„Ab urbe condita”, avagy függünk a szovjetektől

A szovjet vezetést nem érdekelte, hogy az egész háborús propaganda fenntarthatatlan és költségvetésük egynegyedét katonai kiadásokra költötték. Iparosítottak és kollektivizáltak gazdagon, mert ezt tartották a szocializmus sikeres receptjének.

A recept tehát adott volt Rákosi elvtárs számára is

Rosenfeld Rákosi Mátyás nem akart atomhatalmat építeni hazánkból, de azért szeretett átvenni bizonyos mintákat a kis ágya feletti poszteren szereplő Sztálintól.

Az Államvédelmi Hatóság negyvenezer besúgója ügyelt több mint egymillió magyar állampolgár „testi és lelki épségére”. A vezérnek is segítettek. Gondoljunk csak az 1945-ben még hűséges Rajk Lászlóra, akit 1949-re egy koholt vád alapján sikerült eltenni láb alól. Rákosi nem tréfált a szociáldemokratákkal és a hazai kommunistákkal sem, emiatt elmaradtak a velük folytatott ulti partik.

Gerő Ernő révén a történelemben először mondhatta el a magyar nép, hogy „Vas és acél országává” vált. Tervgazdálkodás, erőszakos iparfejlesztés és a méltán híres sztahanovista, Horváth Ede jutott az országnak.

Végigvitték a mezőgazdaság kollektivizálását is, mint a sikeres recept követését. „Közellátási bűntettek”, „hátralékosok” és „padlássöprések”, melyeknek szegény Dezső(k) is áldozataivá váltak.

Teljes erővel kívánták átalakítani a társadalmat. „Kiegyeztek” a történelmi egyházakkal. Kár, hogy a kalocsai érsek, a váci püspök és Mindszenty József „nem lehetett ott” az ünnepélyen.

A tudományban is „rendet teremtettek”.

Az irodalomban pedig indexre kerültek például Rejtő Jenő, Benedek Elek, Jókai Mór, Gárdonyi Géza, Mikszáth Kálmán művei is.

Fordulat Moszkvában – Rákosi elvtárs a bajban

1953. március 5. Meghalt Sztálin. Néma csend.

A moszkvai klikkek közül a Hruscsov-Malenkov-féle vonal lett a legjelentősebb. Jelszavukká vált a „békés egymás mellett élés”, aminek volt némi hozadéka.

Magyarországra is elérkeztek az új intelmek.

Rákosi meg is kapta: „figyelmen kívül hagyta a Kreml utasításait.” ’53 nyarán Moszkvába utazott, hogy tisztázza magát, de mindent a fejére olvastak a túlzott iparosítástól a koncepciós pereken át egészen az életszínvonal csökkenéséig. A „moszkvai tanácsosok szelleme” pedig így szólt: iparpolitika módosítása, magánszektor terheinek enyhítése, amnesztia és az internáló táborok bezárása.

20 hónapnyi rendszerváltás

Nagy Imre kormányának programja 1953. július 4-én jelent meg.

Eltörölték a nagyberuházásokat – többek között a metrót is, a kuláklistákat, csökkentették az adóterheket, a termelőszövetkezetek pedig feloszlatták magukat.

Sokan közkegyelmet kaptak – köztük Kádár elvtárs is, de sokan cellákba kerültek – köztük a hírhedt ÁVH-vezér, Péter Gábor is.

1955: a változások éve. Újra szól az internacionálé

Moszkvában váltás történt, Malenkov helyett Bulgagyin lett a miniszterelnök.

Május 5-én az NSZK NATO tag lett.

Ezért Május 14-én megszületett a Varsói Szerződés, melynek mi is a tagjai lettünk.

Rákosi elvtárs sikeresen vádolta Nagy Imrét Moszkvában. Elérte, hogy a Kreml bírálja a magyar reformokat és Nagy Imre helyett Hegedüs András kerüljön a bársonyos székbe.

Magyarán az egész ment a levesbe!

1956

A Szovjet Kommunista Párt XX. kongresszusán kiadták az ukázt: „nem kell a sztálini úton járni”! Reformkörök indultak, Lengyelországban felkelések törtek ki, itthon pedig Gerő Ernő, Kádár János és Marosán György kerültek be a Politikai Bizottságba.

Petőfi Kör, Írószövetség, filozófus vita, egyetemi ifjúság: augusztustól mozgolódni kezdett az ország. Októberben újratemették Rajk Lászlót, rehabilitálták Nagy Imrét, a Műszaki Egyetemen pedig elhangzott az egyetemisták 10 pontja.

A magyar forradalom és szabadságharc november 4-ig tartott ki, amikor is az október 31-i döntés értelmében megkezdődött a FORGÓSZÉL hadművelet. Kádárt Moszkvába vitték és megkérték, hogy vállalja el az egész színjátékot.

Elvállalta.

1956 nem egyenlő 2015

Csak egy darab párhuzam van. Magyarország akkor, Szíria pedig most háborús övezet.

Sajnos valami következtében a ballib oldalon mégis komoly összemosások történnek.

A magyar hősök megvívták a csatájukat a szovjet birodalommal szemben. Kiálltak a nemzetért, hittek a szabadságban. Nem vesztettek, hanem győzött a túlerő.

Sokan félvén a rendszer retorzióitól, vagy a teljes kilátástalanság miatt úgy döntöttek, hogy emigrálnak. Életüket kockáztatván, éles fegyverek közepette szöktek át a határon javarészt Ausztria, kisebb részt Jugoszlávia felé. Nem a jólétet keresték nyugaton, hanem a biztonságot. Nem voltak követeléseik a hatóságok felé, hogy ezt és azt szeretnék, hogy ide és oda utazzanak. Táborokban voltak, de nem hőbörögtek, hogy engedjék őket tovább.

2014-15-ben a javarészt Szíriából menekülő migránsok a jobb élet reményében keltek útra. Életüket kockáztatván, a határokat illegálisan átlépve, okmányaikat elhajigálva vonulnak. Voltak és vannak követeléseik, hogy mikor, hova szeretnének utazni. Nem hajlandóak a hatóságok által kijelölt táborokba vonulni, ha mégis, folyamatosan elégedetlenségüknek adnak hangot, s néha nem csak hangot.

Igen, 1956-ban is létezett kerítés, 2015-ben is van kerítés. A különbség csak annyi, hogy akkor nem voltak nyitva a határátkelők, most pedig nyitva vannak.