GFG: Hosszú ideje az iszlámmal foglalkozol, honnan jött ez az érdeklődés?

Speidl: Angol-történelem szakon kezdtem a Pázmányon, amikor harmadéves voltam, el lehet kezdeni arabot tanulni és egyetemi szakként felvenni. Két feltételt szabtak: az egyik, egy évet ösztöndíjjal el kell tölteni az arab világban. A másik, jár hozzá egy alapozó év is, ahol a nyelvi alapokat sajátítjuk el. Tehát összesen egy hétéves képzés elé néz, aki ebbe belevág. Mivel minden másnál erősebb vágyam volt, hogy utazzak, más kultúrákat megismerjek, úgy éreztem, ez megtalált engem…

GFG: Merre jártál?

Speidl: Első körben Tunéziában voltam, még a régi rendszerben. Egy négyszáz fős lánykollégiumban laktam, ahol a szobában még konnektor sem volt, meleg víz este tíz és éjjel egy között, emeletenként 4 rezsó, hűtőszekrény sehol. Tehát nem egy tengerparti szállodát kell elképzelni, hanem valami olyan helyet ami egy női börtönhöz hasonlítható.

GFG: Ez volt a jutalomút.

Speidl: Igen, ez volt az első hely, ahová ösztöndíjat kaptam. Aztán jeleztem, hogy én szívesen eltöltenék még egy évet az arab világban. Az, hogy kijuthattam Szíriába, Maróth professzor úrnak köszönhetem, mert abban az évben éppen szünetelt az ösztöndíjas csereegyezmény a két ország között. De én kijutottam egyedül. Az iraki invázió után pedig a legtöbb nyugati hazatért, úgy, hogy szinte monopolhelyzetben voltam külföldi diákként.

Fűrész: Ez mikor volt?

Speidl: 2002-2003-ban. 12 hónapot töltöttem el Szíriában, utána 2003-tól 2010-ig minden évben 4-6 hétre visszamentem a barátaimat látogatni, a nyelvet gyakorolni. Évről évre láttam hogyan változik a helyzet. Az emberi kapcsolataim mindvégig szorosak maradtak. A doktorimat 2011-ben kezdtem el Exeterben, a síita erőszak- és hatalomelmélet volt a témám. Ennek kapcsán 2013-ban töltöttem kilenc hónapot Libanonban.

GFG: Nem lehet téged outsiderséggel vádolni. Mesélj nekünk, hogy néz ki belülről ez a világ? Milyen volt Szíria a háború előtt?

Speidl: Egy nagyon jól szabályozott és biztonságos ország volt Szíria.

Fűrész: Ez minek volt köszönhető?

Speidl: Nyilvánvalóan az erős központi hatalomnak és annak, hogy a belső elhárítás keményen végezte a dolgát. Ugyanakkor mégiscsak volt egyfajta gazdasági fejlődés, még ha az meglehetősen egyenlőtlenül alakult is, egy dél-amerikaihoz hasonló struktúrában. A szocialisztikus, dotált rendszer az idősebb Aszad halálával véget ért. Utána vette kezdetét a gazdasági liberalizáció időszaka, ami aztán a társadalmon belüli egyenlőtlenségeket egyre jobban a felszínre hozta. Az iraki háború következtében a lakosság lélekszáma hirtelen megnőtt. Milliószámra érkeztek irakiak Szíriába, az ingatlanárak fölmentek, a mindennapi megélhetés költségei megsokszorozódtak, a szubvenciókat csökkentették. Az emberek életszínvonala látványosan romlott. Az érem mások oldala, hogy Szíria egyúttal a korlátlan lehetőségek terepévé is vált. Aleppó hatalmas léptékben fejlődött, néhány év alatt valóságos metropolisz lett. Ennek a gazdasági robbanásnak is meglett azonban az árnyoldala: ahonnan kivonult az állam, oda bejöttek az iszlamista szervezetek.

Fűrész: Ezt az Aszad-rezsim hogyan kezelte?

