A rendszerváltozás után 28 évet kellett arra várni, hogy megszülessen az első magyar gulágfilm, az Örök tél tehát hiánypótló alkotás. Ugyanakkor rendkívül eredeti módon nyúlt az elhurcoltak történetéhez Köbli Norbert – aki Havasi János Lánykák, az idő eljárt című novellája alapján írta forgatókönyvet – és Szász Attila rendező. Az Örök tél egy lágerfilm, de számos ponton eltér az ebben a műfajban szokásos tematikáktól és motívumoktól.

A rendező korábban azt nyilatkozta, hogy Nagy András operatőrrel arra fókuszáltak, hogy a színészek ki tudjanak bontakozni. Szász ezt a háttérbe húzódva, letisztult, távolság- és mértéktartó stílussal, egyszerű megfejtésekkel képzelte megvalósítani. Ez lett a film egyik erőssége: a szereplőkkel lejátszódó drámákat nem hosszú monológokkal és párbeszédekkel akarta bemutatni a rendező, hanem látványos felvételekkel és a színészek játékának szabadon engedésével. A terv bejött.

Ha a nem szokványos motívumokat keressük, akkor nem lehet elmenni szó nélkül a film egyetlen szexjelenete mellett, amelybe a szenvedélyen kívül sikerült belesűríteni mindazt a mélységes aljasságot, ellentmondást és képtelenséget, amely kommunizmust általában is, de Gulág-rendszert még inkább jellemezte. A poént nem akarom lelőni, de a rendező az átlagosnak ígérkező ágyjelenetet a lehető legmegszokottabb tárggyal dobta fel, amely a háború végétől kezdve minden háztartásban fellelhető volt Kelet-Berlintől Vlagyivosztokig: egy Sztálin-képpel.

A film főszereplője Irén (Gera Marina), egy fiatal sváb nő, akit az oroszok elhurcolnak otthonából, és bekerül a Gulág-Gupvi-rendszer egyik kényszermunkatáborába, ahol szenet kell bányásznia. A tábor brutális körülményei között összeismerkedik Rajmunddal (Csányi Sándor), aki megmutatja neki, hogy hogyan lehet túlélni, és akivel végül egymásba szeretnek – ám ez nem egy klasszikus love story.

Korábban számos cikkben lehetett arról olvasni, hogy a színészeknek a forgatás alatt meg kellett birkózniuk a kemény körülményekkel. Csányi Sándor a film utáni sajtótájékoztatón azt mondta, hogy amikor hajnali kettőkor meztelenül kellett mosakodniuk a jeges vízben a kamerák előtt, az azért nem volt egy leányálom. Az eredetihez hasonlatos körülmények egyébként segítették a színészek munkáját.

Ez meg is látszik a filmen. A főszereplő, Gera Marina játékát nem lehet eléggé dicsérni. A film szinte minden jelenetében látható, és virtuóz alakításával még jobban felemeli ezt a pazarul megrendezett alkotást. Pedig a feladat nem volt könnyű: először férjét hazaváró fiatal anyaként láthatjuk, majd bekerül a Gupvi-tábor poklába, ahol a többiek közül emberségével tűnik ki, majd rá kell döbbennie, hogy ezzel csak saját életét sodorja veszélybe és így tovább; a karaktere számos változáson megy keresztül – de nem akarok nagyon spoilerezni. Irén jellemfejlődésének hiteles ábrázolásához komoly összhangra volt szükség a forgatókönyvíró, a rendező és Gera Marina között. Ez a nehéz, de nagyszerű projekt sikeresnek bizonyult.

A férfi főszereplő, Rajmund alakja kezdetben kevésbé tűnt hitelesnek. A Csányi Sándor által alakított karakter kőkemény, sosem kérdez, mindig csak kijelent és kissé robotszerű. Csányi arcán csak a legritkább esetekben tükröződnek az érzelmek, abból is csak néhány (szigorú nézés, vágyódó nézés). Azonban jobban belegondolva Rajmund már évekkel Irén előtt került a táborba és az embertelen környezetben töltött idő kiölte belőle az együttérzés, az álmodozás, a remény és a mély érzelmek megélésének luxusát.

