888: Mi az a CPAC és milyen jelentősége van az eseménynek?

Szánthó Miklós: Amerikában ez az egyik legfontosabb konzervatív rendezvény, ugyanis mindenki, aki a republikánusok jobboldalán helyezkedik el – és ma már ez a trumpiánus szárny a fősodor arrafelé –, az ott van és képviselteti magát. Ide tartoznak a legnagyobb elemzőintézetek, a legfontosabb konzervatív gondolkodók, jobboldali influenszerek és sajtóorgánumok, illetve nem utolsósorban politikusok is. Ronald Reagan korábbi amerikai elnök volt a vezérszónok a legelső CPAC-n, és azóta a hivatalban lévő republikánus elnökök rendszeresen elmennek az eseményre. Az elmúlt években Donald Trump is jelen volt, ahogy most is, de rám Mike Pence alelnök értékvalló beszéde tette a legmélyebb benyomást. Úgy fogalmazott, „a nemzet biztonsága a határok biztonságánál kezdődik”.

888: Van a CPAC-nek nemzetközi jelentősége is?

Szánthó Miklós: Úgy fogalmaznék, hogy „az USA-ban világhírű” – de mivel az ország világhatalom, ezzel meg is van a nemzetközi jelentősége. Hogy mást ne mondjak a globális hatásokról, Trump saját bevallása szerint a szervezők, az American Conservative Union (ACU) vezetője, Matt Schlapp győzte meg végül őt magát arról, hogy induljon el az előválasztásokon 5 évvel ezelőtt. Az elmúlt években egyébként japán, koreai, brazil és ausztrál társszervezetekkel közösen rendeztek az Egyesült Államokon kívül CPAC-ket, amelyek szintén a helyi konzervatívok seregszemléjeként működnek, illetve erősítik a transzatlanti kapcsolatokat. Európai CPAC mostanáig nem volt, de egy hete szombaton a rendezvény főszínpadán jelentettük be a szervezőkkel, hogy idén májusban az Alapjogokért Központ – a Mathias Corvinus Collegium közreműködésével – Magyarországra hozza a rendezvényt.

888: Hogyan sikerült tető alá hozni a CPAC Hungaryt?

Szánthó Miklós: Tavaly nyáron vettük fel a kapcsolatot az ACU-val. Ők már amúgy is kerestek európai partnereket, és tagadhatatlan, hogy az elmúlt években Magyarországon végbement folyamatok ráirányították a figyelmüket hazánkra. Tavaly év végén kristályosodott ki, hogy mindkét fél részéről erős a szándék a CPAC Hungary megvalósítására, és ezt a kinti rendezvény zárónapján nyilvánossá is tettük, egyébként nem sokkal az elnök beszéde előtt. Őszintén megmondom, kivételes érzés volt több ezer amerikai konzervatív előtt beszélni a hazámról.

888: Milyen reményeket fűznek a CPAC Hungaryhez?