Speidl: Az Aszad-rezsimmel az a legnagyobb probléma, hogy ezt sehogy nem kezelte. Bassár el-Aszad szemésznek készült, nem ő, hanem a bátyja volt kiszemelve az apjuk, a zseniális autokrata Háfez el-Aszad utódjaként, de ő rejtélyes körülmények között egy autóbalesetben meghalt. Így Bassárnak kellett a helyére lépnie, de ez a vészforgatókönyv volt. Õ soha nem nőtt fel igazán ehhez a feladathoz. Kiszolgáltatottjává vált annak az apparátusnak, amelyet apja remek stratégiával tartott kézben az „oszd meg és uralkodj” elve alapján. A kiváltságos kiskirályok és érdeklobbik vették át az igazi irányítás és olyan folyamatok indultak el, amiket Bassár nem tudott kontrollálni.

Fűrész: Ha jól értem, akkor Aszad rossz, felkészületlen államfő, aki alatt elkezdett dezintegrálódni az állam?

Speidl: Igen. Különböző hatalmi csoportok befolyása érvényesült, különösen egy olyan gazdasági lobbié, ami a társadalom többi részére nem volt tekintettel. Az idősebb Aszad-érában diktatúra volt, de egyben nyugalom is, két fillér a kenyér és két fillér a benzin. Ezt egy olyan diktatúra váltotta fel, ahol eltűnt a nyugalom és a létbiztonság, miközben az iszlamizmus ideológiája a lakosság körében egyre inkább teret nyert.

Fűrész: De a szunniták között…

Speidl: Természetesen a szunniták között. De ugyanez a folyamat játszódott le a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. A modernizációt zászlajukra tűző szekuláris diktátorok – Mubarak Egyiptomban, Ben Ali Tunéziában, Kadhafi Líbiában, Szaddám Huszein Irakban, Aszad Szíriában. Bár nagyon eltérő személyiségekről van szó, de az közös bennük, hogy csak addig tudták biztosítani a hatalmukat amíg a a társadalom ezért kapott valamit cserébe, elsősorban anyagi biztonságot. A kelet-európai szocialista államok jó párhuzamot nyújtanak: amikor nem lehetett tovább dotálni, felrobbantak.

Szíriával kapcsolatban azonban szeretném kiemelni: keresztények egyértelműen Aszad-pártiak voltak, egy-két értelmiségit leszámítva. Nyilván vannak értelmiségiek, akiknek a szólásszabadság jelentéssel bír, de a társadalom többségére ez nem jellemző. A keresztényeknek az volt a legfőbb szempont, hogy viselhettek keresztet, a karácsony állami ünnep volt, a húsvétot, mivel a katolikus és az ortodox naptár eltér, kétszer is megünnepelték.

GFG: Vallási tolerancia érvényesült?

Speidl: Igen, teljes mértékben. Nagyobb vallási tolerancia volt Szíriában, mint ma Nyugat-Európában.

Fűrész: És ez nem az Aszad érdeme volt, ha jól értem, hanem az apjáé…

Speidl: Az apja dolgozta ki ezt a struktúrát, mert az Aszadok számára, akik maguk is egy kisebbségben lévő síita felekezet tagjai, a vallási tolerancia érvényesítése létkérdés volt. De ha belegondolunk, a szekuláris diktatúráknak megvolt ez a pozitívuma mondjuk Egyiptomban is, ahol a koptok nagyobb nyugalomban éltek 2011-ig, mint azután, sőt 2003-ig az iraki keresztények is.

Fűrész: Mi borította fel ezt a struktúrát végül, hogy kerül a képbe az ISIS?

Speidl: Aszadnak voltak olyan politikai lépései, amellyel tovább mérgesítette a viszonyt a vele addig sem túl barátságos konzervatív szunnita Öböl-országokkal. Szíria stratégiai fontosságú területen helyezkedik el. Vannak akiket az nyugtalanított, hogy az Izraelt kitartóan támadó Hezbollahhoz Szírián keresztül érkeznek a fegyverek Iránból. Váratlanul, nagyon gyorsan sikereket értek el az iszlamista erők, akik gyakorlatilag még 2011-ben elrabolták a forradalmat és vérengzéssé torzították. Egy proxiháború alakult ki, ahol a szemben álló felek mindegyikét külső hatalmak pénzelik és irányítják. A háborúnak akkor lesz vége – akárcsak Libanonban 1990-ben – amikor a háttérben húzódó erőknek megéri a békekötés. A szír életek senkinek nem számítanak. Egyszerűen rossz helyen vannak, mint a fű a harcmezőn, eltapossák őket.

