Fűrész Gábor: Beszéljünk először az egyetemről. Most választottak téged a Corvinus Egyetem rektorává, amihez gratulálunk. Mi a rendszerváltás után jártunk egyetemre. Akkor még a 90-es években volt valamilyen ethosza az egyetemnek. Tartotta magát a hit,  hogy a tudásnak komoly értéke van, hogy a felemelkedés egyetlen útja, ha tanul az ember. Ezt a mi generációnkból sokan komolyan vették. De a 90-es évek végén, a 2000-es évek elején ez a tudás elkezdett devalválódni. Egyrészt a piac kezdte leértékelni a tudományos tudást, másrészt meg valahogy az egész társadalom értékrendjében a tudástőke mint olyan elkezdett átértékelődni. Az ember azt tapasztalja, ha bemondja valahol, hogy PhD-je van, akkor az már rég nem vált ki megbecsülést. Vagyis, van-e egyáltalán jövője az egyetemnek? Azon kívül, hogy az egyetemek kiszolgálják a multinacionális cégek munkaerőigényét, maradt-e még valami az intézmény régi ethoszából?

Lánczi András: Szeretném, ha valami maradt volna, mert különben én sem vállaltam volna el a rektori tisztséget. De amit elmondtál, az telis- tele van olyan észrevétellel, megfigyeléssel, amivel mindenkinek szembe kell nézni, aki egyetemen vagy politikusként egyetemről, felsőoktatásról gondolkozik. Először is induljunk ki abból, hogy nem volt mindig egyetem. A 11. század végéig ez volt a helyzet. Aztán egészen a 19-20. századig az egyetem eleve egy arisztokratikus intézmény volt. A tudásátadás egy tekintélyhelyzetet feltételezett. Valaki kint állt és a nálánál fiatalabbaknak elmondta, hogy szerinte hogyan van a világ. Elmondta, mit kellene tudni, illetve hogyan kellene tudni dolgokat, és megpróbálta rávenni az embereket, hogy olvassanak. Ennek így vége van.

Görgényi Tamás: Ennek valóban vége van.

Lánczi: Két döntő változás következett be és valószínűleg a kettő összefügg egymással.  Az egyik, hogy a tömegdemokrácia megjelenésével minden tekintélyre épülő szituáció megkérdőjeleződik. Az egyháznak is emiatt csökkent a hatása. A másik, hogy megváltozott a tudás természete. Nagyjából a felvilágosodás óta úgy gondoljuk, hogy mindenki képes az önérdekének a felismerésére, továbbá a tudás bárkinek átadható, azaz bárki alkalmas arra, hogy egyetemre járjon. Ez viszont azt jelenti, hogy minden, ami a tudással összefügg, az lefelé nivellálódik. Erre szokták azt mondani, hogy ami ma egyetem, az inkább középiskola volt régen, ami ma középiskola, az meg általános iskola. Tehát miközben egyre több a tudás, közben az egyes ember egyre felszínesebb tudáshoz jut és az egyetem erre nincs igazából fölkészülve, hogy ezzel mit kezdjen. Ezen felül itt van még a technológia kérdése. Mindent technikai módon akarunk megoldani, és ez a gyakorlatias szemléletű tudás az eddig ismert egyetem eszméjét megkérdőjelezi, más irányba tereli. Az tehát az igazság, hogy az egyetem ehhez az új világhoz nem igazán tudott alkalmazkodni. A magyar egyetemek biztosan nem.

GFG: Jó néhány helyen beszélsz arról, hogy a nevelés terepe ma az egyetem. Nem a család, hanem az egyetem. Azok, amiket mondtál, a nivellállás, az egyenlősítés, a kiüresedés hogyan érintik a nevelésnek ezt a koncepcióját. Értelmezhető-e úgy a rektori pozíció, hogy a rektor a legmagasabb rendű nevelő, ami a filozofikus életvitelnek a beteljesítését is jelentheti?

