A balkáni migrációs útvonal ellenőrzésének szigorításával, a határokon átmenők szűrésével a gazdasági bevándorlók jovőképe gyorsan megváltozott.

December eleje óta 38 ezer migráns érkezett Görögországba, akik azóta is hiába várják, hogy legálisan továbbmehessenek vágyott céljuk, Németország illetve Svédország felé. Közülük 12 ezren élnek menedékszállásokon, a többiről információja sincs a hatóságoknak. Õk azok, akik későn indultak ahhoz, hogy az európai álmuk valóra válhasson. Helyette az unió legcsóróbb, legszomorúbb gazdasági kilátásokkal rendelkező országában rendezkednek be; a görögök pedig egyáltalán nem örülnek ennek.

A migrációért felelős görög miniszter szerint kb. 4000 pakisztáni, ugyanennyi bangladesi és ki tudja, hány iráni, jemeni, illetve más közel-keleti vagy ázsiai országból érkezett vár arra, hogy határozzanak a sorsáról. A lehetőségeik korlátozottak: menedékjogot kérhetnek Görögországban, ahol 25 százalékos a munkanélküliség és legyatyásodott az állami ellátórendszer, így várhatóan esélyük sem lesz arra, hogy talpra álljanak. Vagy várhatnak arra, hogy az Európai Bizottság által megálmodott kvótarendszer alapján valamikor áttelepítik őket egy másik, jobb lehetőségekkel rendelkező uniós tagországba. (És a jelek szerint erre még sokáig várhatnak, hiszen tavaly október óta eddig összesen 272 menedékkérő elhelyezéséről döntöttek a vitatott uniós programban, amely összesen a 160 ezer ember elhelyezését tűzte ki célul).

Akik nem akarnak a végtelenségig várni, rábízhatják magukat az embercsempészekre, akik 1500-3000 euróért átviszik őket a görög-macedón határon, hogy aztán legkésőbb Németországban az új, szigorított törvények alapján úgyis kénytelenek legyenek visszafordulni (a macedón hatóságok szerint a határátlépők kb. 10 százaléka hamis papírokkal próbál átjutni az országon, hogy továbbmehessen a schengeni zóna felé; arról természetesen nincs hivatalos adat, hányan lehetnek a zöldhatáron közlekedők). Azok, akik az illegális határátkelést nem kockáztatják, még mindig dönthetnek úgy, hogy hátat fordítanak az európai államnak, és visszamennek oda, ahonnan jöttek.

A görögök szerint egyre többen választják ezt a lehetőséget. A nemzetközi migrációs szervezet jelenleg 400 eurót (és a a hazautat) fizet azoknak, akik a hazamenetelt választják. Sokan élnek is a lehetőséggel, hiszen hosszú távon amúgy sem maradna más választásuk, mint a hazatelepítés, és mégis jobb pénzzel a zsebben visszamenni, mint bilincsben (a kitoloncoltakat ugyanis így adják át anyaországuknak). Görögországból tavaly 20 ezer embert toloncoltak ki, miután menedékkérelmüket elutasították (legtöbbjük albán illetve koszovói volt). Idén ennél jóval több emberre számítanak, annak ellenére, hogy a "küldő" országok legtöbbször nem működnek együtt az európai hatóságokkal, és nem segítik az emigránsok visszafogadását.

A beszámolók szerint a bevándorlók elsősorban csalódottságot és dühöt éreznek, mikor szembesülnek kedvezőtlen görögországi lehetőségeikkel; sokan úgy érzik, a nyugat-európai politikusok átverték őket, amikor azzal kecsegtettek, hogy Európában új élet és befogadás vár rájuk. A görög rögvalóság ugyanis inkább hasonlít azokra a körülményekre, amelyeket ezek a gazdasági bevándorlók a jobb élet reményében maguk mögött hagytak: gazdasági pangás és kilátástalanság (a háborús országokból menekülők számára még a kedvezőtlen kilátások is reménytelinek tűnnek ahhoz képest, amit maguk mögött hagytak).

Görögország az elmúlt években többször súlyosan megfizetett a német politika feje felett hozott döntéseiért. Kérdés, a görögök nyakára zúdított bevándorlási hullám költségeiért benyújtják-e a számlát.

(Ekathimerini)