Fűrész: Tehát, ha nincsen intervenció kívülről, akkor az ISIS nem jut el oda, ahol most tart?

Speidl: Ez teljesen egyértelmű. Szíria felbomlasztása számos erőnek érdekében állt. De ugyanígy a béketeremtésben is a külső feleknek kell egymással dűlőre jutni.

GFG: Arról van szó akkor, hogy gyakorlatilag destabilizálták Szíriát, beütött az ISIS-probléma és elszabadult a pokol.

Speidl: Az ISIS az egy iraki probléma, és gyakorlatilag importálták, miután káosz és anarchia lett Szíriában.

Fűrész: Irakban is gyakorlatilag az amerikaiak kivonulása után jelentek meg, és most Líbiában is próbálkoznak.

Speidl: Ahol káosz van, ott utat tör az ISIS – sajnos már Európában is…

GFG: Hogy vezethetjük el a fonalat akkor Európáig?

Speidl: Egyrészt, az Unió politikai vezetése semmilyen számottevő erőfeszítést nem tett arra, hogy a gazdasági potenciáljához mérhető politikai nyomást gyakoroljon a szemben álló felekre. A „nevető harmadiknak” mindig megvannak a maga eszközei. Az EU vezetésének azonban sem egységes álláspontja, sem egységes stratégiája nincs, mert szétszabdalják a gazdasági lobbik, akik a brüsszeli technokratákat hatalmi pozícióba juttatták. Mindeközben megérkezett az Iszlám Állam egy nagyon erős, ütős ideológiával. Eszerint minden, valaha muszlimok által meghódított földet vissza kell szerezni.  Gondoljunk csak Andalúziára, szerintük a muszlimok gyakorlatilag egész Nyugat-Európában jelen voltak és igazolja azt, hogy akkor Európát most újra meg kell hódítani. A másik, hogy az Iszlám Állam egy általános, és mindent elsöprő háborút hirdetett mindazok ellen, akik másként gondolkodnak, mint ők. Európa, mint az ateizmus, a hitetlenség, az istentelenség, a pogányság egyik hozzájuk legközelebb fekvő fellegvára teljesen természetes és legitim célpont.

Ketipisz: Az egyik cikkedben azt írod, hogy az iszlám egyik legnagyobb ellensége nem is a kereszténység, hanem az ateizmus. Ez akkor azt jelenti, hogy a multikulturalizmus tévút?

Speidl: Bizonyos értelemben igen. De nem minden muszlim szemében, ezt azért nagyon fontos hangsúlyoznunk. Vannak olyanok, akik idejöttek, és megpróbáltak beilleszkedni, intelligens emberként, felismerve ennek a világnak a jó oldalait, alkalmazkodtak, és nincs hátsó szándékuk. Vannak ilyen mérsékelt muszlim emberek. De a tömegekre, akik többségében felfokozott idegállapotban, olyan területről érkeznek, amelyet éppen a szegénység miatt tudott meghódítani a szélsőséges iszlám, a multikulturalizmus semmit sem jelent. Az iszlám szerint az integráció a meghódított terület iszlamizálását jelenti, nem pedig azt, hogy ők alkalmazkodnak.

Fűrész: Tehát mi alkalmazkodjunk hozzájuk?

Speidl: Nem is egyszerűen alkalmazkodásról van szó, hanem, arról hogy ők, misszióval, tanúságtétellel – például a hidzsáb viselése – vagy ha kell vérrel, vassal, tűzzel formálják át a világot az iszlám alapelvei szerint. Úgy vélik az isteni kinyilatkoztatásnál tökéletesebb világrend nincs. Az iszlám hódító vallás. Felfogásuk szerint annyiban több, mint a kereszténység és a zsidóság, amennyiben ezt a földi materiális valóságot képes átalakítani a kinyilatkoztatott isteni törvények szerint. Ez a többlet, amit az iszlám hoz szerintük.