Lánczi: A mi kultúránkban a tudás mindig valamiképpen a filozófiával függött össze, ami az egészre irányuló vizsgálódást jelenti. Stephen Hawking fizikusként ezt úgy fogalmazza meg, hogy „miért vagyunk itt” és „honnan jöttünk”. Végül is minden tudás erre a két kérdésre megy vissza. A helyzet az, hogy éppen ez a két kérdés nem szerepel ma már semmiféle egyetemi vagy tudományos vizsgálódásban – talán még a filozófia szakon sem. A filozófia mellőzése azt is jelenti, hogy a tudás morális aspektusa sem számít. A klasszikusok számára a morál és a tudás összefüggött. Valójában ma az a kérdés, hogy egy ilyen kultúra, ami a tudást így redukálja, meddig képes fönnmaradni. Ez az alapvető probléma. Ha a filozófiát lehántjuk, és mindent, ami ezzel összefügg, akkor valójában a nevelésről mondunk le. Pedig világosan kellene látnunk, hogy az egyetemen nevelési szituáció van, az emberi tökéletesülés lehetősége a tét. A filozófiát ki lehet tessékelni az ajtón, de vissza fog jönni az ablakon.

Fűrész: A modernitásból vissza lehet-e fordulni?

Lánczi: Vissza lehet fordulni. De nem biztos, hogy a visszafordulás a jó szó. Újrafelfedezések vannak. Mindig vannak olyan korszakok, amikor megállnak az emberek és azt mondják, hogy meg kellene érteni, mi is zajlik körülöttünk. Valójában az egész 20. század története arról szól, hogy soha nem tudtunk ilyen sokat, és soha nem voltunk ilyen közel a barbársághoz, mint most, és ebből próbálunk kijönni valahogy. A mai politikai kísérletek is, ahol egyáltalán vannak ilyenek, erről szólnak. A politikai kísérletezések mögött pedig mindig filozófia van.

GFG: Azt mondod, hogy minden politikai kísérlet mögött végül is ott van a filozófia. Ezt hogy érted?

Lánczi: Minden ambiciózusabb és sikeresebb politika mögött kell lennie valami önmagán túlmutatónak. Minden politikai rezsimnek van egy morális igazolása. Mellesleg mi most ezért küzdünk. Ti is ezért küzdötök.

GFG: Én csak újságot írok. (nevetés)

Lánczi:  Utolsó szó jogán lehet ilyet mondani… (nevet). A rendszerváltásnak – hogy csak ezt a példát mondjam – semmi más alátámasztása nem volt, minthogy a FedExtől megérkezett a posta, hogy ilyen alkotmányt kell csinálni, ilyen intézményeket kell csinálni, és akkor az úgy majd el fog működgetni valahogy. Éppen csak a morális alap hiányzott. Ezért mondhatjuk azt, hogy ma valójában a rendszerváltás kiteljesítése folyik. Most rakjuk le az új rend morális alapjait.

GFG: Mi a mai rend morális igazolása? Hogy lehetne nevezni?

Lánczi: Szabadság.

GFG: Amikor a Medgyessyék visszajöttek 2002-ben, akkor azt írtad, hogy a lélek háborog.

Lánczi: Igen, a lélek háborog, mert hogy igazságérzete van az embernek, az olyan természetes, minthogy az emberi test nagyrészt vízből áll. Ha valamit igazságtalannak érez az ember, akkor a lélek háborog. Ha ők nem jönnek vissza 2002-ben, én ma nem ülök itt. Nekem teljesen elfogadhatatlan volt, hogy a régi  politika emberei akarnak – éppen morális kérdésekről van szó – dirigálni vagy elmondani dolgokat, mi hogyan legyen. Ilyenkor két dolgot csinálhat az ember: vagy emigrál – belső emigrációba vonul vagy fizikailag is emigrál –, vagy pedig kilép a színre és azt mondja, én ezt nem fogadom el.

GFG: Dehát nem úgy néz ki a játék, hogy az ellenfelei éppen ezt a morális igazolását akarják érvényteleníteni, éppen azok, akiknek nincs moráljuk?

Lánczi: Szerintem mindenkinek van morálja. Az a kérdés, hogy mit tekint annak. Ha valaki azt tekinti morálisan helyesnek, hogy ember vagyok és ez pusztán elég ahhoz, hogy én annyit kapjak, mint bármelyik más ember a közösségtől, ezt egyébként nagyon sokan fogadják el az ókortól kezdődően, úgy hívják, hogy kommunizmus. Én viszont utópikusnak hívom, mert ez képtelenség, ráadásul könnyen utat enged a gonosznak.  

GFG: De ha az ördög ügyvédje akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy a korszellem telis-tele van képtelenségekkel: a feminizmus radikális értelmezése, az egyenlőségelv túlhajszolása, az ökologizmus különböző árnyalatai. Akkor most képtelen világban élünk?

