nehezen adhatja el magát a szegények és elesettek képviselőjének. Megpróbálhatja, csak nem áll jól neki, s aztán ezt az emberek nem is veszik komolyan. Akik ott ülnek a parlamentben, azok hivatásos politikusok, ebből élnek, ez a fizetésük és ha ezt elvesztik, akkor ennek vége. A munkás, a dolgozó, a szegény ember csak egy ürügy számukra, hogy valamit egyáltalán képviseljenek. Lehet, hogy képviselnék jó szívvel a gazdagokat is, csak azt már lefoglalták a konzervatív pártok. A munkáspárt tagsága viszont dolgozó emberekből, szegényekből, egyszerű emberekből áll. Egy hatalmon kívül, ellenzékben lévő, kicsit megvetett és az árral szemben úszó pártba ugye nem jönnek karriermegfontolásból. Mi nem tudunk állami állásokat adni. Ide az jön, aki harcolni akar. Ez a mi erkölcsi tőkénk.

GFG: Ön miből él? Kizsákmányolják? Melyik oldalt foglal helyett a Marx által felrajzolt nagy megosztottságban?

Thürmer: Én vagyok a munkáspárt egyes számú rabszolgája. Reggel hatkor elkezdek dolgozni és késő estig bent vagyok. Ezt legalább szívesen teszem.

GFG: Hogy néz ki egy hétköznapja?

Thürmer: Tavaly a kínai fogadáson odalépett hozzám a szocialista párt két prominens képviselője és megkérdezték, hogyvagyunk, mintvagyunk, megvagyunk, és hogy mit csináltok ti egyáltalán? Mondtam nekik, bármilyen furcsán hangzik, de dolgozunk. Nézze, ez a párt ez egy komoly szervezet. Minden megyében jelen vagyunk. A szervezetet üzemeltetni, irányítani kell, a kádereket el kell osztani. Van egy pártközpontunk a Munkácsi utcában, nagyon szép korszerű, felszerelt. Tartalmat kell adni annak a médiatevékenységnek, amit végzünk, az interneten és az újságokban egyaránt. Ki kell gondolni, hogy mit csináljunk, meg kell szervezni a feladatokat. A televízió enyhén szólva nem kényeztetett el minket, ezért nekünk az utca marad. Ezt még nem tiltották be. Oda lehet menni. Lehet kiabálni. Piacon, utcán, faluban, városban lehet az embereket győzködni.

GFG: Vannak fiatalok?

Thürmer: Vannak. Nem akarok rózsaszín képet felfesteni, nincsenek azért tömegével, nem állnak hosszú sorban, de jönnek és vannak. Látni kell azonban a nagyon komoly akadályokat is. Ma ahhoz, hogy Budapesten tartsunk egy akármilyen rendezvényt és meghívunk oda mondjuk egy debreceni fiatalt, ki fogja kifizetni a felutazás költségeit? Pestről oda-vissza durván tízezer forint a vonat. Tehát nagyon sok ember azért nem tud részt venni a mozgalomban, mert drága az utazási költség. Vagy mert mondjuk tizenhat órát kell dolgoznia. Tudja, nálunk azért olyan a demokrácia, hogy akit nyolc órára jelentenek be, az dolgozik tízet-tizenkettőt, akit négyre jelentenek be, az meg nyolcat dolgozik. Szerencsétlen fiatalok, nagyon sajnálom őket.

GFG: Azt mondta, hogy harcolni, hogy értsük ezt? Korunk kommunistája híve a forradalmi akciónak, az erőszakos eszközök alkalmazásának?

Thürmer: Harcolni, az nem feltétlenül azt jelenti, hogy veszem a kalasnyikovot, aztán lövök. Persze, lehet hogy egyszer majd ez az idő is eljön. De ma, ha kimegyünk az utcára és röplapokat osztogatunk, vagy éppen győzködjük az embereket, ez ma a harcnak nagyon komoly formája. Ha majd aztán a szakszervezetek tömegével kint lesznek az utcán, mint Athénban, akkor majd nekünk is ott kell lenni. De azt se felejtsük el, hogy amíg nálunk a zászlórúd hagyományosan vékony, addig a görög barátainknál már vastag.