Fűrész: Hogy az itteni életet meg lehet úgy szervezni…

Speidl: ...minden ízében, a felkeléstől a lefekvésig, az államszervezettől a gazdaságon át mindent. Ez az iszlám küldetése.

Fűrész: Nem jellemzője az az iszlámnak, hogy a történelemben ciklikusan visszatérnek azok az időszakok, amikor puritán, tiszta leegyszerűsített vallási életre törekszenek, míg más ciklusokban ettől eltávolodnak?

Speidl: Igen, lehet így fogalmazni. Az a lényeg, hogy amikor krízis van, akkor jön az iszlám, mint megoldás. Az iszlám mindenre jó gyógyír. Gazdasági, társadalmi, politikai rendszer és felszabadítási teológia.

Fűrész: Ezt csak azért kérdezem, mert amikor először robbantott az ISIS, akkor az egész nyugati sajtó arról vitatkozott, hogy le lehet-e választani az iszlámot a dzsihadistákról? Tehát hogy lehet azt megmagyarázni, hogy a másod- harmadgenerációs gyerekek nem tudtak beilleszkedni a társadalomba, a Koránt sem ismerik, azt se tudják, hogy mi az a muzulmán hit, de mégis fogják magukat és elmennek öngyilkos merénylőnek. Vannak, akik úgy érvelnek, hogy ez egy generációs probléma, elveszett gyerekekről van szó és ennek az egésznek semmi köze a valláshoz.

Speidl: Ebben a magyarázatban van igazság, de eltereli a figyelmet az igazi kérdésről. Ez pedig magára a vallásra, illetve annak mára dominánssá vált, szélsőséges olvasatára vonatkozik, amely olyan ideológiát hordoz, ami a pszichés és szociális problémáknak ilyen kifejeződést ad. Mert lehet, hogy az a merénylő nem tudja fejből recitálni a Koránt, de nem is ez a lényeg. A radikalizálódás ugyanis éppen abban ragadható meg, hogy néhány tétel segítségével megmagyarázod az egész világot, választ találsz a problémáidra. Remekül lehet valaki radikalizált muszlim anélkül, hogy az iszlám kultúra- és filozófiatörténetet ismerné. Sőt akkor lehet csak igazán radikális.

Fűrész: Ez nem azért van, mert mi európaiak úgy gondolkodunk, hogy azt tartjuk vallásosnak, aki mondjuk ismeri a Bibliát? Te pedig arról beszélsz, hogy a muszlimok életformaként élik meg a vallást.

Speidl: Az Európában született, itt felnőtt muszlim fiatalok többségének életében van olyan időszak, amikor nem gyakorolja a vallást. Főleg a fiúk. Beköszönt a kamaszkor, a kíváncsiság, és az egyéb hormonális igények. Általában nem vonakodnak tapasztalatokat szerezni, majd pedig egy adott ponton, amikor rádöbbennek arra, hogy ők tulajdonképpen sehová sem tartanak az életben, már huszonévesek, és még mindig nincs semmijük, akkor, amíg a hasonló perspektívával rendelkező nyugati fiatalok elkezdeni drogozni, nekik ott lesz az iszlám. Lehet, hogy csak öt állítás lesz, amit tud az iszlámról, de az a radikalizálódáshoz elég. Ezt a problémát nem lehet elkenni azzal, hogy szegények, pszichés zavaruk van, nem találnak munkát, vagy az apukájuk csúnyán nézett rájuk, amikor gyerekek voltak. Ez is valós probléma, amire megoldást kell keresni. De a radikális iszlámmal Európának szembe kell néznie, mert már itt van és ránk köszönt nem egyszer. A válasz pedig részünkről elmaradt.

Fűrész: Pontosan.

GFG: Ez a szokásos liberális felmentés-retorika.

Speidl: Még fel is lehet menteni, de akkor is ott van...