Szánthó Miklós: A célunk az, hogy a fizikai valóságban is összekapcsoljuk azt a szellemi vonalat, ami rokon a napjainkban tapasztalható amerikai jobboldali reneszánszban és a szemünk előtt játszódó európai nemzeti-konzervatív ébredésben. Európában, azon belül is magyarországi „epicentrummal” elindult egy intellektuális pezsgés, ami alatt nemcsak azt értem, hogy jobboldali pártok sikereket érnek el, hanem azt is, hogy rendezvények, gondolkodók, újságírók – és persze politikusok – sürögnek-forognak és tenni akarnak a hagyományos társadalmi struktúrák, intézmények, értékek védelméért. Érzik szerintem sokan a konzervatív oldalon az Atlanti-óceán mindkét partján, hogy a nyílt társadalom erői össze akarják roppantani azt a világot, ami számunkra a dolgok természetes rendjét jelenti. A haza szeretetének érzése, a szuverenitás, a nemzeti identitás, a normális családmodell, a férfi és nő teremtett adottsága, maga az „Élet kultúrája” átfogó liberális támadás alatt áll. Szóval megindult annak átgondolása, hogy hogyan lehet a mai progresszív mainstream ellen lázadni, sőt azt is mondhatnánk, hogy az igazi forradalmár ma az, aki konzervatív. Azt szeretnénk, hogy a tengerentúli konzervatív szereplők megismerjék az európai társaikat és fordítva. Emögött van egy nem titkolt szándék is, mégpedig az, hogy szeretnénk, ha a két oldal egymást is tudná legitimálni. Egy konzervatív sokszor érzi úgy a felé például a populáris kultúrából áramló liberális életmódszabadságok miatt, hogy véleményével kisebbségben van. Hosszú távú cél, hogy elérjük, az egyébként az abnormalitást hirdető liberálisok ne tudják feltüntetni saját ízléskultúrájukat úgy, mintha az kizárólagos lenne. Ehhez pedig az kell, hogy egymástól földrajzilag távol lévő „jobboldaliságok” találkozzanak – például Budapesten. És igen, ha az ellenség globális, akkor nemzeti erőknek igenis szükséges együttesen fellépniük.

Fotó: Alapjogokért Központ

888: Elárulná, hogy kik szólalnak majd fel a hazai eseményen?

Szánthó Miklós: Egyelőre nem szeretném lelőni a poént. Annyit mondhatok, hogy Amerika és Európa befolyásos konzervatív szereplői fogják képviseltetni magukat Budapesten.

888: Magyarországot Ön „képviselte” a CPAC-n. Kikkel tudott találkozni?

Szánthó Miklós: Kollégámmal, Kovács Istvánnal, a Központ stratégiai igazgatójával együtt voltunk kint a rendezvényen, és valóban sok elemzővel, politikussal, újságíróval találkoztunk. Kiemelném közülük a kanadai születésű, de az USA-ban tanító David Azerradot, aki nagyon plasztikusan fejtette ki, hogy a „tankönyvileg” mindenfajta radikalizmustól ódzkodó konzervativizmussal szemben ma konzervatív ellenforradalomra van szükség, ha szembe akarunk menni a liberális véleménydiktatúrával. Nyilván egyeztettem az ACU vezetőivel, köztük a már említett Matt Schlapp-pel, aki az ifjabb Bush tanácsadója is volt, és több republikánus kongresszusi képviselővel. De akit a legközelebb éreztem a mi magyar jobboldaliságunkhoz, az talán a brazil elnök fia, Eduardo Bolsonaro volt, akit a liberális amerikai fake news nem győz „homofóbnak” beállítani, csak azért, mert ellenzi a gender- és homoszexuális propagandát.

888: A nyilvános szereplések alkalmával miről beszélt?

Szánthó Miklós: Azt próbáltam kiemelni, hogy a konzervatív „ébredések”, ha összeérnek, együtt tehetik újra naggyá a nyugati civilizációt. Egy másik panelbeszélgetés során pedig a magyar családpolitikát mutattam be.

888: Hogyan látják a tengerentúli konzervatívok Magyarországot?

Szánthó Miklós: Amennyire elvárható egy döntően amerikai belpolitikával foglalkozó eseménytől, hogy irántunk érdeklődjenek, olyan szinten ez meg is történt. Tisztában vannak azokkal az alapmotívumokkal, amelyek az európai, illetve a magyar politikát jellemzik. Különösen érdemes kiemelni a magyar családpolitika iránti érdeklődésüket és elismerésüket. Fontos megjegyezni, hogy az amerikai konzervatívoknak egy része szkeptikus az állami-központi hatalom gazdaságba történő beavatkozásával szemben. Ennek ellenére azt tapasztaltam, hogy azokat a különböző intézkedéseket, amelyeket a magyar kormány megvalósított családtámogatás terén, jónak és az eredmények alapján igazoltnak tartják. Annak pedig külön hangulata volt, amikor a főszínpadon csak kiejtettem a magyar miniszterelnök nevét: meg kellett állnom a beszédben, akkora volt a taps.

