GFG: Közeleg a tél...

Laza Bori: Kétségtelen, közeleg a tél. Egyébként mi is szeretjük a sorozatokat.

GFG: Akkor már nem kezdődik rosszul ez a beszélgetés, bár nem jött össze könnyen.

Ketipisz: Amikor leveleztünk az időpontról, akkor azt mondtátok, hogy „ha esemény van”, akkor nem tudunk a városban találkozni, hanem be kell mennünk a Kunigunda utcába. Szóval valóságos logisztikára volt szükség, hogy mindhármotokkal egyszerre tudjunk beszélni. Van nálatok valamilyen belső policy vagy protokoll, hogy mikor kell mindenképp a képernyőre kerülnötök?

Laza: A nagyobb híradókban például mindenképpen ott kell lennünk, vagy „ha esemény van”, például amikor havazik. Ilyenkor akár félóránként is képernyőre kerülünk. Mi mondjuk el, hogy áll a helyzet az országban, hány centi hó várható, miképp változott az elmúlt időszakhoz képest a helyzet – és így tovább. Most hogy nem történik semmi, így elengedik az embert.

Ketipisz: Tehát fő szervezőelv szerint minden komolyabb vagy váratlanabb időjárási jelenséggel ti foglalkoztok.

Laza: Amikor tornádó volt Rómában, akkor a Barbinak kellett összefoglalnia mindent, amit a tornádóról tudni kell.

Brockhauser Barbara: 2-3 percnyi tudnivalót raktam össze, hogy alakulhatott ki éppen Rómában tornádó, mi is történt egész pontosan, mi volt az időjárási háttere, mennyire szokatlan, hogy ilyen történt.

GFG: Hogy kell ezt elképzelnünk? Kaptok egy szövegkönyvet a tornádóról, mint a színészek és ezt bájosan elmondjátok a tévénézőknek?

Brockhauser: Dehogyis. Fél órám volt, hogy összerakjak valamit.

Laza: Ezért végeztük az iskolát. Ezért vagyunk meteorológusok. Ezt tanultuk.

GFG: És ha nincsenek tornádóismereteid?

Brockhauser: Ez a feladatunk, hogy akkor megoldjuk fél óra alatt. Ez olyan szempontból nehéz nekünk, hogy például mi Csillával nem dolgoztunk előrejelző környezetben. Egyoldalas háttereket kapunk, és azt a saját tudásunk szerint építjük tovább, magyarázzuk el.

GFG: Lehet nagyképűsködni az időjárás-jelentésnél? Kicsit fölényeskedni, hogy elmondtok valamit, ami szakzsargonnak minősül.

Laza: Éppen hogy ezt nem szeretik.

Molnár Csilla: Szerintem az nem is jó. Nyilván egy néző nem biztos, hogy akár minimálisan is ért az időjáráshoz. És nekünk mindenki számára érthető és elfogadható magyarázatot kell adni arról, hogy mi történik és mi várható.

GFG: Azt, hogy anticiklon meg ilyenek, azt ki lehet mondani?

Brockhauser: Azt muszáj, mert azt nem tudod mivel kiváltani. De például az okklúziós frontról már nem beszélünk, mert azt el tudjuk másképp is mondani.

GFG: Tehát a kimondhatóság határa valahol az anticiklon és az okklúziós front között húzódik. Az előbbit ki lehet mondani, az utóbbit már nem. Mit jelent egyébként az az okklúziós front, amit már nem szabad kimondani?

Brockhauser: Amikor a hideg és a meleg front összeér. De például azt sem mondjuk ki, hogy advekció. Ez áramlást jelent.

Laza: A magassági hidegcseppeket viszont nagyon szeretik.

GFG: Jól is hangzik. Ez a „meterológia a tévében” olyan mint egy gondosan felépített tabunyelv, a kimondhatom és nem-szabad-kimondanom szabályai alakítják azt, amit látunk, hallunk. Nyilván, mint minden tabunyelvnél, itt is a legizgalmasabb, ha megtörténik a határsértés.

Brockhauser: Vannak olyan szakkifejezések, amelyeket egyszerűen nem lehet kikerülni.

Laza: Én például úgy szoktam, hogy ha el is sütök egy ilyet, akkor rögtön magyarázom is, hogy érthető legyen mindenki számára. A határokat be kell tartani. 

GFG: Nincs köztetek vagánysági verseny? Mondjuk te délelőtt azt mondod, hogy magassági hidegcseppek?

Laza: Nem, az délutánra nem lesz anticiklon. (nevet) Én azt például soha nem mondanám ki, hogy advekció.

Brockhauser: Azt is mondták, hogy nem szabad minősíteni az időjárást. Én nem mondhatom azt, hogyha esős idő jön, hogy rossz idő lesz, mert mi van, ha valaki azt szereti.

GFG: Nem gondoltam volna, hogy nem szabad megbántani az időjárást. Itt is helye van a PC-beszédnek.