GFG: Hogy jókorát lehessen vele ütni?

Thürmer: Nem. Ütni nem akarnak. Hogy ki tudják védeni a rendőrök ütését. Lehet, hogy majd egyszer nálunk is vastag zászlórudak kellenek.

GFG: Van itt egy érdekes probléma, amiről hosszabban is beszélgethetnénk, van-e még Kádár-nosztalgia? Mit jelent Kádár öröksége? Ön harcos kortársa volt Kádárnak.

Thürmer: Valóban voltam Kádár János munkatársa és lassan úgy érzem magam mint az egyszeri orosz munkás, aki 1917 februárjában várta Lenint a Pétervári pályaudvaron (nevetés). Ismeri?

GFG: Nem, de jól kezdődik. (nevetés)

Thürmer: Ez a munkás távolabb volt vagy három utcával, mert nem jutott a páncélkocsik miatt hely neki, de azért látta, meg hallotta Lenin elvtársat. Eltelik tíz év, akkor már úgy mesélte, hogy két utcával voltam távolabb Lenintől. Húsz év múlva már majdnem a közelében volt. Harminc év múlva meg már azt mondta, hogy ott állt Lenin mellett. Én nem voltam a Politikai Bizottság tagja, nem is lehettem, fiatal voltam, de a nyolcvanas években azért végig, mint a szovjet ügyek felelőse, Kádár mellett voltam. Láttam őt nevetni, láttam őt sírni, láttam őt pihenni, láttam dolgozni.

Fűrész: Milyen embernek ismerte?

Thürmer: Szigorú, döntéseiben nagyon megalapozott, körültekintő ember volt. Nagyon nehezen engedett magához bárkit is közel. Én nagyjából ’77-től voltam mellette. Először távol engedett, aztán közel engedett, de mindig rajtam tartotta a szemét. Csak sokkal később mondta, hogy jól dolgozom és végülis elismerte a munkámat. Akit megszeretett, akit maga mellé vett, azt tényleg meg is becsülte. Szigorú volt, de öröm volt vele dolgozni. Este tízkor hazajöttünk valahonnan Moszkvából, akkoriban nem volt számítógép, írógéppel kellett leírni a feljegyzést, és ahányszor leírtuk, annyi hibával több volt benne, s akkor azt mondta, nem kell reggel sietni, elég ha 9-re ott van az anyag. Õ hazament aludni, mi meg mentünk és nyomattuk a papírokat, de utána öröm volt látni, hogy újra ott van közöttünk.

GFG: És ami a Kádár-nosztalgiát illeti?

Thürmer: Nézze, aki azt gondolja, hogy jobban élt a Kádár-rendszerben, annak biztos, hogy igaza van. Volt egyfajta biztonság. Elvégeztem a középiskolát, utána jelentkeztem az egyetemre és utána van munkám, erre biztosan számíthattam. Beiskoláztak, munkát adtak és dolgoztál. És ha nem csináltál valami butaságot, akkor életed végéig dolgozhattál. Tehát volt egyfajta biztonság, ami ma nincs. Biztonság volt abból a szempontból is, hogy mindenkinek volt valamifajta megélhetése. Senkit nem hagytak az utcán, így vagy úgy, de azért a társadalom és az állam segített. Ezt ma is sokan jogosan kérik számon azon a rendszeren, ami azt ígérte, hogy itt kolbászból lesz a kerítés. Ma mindenki látja, hogy ez nem így van. A Kádár-rendszert persze nem lehet visszahozni. Illúzió lenne azt gondolni, hogy vissza lehet. Szerintem okosabban csinálják ezt Oroszországban. Putyin elég jó kapitalista ahhoz képest, hogy ugye a Kreml tornyán vörös csillag van. Nem zavarja, nem esik a fejére, oda van szögellve.

GFG: Viszonyítási pont még Önöknek Oroszország?