Lánczi: A nagy politikai alapkérdés 400 éve Európában az, hogy elfogadjuk-e, hogy a természet rendje szerint kell-e élnünk vagy azt elutasítva. A természet rendje azt is jelenti, hogy van teremtő, de legalább valamilyen princípium, valami, ami az ember akaratától függetlenül létezik. Ennek természetesen van következménye a politikára nézve. Vagy azt mondjuk, hogy ilyen nincs. Akkor a politika nem lesz más, mint emberek közötti alku. Ezt gondolják a baloldali liberálisok. Se Isten, se természet, semmi se avatkozhat bele az emberek dolgaiba. Bárkiből lehet bármi, vagyis az ember teljesen az elképzelése szerint alakíthatja a világot.

Fűrész: A jobboldallal szemben indított múlt századi liberális offenzíva egészen odáig jutott, hogy aki jobboldali, az nem csak maradi, de hülye is. A bizonyításhoz módszert is találtak. Például az úgynevezett Rokeach-teszt arra volt jó, hogy kimutassák a jobboldaliak zárt gondolkodásúk, míg a nyitott gondolkodás ugye intellektuálisan ennek fölötte áll. Csakhogy nem olyan régen valaki csinált egy kísérletet, amiben egyszerűen kicserélte azokat a kérdéseket, amik az Istenre vagy a nemzetre vonatkoztak olyanokra, mint klímaváltozás vagy nemek közötti egyenlőség és láss csodát, kiderült, hogy a magukat liberálisnak, demokratának nevező amerikaiak ugyanolyan zártan gondolkodnak, mint a jobboldaliak, ha azokról a kérdésekről van szó, amik nekik vörös posztó.

Görgényi: Ha belegondolsz, ez kérdés-válasz típusú kutatások – amikor kész válaszok közül kell választani, ez a fajta vizsgáztatás az egyetemeken, az általános iskolában vagy akár az óvodákban is, tehát ez a tesztjellegű tudás eleve ennek a gondolkodásmódnak kedvez. Aki így tesz fel kérdéseket, az be tudja bizonyítani, hogy mindenki zártan gondolkozik – rajta kívül.

GFG: A módszertan csele.

Lánczi: Egy másik lényeges ponthoz érkeztünk. Ez az egész akörül forog, hogy van-e haladás vagy nincs, mert minden erről szól. A baloldal morális tartását az adja, hogy ők képviselik a haladást. A  progresszió képzete azonban nem létezett a 18. század előtt. Most akkor Dante, Shakespeare és mondhatom sorba a neveket, ők haladóak voltak, vagy sem? Ma egy elvont haladás-eszme uralma alatt élünk. Minden pillanatban a rádióból, tévéből ez jön becsomagolva, azt zúdítják ránk például, hogy „a 21. században ilyen már nem lehet” és más hasonló árulkodó megfogalmazások hangzanak el. Hát miért ne lehetne? A progresszivista azt hiszi, hogy ami volt, azt ő ismeri és tudja mi az és mindenre, amit újonnan tapasztal, ráhúzza a haladás sémáit, mert végleges válaszai vannak az emberiség nagy kérdéseire. A migránskérdésnél is ez bukott ki. Merkelről kiderült, hogy ő aztán igazán zárt gondolkodású, nem tud reagálni a változó világra, a haladás eszméje rabul ejtette.

Fűrész: Nem érzed úgy, mintha a huszadik század foglyai lennénk? A huszadik század sablonjai uralkodnak és aki valami mást próbál meg, mint a migránskérdés esetében, arra rádobálják a saját múlt századi kliséiket, hogy fasiszta, szélsőséges.

Lánczi: Dehogynem. Ezek a klisék már akkor sem voltak igazak, amikor kitalálták őket. Ahhoz, hogy ezek igazak legyenek, ki kellett irtani több társadalom lakosságának jelentős részét – természetesen a haladás nevében.

Fűrész: Miben más az, ahogy Orbán Viktor csinálja a politikát? Sokan azt sem értik, hogy mitől sikeres. Vannak ugye az 1.0-ás válaszok az ellenféltől. Orbán mindenkit becsap, manipulálja az embereket és így tovább. Szomorú, hogy nem tudnak ezeken a népmesei magyarázatokon túllépni, és ezzel le is mondanak a megértéséről. Pedig éppen a migránsválság mutatta meg, az Angela Merkel és Orbán Viktor közötti konfliktusban, hogy mennyire másképp ítélik meg ugyanazt a történelmi helyzetet, mennyire különbözőek a perspektívák. Valahol itt lehet-e keresni a választ arra, hogy a mostani, modern jobboldal miben lehet más.

