Igor Stříž, Csehország legfőbb ügyésze a napokban arra figyelmeztetett, hogy akár három év börtönnel is sújthatják azokat, akik – az ügyész szavai szerint – az oroszok ukrajnai háborúját támogatják. Stříž szerint a tüntetéseken és a közösségi média felületein kifejtett „oroszbarát” tevékenység is bűncselekménynek számít. Arra figyelmeztetett, hogy az emberek tartsák tiszteletben a szólásszabadságot, de ne lépjék túl annak jogi kereteit, mert szerinte „a szólásszabadságnak is megvannak a maga határai egy demokratikus jogállamban”. A cseh főügyész elmondta azt is, hogy a törvények értelmében az emberiség elleni bűncselekmények és a népirtás támogatása akár három év börtönnel is szankcionálható.

Az EJEB-en belül az elmúlt években erősen tartja magát az a vélemény, hogy a korábbi évtizedek strasbourgi gyakorlata túlzott teret adott a szólásszabadság jogának más jogok, értékek érvényesülésének rovására, ugyanakkor erős az a nézet is, hogy annak a szabadsága, hogy a gondolatait mindenki korlátlanul előadhatja – még a tömeges névtelen szólás és az internet viszonyai között is –, alapvetően fontos, és fenntartandó érték és emberi jog.

De mégsem minden áron. Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) Nagykamarája 2015. június 16-án hozta nyilvánosságra ítéletét a Delfi kontra Észtország ügyben; a strasbourgi testület a döntésben leszögezte az interneten terjedő kommentek kapcsán, hogy a gyűlöletbeszédre nem vonatkozik az Emberi Jogok Európai Egyezményének 10. cikkében garantált védelem (GC 140.).

2017. július 20-án pedig a szalafista terrorszervezet, a Sharia4Belgium bírósági ügyében nyilvánosságra hozott ítéletében az EJEB megerősítette ezt a gyakorlatot, amikor kimondta, hogy nem tartozik a szólásszabadság hatálya alá az interneten terjesztett iszlamista gyűlöletbeszéd. A döntés lényege szerint: a konkrét ügyben inkriminált kijelentések gyűlöletkeltők voltak és erőszakra buzdítottak a nem muszlimokkal szemben, márpedig ez a bíróság szerint nem összeegyeztethető a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia és a társadalmi béke értékeivel.

Ez azonban nehezen vonatkoztatható olyan esetekre, amikor valaki például a NATO-val vagy az Európai Unió külpolitikájával kapcsolatban kritikát fogalmaz meg, netán az orosz expanziós törekvések mögött is lát jogosságot, például az ukrajnai kisebbségek jogainak és érdekeinek védelme kapcsán. A háború „támogatása” például európai részről is értelmezhető, míg háborús bűnöket és emberiesség elleni bűncselekményeket – sajnos – mindkét harcban álló fél elkövethet. A jogalkalmazó ügyészség vagy bíróság felelősségén is múlik, hogy mit tekint például a háború vagy háborús bűnök támogatásának, és mit a háborús eszmék széles körben hirdetésének vagy éppen mely tartalmakat nem.

Ezzel kapcsolatban érdemes felidézni egy másik EJEB-döntés tanulságát is. A Csánics Sándor kontra Magyarország ügyben, 2009. január 20-án kelt strasbourgi ítéletben az EJEB elfogadta, hogy a szólásszabadságot korlátozó intézkedés legitim célja mások jogainak védelme volt. A korlátozás szükségességét illetően az akkori kormány – a döntés szerinti konkrét vállalati ügyben – hangsúlyozta, hogy „a vitatott közlések tényállítások voltak”, és az EJEB szerint a részes államok „bizonyos mérlegelési szabadságot élveznek” a szólásszabadság korlátainak meghatározásakor. A döntés végső tanulsága mégis az, hogy bármely kritika megfogalmazása szabad lehetséges, csak épp a konkrét esetben – Strasbourg érvelése szerint – az adott kritikát a kifogásolt állítások nélkül is meg lehetett volna fogalmazni.

A cseh legfőbb ügyész által elmondottak tehát a nemzetközi emberi jogi gyakorlat tükrében legalábbis okot szolgáltathatnak az aggodalomra arról, hogy meddig is terjedhetnek ennek az alapvető jognak a valós határai, és hogy bölcs, megfontolt ötlet-e éppen most, ilyen képlékeny politikai helyzetben és diskurzusok idején azonnal a határok meghúzásával – pontosabban a jogi határvonalak bizonytalan voltát előre vetítve – az állami vádmonopólium vezetőjeként és irányítójaként ilyen kategorikus kijelenéseket tenni.