GFG: Kezdjük fejesugrással. Ki kíváncsi ma Pozsonyi Ádámra?

Pozsonyi: Szerintem rettentő nagy tömeg lenne kíváncsi, hogyha egyáltalán tudnának rólam, ha egyáltalán eljutnék hozzájuk. Engem mindig eldugtak oldalvágatokba, meg hátsó sorokba. Mert a Pozsonyi fura, nem illik a sorba. Ha tudnák, hogy egyáltalán vagyok, kb. harmincszor akkora táborom lenne, mint most. Igazi barmok vagyunk mi itt a jobboldalon.

GFG: Ez valami kifordított dzsentrilogika. Vannak értékeink, de hát lesz888rjuk. 

Pozsonyi: Ez nemcsak velem kapcsolatban van így, mert hát tényleg mindig ezt csináltuk. Nézd meg a baloldalt! Mióta egyáltalán mai értelemben vett kulturális élet létezik, ők mindig körbedicsérték egymást, a jobboldal meg hozta a maga atavisztikus, ősi, zseniális értékeit, de sose tudta magát reklámozni.

GFG: Azt mondod, hogy reklámban vagyunk gyengék?

Pozsonyi: Azt. A másik oldal pedig az egyébként közepes teljesítményeit iszonyú összmunkával fölturbózza és eladja. Spiró dicséri Konrádot, Konrád dicséri Esterházyt, Esterházy dicsérte Nádast, és ez így ment és megy körbe-körbe. Egymásra hivatkoznak. Mi ezt nem csináljuk meg. Pedig ez az önreklám alapfoka. De mi még ezt sem csináljuk. Jó, talán az utóbbi időben mintha ennek a csírái kezdenének megjelenni, de azért... Egymást kellene hívni a műsorokba, és egymásról elmondani, hogy egyébként mi mekkora arcok vagyunk. Mert hát egyébként meg azok vagyunk!

GFG: Faragjunk a hátrányon, Te kiváló író vagy (nevetés). Egyébként meg nagyon is korszerűtlen srác. Körül lehet téged rajzolni?

Pozsonyi: Olyan ember vagyok, aki nehezen tud beállni a sorba. Nem szeretek menetelni. A Rebellió c. regényemben az egyik főhős úgy fogalmaz, hogy azért neveztük el a zenekart úgy, ahogy elneveztük, mert „a sorban állást elutasítók sorába sem szerettünk volna beállni”.

GFG: Akkor neked nehéz vagy könnyű?

Pozsonyi: Ebben a korban viszonylag könnyebb.

GFG: Nincs is sor, nincs is menetelés.

Pozsonyi: Csak kilógni lehet a sorból, ahogy most mi, magyarok is kilógunk a sorból. Mert az, ami most Európa, abban nemigen lehet mást csinálni, mint nem állni be a sorba. Mi nemzeti és konzervatív értékeket képviselünk, és ez két okból zseniális: egyrészt az örök értékek előtt hajtunk fejet – ez olyan szép! De ugyanakkor lázadunk is, mert az örök értékek előtti fejet hajtás most tabu. Ezért mi kőkeményen szembemegyünk a világnormával. És miközben rebellisek vagyunk, egyben az örök értékeket is támogatjuk. Az ilyesmi ritkán jár együtt a történelemben! Meg kell becsülni és csinálni kell. 

GFG: Te hogy csinálod? Mint Göre Gábor, mint Keskeny Károly vagy mint Tekintetes Úr?

Pozsonyi: A rockzenének már nincs sok értelme.

GFG: Lejárt a zene ideje is?

Pozsonyi: A zene ideje nem járt le, csak annak a kornak van vége, amikor a rock and rollnak társadalmi hatása volt. Zene mindig lesz. És mindig lesznek tehetséges emberek, akik meg tudnak fogni egy gitárt, és amit csinálnak, az jó. Értékelhető dalszöveget is lehet bármikor írni. De az a dolog, hogy mondjuk a Rolling Stones gitárosát elvitték utcai vizelésért, vagy a Sex Pistols dobosát munkások vasrudakkal verték meg egy metróállomáson, mert ezt és ezt nyilatkozta, na, ennek van vége. Ki a fenét érdekel ma, hogy egy zenekar mit mond?