Fűrész: Azért ne mentsük fel.

Speidl: Az egyéni történetekre oda kell figyelni, mert azok sokat mondanak a rendszer hibáiról. De az ideológiát és a terjedését, vaskézzel kellene letörni.

GFG: Azt mondtad, kezdenünk kell ezzel valamit. Mit lehet azzal kezdeni, hogy tömegesen jönnek ide emberek, akik más kultúrában, életformában élek.

Speidl: Kimondtad a kulcsszót, „tömeges”. A tömeges bevándorlás végzetes, mert semmit sem lehet vele kezdeni. Ahmeddel, Karimmel és Tárikkal – azaz az egyes emberrel lehet mit kezdeni, ha egyrészt ő ezt akarja, másrészt különböző objektív feltételek adottak. Például, valaki Magyarországon a hatvanas és kilencvenes évek között itt tanult, és lett belőle orvos, mérnök, megtalálta itt álmai asszonyát, családot alapítottak, és jó szakemberként dolgozik – egy ilyen emberrel természetesen együtt lehet élni, ők az asszimilált muszlimok. Tehát, ez lehetséges egyes személyek esetében, még sok-sok egyes személy esetében is, mindaddig, amíg ez átlátható, kontrollálható, van odafigyelés, vannak barátok, többségében befogadó társadalombeli emberekkel találkozik. Amikor viszont tömegesen érkeznek meg, akkor egy közösségi üzemmód lép működésbe, ez nem az ő hibájuk, hanem ez az ő kultúrájuk. Ebből a közösségi üzemmódból nem fogjuk tudni interkulturális párbeszéddel kihúzni a – képletesen szólva – a fülénél fogva. Az arányok mindent eldöntenek.

Fűrész: Így van. Ez természetes. Ez a legemberibb dolog. Ez egy realista álláspont.

Fűrész: Mondanál pár szót a nők helyzetéről a muszlim világban. Ez érthetetlen kívülről nézve. Van egy olyan vita Európában, hogy el vannak-e nyomva ezek a nők vagy sem, ezek a ruházatok az elnyomást hordozzák-e vagy sem, a viselkedéskultúrájukban ez kifejeződik-e? Hogy vajon tényleg létezik-e a nőkkel szembeni elnyomás ebben a kultúrában?

GFG: Ugye akkor válik számunkra még érdekesebbé ez a kérdés, ha megkérdezzük, hogy az ideérkező muszlim férfiak hogy viszonyulnak az európai nőkhöz.

Speidl: A végéről kezdem. A szélsőséges iszlamista ideológia szerint a nem muszlim nő a legalja, tehát szabad préda.

Fűrész: És ezt a vallás engedélyezi?

Speidl: Megengedhető, valahol a kerülendő és a nem helyes között.

Fűrész: Tehát a nemi erőszak is?

Speidl: Ez attól függ, hogy az iszlám melyik olvasatáról beszélünk. A mérsékelt muszlim elítéli, ha valami ilyesmi történik, hiszen szerinte van egy virtuális szerződés, amely szerint azt az országot, amelyiktől vízumot vagy állampolgárságot kap, tiszteletben kell tartania, legalábbis nem szabad kárt okoznia. Aki viszont saját közegéből kiszakítottan, már bizonyos fajta radikalizálódási folyamaton keresztülment, az iszlamista ideológián keresztül éli meg a vallását, az vagy azt mondja, hogy ez helyes, vagy adott esetben még fel is szólít rá. Ez csak a radikalizálódás fokán múlik. A mérsékelt azt mondja, hogy nem helyes, radikalizálódás alsó szintjén azt mondják elvileg igazolható, de a gyakorlatban árt a muszlimok megítélésének, ezért kerülendő, a felső szintje pedig mondjuk az Iszlám Állam ideológiája, amely felszólít az erőszakra.

Ketipisz: Tudnál valamit mondani a nők helyzetéről? A legutóbbi francia felmérések szerint a muszlim nők kifejezetten ragaszkodnak a hidzsábhoz.