A mellékszereplői gárda is remekül teljesített, közülük érdemes figyelni Döbrösi Laura játékát, aki Annát alakítja a filmben. Mellette még feltűnik Kiss Diána Magdolna, Farkas Franciska, Kurta Niké, Orosz Ákos, Für Anikó és Gáspár Tibor, tehát erős a névsor.

Mindent egybevetve egy eredeti és hiánypótló alkotás készült, amely drámai, érzelmes, de mégis mértéktartó, komoly színészi teljesítményekkel, remek sztorival, alapos rendezői és forgatókönyvírói munkával. A szokásos 8-as skálánkon: 7,5/8.

A vetítés utáni sajtótájékoztatón sikerült mikrofonvégre kapnunk Köbli Norbert forgatókönyvírót, így az alábbiakban a vele készült interjút olvashatjátok el.

Köbli Norberttel a Gulág-Gupvi-téma aktualitásáról, a téma eddigi feldolgozatlanságáról, az őt megihlető művekről és Rajmund karakteréről beszélgettünk.

888.hu: A film 1944-ben játszódik, nagyszüleink, dédszüleink idejében. Az ekkor megtörtént események még hatással vannak a mi életünkre, gondolkodásunkra?

Köbli Norbert: Abszolút. Ez a film aktuális lett volna már az elmúlt harminc évben. Mi vagyunk az utolsó generáció, akik még a nagyszülein keresztül ismeri ezeket a történeteket, és így közük van hozzá. Ugyanúgy, mint ’56-hoz is.

Nagyon fontos, hogy elkészült a film. Hiánypótlónak tartom, mert egy olyan traumát dolgoz föl, ami Trianonhoz hasonló. Azért kell földolgozni ezt a traumát, mert tilos volt róla beszélni. Az egykori rabok azzal jöhettek vissza akár öt, akár 10 év után Magyarországra, hogy senkinek nem beszélhetnek a dologról, különben visszaviszik őket. Ezeket az embereket, akik hazatértek, az ÁVO nyilvántartotta és a nevük mellett „rossz pont volt” egész életükben.

A történet főszereplője, Irén, a valóságban is létezett és ő sem beszélt a történtekről soha, vagy csak általánosságokban, hogy „egy bányában dolgoztunk, nagyon nehéz volt”. És amikor meghalt, akkor a fia találta meg a hagyatékában a levelezését ezzel a Rajmunddal, akit a filmben Csányi Sándor játszik. A fia előtt csak ekkor tárultak föl ezek a családi titkok.

Azok a foglyok, akik ott voltak, nem tudták, hogy valaha is hazajöhetnek-e, ezért egy komplett társadalmat rendeztek be maguknak, összeálltak családokba és párokba és gyerekek is születtek. A film ezt is bemutatja és talán ebben is több tud lenni egy lágerfilmnél.

888.hu: Mit gondolsz, miért nem valósult meg ennek a témának, traumának a feldolgozása Magyarországon? Ez a hiányzó politikai szándékra vezethető vissza, vagy egyszerűen csak nem foglalkoztatta a közvéleményt ez a kérdés?

Köbli Norbert: Nyilván a szocializmusban ez nem valósulhatott meg, utána meg azt érzem, hogy ahhoz meg túl nagy léptékű, túl nagy költségvetésű lett volna ez a film, hogy csak úgy valaki hozzányúljon. Tehát itt mindenképpen találkoznia kellett egy politikai szándéknak a készítők szándékával és erre alkalmas volt ez az emlékév. Itt az emlékév hatására annyi minden történt Gulág-Gupvi-ügyben, mint előtte húsz év alatt sem. Ez egy fantasztikusan jó dolog, ami itt zajlik a szemünk előtt: könyvek, kiállítások, fotókiállítások és természetesen most ez a film. Úgyhogy ki kellett böjtölni, meg kellett várni. És remélem, hogy más filmek is készülnek majd a témában.