GFG: A tiniket, nem?

Pozsonyi: A tiniket az érdekli, hogy szeretik magukat fontosnak érezni. Nem véletlenül jönnek azzal, hogy „béke”, „megmenteni a fókákat az Antarktiszon”, vagy „harcolunk az ugandai feministák helyzetéért”, vagy „hallottad, hogy Csádban el vannak nyomva az anarchisták?”

GFG: Ez a haladás, nem?

Pozsonyi: A világ körbe-körbe megy szerintem. Nem hiszek a haladásban. Minden megtörtént már. Ugyanazt ismételjük más díszletekkel.

GFG: Szerinted divatja van annak, amit képviselsz?

Pozsonyi: Ha most magamról beszélünk, amit én egyébként nagyon szeretek, akkor…

GFG: Ezért csináljuk ezt az interjút is. Te egy kiváló író vagy. (nevetés)

Pozsonyi: Ezt nem lehet esetleg pirossal aláhúzni, jó vastagon?

GFG: Megpróbáljuk. (nevetés) Szóval, kezd divatba jönni a felforgató jobboldaliság?

Pozsonyi: Határozottan.

GFG: Megadja Gábor azt mondta rólad, te azelőtt voltál a pc trollja, mielőtt ez az egész gondolat és mozgalom megjelent volna.

Pozsonyi: Az biztos. Pont a napokban kerestem elő, hogy tényleg, mikor is kezdtem el mondani ilyeneket. A Demokrata 1996. áprilisi, 24. számában jött le egy interjú velem ezzel a címmel: „Le az avantgárddal - lázadás a lázadás ellen.” Szinte kölyök voltam még. A Matula magazinban 2002-ben magyaráztam arról, hogy ma már a konzervativizmus a lázadás, és ezeket 10 évvel később kezdte el például Ákos nyilatkozgatni. Ha belegondolok abba, hogy a „Szeretem a másokat!” c. számot én 1994-ben írtam, „Az idegen szép” c. számot 1996-ban – ekkor még semmi nem volt az égvilágon.

GFG: Mi kell ehhez, látnoki képesség? 

Pozsonyi: Minden alkotó ember egy kicsit túlérzékeny. Ezt nem is lehet másképp csinálni. A túlérzékenységet valahogy úgy lehetne meghatározni, hogy mondjuk az átlagember akkor hallja meg, hogy jön a vihar, ha dörög, de akinek a füle sokkal érzékenyebb, jóval előbb megérzi a vihart, s azt is meghallja, megérzi, amiket Józsi bácsi nem. Minden művész ilyen. Ezért nem értem, hogy ha egy művész (legyen az költő, író, festő, bárki) életrajzát elolvassa egy átlagember, akkor ledöbben, néha felháborodik. Mert ők valahogy úgy képzelik el, hogy amikor alkot, akkor délután 3 és 6 között legyen egy túlérzékeny, különös valaki, aztán meg, ha letette a tollat, akkor legyen egy „normális” átlagember. Ez nem lehetséges.

GFG: Konzervatív művész, az lehetséges?

Pozsonyi: Reakciós az lehet. A reakciósság azért is jó, mert a művészembert belesegíti abba, hogy ne csússzon szét. Értem ez alatt azt, hogy ha a művészi érzékenység nem kap rendpárti-normalitáspárti támogatást, nem kap bizonyos kereteket, akkor elmegy abba az irányba, hogy drogozunk, kurvázunk, önpusztítás, stb. Ezt egy konzervatív felfogású művészember nem teheti meg. Ha találsz nemes célokat, akkor nem hülyeségre fogod elpazarolni a tehetségedet. A ballibsik azért sem tudnak igazán nagy teljesítményeket összehozni, mert nincsenek ilyen típusú ideáljaik. Mert küzdeni a békéért – az semmi, vagy harcolni a gyűlölet ellen – ezek nem célok. Minél nagyobb célt fogalmaz meg valaki, az annál inkább lufi.

