Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

1968 mítosza egy hazugság

Nagy Gábor

2018.05.11. 21:30

Ötven éve, 1968. május 11-én kezdõdött a párizsi diáklázadás. Az Origo ez alkalomból interjút készített Bauer Bélával, a Századvég vezetõ kutatójával.

Ötven éve, 1968. május 11-én kezdődött a párizsi diáklázadás. Az Origo ez alkalomból interjút készített Bauer Bélával, a Századvég vezető kutatójával.

1968 májusában a nanterre-i egyetem egyik fakultásán komoly zsörtölődés támadt. A diákok azon kezdtek el elégedetlenkedni, hogy elavultak az oktatási körülmények, túlzsúfoltak az intézmények, s még a felszereltségük sem megfelelő. A rektor elrendelte a bölcsészkar ideiglenes bezárását, és több, elégedetlenkedő diák ellen fegyelmi eljárást indított. Másnap a hallgatók a Sorbonne campusán gyűltek össze, ezzel tiltakozva a rektor intézkedései ellen. A dzsembori azonban hamar elharapódzott, a végén már rendőröket is bevetettek. Az ezt követő napokban országszerte összecsapások alakultak ki a hatóságok és a diákok között, majd általános sztrájkhullám kezdődött Franciaországban, amihez több millió munkás is csatlakozott – követelvén a bérek emelését, a rövidebb munkaidőt és a szociális ellátások bővítését. Az anarchiában Charles de Gaulle, a Francia Köztársaság elnöke új választást írt ki. Sokan úgy hitték, elbukik a konzervatív államfő, ám hatalmasat tévedtek, hiszen a csendes „többség” felemelte a szavát az egyetemisták és a munkások okozta káosz ellen, s óriási felhatalmazást adtak a francia elnöknek. Bár a hallgatók kezdeményezése, a munkások forradalma elbukott, De Gaulle mégis számos követelésüket teljesítette: az egyetemek nagyobb autonómiát kaptak, a nagyvállalatokon belül pedig szabadon működhettek a szakszervezetek.

Egyes körökben az 1968-as lázadás mítosszá vált. Sokan szimbólumként, hősként tekintenek az akkori fiatalokra, kik a „talpukra állva” kifacsarták az államból a követeléseik végrehajtását. A valóság ettől azonban messze áll, amint ez az Origo interjújából ki is derül.

Bauer szerint 1968-at önmagában nem lenne helyes értelmezni, a diáklázadás ugyanis egy folyamat része volt. Hatvannyolc Európában a bébibumm gyerekeinek első lázadása volt. Nyugat-Európában, így Franciaországban is 1946-1964 között rengeteg gyermek született, akiknek első generációja épp ’68-ban fejezte be a tanulmányait, s akik nem tudtak dolgozni, mivel nem volt munka – pontosabban olyan munka, amiről tanulmányaik folyamán álmodoztak. „Látják a szüleiken, hogy ők belerokkantak az ország újjáépítésébe, és ők nem akarnak ilyenné válni. Persze, ők meg sem élték a háborút, fogalmuk sincs az akkori nehézségekről. Az országban nyugalom van és viszonylagos jólét. Sokan mondják azt, hogy a francia egyetemisták jó dolgukban nem tudtak mit kezdeni magukkal, így utcára vonultak” – fogalmazott a kutató.

Adódik a kérdés, miben volt más ennek a generációnak az elképzelése az életről, mint a korábbiaké. Bauer két, a korszakot alapvetően meghatározó könyvet említ. Az egyik Herbert Marcuse Az egydimenziós ember című kötete. Ebben a szerző az ember morális és életmódbeli kiteljesedésének lehetőségeit ecseteli. Az egydimenziós ember annyit ér, amennyi pénze van, mivel az egyetlen dimenzió az ember életében a fogyasztás. Reklámok, média – ezek mind manipulálják az embert, vásárlásra ösztönzik és így tovább. Marcuse szerint „az a jó társadalom, amely engedi az ember sokdimenziós létét kibontakozni”. De kik azok? Hát persze, hogy a fiatalok, a diákok, mert „ők még nem integrálódtak olyan erősen a társadalomba”. A másik szerző, akiről Bauer beszélt az interjúban, Jean-Paul Sartre. A Századvég kutatója szerint Sartre előadásai, művei alapvetően meghatározták a korszak fiataljainak gondolkodását. A szerző saját krédóját így fogalmazta meg: értelmiségi az, aki miután felfedezte az atombombát, kimegy az utcára, és tüntet ellene.

