GFG: Nyilván Ön is, mint ahogy mi is, különböző előzetes ítéletekkel közelítünk ehhez az interjúhoz. Mi lenne, ha először is az előítélet kérdésével kezdenénk. Ha azt gondoljuk, hogy az előítélet probléma, mert az előítéletesség megvetendő vonása az embernek, és ezért meg kell szégyenítenem, vagy meg kell nevelnem az embert, hogy helyes módon gondolkozzon a világról, akkor egészen más következtetésekhez jutok, más darabot fogok színre vinni, más színházat képzelek el, mintha elismernénk, hogy az ember alapvetően problematikus lény, az előítéletesség az emberi természet alapvonása, vagyis azt akarom mondani, hogy egész egyszerűen én is, Ön is rendelkezünk előítéletekkel... 

Eszenyi Enikő: Csengerben születtem, egy Szabolcs-Szatmár megyei kisfaluban. Kislányként karácsonyra néger babát kértem, amit a szüleim meg is vettek. Hogy miért éppen egy ilyen babát szerettem volna? Mert az tetszett! Nagyon boldog voltam a néger babámmal, bár nem tudtam fésülni, mert öntött műanyag haja volt. Édesanyám, mint tanítónő sokat járt a cigánysorra családokat látogatni. A fél osztály magyar, a fél osztály cigány volt. Anyukám első-másodikban tanított bennünket, tehát írni és olvasni, ott, ahol előtte a nagyapám volt az iskolaigazgató, és a tanári kar legtöbb tagja rokon. Õk Csengerben nem tanítottak nekem olyat, hogy ezt vagy azt nem kell szeretnem, ezért bennem olyasmi, hogy előítélet, nem fejlődött ki. Sőt, nyitottságot tanultam. Persze, ha ma jön egy új öltöztetőnő, akkor először kétkedve figyelem. Tehát ki tud az ember növeszteni egy…

GFG: Egy gyanakvást?

Eszenyi: Nem gyanakvást. Egyszerűen, ha hozzászoktam valamihez, például egy előadásban egy gyorsöltözés ritmusához, akkor szorongok, hogy az a valaki, meg tudja-e úgy csinálni, mint az előző. Egy kicsit várok, hogy megnézzem, hogy működik. De akin azt látom, hogy tehetséges, jól dolgozik, van szíve és a lelke a helyén, azt én befogadom, tőlem bárki lehet bármilyen. 

Ketipisz Sztavrosz: Azt, hogy Önt másodszorra választotta meg a Forbes magazin a legbefolyásosabb nőnek, hogyha én ezt úgy interpretálom, hogy Ön a legbefolyásosabb színházigazgató és elhagyom, hogy nő, akkor erről mit gondol? Hiszen estéről estére 1500-1700 ember jön a Vígbe. Fontos azt kiemelnem, hogy nő, vagy mondhatom azt, hogy a legbefolyásosabb kultúrszereplő ma Magyarországon?

Eszenyi: Én akkor gondolnám magam igazán befolyásosnak, ha el tudnám intézni, hogy az összes munkatársam fizetésemelést kapjon, és azonnali hatállyal kezdjük el a tervezését a Vígszínház felújításának. A Forbes magazinnak megvannak a módszerei ennek a mérésére és kutatására. Én örülök, hogyha ez így van és nagyon megtisztelő.

GFG: De nem lenne erősebb, ha azt mondanánk, hogy a legbefolyásosabb ember a kultúrában, mintha azt mondjuk, hogy legbefolyásosabb nő? Ez a kitétel nem arra szolgál, hogy ahhoz képest, hogy nő, még sikeres is? 

Eszenyi: Nézze, a Forbes magazinnak van egy tradíciója, a világ minden pontján ezt így mérik. Ha ön okosabb, alapítson egy új magazint és kezdje el az ön szempontjai szerint mérni, mert bírálni mindig könnyű. Én ilyen helyzetben úgy működöm, hogy vagy megcsinálom, vagy pedig erről nem kezdek vitát. 

Ketipisz: Most volt a Földrengés Londonban bemutatója. Eddig hat előadáson vannak túl. Az eddigi visszajelzések alapján hogyan értékeli ezt a közönség? Nekem az volt a benyomásom, hogy a magyar színházakban nem nagyon lehetett eddig ilyet látni, valóságos vizuális orgia a Földrengés Londonban.