888: Javában zajlanak a Demokrata Párt előválasztási küzdelmei, mára már csak Joe Biden, az Obama-korszak alelnöke, valamint Bernie Sanders vermonti szenátor van versenyben. Ki lehet majd Trump kihívója?

Szánthó Miklós: A republikánusok Bernie Sandersnek örülnének jobban mint kihívónak, az biztos. Trump például a CPAC-n meg is „szavaztatta” a beszéde során, hogy a jelenlévők kit szeretnének az ő kihívójának látni a demokrata oldalról. Joe Biden nevére egy közepes méretű hangzavar volt tapasztalható, de Sanders esetében az egész csarnok egy hatalmas nagy „üdvrivalgásban” tört ki…

888: Jobban örülnének egy szocialistának?

Szánthó Miklós: Persze, Sanders totális antitézise Trumpnak. Egy magyar jobboldali számára is annak van sportértéke, ha Gyurcsány Ferencet sikerül legyőzni. Egyébként Sanders saját bevallása szerint ugye „demokratikus szocialista”, bár az egyelőre nekem talány, demokratikus módon valaki hogyan tud szocialista lenni. Egyébként nyilvánvaló, hogy a demokrata oldal elég erősen hordoz magán balos jegyeket. Ezek – amerikai viszonyok között – nem pusztán gazdasági intézkedések vonatkozásában figyelhetőek meg, melyek még egy moderált demokrata esetében hasonlíthatnak az európai szociális piacgazdaság természetéhez. Ami rosszabb, hogy társadalompolitikai, érték- és ízlésbeli jegyekben is feltűnnek ezek a szociálliberális attitűdök. Erre jó példa, hogy Sanders ingyenes egészségügyi ellátást ígér, ami Amerikában ugye nem bevett dolog, de ezen belül azt is ígéri, hogy ingyenessé teszi a nemátalakító műtéteket. A mai demokrata politikák magukban foglalják a szélsőséges abortusz- és eutanáziapártiságot, alapvetően az amerikai nemzeti öntudatnak a lekicsinylését vagy tagadását, az illegális migráció pártolását, a szigorú határvédelemnek az elutasítását, a „nemi szerepek” képlékennyé tételét, és így tovább. Szóval az amerikai és európai baloldal ármánykodása között is igen sok az átfedés. Nem hiába revolverezték Magyarországot Washingtonból az Obama-adminisztráció idején. Így ha pusztán csak azt köszönhetjük Donald Trumpnak, hogy ma nem Hillary Clintonnak hívják az Egyesül Államok elnökét, már az is önmagában történelmi érdem.

Fotó: Alapjogokért Központ

888: Amiket most felsorolt, teljesen szembemennek a jobboldaliak elképzeléseivel.

Szánthó Miklós: Az USA-ban is érzik a konzervatívok, hogy egy olyan kulturális imperializmussal állnak szemben, ami a liberálisok társadalmi értékválasztásait akarja rákényszeríteni az egész társadalomra. Ugyanezt érezzük mi is itt Közép-Európában, és ha van hatásos „ellengyakorlat”, azt átadhatjuk egymásnak. Tény, vannak közöttünk különbségek is, de nem biztos, hogy azok olyan áthidalhatatlanok lennének. Történelmi okokból fakadóan, ahogy említettem, az amerikai jobboldal erős szkepszissel viseltetik az állami beavatkozás iránt, és ezt általában államellenességként, antietatizmusként definiálják sokan. De ez inkább jelenti az amerikai tagállami jogok és szabadságok védelmét a szövetségi, mindenkori washingtoni adminisztrációval szemben – és ez az érzet nagyban hasonlít ahhoz, amivel mi, európai szuverenisták is viszonyulunk Brüsszelhez. Az USA-ban a távol lévő, arctalan központi hatalmat „deep state”-nek, nálunk eurokrata elitnek hívják, de mind a kettő ellenzése valójában egy erős antiföderalizmust akar. Tehát még ami látszólag elválaszt, az is összeköt minket.