Thürmer: Én Oroszországot más szempontból nézem. Oroszország egy nagyhatalom, mi meg kicsik vagyunk. Jól tudjuk, egy kicsi ország akkor boldogulhat, ha a nagyok között valahogy el tud lavírozni. Valahova tartozni kell, de a másikkal is jóban kell lenni. Az elmúlt húsz évben az történt, hogy Amerika túlságosan rátelepedett a világra. Most Oroszország kezd magához térni, ez szerintem ilyen szempontból Magyarországnak jó. Mármint, hogy nem kell mindent elfogadni az amerikaiktól. Ha ez nem így lenne, akkor ma amerikai atomerőművet vennénk drága pénzért.

GFG: Tegyük fel, hogy kormányra kerülne a munkáspárt? Mi lenne az első néhány lépés, amihez hozzáfognának?

Thürmer: Nézze, azt gondolom, hogy vannak dolgok, amelyeket azonnal meg kellene tenni. A stratégiai ágazatoknak – energetika, közlekedés, hadiipar és sok minden más – állami tulajdonban kell lennie. Tehát valamilyen formában sor kerülne ezek államosítására. Aztán azt is tudjuk, hogy az államosítás önmagában nem elég, az is kell, hogy legyenek népi ellenőrzési módszerek. Az emberek, a dolgozók beleszóljanak abba, hogy mire megy el az állam pénze. Vagyis olyan népi-ellenőrző tanácsokat kell felállítani, amelyekben a nép közvetlenül dönthetne olyan kérdésekről, amelyek közvetlenül érintik őket. A harmadik, amit mindenképpen megtennénk, én nem hiszem, hogy a parlamentnek hivatásos képviselőkből kellene állnia. Olyan választási törvény kellene, hogy a dolgozó emberek, kollektívák közvetlenül maguk választhassák a képviselőiket, valamint feltétlenül bevezetnénk a visszahívhatóságot. Ha megadjuk a népnek, hogy válasszon, akkor azt a jogot is meg kell adni, hogy visszahívhassa azt, aki rosszul viselkedett.

GFG: Egy kommunista elfogadja a demokatikus rend kereteit?

Thürmer: A demokrácia régi felfogását fogadnánk el, amennyiben a demokrácia a nép uralmát jelenti. Ezt akár holnap is szívesen elfogadnánk. Ma viszont négy évente mondhatjuk, hogy az egyik mosóport választom, a másik mosóport választom.

GFG: A szocializmusban meg nem is választhatta.

Thürmer: Az a rendszer egy más elvre épült. A kettős számrendszert nehéz összevetni a tízes számrendszerrel. Mindkettőnek megvan a maga logikája. Ott a kollektíváknak jóval fontosabb szerepe volt és az előzetes kiszűrés sokkal nagyobb volt. De annak a hibáiból is tanulni kell, és a maiból is tanulni kell. A mai rendszerrel az a baj, hogy amikor az egyik győz, a másik nem tudja, hogy mit csináljon. Azért háborog, mert az ellenfele győzött és ezért nem jut szerephez. Az lenne a helyes, hogy aki győzött, az legyen megértő, lássa be, hogy szüksége van ellenzékre, szüksége van bírálatra. A másik meg vegye tudomásul, hogy a harc a választás napján véget ér. Erre lenne szükség.

GFG: Mintha nem is egy kommunistát hallanék. Nem tűnik ez túl idealisztikusnak? Nem mond ez ellent a politikai harc logikájának?

Thürmer: Miért mondana? Az Egyesült Államokban van két jelölt.  megválasztják az egyiket vagy a másikat elnöknek, akkor a másik leteszi az esküt, hogy, „öregem, hát Te vagy az elnök”, és nem kérdőjelezi meg a választás eredményét. Nálunk az az abszolút elfogadhatatlan, hogy a mai ellenzék megkérdőjelezi nem egyszerűen a miniszterelnök személyét, hanem a legitimitását, hogy ő ennek az országnak a miniszterelnöke lenne.

