Jordan Peterson kanadai pszichológus egy jelenséggé nőtte ki magát a tengerentúlon. Portrénkban bemutatjuk pragmatikus, józan nézeteit, ami miatt egyszerre övezi személyét zsigeri gyűlölet a progresszív oldalról és óriási rajongás a konzervatívok, klasszikus liberálisok részéről.

A kanadai pszichológusról egy rövid cikk erejéig már mi is megemlékeztünk, ám minden túlzás nélkül mondható, hogy Peterson elvei és gondolatai egy hosszabb elemzésért kiáltanak. Olyasmit kínálnak ugyanis számunkra, amire nagyon nagy szükségünk van a XXI. században.

Korábbi cikkünkben már ismertettük, hogy a kanadai professzor először azzal került a sajtó figyelmébe, hogy 2016-ban felszólalt a kanadai törvény ellen, ami kötelezővé tette mindenkinek a transzneműek által választott személyes névmások (xe, zhe, stb.) használatát.

A szólásszabadság témájában súlyos kérdéseket felvető kanadai törvény mellett azonban Peterson rengeteg témát jár körül: precíz érveléssel alátámasztott kritikákat fogalmaz meg többek között a politikai korrektségről, a feminizmusról, a posztmodernitásról. Mondani sem kell, hogy ezen témák legtöbbje az amerikaiaknak tabu, ami miatt a kanadai professzor természetesen már volt xenofób, rasszista és szexista is.

Peterson azonban már csak azért is értékes a közélet számára, mert az újbaloldallal ellentétben nemcsak kritizál, hanem épít is. Előadásaiban és legújabb bestseller könyvében – 12 Rules for Life: An Antidote to Chaos – részletesen foglalkozik a fiatalok legnagyobb problémáival.

Peterson véleménye szerint a hatvanas évek óta a nyugati egyetemi világot (különösen a bölcsészképzést és társadalomtudományokat) eluraló posztmodernisták gyakorlatilag ellenséget csináltak a fiatal férfiakból, hiszen úgy tartják, a nyugati világot a férfidominancia irányítja. Ez a vélekedés annak a következménye, hogy a marxizmust a posztmodern gondolkodás átültette a kulturális párbeszédbe. Számukra nem a tőkések állnak szemben a munkásosztállyal, hanem a domináns kultúra áll szemben a vallási, faji, szexuális kisebbséggel (homoszexuálisok, feketék, nők, transzneműek, stb.). Így lettek ők a neomarxisták.

A fiatal, fehér férfiak elleni uszítást a kultúrmarxisták végül addig folytatták, míg a mai amerikai férfiak zöme inkább úgy döntött, felnőttkorában is gyerek marad: többségük inkább videojátékokba menekül, házasodni nem akar, az elköteleződés is taszítja őket.

Jordan B. Peterson számos nagy filozófus és pszichológus munkájára támaszkodik. Sokat merít Friedrich Nietzsche, Dosztojevszkij, Szolzsenyicin, Carl Gustav Jung és Sigmund Freud munkásságából.

A kanadai pszichológus szerint abból az igazságból kell kiindulni, hogy az élet tragikus. Előbb vagy utóbb mindenkire vár valami fájdalom, árulás és csalódás ebben a hatalmas és összetett világban. A kérdés már csak az, hogy hogyan viszonyulunk ehhez a tragikumhoz.

Évszázadokon keresztül erre az emberi szenvedésre a kereszténység adott választ. Nem véletlen Peterson véleménye szerint, hogy a nyugati világ meghatározó „archetipikus” alakja Jézus Krisztus lett, aki keresztre feszítése és megkínzása ellenére is tovább munkálkodott az emberek életéért.

A mai ember számára azonban „Isten meghalt”. A korábbi, kereszténység által kitöltött keret hátrahagyott egy űrt, amit a XX. században olyan politikai ideológiákkal próbáltak meg pótolni, mint a kommunizmus és a fasizmus. Az eredmény ismert. Mint ahogy egyik előadásában mondta,

Az egzisztenciális válságra és a posztmodern gondolkodás nihilizmusára választ kell adni. A megoldás pedig Peterson szerint az lehet, hogy az ember elfogadja ezt a szenvedést és célt tűz ki maga elé. Ezt pedig csak úgy érheti el, hogy az egyén tudatosítja magában: rendre van szüksége ahhoz, hogy értelmes életet éljen.

Mindezzel szemben áll a káosz, a relativizálás, az értéktagadás, amelyek egytől egyig céltalan életet, cinizmust, önpusztítást, boldogtalanságot eredményeznek.

Az emberi élet tragikus voltát az enyhíti legjobban, ha az ember megpróbál „részt venni a teremtésben”, és a lehető legtöbbet kihozni abból, ami adatott neki. Peterson szerint így viszonyulhatunk a legproduktívabban a létezéshez, hiszen ha valaki az élet igazságtalanságát látva csak a keserűséget és a csalódottságot hangsúlyozza, azzal fölöslegesen rontja tovább a saját helyzetét.

Jordan B. Peterson annak köszönheti rajongótáborát, hogy bár teológiai, filozófiai, pszichológiai témákról beszél, azokat mégis rendkívül letisztultan, pragmatikusan mutatja be hallgatóközönségének. Akár egy Disney-meséből is képes átadni olyan értékeket, amelyek a hallgatóság javára vállnak. Ilyen például az, amikor a főhős elhagyja az otthon kényelmét és nekivág a veszélyes ismeretlennek.

Ideális esetben az egyén az ismert és az ismeretlen határmezsgyéjén mozog: az ismertben marad annyira, hogy az ismeretlen ne ijessze meg túlságosan, de eléggé átmerészkedik az ismeretlenbe, hogy emberileg fejlődhessen.

A pszichológus által javasolt megoldások nagyban támaszkodnak a fent említett gondolkodókon kívül a kereszténység erkölcsi tanításaira. Nem véletlenül áldoz a professzor nagy figyelmet a Bibliára, hiszen a YouTube-on megtekinthető egy előadássorozata, amely a következő címet viseli: "Bibliai történetek pszichológiai jelentősége". Természetesen ezen előadások tartalmát lehetetlen lenne portrénkban akárcsak dióhéjban felsorolni, de angolul beszélő olvasóink számára álljon itt búcsúzóul az előadássorozat első része: