A kormányfő idei évértékelőjében már utalt rá, milyen kérdésekben várható párharc az Európai Unióval:

• Brüsszel meg akarja tiltani a rezsicsökkentést. Harcolni kell ellene, ragaszkodni az ármegállapítási jogunkhoz. 
• Sok menekült korlátlanul utazhat Európában. Kérdés, őrizetbe vegyük-e őket, amíg jogerős döntés nem születik róluk.
• A nemzetközi szervezetek aktivitása erősödik. Titokban külföldi pénzekkel akarják befolyásolni a magyar politikát. Tiszta vizet kell önteni a pohárba.
• Brüsszel újabb gazdasági jogosítványokat akar magának, szociális pillér néven. De mi nemzeti hatáskörben akarjuk tartani az adópolitikát.
• Brüsszel támadás alá veszi a munkahelyteremtő támogatásokat. Erről márpedig  a nemzeteknek kell dönteniük.

Ha megnézzük az elmúlt hét évet, azt vehetjük észre: nincs új a nap alatt. Gazdasági, ideológiai és belpolitikai kérdésekben folyamatos támadás alatt van Magyarország.

2010 tavaszán elsöprő többséggel választották meg a Fidesz-KDNP-t, és ezáltal miniszterelnöknek Orbán Viktort. Nem sokkal a kormány felállása után Brüsszel támadásba lendült, hiszen az Európai Bizottság (EB) akkori elnöke, Manuel Barroso közölte a kormányfővel: az EU nem tűri el az előírtnál nagyobb költségvetési hiányt.

Arról persze nem szólt a brüsszeli fáma, hogy a 2010-es költségvetésről nem a második Orbán-kormány döntött, hanem annak elődje, a Bajnai-kormány, és már 2010 nyarán úgy állt a magyar kormány, hogy uniós szankciók elé néz.

Az év vége felé jött az újabb maflás Brüsszeltől, ekkor épp a bankadó, a távközlési adó, a telekommunikációs adó és az energia szektort érintő különadók voltak terítéken.

Persze a narratívából ismét kimaradt, hogy a szocialista-liberális kormányzatok után hagyott szemetet rendbe kellett tenni, és hogy ezek a különadók csak három évig fogják a költségvetés részét képezni; ezzel is megkímélve a magyar embereket, akik rengeteg áldozatot hoztak a 2010 előtti évek felelőtlen politikája miatt.

Az mindenesetre igencsak feltűnő volt, hogy a kormány gazdasági intézkedései miatt már a következő évben tizenhárom multinacionális vállalat kérte az uniót, hogy szankciókkal sújtsák Magyarországot a külföldi vállaltok „diszkriminációja” miatt. Ezek a vállalatok ráadásul hatalmas profitot vittek ki Magyarországról a gazdasági válság idején is.

A gazdasági kérdések mellett természetesen „ideológiai” és belpolitikai témák is napirenden voltak Magyarországgal kapcsolatban. Összesűrítve nagyjából így néz ki brüsszeli demokráciaféltő vádirat:

Ismerős, nem? Mintha csak 2017-ben járnánk. Pedig nem.

2011-ben újabb támadással kellett szembenéznie a magyar kormánynak. Ekkor felmerült az is, hogy a „szokásos” kötelezettségszegési eljárások mellett az Európai Bizottság javasolni fogja az EP-nek, hogy indítsanak meg egy másik eljárást Magyarország ellen, amely akár az európai tanácsbeli szavazati jogok elvételére is lehetőséget teremt.

Ehhez azonban Brüsszelnek bizonyítania kellett volna, hogy az adott tagállam rendszeresen és folyamatosan megsérti az alapvető emberi jogokat, ami még Viviane Reding, hivatásos demokráciaféltő igazságügyi biztosnak sem sikerült.

Az első támadási hullámban történt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök az EP-ben először állt ki miniszterelnökként Magyarország mellett. Hoppon is maradtak Brüsszelben.

A kormányfő beszédében először rávilágított azokra a tárgyi tévedésekre, amivel Brüsszel vagdalkozott. Később úgy fogalmazott: „A törvényeket lehet kritizálni, de Magyarországot sértegetni nem lehet” – fogalmazott a kormányfő, majd hozzátette:

Orbán megemlítette azt is, hogy sem az EB, sem az EP nem emelt kifogást akkor, amikor 2010 előtt a magyar titkosszolgálatokat politikai eszközökre használtak fel, a szoclib kormányzatok a rendőrséget bevetették a békés tömeg ellen és közérdekű információkat hamisítottak – ami miatt oda jutott az ország, ahol 2010-ben állt.

