A konfliktus okai

Miután Kazahsztán volt a közép-ázsiai térség legstabilabb autoriter állama, éppen ezért meglepetésként hatott, hogy az egész országra kiterjedő véres zavargásokba torkollott, hogy az ország nyugati Mangisztau régiójában a cseppfolyósított gáz (LNG) ára hirtelen duplájára ugrott. A helyzet odáig eszkalálódott, hogy Tokajev elnök január 5-én rendkívüli állapotot hirdetett, és felkérte a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetét (KBSZSZ), hogy katonailag avatkozzon be a biztonság fenntartása érdekében. A balliberális félretájékoztatással ellentétben szó sincs orosz megszállásról, miután a KBSZSZ tagországai (Kazahsztánon kívül Oroszország, Belarusz, Tádzsikisztán, Örményország Kirgizisztán) az alapszerződésben lefektetett jogi alapoknak megfelelően közösen küldtek kontingenseket az országba.

Nyugaton is csak a legelvetemültebb progresszívok (például a Momentum politikusai) ringatták magukat abba a narratívába, hogy ez egy „békés forradalom az elnyomó diktatúra ellen”, miután hamar egyértelművé vált, hogy valami komplexebb dolog áll az események hátterében. Nyilvánvalóan a rendfenntartó erők is erőszakkal léptek fel, ami viszont nem meglepő az országban elszabadult mérhetetlen erőszak, gyújtogatás, fosztogatás és barbárság fényében.

MTI/AP/NUR.KZ/Vlagyimir Tretyjakov

Az események háttere még most sem egészen tisztázott, azonban a legvalószínűbb forgatókönyv szerint palotaforradalom zajlott, amelynek hátterében a különböző klánérdekek hatalmi versengése állt. Emellett természetesen egy általános szociális elégedetlenség is tapasztalható az országban, aminek oka, hogy a társadalomban felgyülemlő feszültségek (például Nazarbajev elnöki leköszönése utáni életszínvonal csökkenés) levezetésére nincsenek megfelelő csatornák kialakítva a kvázi egypártrendszer gyakorlatából adódóan. Ennek oka, hogy Kazahsztán gazdaságának állapota szorosan összefügg az energiahordozók árával, és a világpiaci folyamatok kedvezőtlen alakulása miatt a költségvetést vissza kellett fogni, ami népszerűtlen és az általános életszínvonalat csorbító döntésnek bizonyult. A kazah gazdaság gyengélkedése miatt egyébként Nazarbajev már 2019 februárjában menesztette teljes kormányát, miután véleménye szerint annak tagjai elégtelen lépeseket tettek az életszínvonal emelése terén. Az ország problémáit azonban tovább tetézte a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés.

A nemzet vezetője

Miközben a térség több államában (Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán és Üzbegisztán) polgárháborúk, és/vagy etnikai tisztogatások sem voltak ritkák az elmúlt harminc évben, addig Kazahsztán a térség egyetlen sikeresen fejlődő, békés országa lett. Amíg Kazahsztánban egy kevésbé elnyomó jellegű, stabil autoriter rendszer jött létre, addig a sokkal represszívebb jelleget öltő türkmén és üzbég rezsim instabil autoriter rendszernek tekinthető, míg Kirgizisztánban instabil (és a rendszeres etnikai villongások miatt az összeomlás szélén álló) demokrácia jött létre.

Ez a rendszer már a Szovjetunió alatt létrejött, és azóta is különböző érdekcsoportok irányítják az országot. Miután Kazahsztán függetlenedett a Szovjetuniótól és kikiáltotta függetlenségét 1991. december 16-án, a korábbi pártfőtitkár Nurszultán Nazarbajev lett az ország elnöke, aki egészen 2019. március 20-áig töltötte be a posztot.

(Photo by Mateusz Wlodarczyk / NurPhoto / NurPhoto via AFP)

Kazahsztán államformája egyébként az orosz mintát másolva működik elnöki köztársaságként, ahol az elnöknek vétójoga van a törvényhozásban, valamint ő a hadsereg feje is. Az elnök teljhatalmát tovább fokozta, hogy 2007 júniusában a kazah parlament törvénybe iktatta, hogy Nazarbajev élete végéig gyakorolhatja a köztársasági elnök minden jogosítványát. Ezt követően 2010-ben a „nemzet vezetőjévé” is nyilvánította a parlament, amivel élete végéig különleges jogkörökkel ruházta fel az elnököt (többek között ő és családja mentesül minden felelősségre vonás alól, a hatalomból való távozása után is beszédet intézhet a parlamenthez és bármikor utasítást küldhet az állami szerveknek).