AZ INTERJÚ A KÖVETKEZÕ OLDALON FOLYTATÓDIK, LAPOZZ!

Lánczi: Megfogalmaznék egy-két állítást. Van egy történelmi kontextus: most kezd véget érni a második világháború hatása. Ma már nem kielégítő az a válasz, hogy ha gazdasági válság van, akkor előállok a régi sémáimmal. Egész egyszerűen nincsenek kész válaszok a mai gazdasági problémákra. Soha nem volt ekkora tömegű fiktív pénz a világon, de ezek úgy mozognak, mintha valóságosak lennének. Itt vannak aztán a technológiai robbanás által kiváltott hatások. Az emberi elme tanulási-koncentrációs képességének a kérdése: minél többet tud az emberiség, annál védtelenebbé válik az egyén. Csökken a memóriája, nincsenek örökölt készségei és képességei. Mintha az ember az infotechnikai eszközeivel a tudást egyetlen dimenzióra volna képes redukálni: információ egyenlő tudás, pedig csak legfeljebb hatalom. De itt van még egy fontos kérdés: mit jelent ma a gonosz. Ez a kérdés a baloldali irodalomból és gondolkodásból teljesen hiányzik. A gonosszal ők nem foglalkoznak, mert a haladás úgy is fokozatosan megszünteti.

Fűrész: Mert hogy az egy vallásos kérdés?

GFG: Mert, hogy azt feltételezik, hogy az emberi természet hajlítható, az ember nevelhető.

Lánczi: Egyrészt nevelhető, másrészt a progresszió egyre kisebb teret enged a gonosznak. Tehát a haladásra csak rá kell bíznunk a kérdést és a gonoszság problémája automatikusan megoldódik. Innen van az, hogy lehetséges-e az örök béke? Lehetséges az, hogy ne legyen többé háború?

GFG: Lehetséges: szól a baloldali válasz.

Lánczi: De akkor a bűnnel nem is kell foglalkozni. Márpedig a bűn folyamatosan keletkezik, és háborúk is állandóan vannak. A gonosszal állandóan foglalkozni kell, mindig is kellett. Ilyen helyzetekben, amikor világméretű mozgások vannak, beleértve a migránsválságot és a gazdasági mozgásokat is, különösen fontosak ezek a kérdések. De mondok egy másik példát. Itt van az a kérdés, hogy mi a közpénz. Ha a szemünk előtt használódik fel közpénz valamire, akkor azt azonnal ellenőrizni kell, a közpénzek legyenek átláthatóak meg ilyenek, de halkan kérdezem, kérdezzük már meg Soros Györgyöt, hogy az ő pénze micsoda is? Miből lesz a spekulánsok pénze? Mondjuk a brit font shortolása révén megkopasztom a brit államot, akkor tulajdonképpen közpénzből csinálok magánpénzt, legalábbis részben biztos, vagy nem?!

GFG: De ha mindezt a jó szándék igazolja, mert eközben létrehozok különböző szervezeteket, alapítványokat, amelyek küzdenek a civiltársadalom, a demokrácia, az átláthatóság kiterjesztéséért meg isten tudja miért?

Fűrész: Soros egy nagyon jó illusztráció. Arról szól, hogy van egy új elit, aki él a globális pénztőke által teremtett lehetőségekkel, aki egyszerűen arra áldoz ebből a pénzből, hogy megteremtse azt a nyugodt környezetet, amiben ezt a tevékenységet tovább tudja folytatni. Hogy ne fordulhasson elő, hogy egyszer csak jön egy miniszterelnök és azt mondja, hogy a tőkének is kellene adót fizetni, ne fordulhasson elő, hogy ilyen "marhaságokkal" előálljanak emberek. Szerintem a Soros jelenségnek ez a lényege.

Lánczi: Igen, de a pénzt valahonnét szerezni kellett. Nem vagyok nagy Soros-szakértő, de érdemes megnézni az életrajzát. Egy teljesen átlagos ember volt egy darabig és aztán üstökösként emelkedett fel. Ott, azon a ponton valaminek történnie kellett. Valakik, valamiért helyzetbe hozták és olyan eszközöket kapott, amivel meg tudta ezt csinálni.