GFG: Érdekes, hogy egy kommunista pozitív kontextusban hivatkozik amerikai példára. Mi meg azt hallottuk, de lehet, hogy ez csak egy városi legenda, hogy Ön azon kevesek közé tartozik, aki ellátogathat Észak-Koreába.

Thürmer: Észak-Koreába már bárki elmehet...

GFG: Legfeljebb nem jön vissza.

Thürmer: ..és megdöbben azon, amit ott lát.

GFG: Gondolom, pozitívan érti, hogy megdöbben.

Thürmer: Nézze, amikor legutóbb kint voltam egy delegációval, nem jutottak szóhoz a megdöbbenéstől. Ott lehetett az emberekkel beszélgetni. Megkérdeztünk egy fiatal nőt, hogy neki miért kisebb a jelvénye, mint a másiknak. Erre azt felelte, mert én nem vagyok párttag. „De hát miért nem lép be a pártba?” A lány azt válaszolta: „Nézze, én még nem tettem annyit a pártért, hogy úgy érezném, hogy beléphetek.” Na, ettől aztán hanyatt estek a delegáció tagjai. Attól meg egyenesen kifeküdtek, amikor megkérdeztünk egy másikat, hogy „milyen munkával lehet most jól keresni Koreában?” Erre a válasz: „Nem az a lényeg, hogy mit dolgozok, meg hogy mit kapok érte, hanem, hogy becsületesen, tisztességesen elvégezzem a munkám.” Ilyet ma már nálunk nem lehet hallani. 

GFG: Mi más híreket olvasunk Észak-Koreáról.

Thürmer: Nézze, ha valakinek kellett hallani a média manipulációról, akkor Önöknek kellett! Észak-Korea az a sátán, a rossz, az ördög, akit agyon kell verni. Na, most miért kell agyonverni? Egyszerű oka van. Észak-Korea helye olyan a világban, hogy nagyhatalmak veszik körül. Kína nem engedi, hogy oda bejöjjenek az amerikaiak, az oroszok sem engedik, hogy a japánok odatelepedjenek, tehát Észak-Korea stratégiailag fontos hely. Nem nekem, hanem nekik. Amikor pedig egyszer-egyszer ellátogatunk Koreába, nem azt tapasztaljuk, amit a média mond. Persze, rossz a helyzet, szegények is, ez mind igaz. De az nem igaz, hogy ez egy óriási börtön lenne, ahova 20 millió embert bezártak, és onnan se ki, se be. Számunkra viszont igenis fontos lehet Észak-Korea. Előbb-utóbb egyesülni fognak Dél-Koreával és ott lesz egy hatalmas piac, ahová beléphetünk.

GFG: Úgy beszél, mint egy kapitalista.

Thürmer: Persze, miért is ne. Örülök, ha segíthetek a magyar üzletembereknek. Legutóbb Laoszba kísértem el egy delegációt, pedig ott csak 5 millió ember él, mégis az a kis piac is fontos nekik.

GFG: Akkor Önnek jó nemzetközi kapcsolatai vannak.

Thürmer: Hál’ istennek jók, igen.

Fűrész: Melyek a leggyümölcsözőbbek? Mit tud mondani a magyar helyzetről?

Thürmer: Nézze, ugye egyszer van egy olyan, hogy Nemzetközi Kommunista és Munkásmozgalom – ennek vannak magyar fórumai – minden évben tartunk egy ilyen értekezletet. Ez olyan 70-80-90 pártot jelent a világ különböző országaiban. Ebben vannak egészen nagyok, mint az Orosz Föderáció Kommunista Párt Duganovval az élén, vagy Csehországban a parlament második legnagyobb pártja a Cseh Kommunisták, és vannak nyugaton is portugálok, görögök – ezek nagy párttok.

Fűrész: Görögországból melyik szervezet a tagjuk?