Molnár: Nem az időjárásról van szó, hanem ott van például egy mezőgazdaságban dolgozó ember, aki épp a csapadékra vár, és örül annak, ha esik, míg persze, aki nyaralni készül, annak ez nem jó hír. Nekünk mindenkire tekintettel kell lennünk.

GFG: A köztévében vagytok meteorológusok. Van egy olyan városi legenda, hogy a köztévében mindig 2-3 fokkal melegebb időt jósolnak, hogy jobb legyen a konjuktúra. Különösen, ha nem emelkedik úgy a GDP (nevetés). 

Laza: Nézd, ha rossz idő van, akkor is mosolygunk hozzá.

GFG: Kerültetek már olyan helyzetbe, hogy valamilyen politikai állásfoglalással, szimpátiával vádoltak meg titeket?

Laza: Számos ilyennel találkozunk a kommentek között. „Csak indexes cikkeket oszt meg” – Úristen, most mi lesz. (nevet).

Molnár: Rólam mindez lepereg, bár az én esetemben még egy családtagom is számon kérte rajtam, hogy most én fideszes lettem.

Brockhauser: Mi csak a munkánkat végezzük, a kritikákat pedig bírnunk kell. 

Ketipisz: És bírjátok?

Laza: Az első napokban úgy voltam vele, hogy én bizony kemény vagyok. Én bizony elolvasom a rólam szóló cikkeket, kommenteket. Az elején még mosolyogtam is rajta. Aztán persze jöttek a hullámvölgyek, bosszantottak az alaptalan vádak, az igazságtalan kritikák.

GFG: Mondj példát.

Laza: Például, hogy megcsináltattam a melleimet, és csak emiatt vettek fel. Hogy hány emberrel feküdhettem le, hogy képernyőre kerüljek. Én kezdtem hármunk közül elsőként a köztévén, és a legelső cikk is rólam szólt, aztán ment az ízléstelen csámcsogás. Erre úgy visszaválaszoltam volna valamit – ha csak álnéven is, de aztán rájöttem, hogy nem szabad.

GFG: Most is olyannak tűnsz, mintha savköpeny lenne rajtad, mint akiről leperegnek ezek a dolgok.

Laza: Régóta ilyen vagyok.

Molnár: Szerintem talán én vagyok a legérzékenyebb a lányok között. Nekem az első hónapok nagyon nehezen teltek, komolyan azon gondolkodtam, hogy felmondok. Én is minden kritikát elolvastam annak idején. Igazából nem tartottam rossz ötletnek, mert oda is figyeltem több dologra, ha olyan volt a kritika. De az észrevételek többsége bántó szándékkal íródott. 

Ketipisz: Hogy kerültetek a köztévéhez?

Laza: Az m1 be akart újítani lányokkal. Célzottan erre kerestek rá.

GFG: Keresni lehet, de találni is tudni kell.

Laza: Egy hosszú castingsorozaton vagyunk túl.

GFG: Nyilván volt valamilyen kritériumrendszere azoknak, akik kiválasztottak titeket. Mennyire volt szempont az, hogy fiatalok vagytok és jól néztek ki. Próbáltatok erényt kovácsolni a nőiességétekből? 

Laza: Én pocsékul néztem ki a castingon és béna is voltam. Nem csináltam ilyet korábban. Mégis felvettek, mert nem azt kellett, hogy mellünk legyen és tudjunk mosolyogni. Nem pusztán a szépségeket keresték, hanem az egyéniségeket is.

GFG: De hogy lettetek egyáltalán meteorológusok?

Brockhauser: 6 évesen nem tudtam még, hogy meteorológus leszek, pedig vannak ilyenek is a szakmában. A gimnázium után tudtam, hogy biztos hogy reálszakra megyek. Elkezdtem a környezettant, és onnan négy lehetőség volt tovább: meteorológia, földfizikus, geológus és környezetkutató. Ebből a geofizika és a meteorológia érdekelt igazán, de a végső lökést a Holnapután című film adta meg.  Orvos és immunológus is szerettem volna lenni, de nem vagyok az a típus, aki félúton abbahagyja. Ezért csináltam végig.

GFG: Mit ad neked a képernyő?

Brockhauser: Sokat. Az egyetem alatt is modellkedtem. És nem zárkózom el attól sem, hogy egyszer majd valahol műsorvezetőként próbáljam ki magam.

Molnár: Én nagyon sokáig orvosira készültem. Nekem sem úgy volt – mint ahogy a Barbi is mondta -, hogy gyerekkoromban találtam ki, hogy meteorológus leszek. Orvos szerettem volna lenni, de történt valami, ami miatt rájöttem, hogy ezt nem bírnám lelkileg. A biológia és a fizika mindig is érdekelt, és a fizika ment jobban. Egyébként az édesanyám találta ki, hogy legyek meteorológus. Abszolút nem bántam meg, hogy így döntöttem.

GFG: És hogy jön a képbe a rúdtánc. Azt olvastam rólad, hogy ez a hobbid.