Speidl: Az iszlám struktúrája a nőnek alávetett helyet rendel. Az alapvető cél a vallás terjesztése, ami a férfiak dolga. Hogy mi a nő feladata ebben? Hátországot teremteni a férfinak, sok gyereket szülni. Ez határozza meg a nő feladatát, szerepét és egyébként a védettségét is egy muszlim társadalomban. Ott keletkezik a probléma, amikor egy muszlim nő ettől többet szeretne. Ekkor kiesik a család védő szárnyai alól, és akkor bizony az lesz a vége, hogy vagy megölik, vagy minimum kiátkozzák, és azt mondják akkor oldja meg az életét egyedül.

Fűrész: Ez a mérsékeltekre is igaz, vagy csak a radikálisok járnak el így?

Speidl: Ha egy muszlim családból valaki kiszakad, akkor azt kell megélnie, hogy egész egyszerűen egyedül marad. Lehet, az anyukáját fel tudja hívni, mert azért az anyai ösztön továbbra is működik. Lehet, hogy az apja kerülőúton juttat neki egy kis pénzt, de hivatalosan nem fogják elismerni, hogy vele hivatalos kapcsolatban állnak.

Fűrész: Nem könnyű akkor a nők dolga a muszlim világban.

Speidl: Ha valaki a kijelölt úton jár, akkor megbecsült tagja lesz a közösségnek. Ha a kijelölt úttól eltér, akkor megnézheti magát. Itt persze fokozatok vannak. Megnézheted magad, mert mondjuk elmentél továbbtanulni apád tudta és beleegyezése nélkül, aki ezért azt mondja, hogy többet nem akarlak látni. Ez simán előfordulhat. Vagy a másik eset: látták őt egy férfival bizalmasan beszélni egy kávézóban. Utána látták őt ugyanazzal a férfival itt és itt. Elindul a pletyka és elindul a gyanakvás. Ezt követően nyilván attól függően, hogy a családnak úgy egyébként milyen a beállítódása, milyen a tanultsági szintje, bármi előfordulhat: a kitagadástól a gyilkosságig.

Fűrész: Ezt a szégyen vezérli?

Speidl: Mivel a férfiak dolga az iszlám terjesztése, ezért a férfiak számára a nőiken, a lánygyermekükön, az anyjukon, a testvérükön, a feleségükön való uralom az természetes dolog. Ez a tisztességnek, a férfiasságnak az az alapköve, az oszlopa. Hogyha egy nő ellentmond, az megalázó és olyan üzenetet közvetít a közösség és a külvilág felé férfiról...

Fűrész: Tehát megszégyeníti a férfit.

Speidl: Igen. A becsület, szégyen és a bosszú meghatározó dinamika a muszlim kultúrában. A szégyen nem a férfi szégyene, hanem az iszlám szégyene.

GFG: Ez a legsúlyosabb bűn.

Fűrész: Beszélhetünk egyáltalán emancipatórikus törekvésekről?  

Speidl: Az arab világ különböző pontjain élnek olyan kivételes nők, akik kőkemény utat járnak be és megpróbálnak felvilágosultan élni. De a nagy többség elfogadja, hogy akkor lesz a közösség megbecsült tagja, akkor lesz biztonságban, ha ő maga kezd el ragaszkodni ezekhez a korlátozásokhoz. Tehát fölveszi a hidzsábot, a burkát, a nikábot. Büszkén viseli ezeket mint erkölcsi tisztaságának szimbólumát és garanciáját, ez lesz identitásának a sarokpontja. Ez az, ami számukra a biztonságot és a megbecsülést hozza. Így aztán ő kezd el ragaszkodni ehhez és megvet minden nőt, aki nem az iszlám szabályai szerint öltözködik.

GFG: Tehát így jutunk el az elnyomottság kérdésétől oda, hogy ez egy önbecsülésfaktor lesz.

Speidl: Tulajdonképpen ez egyfajta pszichés zsarolási mechanizmus, aminek aztán ők aktív részesei lesznek. Gyakorlatilag a hidzsáb meg a burka nem a muszlim nőt különbözteti meg, hanem a nem-muszlim nőt. Tehát egy fordított logika szerint működik az egész.