Eszenyi: Sokan váltanak jegyet az előadásukra, ez egy nagyon jó visszajelzés, emellett a Vígegyetemen (a Vígszínház „tárlatvezető” programja a darabok iránt fokozottabban érdeklődő közönség számára – a szerk.) itt maradók véleményére tudok hagyatkozni, ők nagyon szeretik, nekik nagyon tetszik. Már Nádas Péter Találkozás című drámájának bemutatásánál egy új formanyelvvel kísérleteztünk a Pestiben, ezt az utat folytattuk a Földrengés Londonban próbafolyamata alatt is. Új konstellációba helyeztük a színpadi időt, játékot, valamint a mozgóképet, amellyel kitágítjuk a színpadi előadás határait.

Ketipisz: Hol talált rá erre a darabra? Mi volt az, ami megfogta?

Eszenyi.: 2010-ben mutatták be Mike Bartlett színművét a Londoni Nemzeti Színházban. A szerző nagyon bátran és nyíltan beszél a globális felmelegedésről és klímaváltozásról. Ezt azonban nem didaktikus módon teszi, sok humorral és szenvedéllyel, három nővér történetén keresztül mesél nekünk. Egyikük sikeres miniszter asszony, aki miközben megmentené a Földet, nem veszi észre, hogy romokban a magánélete. Kisebbik húga egyetemista, igazi lázadó, a középső testvér pedig szorongva éli meg a várandóssága napjait. A legfőbb kérdésévé az válik, érdemes-e életet adni egy gyermeknek a Földön. Milyen jövő vár rá? Azért választottuk ezt a darabot, hogy mi is felhívjuk rá a figyelmet, a klímaváltozás elkezdődött, a globális felmelegedés már nem távoli probléma. A próbaidőszakunk elején egy nagyszerű klímakutató, Ürge-Vorsatz Diána tartott elgondolkodtató előadást a társulatnak. A Vígszínházban régóta környezettudatosan éljük a mindennapjainkat. Néhány éve uniós segítséggel a színház tetejére napelemet szerelhettünk fel. Így most már éves szinten egy 15 lakásos társasház energiafogyasztását spóroljuk meg. Energiatakarékos és ledizzókat használunk, az irodákban újrahasznosított papírral dolgoznak a kollegák, a munkatársaim közül sokan biciklivel járnak. 

Ketipisz: Hogy tudná megfogalmazni, hogy mi a színház feladata vagy missziója. Felhívni a figyelmet? 

Eszenyi: Röviden: fontos társadalmi kérdéseket is felvetni – ez is a feladat.

Ketipisz: Mert ezek elvesznének egyébként, ha a színház nem mutatna rá?

Eszenyi: Shakespeare szavaival élve a színház „föladata most és eleitől fogva az volt és az marad, hogy tükröt tartson mintegy a természetnek; hogy felmutassa az erénynek önábrázatát, a gúnynak önnön képét, és maga az idő, a század testének tulajdon alakját és lenyomatát.” Emellett persze az is nagyon fontos, hogy szórakoztassunk és elgondolkoztassunk. 

GFG: Nem úgy van az a színházzal, meg mindennel, ami az emberre hatást akar gyakorolni, hogy könnyebb elérni a sírást meg a nevetést, mint az elgondolkodtatást? A harag, a düh, a félelem, a remény megelőzi a racionális érvelést. Például itt van a klímavédelem kérdése. Lehet, hogy könnyebb elérni, hogy féljek valamitől, valami bizonytalantól, amit még nem ismerek, de…

Eszenyi: Nem lehet megmagyarázni a színház hatását. Energiákról van szó. Van egy energiamennyiség, amit az író, a színész és a rendező beletesznek a műbe, majd az előadásba.  Aztán jön a többféle katarzis.

Az interjú a következő oldalon folytatódik.

Ezt olvastad már?

Lánczi: A gonosszal állandóan foglalkozni kell

A mozgássérült lét nem probléma, mert nem lehet megoldani

GFG: És mi a helyzet az ember problematikus oldalával? Mit kezdjünk például a gonoszság problémájával. A gonoszságot nem lehet kiűzni a világból.  A színház civilizálhat minket azzal, hogy bemutatja, hogy a különböző helyzetekre milyen emberi válaszok adhatók? 

Eszenyi: Nem árt, ha a színház okít-nevel is, mert a médiából felénk áramló tartalmak jó része, finoman fogalmazva, nem Nádas Péter, Dosztojevszkij és Bulgakov. Azoknak, akiknek nagyobb szellemi táplálékra van szükségük, biztos, hogy ma inkább színházba mennek. 

