A Human Rights Watch (HRW) nevű jogvédő szervezet azzal került nemrég ismét a reflektorfénybe, hogy kampányba kezdett annak érdekében, hogy a Fideszt zárják ki az Európai Néppártból. A HRW két vezetője ezt azzal indokolta, hogy szerintük a néppárti vezetők hallgatásukkal arra bátorítják Orbán Viktort, hogy folytassa „elnyomó politikáját”, ezért a CDU/CSU pártszövetségnek ki kellene zárnia a Fideszt.

Ha tudjuk, hogy Soros György pénzeli a szervezetet, akkor a lépés nem meglepő. A HRW oldalán egy régebbi bejegyzésben öblös betűkkel olvashatjuk a következőt:

Ebben a szövegben az utolsó mondat a fontos, ez a kulcsmondat. A szervezet a következőképpen definiálja önmagát:

Ez itt pedig a második kulcsmondat. Tehát a HRW a következőket állítja magáról: az emberi jogokért küzd, továbbá független. Nézzünk azonban picit a kulisszák mögé, mert találhatunk érdekes dolgokat – ehhez egy nyílt levelet fogunk segítségül hívni.

Ez a levél még 2014-ben íródott, ebben számos Nobel-békedíjas mellett több mint száz tudós, újságíró és emberi jogi aktivista kérdőjelezi meg a Human Rights Watch függetlenségét. A következőben levelükből szemezgetünk.

Felmerül például a levélben Tom Malinowski neve, aki 2012-ig a szervezet washingtoni irodáját vezette. Korábban Bill Clinton asszisztenseként dolgozott, emellett ő írta Madeleine Albright beszédeit, aki Bill Clinton elnöksége alatt volt külügyminiszter. Egy bizonyos Susan Malinow is említésre kerül, aki akkor a HRW igazgatósági tanácsában foglalt helyet, és önmagáról „Bill Clinton jó barátjaként” írt a szervezet honlapján elérhető életrajzában.

A nyílt levél írói rengeteg olyan esetet felsoroltak, amikor más hatalmakat élesen kritizált a HRW, ám amikor Amerika sodródott háborúba, akkor némák maradtak. Ilyen volt például a Szerbia elleni háború, de hasonló jelenségek játszódtak le az USA közel-keleti fegyveres konfliktusai során.

A levél megjegyzi, hogy a szervezet 2012-ben kritikával illette Venezuelát az emberi jogok csorbítása miatt, de az Egyesült Államok kormánya esetében nem fogalmazott meg hasonló nézeteket. Pedig az iromány szerint lett volna oka erre, elég csak Obama halállistájára, az Afganisztánban történt kínzásokra, vagy a guantánamói foglyok illegális fogva tartására gondolni.

Hasonló eset volt, amikor 2013-ban a HRW elítélte Szíriát, amiért rakétákat vetett be a polgárháború során, de mikor az USA fenyegette meg Szíriát (áthágva ezzel a nemzetközi jogot), a szervezet szintén csendben maradt.

A levél szerint tehát arról van szó, hogy a HRW gyanúsan sok szálon kötődött 2014-ben a Demokrata Párthoz, és ennél is gyanúsabb, hogy mindig pont akkor hallgatott az emberi jogok terén, amikor azokat az Egyesült Államok hágta át.

Érdemes egyébként megtekinteni, kik kérdőjelezik meg a HRW függetlenségét.

Köztük van például Adolfo Pérez Esquivel, akiről azt kell tudni, hogy 1980-ban nyerte el a Nobel-békedíjat. Az elismerést az emberi jogok érvényesüléséért vívott harca, Argentína tekintélyének helyreállítása érdekében végzett tevékenysége miatt kapta. Az aláírók közt szerepel továbbá Mairead Maguire is, aki korábban az IRA tagja volt, de később mozgalmi munkájával az északír megbékélést segítette elő, amiért 1976-ban vehette át a díjat. A névsorból még kiemelkedik Hans-Christof von Sponeck is, aki az ENSZ korábbi főtitkárhelyettese.

A HRW ugyan reagált a nyílt levélre, de ez ma már nem elérhető. A Nobel-békedíjasok hosszú viszontválaszából azonban azt a következtetést lehet levonni, hogy a HRW tagadta az amerikai demokratákhoz fűződő viszonyt.

A második nyílt levélben tiltakoztak az értelmiségiek az ellen is, hogy a szervezetnél egykori CIA-s tisztek jutottak pozícióhoz. Igaz, a kifogásolt esetben Miguel Díaz egykori hírszerzőtiszt "csupán" tanácsadó volt a szervezetnél. A tudósok azért is kifogásolták egy korábbi CIA-tiszt jelenlétét, mert aligha megkérdőjelezhető a véleményük szerint, hogy

Díaz tevékenységével kapcsolatban az is a kritika tárgyát képezte – és ebben az eset hasonlít nagyon sok másikhoz –, hogy a HRW tanácsadói pozíciójából egy kényelmes külügyminisztériumi állást kapott: ő közvetíthetett a hírszerző közösség és a civilek között.

Nemegyszer esett meg azonban, hogy nagy volt az átjárás a HRW és az amerikai kormányzat vagy egyéb világszervezet között. A már említett Tom Malinowski remek példa, hiszen miután 2013-ban otthagyta a HRW-t, még ugyanabban az évben elkezdett az Obama-adminisztrációban dolgozni.

Emberi jogi szempontból azonban a leginkább kérdéses momentum Javier Solana személye, aki a levél írásakor a HRW igazgatótanácsában ült, 1995-1999 között azonban a NATO főtitkára volt. Aktív szerepet vállalt a koszovói háborúban és a jugoszláv konfliktusban, így emberi jogi szempontból igencsak kérdéses, miért is kaphatott befolyásos szerepet a HRW-ban.

Hogy erre a viszontválaszra mit reagált a jogvédő szervezet, szintén nem tudni.

Látva, hogy a HRW mennyire elfogultan viszonyult az amerikai külpolitikához a demokrata vezetés alatt, és hogy mennyire szelektíven alkalmazták ez idő alatt az emberi jogokat, mindenki eldöntheti magában, hogy: 1) mennyire független is a szervezet 2) mennyire veszi komolyan az emberi jogok objektív képviseletét. A HRW sokkal inkább tűnik a Demokrata Párt parkolópályának, egyfajta liberális fellegvárnak, mint egy kiegyensúlyozott, független szervezetnek.

És ebből arra vonatkozóan is le lehet vonni a következtetéseket, hogy vajon miért kezdhetett kampányba a Fidesz ellen az Európai Unióban.