Azt régóta tudjuk, kik a haladó média ellenségei: elsősorban Orbán, őt szorosan követi Trump, és mindenki más, aki nacionalista, „populista”, vagy egyszerűen csak a keresztény kultúra védelméért száll síkra. Csakhogy eddig nehézkes volt megfejteni, hogy ezzel szemben ki az, akit szeretnek? Ahogy Soros György szellemi mentora, Karl Popper esetében sem derül ki, mi az a nyílt társadalom – csak azt tudjuk, hogy a zárt társadalmak rosszak, képviselői gonoszak, és ezek közé tartoznak nem csak a kommunista és náci rezsimek, de a szabad, nemzeti politikai közösségek is –, úgy a haladók esetében sem volt világos, ki az ő hősük, ki a pozitív szereplő. 

Egészen eddig. 

A szemérmesség érthető. Ahány ellenzéki hullócsillagba vetették eddig – teljes szívükkel és teljes lelkükkel – a hitüket, annyi tűnt el a süllyesztőben Bajnaitól Vona Gáborig. Végre találtak valakit, aki kellőképp messze van ahhoz, hogy a magyarok ne röhögjenek reflexből árkot köré, és aki megtestesíti mindazt, amit az Index is képvisel: a nihilt és a kútmérgezést. 

Colin Kaepernick azzal szerzett magának hírnevet, hogy méltóztatott tüntetőleg térdelni az amerikai himnusz alatt, tiltakozva ezzel mindenféle igazságtalanság ellen, ami megesett a feketékkel, a szuahéliekkel, a bevándorlókkal és a transznemű zöld szemesostorosokkal az ismert történelem kezdete óta. A társadalmi igazságosság harcosai (az SJW-k) pedig ismét találtak maguknak egy vallásos ügyet, amely köré szertartást rendezhettek. A fészekfejű focistát kivágták a ligából, az Index interpretációja szerint épp a politikai állásfoglalása miatt. Mása meg nem is nagyon volt szegénynek, mert nem ő a legélesebb kés a fiókban, viszont irányítani sem tudott. A haladók tehát találtak egy nem túl okos, ám szar focistát, akinek egyetlen szuperképessége, hogy talán félig fekete (de leginkább fehérek nevelték föl), és néha letérdel a Morál érvényesítése érdekében. 

Mindegy is, Kaepernick rendkívüli hőstette kevés lett volna ahhoz, hogy tartós ingerküszöb-emelkedést érjen el hazai haladóinknál, ha nem jön a Nike, ahol a marketingcsapat nyilvánvalóan túladagolta az SJW-tablettákat, majd úgy döntöttek, Fészekfejűvel indítanak új kampányt. Úgy bele a tutiba, ahogy kell, mit érdekli őket, hogy a Nascar-rajongó bugris fehérek meg a Trump mit szólnak hozzá, hiszen új vásárlóerőt jelentenek majd a színes bőrű illegális bevándorlók. Ezzel a Nike igazi piaci rést talált, vagyis olyat, ahol tényleg nincs is semmi. Egyébként ez a „köpjünk a patrióta fehérekre” taktika legutóbb is bejött, hiszen Trumpból sosem lesz elnök, simán nyer Hillary Clinton, bemondta a CNN. (A jelenlegi cikkben ők az USA „primitívebb része”, ha elfelejtettük volna.) 

Fészekfejű így kapott egy újabb lehetőséget, hogy a totális kudarccal is keressen némi dollárt. Õ a valódi Al Bundy: szarul focizott, most meg cipőket árul. (Bundy viszont szerzett négy touchdownt egy meccs alatt!) 

Ha a haladók kicsit következetesebbek lennének, azt írták volna, hogy az igazi faszagyerekhúzás az lett volna a Nike-tól, ha egy ázsiai kisgyereket tesznek a képre, és azt írják rá: „egy marék rizsért varrom a cipőidet”. De most, hogy a térdelőbajnok lett a poszterfiú, az Indexnél elcsöppentek a meghatottságtól. 

A silány marketingakcióról szóló beszámoló ezzel a teátrális, csöpögős érzelgősséggel végződik: „Csakhogy ez ott nem számít. A Nike a világ egyik legnagyobb és legsikeresebb vállalata, és a semleges óvatoskodás helyett felrobbanthatja az amerikai közéletet, ha úgy akarja. Megteheti, meg is teszi, és helyesen is teszi. Mert hisznek valamiben”.

Hogyne. Hisznek abban, hogy egy B kategóriás küszöbmajomnak, ha már másra nem jó, a – marék rizzsel fizetett ázsiai gyerekmunkából terpeszkedő – multi által finanszírozva kell óriásplakátokról okítania az „USA primitívebb részét” a társadalmi igazságosságra. 

És hátha még pénz is áll a házhoz, hiszen üres gyomorral nem lehet erkölcsről meg társadalmi igazságosságról prédikálni. 

Disclaimer: Szeretnénk jelezni, hogy a küszöbmajom természetesen NEM rasszista kifejezés.