GFG: A huszadik század az értelmiségi évszázada. Arról a feltevésről szól, hogy az értelmiséginek előjogai vannak, például jobban elirányítaná a közösséget, mint a politikus vagy az átlagember, hogy az értelmiségi valamilyen értelemben különb, fölötte áll az egyszerű, hétköznapi embernek... 

Eszenyi: Ezt nem hiszem el. 

GFG: (FOLYTATJA)… Meg tudja-e szólítani a kortárs színház az átlagembert? Tud-e segédkezni az egyszerű, hétköznapi ember autonómiájának helyreállításában? 

Eszenyi: Nekem teljesen más véleményem van erről, mert én egy nagy színházat vezetek és a nagy színházba sok ember jár, értelmiségi és „kisember” is. A Víg nézőinek egy része itt dolgozik a környéken, mások vidékről jönnek, az ország legtávolabbi részéről. A múltkor itt voltak meghívásomra a legbefolyásosabb nők és nagy örömömre a Nyírségből óvónők és dadusok.  Õket egyformán foglalkoztatja az, amit csinálunk. Én ennek nagyon örülök!

GFG: Nem lehet, hogy azért – hogy az Ön kifejezését használjam – foglalkoztatja jobban a „kisembert”, amit a színpadon lát, mert hiányzik belőle az az értelmiségi gőg, hogy mindenkinél mindent jobban tudjon?

Eszenyi: Hát, nem tudom, én nem általánosítanék, hogy aki értelmiségi, az gőgös. Nem tudok ilyen megállapításokat tenni, mint amilyeneket Ön.

GFG: Azért vagyok itt, hogy provokáljak.

Eszenyi: Értem. Én nem tudom ezt csatának megélni. Az én feladatom az, hogy hidat verjek, és ezen a hídon bevezessem a nézőket a színházba. A Vígszínház nyitott színház.

GFG: Lenne kedve játszani velem egy játékot?

Eszenyi: Igen, tessék.

GFG: Ezt a játékot egy kortárs lengyel pszichológusnő egyik könyve alapján csak úgy hívom, hogy „Õskor-teszt”. 5 egyszerű kérdés, a világ legegyszerűbb és egyben legnehezebb kérdései ezek. Ön dönti el, milyen sorrendben válaszol, mire mond valamit és mire nem, hazudhat is. Az öt kérdés a következő: Honnan jössz? Hová tartasz? Ki vagy? Mi az, ami a világról egyáltalán tudható? Hogyan kellene élni? 

Eszenyi: Ezek a kérdések? Hát jó. Nézzük. Honnan jövök? Csengerből, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből. Hova tartok? A megvilágosodás felé. Hogy ki vagyok, azt nem tudom. Azt még a további utamon kell megfejtenem. Ha a végén tudja valaki, az már jó.

GFG: De a végén fogja tudni valaki?

Eszenyi:  A HA-val kezdődő kérdésekre nem tudok válaszolni. 

GFG: Tehát ez az, ami nem tudható a világról.

Eszenyi: Ilyen filozofikus kérdéseket csak férfiak tudnak feltenni. Én nő vagyok. Csak konkrét kérdésekre tudok válaszolni. Mi lesz ma az ebéd, mit főzzek vacsorára? Ezek olyan kérdések, amikre lehet válaszolni. Na, ezért fontos a nő. Mert az ilyen filozofikus kérdéseket rögtön lefordítja praktikusan.

 
GFG: Jó, akkor praktikusan nézve: hogyan kellene élni?

Eszenyi: Ezt nem tudom megmondani. 

GFG: Rosszul él?

Eszenyi: Nem élek rosszul, mert a hivatásomat gyakorlom minden nap és ennek borzasztóan örülök. De, hogy hogyan kell igazán jól élni, azt nem tudom. 

GFG: Meg kell élni vagy inkább élni kell?

Eszenyi: Nem tudom. Én egy művész vagyok, aki folyamatosan 100 fokon ég. „Én nagyobb lánggal égek, ha meggyulladok” – mondja a színésznő A testőrben. 

GFG: Van otthon poroltó?

Eszenyi: A színházban mindig van. 

Ketipisz: Váltsunk akkor. 

GFG: 120 éves a Vígszínház.

Eszenyi: Én már abból 35-öt itt töltöttem. Az már azért elég jó arány.

GFG: Mi a Vígszínház?