Thürmer: Görög Kommunista Párt. Tehát nem a Sziriza. Tehát ezekkel rendszeresen kétoldalúan és sokoldalúan is találkozunk. De egyszer egy évben mindenképpen – most Vietnámban lesz éppen a következő tanácskozás. És van egy Európai együttműködés is, itt a következő ülés Athénban lesz. Ezen túlmenően ugye elég jóban vagyunk Kínával. Kína nagyon érdekes, és ezt nálunk sokszor nem értik – mi kicsik vagyunk, ők meg nagyon nagyok, de ennek ellenére becsülik a munkáspártot, mert azt mondják, hogy: „amikor mi bajban voltunk, 1989-90-ben, te voltál az egyetlen, aki eljöttél!”. Mert én elmentem! Akkor itt hazaárulónak kiáltottak ki, de mégis elmentem. Ezt a kínai elvtársak megjegyezték, és azóta is tartjuk a kapcsolatot.

GFG: Milyen gondolatok, ötletek, elképzelések jelennek meg ezeken a nemzetközi fórumokon? Mit mondanak arra, hogy mi a helyzet, és arra vonatkozóan, hogy mit kellene tenni?

Thürmer: Hát nézze, egyrészt mindig, minden évben megnézzük, hogy most akkor elérkezett-e már az az idő?. Eljött-e az idő, hogy emberek milliói kimenjenek az utcára. S megállapítjuk, hogy még nem jött el. Ugyanakkor mindenki látja, hogy válság van. Tehát most is el fogjuk egymásnak mondani, hogy Európában válság van. A menekültüggyel az európai kapitalizmus nem tud mit kezdeni. Egymás torkának esnek egyébként szövetséges országok, ami abszurdum. Tehát, baj van. Azzal is baj van, hogy amerikaiak ránk akarják erőltetni a TTIP-t – ez ellen is valamit kell tenni. Ezekben a kérdésekben meg kell, hogy legyen a dolgozó emberek, a munkásmozgalom véleménye is. Mondjuk a TTIP-ről megvan, mert azt mondjuk, hogy nem csak az a baj ezzel, hogy génmanipulált amerikai élelmiszereket fogunk jó magyar csabai kolbász helyett enni, hanem az is, hogy a kizsákmányolást szabványosítják világméretekben. Európában a munkásoknak már azért vannak kivívott jogai, Amerikában meg nincsenek. Ha most azt a rendszert átültetik ide, akkor megette a fene az egészet. A másik nagy kérdés a háború problémája. Nagyon tart a munkásmozgalom attól is, hogy nemcsak Afganisztánban és Szíriában lesz háború. Amikor sok fegyvert visznek Kelet-Európába az orosz határon, és az oroszok is viszik oda a sajátjukat, akkor azért az nem a béke jele.  Ha háború lenne Európában, az mindent megváltoztatna. És aztán ugye vannak egyéb dolgaink is – jövőre lesz 100 éves a nagy októberi szocialista forradalom.

GFG: Mivel készülnek?

Thürmer: Péterváron, az egykori Leningrádban lesz egy tanácskozás. De nem csak mi készülünk, hanem Putyin is készül. Jövő nyáron odahívja Artekbe, a Fekete-tengerhez a világ összes fiatalját. Annak az embernek azért van esze. Mi azt gondoljuk, hogy meg kell erről emlékezni. Ha jól emlékeszem a kapitalizmus elleni nagy megmozdulás első eseménye ez volt.

GFG: A világ melyik pontján erősek még a kommunista pártok? Latin-Amerikáról tudunk, ott azért nem állnak rosszul, gondolat is van, de mégiscsak jobb, hogy ha egy autentikus forrás mondja el ezt nekünk.

Thürmer: Hát nézze, tavaly amikor az éves találkozónkon fölszólalt az Indiai Kommunista Párt elnöke, és mondja, hogy „két millió indiai kommunista üdvözletét hozom”, azért az már valami. Kínáról nem is beszélek, azért nagy párt a hatalmon lévő vietnámi párt is, a kubaiak is erősek. Brazíliában a kormányzásban is részt vesznek. Venezuelában ugyan nem vesznek részt a kormányzásban, de támogatják a pártot. Mexikóban is jól a munkásmozgalom ügye.  Portugáliában nem vesznek részt a kormányba, de ha a kommunisták nem szavazzák meg a jelenlegi kormányt, akkor nincs kormány. Tehát ki ki a saját erőviszonyainak megfelelően politizál. Abszolút nem szabad leírni ezeket a pártokat.

