Úgy tűnik, ismét elmarad az orosz invázió
2022.02.18. 13:20
Nyugati hisztériakeltés
Az ukrán határ menti orosz csapatösszevonások 2021 novembere óta folyamatosan uralták a közbeszédet, aminek fényében nem meglepő, hogy a legtöbb hírportál kiemelten foglalkozott a kérdéssel. A jelenlegi körülmények azonban arra engednek következtetni, hogy tovább gyarapodnak azok a 2014 óta rendszeressé váló és megalapozatlan rémhírkeltések, amelyek szerint Vlagyimir Putyin „perceken, de napokon belül bizonyára” végleg lerohanja Ukrajnát. Ezen esetek mértékére kellően rámutat, hogy Anatolij Sarij, egy ukrán tényfeltáró újságíró több mint harminc ilyen jellegű esetet talált 2014 januárja és 2021 novembere között. Az azóta eltelt közel 3 hónapban pedig napi rendszerességgel olvashattuk, hogy olyannyira elkerülhetetlen a háború, hogy „az orosz invázió szinte már meg is kezdődött”.
A háborús retorika olyannyira elragadtatta a nyugati médiumokat, hogy a Bloomberg hírügynökség véletlenül élesítette az Ukrajna lerohanásáról szóló cikket. Azóta közleményben bocsánatot kértek, és azzal indokolták a hibát, hogy „több forgatókönyvre készültek, és ezt a verziót véletlenül élesítették”. Mindenesetre érdekes, hogy bármiféle konkrét katonai összeütközés nélkül már bevetésre készen állt az orosz agressziót igazoló propagandatermék.
Szintén egészen hajmeresztő módon állította azt a brit The Sun napilap „megbízható amerikai hírszerzési forrásokra” hivatkozva, hogy „Oroszország február 16-án, hajnali 1-kor hadüzenet nélküli villámtámadást hajt végre rakétákkal és 200 ezer katonával Ukrajna ellen”.
Emlékezhetünk, hogy a csúfos afganisztáni kivonulást megelőzően a hírszerzés többek között olyan jelentéseket tett le Biden elnök asztalára, amelyek szerint „valószínűtlen a tálibok egész országra kiterjedő offenzívája és sikeres elfoglalása”. Ehhez képest napok alatt, egyetlen puskalövés nélkül foglalták el az iszlamisták az országot.
Az Egyesül Államok egyébként hónapok óta azon az állásponton van, hogy biztosan lesz háború, csak az a kérdés, hogy mikor, míg Oroszország az elmúlt hónapok során napról-napra a legmagasabb szinteken cáfolta ennek ellenkezőjét, február 16-a óta pedig egyenesen vicc tárgyának tekintik az inváziót. Ukrajna nagyrészt csak sodródott az árral, hol azt állították, hogy lesz háború, hol pánikkeltőnek hívták az orosz támadásról szóló híreket. Joe Biden azonban továbbra is elképzelhetőnek tartja az orosz inváziót, ami nem meglepő, hiszen a kérdés tematizálása elvonja a figyelmet katasztrofális elnöki szerepléséről, ami már a felmérésekben is megmutatkozik.
Geopolitikai sakkjátszma
A legtöbb szakértő szerint az ukrán határ közelében történt novemberi csapatösszevonások – amelyeket az oroszok a napokban mindössze hadgyakorlatnak tituláltak – leginkább „tárgyalási ajánlatnak” tekinthetőek, amelyek azt a célt szolgálják, hogy a Nyugat ne lépje át a „vörös vonalat” Ukrajna NATO-tagként való felvételével. Az üzenet egyértelmű, mivel orosz szemszögből nézve a reálpolitika és hatalompolitika premisszái változatlanok, ezáltal pedig a Nyugat sem tekintheti az orosz külpolitika és diplomácia blöffjének Ukrajna NATO-tagságának kérdését.
Éppen ez teszi Ukrajnát ütközőállammá, ahol mindkét nagyhatalom folyamatosan beavatkozik – hol direkt, hol indirekt eszközökkel – saját érdekeinek képviseletében. Ukrajna tehát kiemelt fontossággal bír mindkét nagyhatalom számára, ám az Egyesült Államok által vezérelt NATO háborúba már nem igazán lenne hajlandó menni egy ütközőállamért. Az amerikai kommunikáció egyébként nem véletlenül sulykolta azt, hogy egy esetleges orosz támadás esetén Moszkvára minden korábbinál súlyosabb szankciók várnak, és nem a katonai válaszcsapást helyezték kilátásba. Éppen ezért nem meglepő, hogy a kollektív katonai szövetség meghatározó államai közül egyedül az Egyesült Államok és Nagy-Britannia támogatta fegyverekkel és katonai felszereléssel Ukrajnát, míg Németország és Franciaország pusztán pénzzel és szavakkal.
Az Ukrajna melletti szolidaritás rendszeres hangoztatása mellett azonban abszolút csak vágyálom szintjén létezik az ország euroatlanti integrációja. Ennek oka, hogy mind az EU, mind a NATO olyan feltételeket támaszt a csatlakozást illetően – világos kitételként megfogalmazva –, hogy amennyiben fegyveres harcok folynak a csatlakozni kívánó ország területén, a csatlakozásra nincs lehetőség, amíg a konfliktus nem kerül lezárásra. Természetesen ideológiavezérelt módon lehet követelni, hogy az „orosz agressziónak” véget kell vetni, és Ukrajna euroatlanti integrációját lehetővé kell tenni, ám a reál- és geopolitikai valóság jelenleg ezt nem teszi lehetővé.
Persze emellett az unióhoz való csatlakozás előfeltételeként megszabott koppenhágai kritériumok teljesítésének közelébe sem kerül Ukrajna, miután egyértelműen egy oligarchikus országról beszélhetünk, ahol az olyan sokat hangoztatott jogállamiságnak nyoma sincs, valamint Zelenszkij hatalmának monopolizálására tett törekvései (hatalmi ágak közvetlen ellenőrzés alá vonása, potenciális ellenfelek félreállítsa) sem nevezhetők túlzottan demokratikusnak.