Eszenyi: Hát, olyanokat kérdez... Például mi ez a csésze? 

GFG: Hát ez az, mi az a csésze? Én tisztességes rövid kávét kaptam, kis csészéből, ami Ön előtt van, az meg egy nagy bödön, hogy lehet abból kávét inni? (rámutat a kávészínű, kásaszerű valamire a pohárban, amiből Enikő az interjú alatt kanalazgat) 

Eszenyi: De hát ez nem is kávé. Ez valami fogyókúrás trutymó, amit Zsófi, az asszisztensem csinált nekem, és ezt kell ennem, mert mindjárt elájulok, ha nem eszem belőle. Nekem ilyeneket kell ennem. Maga jó vékony, én meg kövér vagyok!

GFG: Minden nézőpont kérdése, vagy mégsem? Szóval, hogy mondjak egy példát: elmélkedtünk Sztavrosszal a politika létállapotairól, hogy vajon a különböző állapotoknak megfeleltethetőek-e különböző műfajok. Például ha konszolidáció van, akkor jöhet az operett, mert nincs gond és minden rendben. Az emberek azért mennek színházba, hogy boldog embereket lássanak a színpadon, az élet kiegyenesedik. 

Eszenyi: (KÖZBEVÁG) Egy jó operettelőadásnak komoly politikai következménye lehet, volt már rá példa.

GFG: Akkor egy jó nagyoperettre lenne szükség?

Eszenyi: (MOSOLYOG) Hát, így minden pillanatban vissza lehet kérdezni. Én csak megvilágítom azt, hogy operettelőadással akár történelmet lehet változtatni, ha az olyan. Ha jó időben, jókor van.

Ketipisz: Ön jókor van jó időben? 

Eszenyi: Igen. Sok tervem van. A következő öt év feladatai között szerepel, hogy előkészítsük a Vígszínház felújítását, hogy a következő generációk egy igazán modern színházba járhassanak és dolgozhassanak. Ha az ország legnagyobb prózai színházát technikailag nem fejlesztjük, akkor ezt a nagy intézményt nagyon nehéz lesz majd eredményesen működtetni. Ne ijedjen meg senki, nem modernizálni akarjuk az épületet, ez Budapest ékköve, amire nagyon vigyázunk. Hiszen ez a mi Grundunk! Az új évad nagyon izgalmas, Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésével kezdünk, amit a cseh Michal Docekal rendez. Aztán jön Molnár Ferenc egyik legcsodálatosabb műve, A Pál utcai fiúk. Van, aki 100 éve a házi szerzőnk, van, aki 20. Tudom, hogy Dés és Geszti műve a jövő évad egyik nagy sikere lesz. Garancia a nagyszerű alkotók, Grecsó Krisztián író, a koreográfus, Horváth Csaba, a kitűnő csapat és a rendező, Marton László. A harmadik bemutató pedig újra Shakespeare, egy fiatal rendező első nagyszínpadi rendezése. Kovács D. Dani rendezi a Szentivánéji álmot. A Pestiben az angol királynő Audiencián fogadja minisztereit, a West End és a Broadway után mi is játsszuk a nagysikerű darabot. Aztán jön a Don Juan, Hajdukk Károly és szolgája, Hegedűs D. Géza izgalmas párosa már elvarázsolt a próbákon. És végül egy őrülten extrém és komikus darab, egy női szerzőtől, Yasmina Reza Bella Figurája a harmadik bemutató.  Jövőre előkészítjük, de az azt követő évadban a társulattal dolgozhat Bob Wilson és az egyik legnagyobb kortárs német rendező, Armin Petras is jön majd hozzánk, Dragomán Máglyáját viszi színpadra. Lesz még négy izgalmas bemutatónk a Házi Színpadon, így összesen tíz új előadással készülünk, a www.vigszinhaz.hu-n tájékozódhatnak a nézők. Vegyenek bérletet, mert ez az évad a százhuszonegyedik, négyzetszám, így szerencsés és ezért kihagyhatatlan! 

GFG: Kicsattan az energiától. Mi viszont még őszintén szólva nem tudjuk milyen lesz ez interjú, hogy fog majd sikerülni, mi jön ki majd ebből az egészből.

Eszenyi: Hát akkor mondjuk azt, hogy törekedjünk a jóra. Köszönöm!

Ezt olvastad már?

Lánczi: A gonosszal állandóan foglalkozni kell

A mozgássérült lét nem probléma, mert nem lehet megoldani