Történelmi választóvonalhoz érkezett Olaszország, ahol március 4-én parlamenti választásokat tartanak. A voksolás tétje nem kicsi: bevándorlóország lesz a napfényes Itália vagy sem? De talán még ennél is magasabbra lehet tenni a lécet: vajon csatlakozik Olaszország a lázadókhoz?

Itália az elmúlt időszakban közel sem volt a politikai stabilitás fellegvára, ezidáig folyamatosan valamilyen válsággal küzdött. Ennek ellenére mindig felállt a padlóról és mindent túlélt.

Most azonban itt van az illegális bevándorlás, amely hatalmas nyomást helyez az országra. Pár éve több százezer migráns érkezett a Földközi-tengeren keresztül, a többségük pedig mind mai napig ott tartózkodik.

Jelenleg senki sem tagadja, hogy a március 4-i választás a bevándorlási válság kezeléséről, tehát a migránsok befogadásáról vagy kiutasításáról szól. Nem véletlenül szerepelt 2017-ben a legtöbbször a migráns szó az olasz sajtó címlapjain.

Az olaszok emlékeznek arra, amikor a hazájuk még egy keresztény ország volt, azt is tudják, hogy mit jelent a multikulturalizmus az országukban, valamint tisztában vannak azzal, mi történne akkor, ha bevándorlóországgá válnának. Az elmúlt évek terrorhullámai megmutatták számukra, hogy a bevándorlás istápolása és a nyílt társadalom eszméjének erőltetése komoly veszélyt jelent.

Az a több százezer bevándorló, aki Olaszországnál „ért partot”, már most komoly hatást gyakorol a társadalomra. Az egyik legemlékezetesebb és legkirívóbb eset az volt, amikor tavaly nyáron Rimini partjainál a migránsok rátámadtak egy ott nyaraló lengyel párra – a férfit bántalmazták, a nőt megerőszakolták. A vérben fürdő, sokkos állapotban lévő párosra a járókelők figyeltek fel, akik értesítették a hatóságokat. Van azonban ellenpélda is: egy hónapja a nyílt utcán nyitottak tüzet afrikai bevándorlókra, hatan megsérültek – az elkövető szándékosan színes bőrű emberekre tüzelt.

A bevándorlás okozta feszültségre két válasz érkezhet:

• a brüsszeli és New York-i direktíva, vagyis a „szolidaritás” címszava alapján a bevándorlók szétosztása,
• az olasz jobboldal illegális bevándorlást elutasító álláspontja.

Jól mutatja a bevándorlás hangsúlyosságát az országban, hogy még az olasz balközép sem meri teljesen felvállalni a migránssimogatást. A Matteo Renzi vezette Partito Democratico (PD) csak kerülgeti a forró kását, más témákkal próbálja elnyerni a választók bizalmát.

Az olasz jobbközép viszont bevállalta. Mind a Silvio Berlusconi vezette Forza Italia (FI), mind a Matteo Salvini vezette Lega Nord (LN – Északi Liga), mind pedig a Giorgia Meloni vezette Fratelli d’Italia (FDI – Olasz Testvérek) kampányában a bevándorlás okozta válság kezelése a legfőbb téma. Az olasz jobbközép szövetségének válasza az illegális bevándorlók kiutasítása és a határvédelem.

Salvini például úgy fogalmazott:

Berlusconi pedig azt hangoztatta: kiteszik az országból az utóbbi években érkezett több százezer illegális bevándorlót.

Van azonban egy különös szereplője is az olasz politikai arénának. A Luigi Di Maio-féle, nagyon fiatal politikusokat felvonultató Movimento 5 Stelle (M5S – Öt Csillag Mozgalom), amely magát külső szereplőként definiálja (pártokrácián kívüli tömörülés) – hasonlóan a spanyol Ciudadanoshoz és a Podemoshoz. Eleinte ők is elutasították a bevándorlást, de az utóbbi időben történt egy éles váltás, most már a PD babérjaira törnek, sőt a retorikaváltással egyértelműen a baloldali szavazókat célozzák meg.

A közvélemény-kutatások alapján lehetetlen megjósolni a befutót, de azt is nehéz megmondani, hogy az olaszok egyáltalán tudnak-e kormányt adni a hazájuknak. 

Mivel egyrészt itt van az M5S, amelyet 28 százalékra mérnek a kutatók. A második legerősebb erőnek a Renzi-féle PD-t mérik 25 százalékos támogatottsággal. (Utóbbi mellett állnak ki a helyi muszlim közösségek is – nem véletlenül.)

Másrészt a jobbközép pártok is erősek. A Forza Italia 18 százalékos, a Lega Nord 15 százalékos, az FDI pedig 5 százalékos támogatottsággal bír. De ha összeadjuk a jobboldali formációk szövetségét, meglehet számukra a választási győzelemhez szükséges 40 százalék.

Harmadrészt olyan egzotikus szövetségek is létrejöhetnek, mint az M5S-PD koalíciója (Luigi Di Maióék korábban elzárkóztak a koalíció lehetőségétől) vagy a Berlusconi vezette szövetség és a PD koalíciója (bár a FI vezetője nem biztos, hogy 2014 után ismét nagykoalícióra lép).

Negyedrészt: az olasz jobbközépen belül sincs teljesen összhang, leginkább a miniszterelnök-jelölt személyét illetően. A LN a párt elnökét, Matteo Salvinit jelölné, az FI pedig Antonio Tajanit szeretné kormányfőnek. De a 81 éves Silvio Berlusconi is belengette már, hogy 2019-től (amint lejár a közügyektől való eltiltása) szívesen lenne negyedszer is miniszterelnök.

Végül előfordulhat még az is, hogy senki és semmilyen pártszövetség nem tud felülkerekedni majd a másikon és akkor marad a Paolo Gentiloni-féle kormány – köszönhetően a sajátos olasz választási rendszernek. A rossznyelvek szerint Sergio Mattarella államfő épp ezért hagyta meg Gentilonit ügyvivő kormányfőnek.

Egyvalami azonban egészen biztos: az elhúzódó szavazatszámlálás miatt nagyon hosszú kormányalakítási folyamat várható Olaszországban.

– fogalmazott Vittorio Macioce, az Il Giornale című jobbközép napilap római szerkesztőségének vezetője.

Az idő pedig nem kedvez a napfényes Itáliának, és ezt az olasz jobbközép ismerte fel leghamarabb és leginkább. Az ország forrong, ezt mutatják a baloldali és szélsőjobboldali csoportosulások összecsapásai, az egyre növekvő bűnözési ráták és így tovább.

Nem hiába buzdítja Silvio Berlusconi a híveit arra, hogy akit csak tudnak, mozgósítsanak. Ne egyedül menjenek szavazni, vigyen mindenki magával legalább még egy embert, „akár még idős nagynénikéket is”.

Ha azonban a jobbközép erők mégis megkapják vasárnap a bizalmat, akkor kijelenthetjük, hogy Olaszország egy ideig biztosan olasz ország szeretne maradni, és még az is előfordulhat, hogy csatlakozik a lázadókhoz (visegrádi négyek és Ausztria) nehezítve a brüsszeli és New York-i bevándorláspárti dekrétumok végrehajtását.