GFG: Ez egy eléggé realista felfogás.

Lánczi: Amit ti pragmatizmusnak hívtok, arra én a realizmus kifejezést használom. Az, amit jobboldalinak nevezünk, az mindig pragmatista, sohasem akar ideologikus lenni, sőt ideológiaellenes.

Fűrész: Ha már így feldobtad ezt a kérdést, lehet-e például azt mondani, hogy a boltbezárás visszavonása ilyen pragmatizmus?

Lánczi: Lehet mondani. Szerintem az is. A probléma ott kezdődik, hogy be se kellett volna vezetni. Én ezt akkor is mondtam, tehát nem most találom ki. Szerintem politikai hiba volt. Politikai hibát mással, mint pragmatizmussal nem lehet kezelni. Ki lehet tartani elvszerűen, de attól még máglyára kerül az ember. És senki sem akar a máglyára kerülni, ez a helyzet. A politikai sikeresség vagy haszon mindig felülírja az elvet. Ez van.

GFG: Erre azt mondanák, hogy ha ezt én mondtam volna, hogy Machiavellista.

Görgényi: De az sincs még eldöntve, hogy ez szitokszó, vagy sem.

Fűrész: Tisztáznunk kell azért egy dolgot ehhez, mármint hogy a pragmatizmusnak mi a viszonya az értékekhez. Mert szerintem ez egy mesterséges szembeállítás, szembeállítani egymással az elvhű vakokat az elvtelen pragmatistákkal.

GFG: Ez politikai logika

Lánczi: Igen, ez politikai logika. Ez egyébként elfedi, hogy valójában mi a probléma. A jobboldalnak nem az a baja, hogy nincsenek értékei. Nagyon is vannak neki, talán túl erősek is. Sőt, hajlíthatatlan értékei vannak. Nem kompromisszumok következményei. A liberális felfogás szerint érték, hogy a homoszexuálisoknak is legyen családjuk. Szerintük ez érték, a toleranciából levezetett érték. Mások erre azt mondják, hogy nem. A család foglalt fogalom. Amiről a liberálisok beszélnek, az valójában a háztartás vagy együttélési forma. Miért akarják kisajátítani a család fogalmát? A természetjogi felfogás szerint a család rögzített tartalom, „érték”, mert objektíven, az emberi akarattól függetlenül, nem az emberi vágyak kontextusában van definiálva.

GFG: Megvan a kulturális környezete ezeknek az értékeknek. Jelent valamit ebben a kultúrkörben.

Lánczi: Igen, jelent valamit. Nem egy szó, amelynek jelentését tágíthatom jobbra-balra, összevissza. Bárki azzal él együtt, akivel akar, de miért kellene családnak nevezni minden együttélési formát?!

Görgényi: Hát persze, valahol határt kell húzni, mert oda fogunk jutni, hogy egy ember meg egy szekrény együtt lakik, az is egy család.

Lánczi: Ötleteket adsz... De igen, az az érdekes, hogy miért nem törődnek bele, hogy a család, amely egy férfi és egy nő együttélésén alapul; ezen kívül minden más nem egyéb, mint egy háztartás vagy együttélési forma. Mi a baj ezzel? Az a kérdés, miért akarnak családnak láttatni és elfogadtatni olyan együttélési formákat, amelyek nem azok.

GFG: De nem lehet így azt mondani a jobboldalra, hogy dogmatista?

Lánczi: Nem, mert értékekről beszéltünk.

GFG: A pragmatista jobboldal felől nézve erős vezetőkre van szükség.

Lánczi: Az erős vezetők törvényszerűen vissza fognak térni, mert egész egyszerűen képtelenség ezeket a bonyolult folyamatokat intézményekre bízni. Az erős vezetés visszatérése zajlik, valamint a demokrácia intézményének újragondolása.

Fűrész: Igazából azt nem tudjuk, hogy a Kína-paradoxonra mi a válasz. Ha a demokrácia önmagában nem teremt jólétet, és nem biztos, hogy versenyképes egy hatékonyabban működő diktatúrával, mint amilyen például Kína, akkor miért maradjunk demokratikusak mi európaiak?

Lánczi:  Azért, mert a II. világháború rémülete még valamennyire tart, csak kifogyóban van. Még tartja magát valamennyire az a felfogás, hogy a demokráciával fordulhat elő a legkevésbé, hogy háborúba keveredhetünk, ez naivság.