Két évvel később még mindig terítéken volt Magyarország. Brüsszel ekkor épp a rezsicsökkentés miatt talált kivetnivalót, ami új lendületet adott az európai és hazai balliberális képviselőknek az EP-ben.

2013-ban ugyanis az EP egyik „mélyen tisztelt képviselője”, Rui Tavares előállt egy nagy port kavaró jelentéssel, melynek a következő, unásig ismételt alaptalan állítása a követező volt:

A magyarországi változások rendszerszintűek, azok trendje és tartalma pedig összeegyeztethetetlen az uniós értékekkel és a szerződés egyéb pontjaival, és ha ezt a trendet nem javítják ki kellő időben és megfelelő módon, akkor az az európai alapértékek súlyos megsértésének „egyértelmű kockázatát eredményezi”.

A jelentés különlegessége az volt, hogy annak megszületését a parlamentben ülő magyar baloldali és liberális képviselők szorgalmazták leginkább. Épp úgy, mint most.

Mint mondta, a jelentés egy igazságtalan, mélyen sértő jelentés, és szerzőik visszaélnek hatalmukkal, hiszen remekül prezentálja a kettős mércét hazánkkal szemben.

Felszólalásában később pedig ezzel a három idézettel hűtötte le a liberálisok kedélyét:

• Európa Tanács: „a kétharmados többség összhangban van az európai normákkal, megfelelő legitimitást biztosít az alkotmány megváltoztatásához”.
• Európa Tanács: „A magyar parlament először a demokratikus és szabad Magyarország történetében demokratikus eljárással, intenzív parlamenti vita révén, és a magyar civil társadalom hozzájárulásával módosította az egypárti alkotmányt, egy új és modern Alaptörvényt hozott létre”.
• Velencei Bizottság: „Az országgyűlési képviselők választását 2014-től kezdődően módosító törvény jó alapot nyújt a valódi és demokratikus választások lebonyolításához”.

Tehát Európa legfontosabb testületei is úgy gondolják, Magyarországon demokrácia és jogállam van.

A támadások azonban a 2014-es választásokat követően sem hagytak alább, sőt, 2015-ben az Európai Unió talán a valaha volt legnagyobb kihívással találta szembe magát:

Sokáig úgy tűnt, győz a brüsszeli megoldás – tehát a minden tagállamra kötelező érvényű betelepítési kvóta –, ám azzal nem számoltak, hogy először Magyarország, majd a Visegrádi Államok is nemet mondanak a brüsszeli nyomásra. A józanság talaján állva, már a kezdettől fogva a külső határok védelmén volt a hangsúly, és nem a kényszerkvótán, illetve a Merkel-féle megengedő menekültpolitikán.

Nem véletlen tehát, hogy előkerült az „örök kedvenc” brüsszeli recept: a zsarolás.

Elég csak az egykori olasz kormányfő nyilatkozatára gondolni, aki úgy megfenyegette a visegrádi országokat, hogy ha és amennyiben azok nem fogadnak be migránsokat, akkor Brüsszel megvonja az uniós forrásokat.

Ekkor úgy fogalmazott: 2012-ig volt egy jó menekültügyi szabályozás Magyarországon, ezt az EU nyomására meg kellett változtatni, aminek köszönhetően 2015-ben már a déli határainkat ostromolták a bevándorlók. Orbán ugyanakkor már ekkor utalt rá, hogy hosszú lesz az út a bevándorlás rendezése kapcsán.

És mint látjuk, valóban. Mai napig nem vitték dűlőre a dolgot.

Hiába ismeri be egyre több európai politikus, hogy a migránskrízis kapcsán csak egy megoldás lehetséges: a külső határok védelme; hiába születnek közös uniós dokumentumok arról, hogy a problémát együtt kell megoldani, most mégis ezt látjuk:

Az Európai Parlament által április 5-én elfogadott jelentés – szintén magyar baloldali képviselők asszisztálásával – visszatért az európai baloldal elmúlt években folytatott, bevándorlást ösztönző politikájához.

Ráadásul Soros kottájából tették mindezt.