Molnár: Világéletemben sportoltam, 18 éve ugrókötelezem is. Amikor felkerültem Pestre, akkor már kevesebb időm jutott az edzésre. Kellett valami új. Jó ideje szemeztem a rúdtánccal, de jó fél évig senkinek nem mondtam el, hogy rúdtáncolok, annyi előítélet kapcsolódik hozzá, én pedig nem akartam magyarázkodni.

GFG: Hogy jut ennyi mindenre időd?

Molnár: Ha hetente egyszer eljutok, akkor annak már örülök. Van egy sünim is, Szaftos Károlynak hívják, vele nem kell annyit fogllakoznom, mert éjszakai állat, úgyhogy mindenre tudok időt szakítani. 

GFG: Hogyan kell egy sünnel foglalkozni?

Molnár: Mindenki azt hiszi, hogy nem lehet megfogni egy sünt, merthogy tüskés. De ha nyugodt és olyan környezetben van, akkor teljesen elsimítja a tüskéit és simogatni is lehet. Az én szagomat például már ismeri, de idegen ember közeledtére begömbölyödik. Szóval, így neveld a sünödet.

Ketipisz: Bori, neked mikor jutott eszedbe, hogy meteorológus leszel?

Laza: Én nagyon szerettem az irodalmat, nagyon szerettem szavalni. Magyar fakultációra jártam. De emellett a matekban is jó voltam. Senki nem értette, hogy mit fogok ezzel kezdeni. Földrajzra is szerettem volna járni, de a fakultáció végül kellő érdeklődés híján mégsem indult el. Szüleim egyébként tanárok, folyamatosan biztattak, hogy többet várjak el magamtól. Ennek ellenére sokáig vacilláltam a színészet és földrajz-matek között. Végül a földtudomány szaktól mentem a meteorológia irányába és így kerülte a reptérre. Mivel 12 órát dolgozok, a barátaim pedig teljesen más időbeosztásban élnek, ezért hogy ne unatkozzak, kellett valami más. Egyszercsak szólt a főnököm a reptéren, hogy olyan meteorológusokat keresnek, akiket érdekelne a televíziós szereplés. Hát belevágtam. Végül a castingok sora után én maradtam egyedül a reptérről.

GFG: És ha lenne egy időjárás-csatona, lennél az arca?

Laza: Nekem az már sok lenne. Én jól érzem magam ott, ahol vagyok. Elindulni sem volt egyszerű, idő volt megtanulni ezt az egészet. Nekem jó így. Pontosan tudom, hogy mire számíthatok, és most ez a fontos. Nekem nem kell most egy ideig újabb kihívás. Borzasztó sok energiámat felemészti ez a két munka. Ha reggeles vagyok a tévében, akkor 3.20-kor kell például kelni. Szóval, jó ez így, ahogy van. Nekem ez elég.

GFG: Rajonganak értetek, kaptok szerelmes üzeneteket?

Laza: Vannak bőven. Meg persze viccesek is. Felolvasnám az egyik állandó üzenetküldömnek a tegnapi üzenetét:„Azt hiszem, amíg élek, te leszel a nagy Õ. L (az) a Bori, az időjárásjelentő. Azért tettem zárójelbe az az-t, mert a rendes zárójeles L egy szívet alkotna.”

Ketipisz: Tehát viccelnek a nevetekkel.

Laza: A dédnagyapám is vicces ember volt, eredetileg Leitner a családnevünk, mivel német származásúak vagyunk. Ezt sikerült aztán Lazára magyarosítani.

Ketipisz: A Brockhausert se könnyű leírni.

Brockhauser: Igen, rendszeresen vannak nehézségek. Az én családnevem mondhatni egyedi: aki így van anyakönyvezve Magyarországon, az mind a mi családunkhoz tartozik. Engem inkább névről ismernek föl. Például legutóbb az utazási irodában megkérdezték, hogy „jaj, maga az időjárás-jelentő?”. De hogy cikizzenek, vagy átírják, olyan soha nem volt.

Laza: Csilla meg a szuicid szépségkirálynő.

Molnár: Hát Igen. Molnár Csillának hívták Magyarország első szépségkirálynőjét is. Én már kislányként ismertem a történetet. Még a középsuliban is sokszor megkaptam, de a tévénél is volt olyan, aki így jegyezte meg, és azóta így hív, hogy „szépségkirálynő”.

GFG: Az embernek kezd az az érzése lenni, hogy mintha a filmvászonról léptetek volna elő. Mintha egy hollywoodi film karakterei elevenednének meg az ember szeme előtt. Huszonévesek vagytok, fiatalok és szépek. Ugyanakkor okosak is. Az amerikai filmekben látni ilyet, hogy amikor a földönkívüliek megtámadják a bolygónkat, akkor jön a csinos és okos tudós, aki az önmagát marcangoló hős mellé lépve megmenti a földet. Hol van itt a csalás?

Laza: Nincs itt semmiféle csalás. Egyszerűen csak okosnak kell lenni ahhoz, hogy az ember meteorológus lehessen.