Megadja: Ha jellemezni akarnám a karaktered, akkor elsősorban egy, a Jóistennel folytatott párbeszédre gondolnék, melyben azt kérném tőle, küldjön nekünk egy olyan titkos fegyvert, amelynek segítségével győzedelmeskedhetünk a diktatórikus baloldal felett. Erre pedig Isten úgy felelne: „íme, itt ez a zsidó származású félig görög, félig brit meleg srác, aki majd győzelemre visz titeket”. De te hogyan magyarázod el a világnak, hogy ki is az a Milo valójában?

Milo Yiannopoulos: Azt hiszem, alapvetően két nagy erényem van. Elsősorban úgy születtem, hogy bizonyos alaptulajdonságok – melyek a többi emberben megtalálhatóak –, mint a szégyenérzet, a félelem és a feszengés egyszerűen nem kerültek bele a fejembe, így nem okoz problémát, ha kiállok és a megosztó kijelentéseim miatt kritizálnak, személyemben megtámadnak. Ez nagy erőt és egyben lehetőséget adott nekem arra, hogy elmondhassam, amit valójában nemcsak én gondolok, hanem mások is, csak ők ezt nem merik megtenni, mert tartanak a társadalmi vagy a munkahelyi következményektől. Viszont hozzá kell tennem, ez nem az én érdemem, így születtem.

Másodsorban pedig az életem során, bizonyos eseményeknek és hatásoknak köszönhetően élő ellenpéldája vagyok annak a baloldali dogmának, miszerint ha egy meghatározott nemhez vonzódsz, ha egy meghatározott formában neveltek vagy éppen ilyen vagy olyan színű a bőröd, akkor már rád vannak szabva azok a dolgok, amikben neked hinned kell. Pontosan ez az identitáspolitika, amely azt hirdeti, a te életutad és a karaktered egyedül az, amely meghatározhatja a politikai felfogásod, de még a vallásodat is. Ez pedig egész egyszerűen hülyeség, mélységesen ostoba és unintelligens felfogásról tanúskodik. Mi az, hogy minden feketének ugyanazt kellene mindenről gondolnia – ez önmagában a rasszizmus határesete. Emellett a baloldal gyakran a kisebbségekkel van elfoglalva és azzal, hogy megmondja nekik, mit és hogyan kell csinálniuk. Csak hát velem ez ügyben sem tudnak mit kezdeni, még csak körülírni sem.

Mert ugye, ha te egy fehér, heteroszexuális keresztény férfi vagy, és ugyanazokat vallod, mint én a bevándorlásról, szólásszabadságról és a progresszív baloldalról, akkor a jelenlegi baloldali stratégia alapján nagyon könnyű lenne leírni téged – a véleményeddel együtt is –, hiszen rád sütnék, hogy bigott, rasszista és gyűlölködő vagy. Ám ezek a jelzők velem kapcsolatban nem működnek, hiszen teljesen nyilvánvalóan nem vagyok közülük egyik sem. Na jó, a transzfóbia és az iszlamofóbia vádját bevállalom, de mondjuk ki: minden ember hasonlóan gondolkodik ezekről. De komolyra fordítva a szót, az emberek 70-80 százaléka egyetért velem ezekben a kérdésekben, ezért gyűlik meg velem a baloldalnak a baja.

Sümeghi: A politikai, társadalmi vitákban miben tudna a jobboldal fejlődni megítélésed szerint?

Milo Yiannopoulos: A konzervatív jobboldaliak gyakran félnek, keresztényekként félénken viselkednek, de ez például hiányzik belőlem. Úgy gondolom, gyakran félreértelmezik a saját vallásukat, hiszen azt gondolják, nekik mindig az önfeladásra kell törekedniük, mert sokszor a vezetőik is ezt közvetítik.

Mert azt tudom, hogy katolikus vagyok, de hogy ő is az-e, az más kérdés. Ám a keresztények úgy tűnik, elfelejtették a történelem során, hogy – bár nem mindig, hiszen fontos a jótékonykodás, a megbocsátás és kedvesség – van olyan pillanat, amikor ki kell állniuk és meg kell védeniük az értékeiket, még akkor is, ha a módszerekkel adott esetben nem értenek egyet. Hiszen ha ezt nem teszik meg, már nem lesz mit megvédeniük.

Amerikában a konzervatívok – ahogyan a keresztények is – megtanulták, hogy mindig fordítsák oda a másik orcájukat. Nem egyszer, nem kétszer, hanem mindig. Ennek pedig az a következménye, hogy felébrednek reggel, és azt látják, a civilizációjukat súlyosan fenyegeti egy, a Közel-Keletről importált vallási kultúra, amely nemcsak, hogy nem osztja a közös nevezőinket, hanem ráadásul agresszív terjeszkedést is hirdet.