A diáklázadást tehát tulajdonképpen fel lehet fogni úgy is, mint a fogyasztói kultúra elleni lázadást. De persze a vietnami háború és a kapitalizmus elleni fellépést sem tekinthetjük mellékmotívumnak – mondta Bauer.

Franciaországon túllépve hatvannyolc szerepe a marxizmus újraértékelése kapcsán is felmerül. Bauer szerint nem véletlen, hogy ekkor fogalmazódnak meg azok a neomarxista megközelítések, melyek a mai napig hatással vannak egyes európai politikai erőkre. Csehszlovákiában például az Alexander Dubcek-féle alternatív irány a neomarxista megközelítések egyik előfutára volt – ráadásul a kommunista tömbön belül. ’68 augusztusában azonban a Varsói Szerződés katonái szétverték Dubcek „forradalmát”. Bauer szerint ugyanakkor beszédes, hogy míg a vasfüggöny keleti országaiban a fiatalok az életüket is kockáztatták a tüntetések céljaiért, addig Nyugaton – lásd: Franciaország – senki sem merte ezt bevállalni.

Az interjúban felmerült, hogy vajon a diáklázadás tüntetői tisztában voltak-e az általuk forgatott irodalomban héroszként feltüntetett Mao Ce-tung és Che Guevara múltjával, cselekedeteivel. Bauer szerint valószínűleg nem. Mint fogalmazott: látva a példaképeket, „a 68-as eszme a legdiktatórikusabb eszmék egyike”. Ahhoz, hogy ilyen fals kép alakuljon ki a fiatalok fejében ezekről a kommunista vezetőkről, mindenképp hozzájárult, hogy a korabeli sajtó egyáltalán nem tudósított róluk. Che Guevarában akkor (és sokan még most is) humanista forradalmárt láttak, látnak.

A bébibumm, a fogyasztói kultúra elleni lázadás mellett más előzményei is voltak a párizsi diáklázadásnak. Bauer szerint ide tartozik Kennedy elnök meggyilkolása, aki az amerikai liberalizmus egyik úttörője volt, s akit ugyanúgy támadtak, mint most Trumpot. „Felnő egy generáció, amely Kennedyt egyfajta szimbólumként emlegeti. Ugyanekkor kreálnak Che Guevarából is mítoszt. Mítosszá válik Castro is. Ezek mentén fogalmazódik meg egyetlen cél: a forradalom. A korszak egyébként a Woodstock fesztivállal zárul – hippik, szeretkezz, ne háborúzz, virágok, szabadság, drogok – amely szerintük egyet jelent a szabadsággal” – mondta a kutató. A mítoszteremtés mellett szintén meghatározó, s nem elhanyagolható, hogy a hatvanas években jelenik meg az első fogamzásgátló tabletta, emiatt pedig beindult a szexuális forradalom. Sokan mondják: a férfi és a nő döntési szabadsága ettől az időponttól kezdve egyforma, de Bauer szerint ez nem így van, „ez csupán csak a szavak szintjén jelenik meg”. S talán egy utolsó motívum is közrejátszik a diáklázadás kirobbanásában: ez pedig a kollektív bűntudat kiépítése Németországban. Mint Bauer fogalmazott: „Ez a generáció már nem éli meg a háborút, de még nincsenek holokausztfilmek. Viszont a bűntudat ott van. Kompenzálni akarják akár a szüleik, akár saját maguk bűneit”.

Nyugat-Európa és Csehszlovákia mellett Magyarországon is érezhető volt a diáklázadás szelleme. „Közöttünk nő fel a forradalom / földünkön gyökeret ver a lába / már most is száznyolcvan centi / de mi lesz, ha kinő a szakálla” – idézte a Századvég kutatója Fábri Péter egyik versét. Bauer szerint egy gimnazista generáció gondolkodott így. De több film, például Gazdag Gyula A sípoló macskakő című filmjének sikere is jelezte, a magyarok fogékonyak hatvannyolc mítoszára. S ne feledkezzünk meg az ifjúsági zenéről sem, hiszen ekkor tájt indul el Koncz Zsuzsa, az ILLÉS vagy az Omega felívelő pályája is.