Nazarbajev és a pragmatizmus

Mindezek mellett azonban nem lehet elvitatni, hogy Nazarbajev regnálása alatt jelentős reformokat hajtottak végre az országban, ami jól kimutatható a téren, hogy a korábbi szovjet alapú gazdaságot fokozatosan felváltotta a piacgazdaság a 2000-es évek elejétől, aminek köszönhetően az ország is nagymértékű gazdasági növekedésnek indult. Ebben jelentős szerepet játszanak a természeti kincsek (főképp cink és réz), valamint a kiterjedt földgáz, kőolaj és uránkészletek is.

Kazahsztán azonban a geopolitikai adottságaiból adódóan továbbra is az orosz érdekszférába tartozik, aminek folyományaképp az ország – reálpolitikai megfontolások alapján – tagja az orosz vezetésű KBSZSZ-nek és a Vámszövetségnek is. Ám Nazarbajev Washington és Peking felé is tett gesztusokat, miután az amerikai cégeket is bevonta az olajkitermelésbe, valamint lehetővé tette a földgáz Kínába való közvetlen exportját is. Emellett Kazahsztán 2001 óta tagja a Kína által vezetett a Sanghaji Együttműködési Szervezetének is (Kirgizisztán, Oroszország, Tádzsikisztán és Üzbegisztán mellett).

Nazarbajev azonban 2019 márciusában váratlanul lemondott, amiben jelentős szerepet játszhatott, hogy elrettentő példaként lebegett szeme előtt, ahogyan a korábbi teljhatalmú üzbég elnök, Islom Karimov családjával bántak halála után.

Noha az elnöki pozícióban utódja, Kászim-Zsomart Tokajev lett, Nazarbajev dinasztikus álmai nem vesztek el, csak átalakultak. A pártelnöki pozíciót a volt elnök megtartotta, valamint a Nemzetbiztonsági Tanács elnökévé is vált, míg legidősebb lánya, Dariga Nazarbajeva a kazah szenátus első női elnöke lett. Ezáltal Nazarbajev nemcsak az ország stratégiai irányításában vett részt továbbra is, de utódja döntéseit is rendszeresen megvétózta, valamint régi szövetségesén Karim Maszimovon, a Nemzetbiztonsági Bizottság (KNB) vezetőjén keresztül befolyása sértetlen maradt.

Tokajevnek áll a zászló

A kialakult káosz háttere továbbra is tisztázatlan, amit tovább árnyal, hogy a palotaforradalom mellett egyes szakértők a posztszovjet térségre jellemző színes forradalmak forgatókönyvét is felfedezni vélik az események alakulásában. Az amerikai és pántürk destabilizációs törekvések mellett az sem kizárt, hogy a külföldre menekült kazah oligarchák is részt vehettek az események saját érdekeiknek való felhasználásában.

A hírek szerint az állami erőszakszervezetek gyorsan úrrá lettek a helyzeten, amit megerősít, hogy Tokajev bejelentése szerint a KBSZSZ csapatai már megkezdték a kivonulást Kazahsztánból. Tokajev hamar feloszlatta a Nazarbajevhez hű Aszkar Mamin vezette kabinetet, a volt elnököt leváltotta Nemzetbiztonsági Tanács éléről, valamint hazaárulás vádjával letartóztatta a szintén Nazarbajev klánjához tartozó Karim Maszimovot, a KNB vezetőjét.

A fenti események tükrében olybá tűnik, hogy Tokajev emelkedett ki győztesen kettejük párharcából, és Nazarbajev elvesztette irányítását Kazahsztán sorsa felett, miután pozíciója ily mértékben megrendült. Summa summarum, a hatalmi átrendeződés Kazahsztán belügye, ám az kétségtelen, hogy az ország stabilitásának visszaállítása nemcsak a régió, hanem mindhárom nagyhatalom (Egyesült Államok, Oroszország, és Kína) érdeke is, mind gazdasági, mind biztonsági szempontból.