Az utóbbi hetekben egyre több nemzetközi biztonságpolitikai és katonai szaklap is arra következtetésre jutott, hogy bár egyelőre csak kis léptékben, de gyakorlatilag már egy új világháború kezdeti lépései figyelhetőek meg Szíriában. Az elemzők szerint nem túlzás egy új világháború kitörésének a veszélyéről beszélni, mert Szíriában a II. világháború óta eddig soha nem látott számban van egyszerre jelen egy harctéren több nagyhatalom és számos egyéb ország fegyveres ereje is.

Senki sem tudja megjósolni most, hogy a konfliktusban érintetté vált összes katonai erő, valamint a harctéren katonákkal is jelenlevő két nagyhatalom Washington és Moszkva képes-e békésen megegyezni a terület jövőjéről.  

Az északi-szíriai Aleppó tartományért zajló harcok globális dimenziói miatt egyre nagyobb a kockázata a szíriai háborús konfliktus kiszélesedésének – erről ír például a The Washington Post is a szír harctér eseményeit elemző cikkében.

Teljes a káosz, mivel mindenki igyekszik a lehető legnagyobb területet megszerezni a helyileg elérhető legerősebb szövetséges oldalán. Szíriában most egyszerre figyelhető meg az, ahogy orosz, amerikai vagy szír gépek bombáznak az égből, miközben a szír haderő, valamint az iraki és libanoni milíciák az iráni tanácsadók segítségével a szárazföldön nyomulnak előre az Iszlám Állam állásai ellen.

Eközben pedig a számtalan szíriai lázadó erő közül jó néhány mögött sok helyen még mindig ott van az Egyesült Államok, Törökország, Szaúd-Arábia és Katar mint támogató.

A szinte minden jelentősebb frontszakaszon jelen levő kurd felkelőcsoportok erőit jelenleg mind Washington, mind pedig Moszkva támogatja abban, hogy megnöveljék a kurd ellenőrzés alatt álló területek méretét. Az Iszlám Állam nagy területeket veszített, de még mindig jelentős területeket ellenőriz.

Az USA könnyű páncélos egységei bevonultak Manjib városába, hogy ezzel akadályozzák meg a török, illetve török támogatású szíriai lázadó erők részvételét a Rakka elleni ostromban.

A török tüzérség ezután azoknak a kurdoknak az állásait veszi tűz alá, akik az amerikai tengerészgyalogos erők támogatásával éppen Rakkát támadják. Az USA ezzel párhuzamosan az Iszlám Állam vonalai mögé amerikai különleges műveleti egységeket és kurd fegyvereseket juttat el, hogy Rakka ostromától a közeledő szír kormányerőket is távol tarthassa.

A jelenlegi harctéri események és az azok következtében várható hatások alapján nem túlzás azt állítani, hogy a szíriai Aleppó ellenőrzéséért folytatott harcok felérnek egy "mini világháborúval".

A térségben zajló folyamatok elemzői szerint, ha a szíriai katonai konfliktust nem sikerül a lehető leghamarabb megegyezéssel lezárni, akkor az magában hordozza annak a veszélyét, hogy a kisebb helyi katonai összecsapások akár a főbb regionális és nemzetközi szereplők közötti katonai konfliktusok kitöréséhez vezethetnek.

A nemzetközi békét jelentősen veszélyeztethető tényezőként sok szakértő attól tart, hogy az orosz közepes hatótávolságú légvédelmi egységek szíriai jelenlétével egy időben Izrael szíriai célpontok ellen indíthat újabb légitámadásokat, ami előbb-utóbb akár véletlenül is összecsapáshoz vezethet.

A szír és orosz források szerint aggodalomra ad okot az is, hogy az Egyesült Államok térségbeli szerepe és céljai nem világosak. Az USA jelenleg a becslések szerint egy olyan mintegy 8000 fős, főként tengerészgyalogosokból álló expedíciót küldött a szír állam területére, amely a kurd felkelő erők támogatásával ostromolja az Iszlám Állam fővárosának tekintett Rakkát. Az teljesen bizonytalan még, hogy mi történik majd Rakka elfoglalását követően az amerikai erőkkel.

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter ezzel kapcsolatban azt közölte, hogy a város elfoglalása után is a térségben maradnak az USA katonái.

Ezt a kijelentést egyesek egy olyan független kurd állam megteremtése melletti kiállásként értelmezték, amely a térség olajban gazdag területein jöhetne létre.

Más elemzések szerint az amerikaiak hosszú távú jelenlétére vonatkozó terv bejelentése azt jelzi, hogy Donald Trump elnöki adminisztrációja a térség hosszú távú stabilitásának biztosítását az Izraelt körülvevő arab államok minél több, kisebb területre való felosztásában látja.

Az elemzők arra is emlékeztetnek, hogy a Szíria feldarabolására vonatkozó tervek nem új keletűek. Az első ilyen tervről Oded Yinon írt 1982-ben „Izrael stratégiája a nyolcvanas évekre” című cikkében. Yinon szerint "Izrael számára a túlélést a régióban az biztosíthatja, ha valamennyi környező arab állam kisebb részekre válna szét” (Israel Shahak)

A Yinon-terv legutóbbi adaptációjaként értékelik sokan azt, amit a Brookings Institute elemzője, Michael O'Hanlon a közelmúltban jegyzett le a The Wall Street Journal lapjain a „Trump stratégiája, amivel véget vetne a szíriai rémálomnak” című cikkében.

Ebben azt írja, hogy a szíriai békéhez autonóm zónákat kellene létrehozni az országban. Vagy konföderációs rendszerben, vagy akár több teljesen önálló területként is megvalósulhatna Michael O'Hanlon szerint a terület önrendelkezési alapú feldarabolása.

Az elképzelés szerint az új autonóm területeken a szunnita arabok és a kurdok adnák a helyi rendőrségi és katonai szervezetek állományát.

A tervek viszont arra nem terjednek ki, hogy Szíria, Törökország, Oroszország vagy a síita vezetésű Irak és Irán milyen ellenlépéseket tehet Szíria ilyen jellegű feldarabolása ellen, és ezek milyen következményekkel járhatnak majd.