A liberális brüsszeli portálnak Matteo Villa írt egy véleménycikket. Villa az olaszországi Institute for International Political Studies migrációs programjának kutatója. Cikkének címe: Olaszország tények utáni bevándorlásvitája (Italy’s post-fact immigration debate).

A kutató szerint a tények már nem számítanak a bevándorlási vitában, állítására pedig egy sor példát hoz fel.

• Az olaszok úgy érzik, hogy az ország lakosságának 26 százaléka született külföldön. A valós szám ezzel szemben 9,5 százalék.
• Az olaszok 51 százaléka úgy érzi, hogy a hazájába érkező migránsok száma "ugyanannyi vagy magasabb" az elmúlt hónapokban. A valós számok esést mutatnak, idén 80 százalékkal kevesebben érkeztek, mint tavaly ugyanezen időszak alatt.
• A németek úgy érzik, hogy a bevándorlók között 40 százalékos a munkanélküliség. A valós szám – a szerző szerint – 8 százalék. (Itt érdemes leszögezni, hogy a szerző félrevezeti az olvasót, ugyanis míg eddig a migránsválságról beszélt, addig itt a bevándorlók egy nagyobb csoportot alkotnak: azokat is ide számolják, akik például egy másik EU-tagállamból érkeztek. A hivatalos adatok szerint a "menekültek" közül átlagosan négyből egynek van bejelentett állása.)

A szerző következtetése: a hivatalos adatok és az emberek érzete közötti különbség a politikusok hazugságából fakad. Vagyis az emberek hülyék és megvezethetőek. Talán még annyival menteni lehet a dolgot, hogy a szerző szerint azért foglalkozni kell az emberek félelmeivel és kételyeivel, amelyek felé megértően kell fordulni.

A narratíva tehát a szokásos liberális maszlag: az emberek tévednek és az illegális bevándorlás mégsem olyan rossz dolog. Az európai bevándorlásellenes erők előretörése tehát hazugságokon, az emberek átverésén alapul.

Természetesen a cikkben nem kerülnek elő a liberális média hazugságai a bevándorlásról, mindenért csak és kizárólag a gonosz bevándorlásellenes politikusok a felelősek.

A liberális elit véleménybuboréka még mindig áthatolhatatlan. Miközben évtizedeken át hazudtak a bevándorlással és az illegális bevándorlással kapcsolatban, addig olyan folyamatokat indítottak el, amelyeknek a következményeit ők sem látták előre. Ezekre a problémákra persze mindig utólag kerestek megoldásokat. "Majd valahogy integráljuk őket" – hallatszott az egyik mantra. Ezt persze évtizedek távlatában sem sikerült megoldani. Láthatjuk ezt Franciaország példáján: a terrorcselekményeket elkövető bevándorlók egy része még nemrég érkezett, ám egy részük már három generáció óta az országban él.

Az olasz nagyvárosok képe teljesen megváltozott. Milánóban szinte minden sarkon a kezedbe akarnak nyomni egy "Gucci" táskát, amely leesett a kamionról és ezért tizedannyiba kerül, mint a boltban az eredeti. És ez nem éppen a bennszülött olaszok foglalatossága. Firenzében az afrikai migránsok mellett jelentős számú ázsiai, kínai kisebbség él. Érdekesség, hogy míg az olaszok nagy része halottak napján az elhunyt szeretteihez látogat ki a temetőbe, addig ezen a napon Firenze tele van ázsiai esküvőkkel, ugyanis november legelején házasodni szerencsét jelent például a kínaiak körében.

Ezeken kívül természetesen még számos példát fel lehetne sorolni. Vajon az olasz városi emberek szemére lehet azt vetni, hogy a néhány évtized alatt gyökeresen átalakuló életmódjuk miatt úgy érzik, hogy nagyobb a bevándorlók száma a valósnál? Aligha.

A kérdés minket, magyarokat is érint. A minap Szijjártó Péter külügyminisztert kérdezte a BBC, hogy miért van az, hogy a magyarok hozzák a legszigorúbb bevándorlásellenes intézkedéseket, amikor szinte egy darab migráns nincs nálunk. A kérdést mintha csak a hazai balliberális újságírók és véleményformálók fogalmazták volna meg.

Valóban, szinte alig van Magyarországon bevándorló. Ám 2015-ben egyszer megtapasztaltuk a migránsválságot és a kormány – helyesen – megtesz mindent, hogy ez ne ismétlődhessen meg ilyen formában még egyszer.

Márpedig borítékolható, hogy hasonló eseményre sor fog kerülni – ezúttal azonban fel leszünk készülve rá. Az afrikai, észak-afrikai helyzet, valamint az EU és Törökország közti megállapodás instabilitása a garancia rá, hogy fogunk még látni a déli határaink felé vándorló hazátlan százezreket. Az még kérdés, hogy meddig jutnak – talán még a Balkánig sem.

Ám miközben ezt az egész problémakört mind reálisabban és komolyabban szemléli az átlagember, addig Brüsszelben a tétlenség az úr. Merkel nem szeretne komolyabb szigorításokat, ám saját migránsait szétosztaná. A V4-ek pedig szigorításokat szeretnének és senkit sem fogadnának be. A véleménykülönbségek megbénítják a cselekvést és blokkolják a valódi megoldásokat. Ha ez sokáig így lesz, akkor ismét – immár sokadjára – elhangozhat: mi megmondtuk. De mégsem lenne jó idáig eljutni.