Rajtunk volt az a felelősség és teher, hogy mi vagyunk az elsők, tehát egy olyan történetet kellett bemutatnunk, ami még csak megalapozta, hogy ez az egész milyen volt. Nekünk még csak a "Schindler listáját" kellett megcsinálni és nem csinálhattuk meg egyből a "Saul fiát", mert a néző még nem tudhatta, hogy mi ez az egész. Most jöhetnek különböző alkotók, akik a történet más aspektusait akarják bemutatni.

888.hu: Mik azok a művek, amelyek hatottak rád, miközben írtad ezt a történetet? Nekem néhány jelenetnél Szolzsenyicin ugrott be például.

Köbli Norbert: Próbáltam elkerülni azokat a közhelyeket vagy azokat a motívumokat, amelyeket már közhelyesnek gondolunk egy lágerfilmben. Végül azt kellett mondanunk magunknak, hogy nem tudunk minden ilyet kirakni a filmből, mert vannak dolgok, amelyek tematikusan egyformák voltak és ismétlődtek. Ilyen például, hogy a cigi volt valuta és azzal kereskedtek. Inkább azon örültem, hogy ez a történet a Csányi Sanyi karaktere révén tud más vagy több lenni. Tehát egy szerelmi történetté tud változni, és a végén van egy nagy döntés, ami…

Többnyire az Anthony Minghella-filmek jutottak eszembe írás közben. Az angol beteg vagy a Hideghegy című filmek lebegtek a szemem előtt, de igyekeztem nem másolni senkit, inkább a túlélők visszaemlékezéseit olvastam.

A helyi önkormányzatok és a nemzetiségi önkormányzatok már a Gulág-Gupvi Emlékév előtt jelentős feltáró munkát végeztek és elérhető több ezer interjú a túlélőkkel és ezeket olvasgattam.

888.hu: Az előbb szóba került a Csányi Sándor által alakított Rajmund. Valahogy úgy éreztem, hogy az ő karaktere már-már profetikus. Úgy rémlik, mintha kérdéseket nem is tett volna fel a párbeszédek során, hanem inkább kinyilatkoztatásai voltak. A Gulágban érvényes szabályokról, vagy szinte bármiről...

Köbli Norbert: Deus ex machina az ő karaktere, úgy gondolod?

888.hu: Végül is ő volt a Gondviselés Irén számára, de nem feltétlenül erre gondoltam, talán inkább arra, hogy gépiesnek éreztem. Viszont talán a Gulág-táboroknak épp ez volt az egyik hatása: az emberek megszűntek emberinek lenni…

Köbli Norbert: Õ egy ilyen karakter. Számomra fontos volt bemutatni azt a folyamatot, hogy ha elhurcolnak, bekerülsz egy lágerbe és megtörténik az elképzelhetetlen, hogy rabszolga leszel, akkor mi történik veled. Ha civilizációban élsz, akkor civilizáltnak gondolod a kultúrát, a közeget ahol vagy. Engem az érdekelt, hogy ha elhurcolnak és rabszolga leszel, akkor milyen képességek, milyen tulajdonságok tehetnek valakit túlélővé.

Rajmund ebből a szempontból egy olyan karakter, akit már készen látunk. Õ már megnövesztette azt a személyiséget. Valahogy azt érzem, hogy úgy lehet csak túlélni ezeket a traumákat, mint mondjuk egy gyerekkori bántalmazást is, ha azt mondod, hogy ez nem veled történik, hanem van egy erősebb énem, akinek ez nem fáj. És nyilván Rajmund mélyén is sok sebezhetőség és fájdalom van, de növesztett egy személyiséget, aki már-már szuperember. És ő tulajdonképpen erre próbálja Irént is rávezetni.

888.hu: Volt olyan a családodból, aki megjárta a Gulágot?

Köbli Norbert: Vannak a családban svábok, de az elhurcolás helyett a mi történetünk a hadifogság, mindkét ágon. Viszont egy olyan helyről származok, Dombóvárról, ahol a környező falvakban játszódik az Örök tél. Jelentős sváb nemzetiség él ott a mai napig, úgyhogy én lépten-nyomon belebotlottam ezekbe a történetekbe. Egyébként mindkét nagyapám hadifogoly volt, az egyikük még az első világháborúban, és állítólag még családja is lett Szibériában, de végül hazajött.