Bauer ugyanakkor azt állítja: a keleti és a nyugati blokk 68-as eseményei, momentumai nem hasonlíthatóak össze. Csupán egy közös szál van a két oldal között: az, hogy 1968 legendává vált. Se több, se kevesebb. Sőt, az interjúban azt is elmondja: ’68-at lehet csak Párizsként definiálni, de ettől sokkal többről, egy eszmerendszer kiindulási pontjáról van szó. „Sokkal több körülötte a mítosz. Ma nem tudjuk, hogy mit jelentettek a tacepaomondatok (például: Szeretkezz, ne háborúzz; Isten meghalt, Marx is halott, és én sem érzem jól magam). Persze, sokan mondják, hogy a fogyasztói társadalom kritikája volt '68 – így, általánosítva. De hogyan helyezem el 68-at Kelet-Közép-Európában, ahol sok mindenről lehet beszélni, csak fogyasztói társadalomról nem? Ugyanakkor lehet arról beszélni, hogy Magyarországon nem kellett engedélyt kérni arra, hogy egy nő dolgozhasson, míg Ausztriában 1971-ig igen. Magyarországon nem feltétlenül kellett szülői engedély ahhoz, hogy egy lány 18 éves korában férjhez menjen. Franciaországban pedig kellett. Igen, 1968-ról sok embernek csak Párizs jut eszébe, de nézzük meg, mi történik Kelet-Európában vagy akár Angliában, Németországban” – vélekedett a kutató.

Bauer szerint a párizsi mítosz legnagyobb hazugsága talán az, hogy az akkori, de még a mostani emberek sem tudják, hogy mit tudnak Párizsról. Mint mondta: az sem véletlen, hogy a Párizs mítoszától még a baloldali filozófusok – például Alain Finkielkraut vagy Pascal Bruckner – is elfordultak, hiszen olyan személyekre hivatkozik a lázadás (Che Guevara, Mao Ce-tung), akikről távolról sem mondható, hogy békés kezű emberek lettek volna. „Emellett pedig az a gondolkodás, hogy „virágozzon minden virág" – amely egyébként mondattanilag sem szép – soha nem érvényesül. Ha megnézzük a mostani balliberális gondolkodásnak a politikailag korrekt megközelítését, akkor pontosan erről van szó. Szerintük például az a demokratikus választás, amelyet a balliberális oldal megnyer. Csak az a demokrácia. Ha veszít, az már nem demokrácia” – tette hozzá Bauer.

De mégis, miért heroizálják oly sokan hatvannyolc szellemét? A kutató szerint leginkább a tudatlanság miatt. „Lehet erősen kapcsolódni 1968-hoz, és kiállni amellett, hogy a 68-as eszme a világ legjobbika, és lehet kritizálni és minden rosszat elmondani róla. De egyet nem lehet: reálisan értékelni, ugyanis tényleg mítoszokból áll. Az a fajta egyértelmű gondolkodás, amit el lehet intézni azzal, hogy Párizs 1968, az nem létezik. Létezik mint jelkép, de nagyon sok tabu van mellette. És ezek a tabuk értékrend szerint magasztalják vagy megkérdőjelezik a párizsi lázadást – ma már inkább megkérdőjelezik”.

Ugyanakkor ma sok helyen meghatározóak ’68 eszméi. Rengeteg követője van az Európai Parlamentben, a mai felsőoktatásban is olyan oktatók tanítanak, akik a maguk kritikai szemléletét ebből nyerték, és azt mondják: ez egy jó eszme. „Ezt tanítják az egyetemen is. És a G generációnak (Google – szerk.) olyan kicsi az ellenőrzőképessége, hogy nem néz utána, nem olvas utána, hogy hogyan történtek a 68-as események, mi ellen lázongtak Párizsban, és mi ellen Kelet-Európában, melyik volt az önfeláldozó, bátor felkelés és melyik nem”fogalmazott Bauer Béla.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére