FHZS: A társadalmunk ketté szakadt, ki-ki a saját buborékjában él, a narratívák győzedelmeskednek a valódi párbeszédek felett. A globalizált világunkban nem találjuk a gyökereinket, nem tudunk kapcsolódni sem egymáshoz. Ezek az Ön gondolatai a Hungarian Pictures elé. Lehet, hogy a zene a válasz?

Leslie Mándoki: Igen. Nekünk zenészeknek nagy felelősségünk van, a mi hangunk mindig csak annyira erős, amennyire erősnek érezhetjük azt a közösségünk által. Egy tisztességes rockzenész mindig egy tüske, a társadalom körme alatt, mert mély alázatos tisztelettel bánik a közönségtől kapott bizalommal. Ezt már Woodstockban megtanultuk. Woodstock még az előttünk lévő nagy generáció, mi akkor voltunk gyerekek, felnéztünk rájuk. De arra az időre is jellemző, a maga módján, hogy mély szakadék tátongott a társadalmon belül, bizonyos rétegek, körök között. Hogy ez miért alakult így?

Nekünk jobban, maradandóbban és hatékonyabban kellett volna ezzel a történelmi szerencsével bánni. Ennek pedig most isszuk meg a levét, gondoljunk csak az EU bomladozására, lásd Brexit. Ez egy szörnyű dolog, hogy az angolok elhagyják az európai közösséget. Brüsszel állandóan bántóan zaklatta Közép- és Kelet-Európát teljesen igazságtalanul, mert abszolút vakon elrugaszkodva a geotörténeti összefüggéseiről is és mind tekintet nélkül a nemzeti kulturális különbségekre. Kialakult Nyugat-Európában egy a kapzsiságra építő, kaszinókapitalizmus, ahol már nem az ember és az ember által megalkotott munka és a család van a középpontban, hanem a rideg kapzsiság. A közösségi média felületei pedig mindezt meghatványozzák. A tradicionális média a háttérbe kerül, helyette ott a Facebook és társai, amikben van egyfajta szociális pornográfia. Az én generációm egy népszámlálásnál nem szívesen mondta el az adatait, mert intim dolognak tartották. A ti generációtok viszont mindezt odateszi a világnak. Az algoritmusok pedig ezek alapján folyamatosan gyártják az új tartalmakat.

FHZS: És ki is alakult a buborék.

Mándoki: Így van.

Az ezáltal kialakult szakadékok pedig csak mélyülnek. És itt jön a rockzenész felelőssége. Mert a költő, a festőművész, egy bizonyos elithez ér el. Mi viszont egy kommunikatív művészeti ágban dolgozunk, ahol teljesen direkten ott van előttünk a több tízezer hallgató, ez egy szélesebb köröket megmozgató művészeti ág. Woodstock óta megtanultuk, hogy a rockművészetnek van egy társadalmi súlya. A rockzenész hidakat épít a szakadékok fölé. Én is úgy éreztem, hogy felelősséggel tartozom, részt kell vennem a hídépítésben.

FHZS: Ez a mélység nehezen elképzelhető, hogy elférne a TikTok-on. Van bennem némi szkepszis, hogy a mostani tizenévesekhez eljutna bárhogy ez a komplex üzenet.

Mándoki: Ez a gondolat nagyon sokakban felmerül, de az eredmény mégis az ellenkezője. Tényleg nagyon eltorzult a világ, mára sokkal inkább egy sms, mint egy telefonhívás lett a napi kommunikáció alapja. De még ennek fényében, és ennek ellenére, van egyfajta arrogancia a gondolat mögött, hogy ezekhez a fiatalokhoz, akiknek három másodpercig lehet a figyelmüket valami elektronikával fenntartani, mi nem fogunk elérni ezzel a zenével.

Konceptalbum, egyben dupla album, analóg vettük fel, kézzel játszottuk, intellektuális üzenetek vannak benne, komplex a zene, hosszúak a nóták. Ezek után mégis pokoli sikeres, a fiatalok között is. Én fiatal, harmincas művészeket hoztam össze a nagy legendákkal, hogy gondolkodjanak, mi is volt Bartók Kárpát-medencét összefogó Hungarian Pictures szvitjében, aztán hozzunk létre valamit. Mert ez lesz a híd, az a híd, amivel mi rockzenészek tartozunk a társadalomnak. És sikerült, a hidat megépítettük, visszaadtuk a fiataloknak a tartalmas zenét.

Mandoki Soulmates, Konzerthaus Dortmund, 08.11.2019

FHZS: Ha már társadalompolitikai felelősség, mi a Hungarian Pictures üzenete?

Mándoki: A központi üzenet, tőlünk az „old rebels” oldalról az, hogy gyerekek, ezt tényleg eltoltuk, jöjjünk össze és próbáljuk együtt helyrehozni, különben tovább bomlik minden. Az én generációm tartozik a ti generációtóknak: itt van példának az évekig tartó rossz brüsszeli vezetés, a németek meggondolatlan atomenergiáról való kirohanása, az Európai Központi Bank problematikus és a fiatal generáció érdekeit sértő politikája és még sorolhatnám. A rockzenének pedig van egy generációkat, társadalmi csoportokat egymással összekötő szerepe. Ez viszont akkor értékes, ha zeneileg is a legmagasabb szinten van. Ezért is vettük fel analóg.

Gépen egyszerűbb, mindent ki lehet javítani, ott az automatikus helyesírás ellenőrző, meg a többi. A zenével ugyanez a helyzet, más az attitűd, ami a zenében is érződik, ha fejben is végig jelen kell lenned, együtt kell játszani, együtt izzadjuk, főzzük és éljük meg a zenénket. A közönséget tisztelni kell, a Hungarian Pictures egy kézzel írt levél a közönség számára, nem pedig egy sms.

Mandoki Soulmates; Konzert Laiszhalle, Hamburg, 31.10.2019

FHZS: A Hungarian Pictures több, mint zene, mint Bartók rockosítása, ott van benne a történelem, a gyökerek, vér és valami megfoghatatlan, a nemzettudat spirituális energiája. Van esélye a 21. században a nemzettudatnak a globalizációval szemben?

Mándoki: Harminc évvel ezelőtt kimentél Münchenben az Oktoberfestre, ami a világ legnagyobb bulija, akkor mindenki farmerben volt meg pulóverben. Ha ma kimész, mindenki népviseletben van, pláne a fiatalok. Erre joggal lehet azt mondani, hogy nem a mély nemzettudat megmutatkozása, csak egy felületes dolog, divat. De ott ez alakult ki az évek alatt. Mert ez a lokálpatriotizmus pontosan a globalizációnál fogva erősödik. A hovatartozás, a gyökerek megélése egyre inkább előtérbe kerül.

De, mint ilyen, hozza magával az ellenreakciót. Kicsiben kezdődik persze, mondjuk egy családdal, akik csak azt eszik, ami adott időben helyben terem, de aztán ez a kör egyre szélesedik. A fiataloknál egyre inkább látom, hogy erősödik a nemzeti érzés, a kultúra megélése, a nyelv tisztelete, miközben persze nyitott kozmopoliták. Hiszen hál’ Istennek, ti már csak a történelemkönyvből ismeritek azt az időt, amikor nem lehetett utazni vagy útlevelet kapni. De ez a szabadság nem azt jelenti, hogy el kell fordulni a forrásunktól, a gyökereinktől. A világ akkor szép és színes, ha van különbözőség, de mindenki a maga kultúráját megtartja és ápolja. Különben összemosódik ez a sok szín és mindenki ugyanolyan lesz.

FHZS: A zene egy globális nyelv, mégis sikerült a Hungarian Pictures-el valami ennyire partikulárist átadni, mint a magyar történelem, kultúra, nemzettudat. Hogyan?

Mándoki: A művészethez kell bátorság is. Neki kell fogni dolgoknak, még ha lehetetlennek tűnik is és hinni kell a közönségben. Én mindig hittem bennük. Soha nem hagytam el a számat a munkám során, hogy figyelj ez túl magas lenne nekik.

Hiszen amikor nekik zenélünk, ők beengednek a lelkükbe, ez pedig hatalmas érték. Hogy nekünk ez sikerült, annak a titka ebben rejlik. Meg persze a kemény munkában. Ezt a magyar virtust, a lelket, amit Bartók Béla megfogalmazott, – a 29 évvel ezelőtt alapított zenekarunkban – az angol és az amerikai világsztárok is szeretettel és szívesen tették magukévá. Édesapán minden este hegedült nekem Bartókot, amikor kiskölyök voltam. Már kamasz koromban kísérleteztem a zenéjével, az akkori zenekarommal, aztán egy időre félreraktam a dolgot. Talán ’84 lehetett, amikor Freddie Mercury eljött egy születésnapi vacsorámra, ami egy németországi magyar étteremben volt. Ahogy kell, ott voltak cigány zenészek, akik odajöttek hozzánk, hogy húzzanak nekem valamit. Én a Tavaszi szél vizet áraszt-ot kértem. Freddie utána háromszor elénekeltette még velem, majd felírtam neki a szöveget. Amikor nem sokkal később jött Magyarországra – engem akkor még a kommunisták nem engedtek haza – el is énekelte a stadionban. Amikor visszajött, pár másik zenésszel, például Jon Lord a Deep Purple-ből odáig volt Bartókért, nekiálltunk kísérletezni. Sajnos a Greg Lake és Jon azóta meghaltak, de megígértem nekik, hogy megcsináljuk.