GFG: Azt mindenki tudja a kommunistákról, hogy internacionalisták, de mit tud kezdeni egy 21. századi kommunista mondjuk a nemzeti gondolattal? Érvényes e? Felvet e dilemmákat? Kell e rá választ adni? Hogy látja?

Thürmer: Ha találkozik a mi újságunkkal, a Szabadsággal, amit figyelmükbe ajánlok, hetente egyszer jelenik meg, arra az utóbbi időben most már két szó van ráírva: baloldali és nemzeti. Nagyon sokan meglepődtek, hogy támogattuk a kvótanépszavazást. Senki nem gondolta volna. Minden úgynevezett baloldali párt ellene volt, mi meg azt mondtuk, hogy nemmel fogunk szavazni. Megkérdezték, hogy mi internacionalisták miért nem vagyunk szolidárisak? Elmagyaráztam, hogy nem az a szolidaritás, hogy az összes vidéki rokont idecsábítom Pestre. Nem tudok nekik enni adni. Az a szolidaritás, hogy ott segítek nekik, ahol élnek. Ott legyen munkájuk, megélhetésük, életük. Elmagyaráztam azt is, hogy az meg végképp nemzeti ügy, hogy Magyarország kultúráját, identitásunkat, az emberek életét megvédjük. Persze, nekünk mint pártnak szigorúan pártszempontból az lenne az érdekünk, hogy üssük-verjük az Orbán-kormányt, de most nem ez a lényeg, most nem választás van, most egy nemzeti ügy van.

GFG: Nem érzi furcsának, hogy Önök kommunisták elfogadják, hogy ez egy nemzeti ügy, a Fidesz baloldali parlamenti ellenzéke meg nem.

Thürmer: Õk nem internacionalisták, hanem globalisták. Õk világpolgárok. Nekik csak az számít, amit az IMF vagy az Európai Unió mond. Ezzel szemben mi azt mondjuk, hogy a nemzeti ügyet védeni kell, ahogy mondjuk 1919-ben a magyar tanácsköztársaság védte a magyar határokat. Soha nem fogom Kun Bélának megbocsátani, hogy amikor bevonultunk Felvidékre, akkor kiadta a parancsot, hogy csak vörös zászlót lehet kitenni. Ez hiba volt. A katonának látni kell a magyar zászlót.

GFG: Most volt ’56 hatvanadik évfordulója, mi az önök viszonya ma ehhez a kérdéshez. Változott ez a viszony?

Thürmer: Nézze, ha engem megkérdeztek volna, én azt tanácsoltam volna a kormánynak, hogy valahogy másként álljon ezekhez a dolgokhoz.

GFG: Mármint akkor?

Thürmer: Nem, most. Hatvan éve történtekről beszélünk. Én három éves voltam akkor. Semmire nem emlékszem, de elmesélték a szüleim. De mit tudnának erről az én gyermekeim és az utána jövők? Ez már történelem. Ezek évszámok. Persze, van, amit szeretünk az évszámok közül és van, amit nem szeretünk. Van, amit az egyik szeret és a másik nem szeret. De az évszámok egészen biztos, hogy abban közösek, hogy megváltoztathatatlanok, visszafordíthatatlanok. Ez a történelem, ez a múlt. Persze, kell a múlttal foglalkozni, mert erőt ad, meríteni lehet belőle. Ezt ki-ki a saját érzései szerint kellene, hogy megcsinálja. De nem lenne szabad régi sebeket elővenni és ezeknek a régi sebeknek az élesztésével újakat generálni. ’56-ban megosztott volt a társadalom. A barikádnak két oldala volt, akárhogy is nézzük. Az egyik oldalon álltak azok, akik meg akarták változtatni az akkori munkás-paraszt rendszert, a másik meg nem akarta megváltoztatni.

GFG: De mégiscsak idekerültek valahogy a szovjet csapatok.