Fűrész: Persze, a fejreállított logika. De akkor ez azt jelenti, hogy nincs emancipatórikus törekvés az iszlámon belül, ha jól értem. Sporadikusan vannak nők, akik szekularizáltabb környezetben élnek, akik mást mondanak, de ezt nem azért mondom, mert ez baj, csak hogy ez egy tény.

Speidl: Ez egy nagyon nagy baj! Az a lényeg, hogy ők ezt nem felvilágosult szabad akaratukból csinálják ezt, hanem gyakorlatilag egy érzelmi zsarolás mechanizmusa működik

GFG: …mert olyan erős ez a szokás.

Fűrész: …mert a közösségnek ekkora hatalma van az egyén fölött.

GFG: És mi történik akkor, hogyha tömegesen idejönnek és szembesülünk ezzel a kultúrával. Mi fog történni?

Fűrész: Ez történik, Gábor, nem? Magyarországon nem, de Európában.

Speidl: Itt két dolgot lehet csinálni. Egyrészt a tömegességet azonnal be kellene szüntetni, mert a tömegesség az valóban az európai kultúra természetes felszámolódását jelenti. Az igaz, hogy mindig volt migráció, őseink is migránsként érkeztek a Kárpát-medencébe, de akkor tegyük fel a kérdést, hogy mi lett azokkal akiket itt találtak?

Fűrész: Hát igen.

Speidl: Ez egy teljesen természetes folyamat, csak hogy tisztában kell lennünk azzal, hogy mi felszámolódunk ebben, mert ők az érkezők. Ez a dolgok rendje. Másrészt azt gondolom, hogy nagyon erős politikai fellépésre volna szükség. A harmadik észrevételem, hogy konkrétan az európai szociális szférának teljesen át kellene alakulnia és arra specializálódnia, már bocsánat, hogy ezeknek az embereknek az európaizálását előmozdítsa. Szoros utánkövetéssel, családlátogatással, nagyon erős odafigyeléssel, elsősorban a nőkre. Be kell avatkozni a privát szférájukba. Szekértelemmel, szelíden de határozottan. Aki nem működik együtt azt pedig kiutasítani az EU területéről. Ez a minimum. A muszlimok szerint az integráció az, hogy iszlamizálják a területet, ahová érkeznek, ezt nem engedhetjük meg.

GFG: Ez rengeteg pénzt, fegyvert, paripát igényel.

Speidl: Engem lehet pesszimistának vagy realistának nevezni, de én azt gondolom, hogy Európa már aláírta az önfelszámolást. Nézzük ezt egy egyszerű, emberi példán: Ha valaki nagyon sokáig nem érzi jól magát, semmit nem csinál, nem szól, nem keresi fel az orvosát, később pedig kiderül, hogy nagy baj van, már nem lehet rajta segíteni. Hány családban előfordul ilyen történet. Fogjuk végre fel, hogy ez társadalmakra is igaz. Sokáig nem csináltunk semmit, és most már nagyon nagy a baj. Lehet kemoterápiának vagy sugárkezelésnek tekinteni a különböző politikai és szociális intézkedéseket, ezek aztán vagy sikerülnek vagy nem. Nem lehet a sikert borítékolni, mint ahogy a kudarcot sem, ezért legalább meg kell próbálni.

GFG: Hogy jön a képbe a népszavazás?

Speidl: A népszavazáson való részvétel annyit jelent, hogy felfogom a diagnózist. Felfogom, hogy baj van és elmegyek konzultálni a szakorvossal, eldöntöm, hogy részt veszek a kezelésben. Megszületik bennem, hogy élni akarok és adok egy esélyt, és ezt az utat választom. Tehát a népszavazás az életösztön megnyilvánulása, hogy nem adjuk fel, még akkor sem, amikor a diagnózis arról szól, hogy nagy a baj. A politikában nem csak az erő számít, hanem a stratégia is.

(Speidl Bianka és Abdessamad Belhaj legfrissebb helyzetértékelését a MIK Intézet honlapján olvashatják.)