Sümeghi: A nyugati világban az egyik legelszántabb védelmezője vagy a szólásszabadságnak és a politikai inkorrektségnek. Miért olyan fontos ez neked?

Milo Yiannopoulos: Mert egyedül az agresszív és a támadó jellegű beszédet is biztosító szólásszabadság az, amely az erőszakon kívül a társadalmi változásnak a motorjaként funkcionál. Hiszen ha megfigyeljük, a kultúra fejlődését két dolog mozgatja alapvetően: a kíméletlen szólásszabadság és az erőszak. Mivel én nem az erőszak mellett teszem le a garast, hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy megbántjuk egymást. Nem tudunk sem őszintén, sem pedig hatékonyan kommunikálni egymással a politikai változások elérésnek érdekében anélkül, hogy ne bántsunk meg valakit.

Ha pedig előjogokkal ruházzuk fel a megbántottakat és az áldozati szerepet a tények, a logika, a retorika és a vita felé helyezzük, akkor annak a kezébe adjuk a győzelmet, aki a leghatékonyabban tud megbántódni, elszomorodni vagy megsértődni – ezek pedig a baloldal kiváltságai. Mert összességében a konzervatívak nem szomorú emberek, a felmérések következetesen azt mutatják, egészségesebbek, boldogabbak és vonzóbbak, mint a baloldaliak. Amerikában politikusokkal végeznek hasonló felméréseket úgy, hogy eltakarják a párthovatartozásukat és a megkérdezetteknek sorrendbe kell őket állítaniuk a fényképük alapján. Szinte az összes republikánus a legsármosabb, miközben a baloldaliak alig rúgnak labdába. De – és ezt még baloldaliak is elismerik – ma már tudjuk, okai vannak annak, hogy valaki hogyan válik baloldalivá, és ennek az egyik legerősebb mozgatórugója nem más, mint a boldogtalanság.

Ezzel szemben a keresztények és a republikánusok ezekben a felmérésekben arról beszélnek, nagy általánosságban boldogabbak, elégedettebbek az életükkel. Kevesebben szenvednek depresszióban, fizikailag vonzóbbak és gyakran a munkahelyükön is sikeresebbek. Magyarán nekünk, jobboldaliaknak sokkal keményebben kell azon dolgoznunk, hogy megbántódjunk, elszomorodjunk, miközben a baloldaliaknak ez könnyen megy. Õk rávetítik a szomorúságukat a környezetükre, mert azt szeretnék, mindenkinek ugyanúgy fájjon, mint nekik.

De mintha elértünk volna egy inflexiós pontot. A Brexit, Orbán és Trump – ezek mind olyan jelek, mintha a konzervatívok kezdenének felébredni és azt gondolnák: eddig mennyire rendesek voltunk ezekkel a baloldaliakkal, toleráltuk őket és elnéztük a hülyeségeiket, de hála nekik, most már egyre kisebb az a tér, amelyben mi mozoghatunk. Ráadásul még rasszisták is vagyunk az ő szemükben, csak azért, mert nem akarunk egy barbár, középkori halálkultuszt behozni a Közel-Keletről, amelynek keretében megerőszakolják az asszonyainkat és lerombolják a kultúránkat. És ha ezzel kapcsolatban az ember nem fejtheti ki az amúgy fősodratúnak számító véleményét, mert attól tart, hogy bigottnak nevezik, akkor nagyon nagy a baj. Pontosan ezért olyan fontos a szólásszabadság.

Megadja: És mit gondolsz a Facebook felületén jobboldali véleményeket cenzúrázó gyakorlatról?

Milo Yiannopoulos: Stratégiai hibának tartom, hogy a konzervatívok önként átadták az elérhetőségüket, a tartalmaikat és a rajongóikkal ápolt kapcsolatukat annak a platformnak, melyet olyanok működtetnek, akiknek kifejezett szándékuk és céljuk, hogy eltöröljék őket a föld színéről. Köztudott, hogy a szilícium-völgyi cégek ki akarják irtani a konzervatívokat. Így hát részünkről nagyon ostoba döntés volt, hogy forrásokat fektettünk bele a Facebookba és a Twitterbe. Jobban tettük volna, ha nem figyelünk rájuk, hiszen nélkülünk nem nőttek volna ilyen hatalmasra.

Ennek ellenére szisztematikusan lenéznek, megsértenek és megszégyenítenek minket. Azt hiszem, ki kellene vonulnunk ezekről a platformokról, egyöntetűen, minden konzervatívnak. Hiszen nemcsak, hogy létezett a közösségi média előtt is a világ, hanem még tökéletesen működött is. Ráadásul csak most kezdjük megismerni azokat a borzalmas politikai, pszichés és kulturális következményeket, amelyek abból adódnak, hogy a felhasználók rá vannak utalva a Facebookra és a Twitterre.

Megadja: Beszédeid során sokszor szólaltál fel a meleglobbi ellen, mi ennek az oka?