Thürmer: A szovjetek bevonulása persze nem egy jó dolog, de ’56 döntően nem erről szólt. Amikor az egész elkezdődött az egyik oldalon állt, aki védte a rendszert, a másikon, aki támadta. A mai kommunisták szülei általában a barikádnak azon az oldalán álltak, akik védték párttagként, rendőrként, pártmunkásként, egyszerű dolgozó emberként a munkások és parasztok hatalmát. Mi nem fogjuk őket szembeköpni ezért és azt mondani, hogy amit csináltak, az helytelen volt. Az lenne szerintem a bölcsebb, ha a múltból mindenki azt venné magához, ami a szívéhez közelebb áll és ünnepeljük közösen azt, amiben valóban van társadalmi egyetértés.

GFG: A rendszerváltásban van?

Thürmer: Nincs.

GFG: A rendszerváltás Ön felől nézve üdvözlendő vagy kárhoztatandó. Ugye furcsa a kérdés, mert egy kommunista szerint nyilván kárhoztatandó.

Thürmer. A rendszerváltás nem volt jó Magyarországnak. A szocializmus negyven éve alatt egy kicsit előre léptünk önmagunkhoz képest. Kicsit behoztunk abból a történelmi lemaradásból, ami nem ’45-ben kezdődött. Magyarország akkor kezdett lemaradni a Nyugattól, amikor Árpád bejött ide a vezérek élén. Körbenézett: itt van a magyar alföld, ott meg már kőből építettek városokat és egyetem volt. De ebből a hátramaradásból a szocializmus egy kicsit le tudott dolgozni. És ne felejtsük el, hogy jobban éltünk, mint a szomszédaink. Ha azt kérdezzük, huszonhét év után, hogy sikerült-e ezekben valamit változtatni, azt mondom, hogy nem. Nem igaz, hogy közelebb kerültünk a Nyugathoz. A történelmi lemaradásunk nem csökkent, hanem nőtt. Nem igaz, hogy jobban élünk, mint a szomszédaink. Társadalmi értelemben ennek a huszonhét évnek a haszonélvezője egy nagyon szűk réteg, na de kérdezem: a többivel mi lesz?

GFG: Mi a terve most 2016-ban a kommunistáknak?

Thürmer: Nézze, mi azt látjuk, hogy értékelik az emberek a mi hozzállásunkat. Azt mondják nekünk, „baloldali, nemzeti” - helyes, csináljátok és ezt is fogjuk csinálni. Értékelik, hogy kiálltunk az emberek mellett huszonhét éven keresztül. Rólam sok mindent el lehet mondani, de hogy köpönyeget forgattam volna, azt biztosan nem. És ezt tudják az emberek. Más kérdés, hogy még nem szavaznak ránk.

Fűrész: 2018-ban hány körzetben tudnak majd elindulni?

Thürmer: A célunk az, hogy mindegyikben legyen jelöltünk. Ezt a célt nem adtuk fel. Nagyon nehéz munka, de azt látjuk, hogy 2014-ben dupláját állítottuk, mint ami volt 2010-ben, most úgy érzem, hogy megtanult ez a párt dolgozni. Tehát a célunkat nem adjuk fel. Hozzá kellett szokni a kapitalizmushoz, meg kellet tanulni, hogy kell dolgozni a kapitalizmus viszonyai között. És ez ma már egyre jobban megy.

GFG: Úgy tűnik, hozzászokott a kapitalizmushoz. Amíg beszélgettünk, számtalanszor csöngött a mobiltelefonja.

Thürmer: Nem tudom, hogy emlékszik-e arra a történetre, hogy 1919 márciusában Kun Béláékat letartóztatták és kivitték őket Csepelre. Igen ám, csakhogy nem tudtak kormányt alakítani. Kimentek a szociáldemokraták a börtönbe és ott jött létre a kormány. Azóta tudom, hogy jobb, ha be van kapcsolva a telefonom, mert mi van, ha Áder János telefonál, hogy baj van a kormánnyal és kormányt kellene alakítani, szóval, jobb, ha mindig elérhető vagyok, hátha be kell ugrani.