GFG: A baloldalnak a hőskorban voltak motiváló ideái. Proletár vagy burzsoá vagy. Ez roppantmód leegyszerűsítette a világot és mivel hipersz888r a proletár élete, ezért felmerült, mi lenne, ha ő lenne az új burzsoá. Ennek volt motiváló ereje. Ma a baloldal azért gyenge, mert nem ilyen ideái vannak. A gendermozgalmak, a leszbikus bálnák jogaiért tüntetők a bölcsészkarok legsötétebb zugaiba szorulnak. Amit mondanak, az nem tud egyesítő erővel fellépni. Annak, hogy te proletár vagy, és ne legyél többé az, szabadítsd fel magad, ennek volt tömegeket megszólító motiváló ereje. A leszbikus bálnákkal más a helyzet.

Pozsonyi: Kétségkívül így van.

GFG: Most meg talán azért kedvez a jobboldalnak a széljárás, mert ma a nagy globális, multinacionális törekvések világában korszerűtlen gondolat azt mondani, hogy én magyar vagyok, ugyanakkor ez mégis világos, mindenki által érthető szabadságharc is, amelynek van egyesítő ereje.

Pozsonyi: Többek között erre is céloztam, hogy kialakult egy olyan konstelláció, hogy a hőbörgési hajlam és a nemes ideálok tudnak találkozni. 

GFG: Neked mi a programod? 

Pozsonyi: Vannak ötleteim, és azokat szeretném megvalósítani. Él még bennem 2-3 regénytéma, kb. 50 novella, és szerintem képes leszek még az életem folyamán megírni 1000 cikket, meg talán felveszek még egy lemezt is. Aztán kb. ennyi fér el egy életbe. 

GFG: Azért ez nem kevés. Van, akinek egy cikk se fér bele az életébe. Azért ilyen képességekkel rendelkezni kivételes dolog, nem? Merthogy adott neked a Jóisten képességeket.

Pozsonyi: Hát igen…

GFG: Vagy ne beszéljünk Jóistenről? 

Pozsonyi: De beszélhetünk. Én hívő vagyok.

GFG: Elpazarolni a képességeket...

Pozsonyi: Az bűn. De az is igaz, hogy én viszont rohadt lusta vagyok. Számtalanszor elszégyellem magam, hogy mi mindent kellett volna megcsinálni. Kis papírokra jegyzem fel előző este, hogy holnap mit kell csinálnom: „folytatni a regényt”, „elolvasni egy fejezetet”, „befejezni a novellát”, „elmenni a postára”, „Lacit felhívni, és megkérdezni, mivan, mert már három hete nem hívtam és meg fog sértődni” – szóval ezeket így felírom, és ha a felét megcsinálom, már úgy érzem, hogy azért csináltam ma is valamit. (nevet) Ismerős?

GFG: Én már nem írom fel. (nevetés) Ez a lényege a dolgoknak. És hogy keveredtél te ide? Miért a 888?

Pozsonyi: Nekem tetszik ez a stílus.

GFG: Milyen ez a stílus?

Pozsonyi: Ti mertek odamondogatni, viccesnek lenni, gúnyosnak, kicsit másképp. És ez szerintem jó, mert ezek olyan eszközök, amiket szintén nem használ a jobboldal. Nem értem, hogy ez a jobboldalon miért nem megy, miért nem csinálják. Annyira adná magát egyébként.

GFG: Mert feljebb van ettől a pátosz. Egy jobboldalinak valahogy patetikusnak kell lennie.

Pozsonyi: Tehát unalmasnak?

GFG: Meg hogy elsírjuk magunkat magunktól. 

Pozsonyi: Jó, csak ez nem vezet semmire. Meg hát legyünk őszinték. Ami ti csináltok, vagy csinálunk, az harc. Kultúrharc. Vagy ez durván hangzik? 