Görgényi: Chesterton valamikor 1920 táján írt egy cikket a demokrácia védelméről. Ebben azt írja, hogy azok, akik támadják a demokráciát, ezt úgy teszik, mintha egy általuk ismert vagy tapasztalt világot támadnának, pedig nem ez a helyzet. Szerinte nem a demokrácia vallott kudarcot, inkább azt a környezetet kellene megvizsgálni, amiben megpróbálkoztak demokráciával, aztán félbehagyták annak megvalósítását.

GFG:  Ha hozzákapcsolhatok még egy gondolatot Chestertonhoz, bár távolinak fog tűnni, Salazar egy helyen azt írja, hogy a diktatúra azért van fölényben a demokráciával szemben, mert ott ki lehet mondani az igazságot...

Lánczi: Erre meg Richard Rorty azt mondja, hogy az igazságnál fontosabb a demokrácia. Magyarul azt mondja, hogy a demokrácia nem feltétlenül az igazságnak a rendszere.

Fűrész: De akkor még mindig nem válaszoltunk a Kína-paradoxonra.

Lánczi: Erre azért nem tudunk válaszolni, mert nem látjuk, hogy ez igazából hová fut még ki, mennyire életképes. Minden filozófus, egészen a 18. századig azt írta, hogy a demokrácia a legrosszabb államforma. Még az amerikai alapítók se használták a demokrácia szót, köztársaságról beszéltek, ami valóban mást jelent. A demokráciánál ezért megfelelőbb kifejezés az alkotmányosság. Nekünk szerintem inkább ezt a szót kellene használni. Mert így világosabb, hogy a szabadság a tét. Orbán Viktor egyszer Kötcsén azt mondta, hogy a szabadság miatt csináljuk ezt az egészet. Õ ezt pontosan érti. Az egész karrierje ezen alapul.

Fűrész: Mit jelent a jobboldal számára a szabadság?

Lánczi: Az egyén szabadsága nem lehet független a közösség szabadságától. A közösség szabadsága pedig nem az egyes individuumok szabadságának matematikai összege. Volt a szabadságnak értelmezése és vágya a liberalizmus előtt is. Csak a közösség tudja megteremteni az egyén számára a szabadság feltételeit. Ez volt a modern liberalizmus előtti szabadságfelfogások lényege. A baloldalon ezt éppen fordítva gondolják. Márpedig ez képtelenség. A liberális közösség mindig szétrombolja magát. Erről szól – mellesleg - az SZDSZ története is sok egyéb mellett.

Görgényi: A liberálisok szabadságfelfogása egyébként rejtett elitizmus. A liberális mindig kisebbség, szellemi elit akar lenni, ő akar irányítani.

Lánczi:  A liberális – eredeti értelme szerint - mindig elitista.

Fűrész: Mi lehet akkor az oka annak, hogy ki lehet alakítani azt a percepciót, hogy a mai Fidesz, a jobboldal az valójában antidemokratikus?

Lánczi: Mert még mindig az egész történelemoktatásunk ezt sugallja. A jobboldali kirekesztő, a baloldali meg bennfoglaló, pedig ez nem igaz.

GFG: A 20. század sémái.

Lánczi: Pontosan. Ezek a sémák tovább élnek.

Fűrész: A jobboldalnak nem az a feladata most, hogy túllépjen a 20. századon?

Lánczi: De, abszolúte. Csak el kell kerülni ezt a progresszivista utópiát.  A jó élet körülményeiről beszélünk. Mit nevezünk jó életnek ma és ennek kell értelmet adni.

GFG: Ezzel visszajutottunk a pragmatizmushoz.

Lánczi: Részben igen, részben meg az értékekhez. Ezért mondom azt, hogy a család nem lehet megkerülhető. Természeti törvény alapján adódik, ez az éltetője, keltetője mindennek, ami emberi.  Ha ez nincs, akkor nem tudom, miről beszélünk. Persze, lehet, hogy az emberi fejlődés elér majd egy olyan pontot, hogy az ember megszűnik ember lenni, de az már a teljes inhumanitás világa lenne. Mi megőrizni akarunk. Mindent, ami jó volt eddig. Azt akarjuk megőrizni, mert állandóan elvész, sőt, átfordul az ellenkezőjébe, ha nem védjük a jót.