Milo Yiannopoulos: Én a melegséget nem választottam – bár gyakran azzal viccelődöm, hogy csak azért lettem az, hogy irritáljam édesanyámat. De a viccet félretéve, nem én választottam, és ez egy olyan kérdés, amit majd én el is fogok rendezni később Istennel. És azt sem tagadhatom, hogy a múltban a baloldal ágált a melegek alapvető jogaiért és ezzel valóban könnyebbé tették az életem.

Ám a meleglobbi manapság már valami teljesen mást képvisel. Régen amellett volt, hogy egy meleg végigsétálhasson az utcán anélkül, hogy megverjék. Most pedig amellett, hogy integrálja a többségi társadalomba a szélsőbaloldali gondolatvilágot és a társadalmi igazságosságot hirdető politikát. Így nemcsak figyelmen kívül hagyják a melegek igényeit, hanem aktívan ellenük hangolnak. Mi több, prominens meleg személyiségek az Egyesült Államokban nemcsak keblükre ölelik az iszlámot, hanem például a 49 halálos áldozattal járó melegbár elleni iszlamista támadást a szabad fegyvertartás vagy a maszkulin kultúra terjedésének a számlájára írják. Miközben tudjuk, ezeknek semmi köze nem volt a tragédiához. Egyetlen dolognak volt, az pedig az iszlám.

Magyarán a homoszexuális lobbinak elfogytak a témái az ügyben, hogy a melegek életét hogyan tehetnék jobbá. És ez igaz is, hiszen köszönjük szépen, jól vagyunk. Persze mindig lesz egy barom az utcán, aki beszól, de az meg kit érdekel. A meleglobbi mára már elavult, ugyanúgy, mint a feminizmus. Nincs már miért harcolniuk. De ők is ugyanúgy küzdenek, miközben csak ártanak. Például erről a nők és férfiak közötti bérszintkülönbségről a Nyugaton már rég kiderült, hogy hazugság. De a #metoo-mozgalom is rettentően káros, és ráadásul hátrányosan hat a nőkre. Ha például női lobbistaként dolgozol a politikában, de egy férfi politikus már nem mer veled egy légtérben lenni egyedül egy tárgyalás során, mert hívnia kell maga mellé egy női kollégát, akkor az azt jelenti, hogy lobbistaként időt vesztegetsz, magyarán csökken a versenyelőnyöd – főként a férfi lobbistákkal szemben.

Megadja: Idén januárban a davosi Világgazdasági Fórumon Soros György Donald Trump amerikai elnököt és Orbán Viktor magyar miniszterelnököt nevezte meg a két legveszélyesebb vezetőnek. Mi lehet ennek az oka? És mit gondolsz Soros Györgyről?

Milo Yiannopoulos: Soros Magyarország legrosszabb exportterméke. De szerencsére itt még nem okozott annyi kárt, mint Amerikában, ahol a belföldi terrorizmust támogatja. Hiszen mit csinál? Olyan szervezeteknek ad pénzügyi támogatást, akik abban érdekeltek, hogy egyetemi campusokon erőszakosan lépjenek fel egyes, ártatlan felszólalók ellen csak azért, hogy elrettentsék a konzervatívokat a nyilvánosság előtti szerepléstől. Ezt én nem tudom szebb szavakkal körbeírni, minthogy terrorizmust támogat. És Orbánt nagyon nagyra tartom abban, hogy Sorost és az ő szervezeteit hatékonyan a partvonalra tudta állítani. Látni kell, amit Soros György képvisel, az egy rákos sejtként mindent elcsúnyít, felfal és megoszt. Ezzel pedig csak eltávolodunk azoktól az értékektől, amelyeknek köszönhetően a Nyugat nemcsak felépült, hanem meg is erősödött.

Sümeghi: De mit gondolsz, Soros miért érezte fontosnak, hogy egy lapon említse Orbán Viktort Donald Trump amerikai elnökkel?

Milo Yiannopoulos: Mert ők jelentenek rá a legnagyobb veszélyt. Egyrészt Amerikát – mint a világ legerősebb országát – befolyásolni akarja, másrészt Magyarországot is, hiszen itt született. Azt látja, felemelkedőben vannak az olyan nemzeti vezetők, akik a saját népüket képviselik, és nem kérnek az általa propagált globalizmusból és társadalmi igazságosságtételből. És harmincévnyi háttérben való sakkozás után rá kellett döbbennie, hogy nyerésre állunk. Nyerni is fogunk – és ez nagyrészt olyan embereknek köszönhető, mint Orbán Viktor. Ez pedig Sorosnak nagyon fáj, ezért úgy viselkedik, mint egy megsebzett állat, amelyik a halálán van: mivel nincs mit veszítenie, a lehető legagresszívebben, a lehető legnagyobb károkozást akarja véghez vinni.