GFG: Attól függ, kinek. (nevetés)

Pozsonyi: A kultúrharcnak ez a módja a kor ütőképes fegyvere. Ha most Hunyadi Mátyás azt mondja, hogy ne használd a cseh huszita ágyúkat, mert az modernizmus vagy nemtudommi, hanem elővesszük őseink számszeríját, akkor nem hiszem, hogy Bécset elfoglaltuk volna.

GFG: Vigyázz, vigyázz, Pozsonyi! Machiavellista leszel (nevetés).

Pozsonyi: Azért csatázunk, hogy győzzünk, nem? Én nem hiszek ezekben a toleráns dumákban, hogy „mindenkinek teret kell engedni”. 

GFG: Miért is kellene mindenkinek teret engedni? (nevetés)

Pozsonyi: Mégis ezt játsszuk. A politikában is mindenki ezt játssza. Mert a sokszínűség és a tolerancia. Pedig ilyen nincs. Mindent az élet alapvető törvényeire vonatkoztatva kell megnézni.

GFG: Melyek az élet alapvető törvényei?

Pozsonyi: A túlélés az első. Nagyon sokszor, amikor emberekkel beszélgetek, hallom a különböző jelszavakat, olvasom a szép ideákkal teletűzdelt cikkeket, akkor én mindig azt mondom, hogy meg kell nézni, hogy mindez az állatvilágban működik-e. Ha valami az állatvilágban nem működik, akkor az hablaty.

GFG: De akkor mi különbözteti meg az embert az állattól? Az egész humanista programot kidobnád az ablakon? Mi lesz a humanitással, a toleranciával, a pluralitással? 

Pozsonyi: De hát ezt azok se hiszik el, akik mondják. Ember ezt nem hiheti el komolyan. Oké, nem állatok vagyunk, mert az állat a fogával csinálja meg, mi meg a sajtónkkal vagy tankokkal csináljuk meg. Vagy éppen azzal csináljuk meg, hogy azt mondjuk, hogy minden ember egyenlő. Az is egy módszer arra, hogy eltapossuk a másikat. A nagy humanista jelszavak is valójában csak tankok és hadosztályok. Ezekkel lehet azt megcsinálni, hogy tedd le a fegyvert, én is le fogom tenni a fegyvert, mert a béke szép. Erre én leteszem a fegyvert, ő meg hátba lő. 

GFG: És lőn béke.

Pozsonyi: És lőn béke, hiszen egyedül már nem bírok háborúzni. (nevetés) Ezért a vesszőparipám, hogy meg kell nézni az élet alapvető törvényeit.

GFG: Akkor te egy ilyen ösztönös faszi vagy, nem? Mert ha az élet alapvető törvényeit kell megnézni, meg hogy működik-e az állatvilágban, akkor a kiindulópont az ösztön. És az ösztönt esztétizálod.

Pozsonyi: Mindenki ösztönös szerintem. A kultúra az egy díszítmény az emberen.

GFG: Jól meggondoltad ezt a mondatot?

Pozsonyi: Kultúra akkor van, amikor jó dolgod van. Nem fogok ma libsiket reklámozni, ezért valamelyik balliberális költőnek olvastam egy írásában, hogy ha elvisznek munkatáborba, az első, ami leszakad rólad, az a kultúra lesz. A második a szexualitás. És akkor marad az, hogy éhes vagy és túl akarsz élni. Ha már az sem érdekel, akkor meghaltál. Szabó Dezső is azt írta valahol, hogy éhes hassal nem lehet a Himnuszt énekelni.

GFG: Kemény mondatokat mondtál, nem tartasz tőle, hogy baj lesz ebből? 

Pozsonyi: Megszoktam.

GFG: És ha megtámadnak minket, mondjam azt, hogy a Pozsonyi mondta?

Pozsonyi: Ügyeltem arra, hogy semmi olyat ne mondjak, amiből baj lehet. 

GFG: Mindenből lehet baj. (nevetés).

Pozsonyi: Ez azt hiszem, végszónak is beillik.