Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Szemelvények a világsajtóból

Horváth József György

2016.01.28. 10:18

Minden, ami a nemzetközi sajtószemlékbõl kimaradt.

DE VOLKSKRANT

A holland napilap portálja ma hajnalban posztolta interjúját Diederik Samson holland szociáldemokrata vezetővel, aki elárulta, hogy Hollandia több uniós ország támogatását igyekszik – a jelek szerint sikerrel – megszerezni egy olyan üzlethez, melynek eredményeként az EU-ba Törökországból évente  mintegy kétszázezer menekültet fogadnának be annak fejében, hogy a Görögországba illegálisan érkezett migránsokat mind visszaküldik.  Az ügy érdekében az első megbeszélésre még decemberben került sor Rutte holland miniszterelnök, Merkel kancellár, Stefan Löfven svéd miniszterelnök és Frans Timmermans holland uniós biztos között.  Samson elmondta, ő is beszélt német, osztrák és svéd politikusokkal, mert az ottani kormányokban vannak szociáldemokraták. Ezek az országok fogadnák be a menekültek, valamint Spanyolország és Portugália, de Franciaország „kerülgeti a témát”.

 

POLITICO

Európában a hamisított és lopott útlevelek kereskedelme olyannyira iparszerűvé vált, hogy az Egyesült Államok öt EU tagországnak (Franciaország, Belgium, Németország, Olaszország és Görögország)  február 1-ig adott határidőt arra,  hogy cselekedjen, mert különben ezen országok állampolgárai elveszítik a jogukat az USA-ba való vízummentes belépéshez. A Közel-Keleten is hatalmas mértékben folyik az ilyen útlevelekkel történő üzletelés. Az Interpol 250 ezer lopott vagy elvesztett szíriai és iraki útlevélre vonatkozóan gyűjtött adatokat, és ezek között kitöltetlen útlevelek is szerepelnek, írja az uniós ügyek szakportálja. Egy migránsnak mintegy tízezer euró összegébe kerül, hogy uniós útlevéllel ellátva érkezzen az EU valamelyik országába. Az útlevélgyártó országok a Balkán országai és Törökország, olvasható.

                                                               *             *             *

Az Európai Bizottság tegnap hivatalosan figyelmeztette Görögországot, hogy az „súlyosan elhanyagolta kötelezettségeit” az EU külső határai védelmében. Valdis Dombrovskis bizottsági alelnök közölte Athénnel, hogy a határőrizet súlyos hiánytalanságait meg kell szüntetni. Az elvárt intézkedések magukba foglalják a megfelelő fogadást, regisztrálást, a migránsok áthelyezését vagy visszautaztatását azért, hogy a schengeni övezet normál módon működjék, mondta Dombrovskis. A görög kormánynak három hónapot adtak erre. Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter hétfőn pedig azt mondta, „mítosz, hogy a görög-török határ nem őrizhető”   és hozzátette, Görögországnak van Európában az egyik legerősebb haditengerészeti flottája. /Ettől kezdve a sajtó azon részének kötelező az Európai Bizottságot és Mikl-Leitnert „populistának” nevezni, amely Orbánt ugyanezen kijelentésein felháborodva ezzel a jelzővel látta el./

                                                               *             *             *

Mariano Rajoy esélye, hogy a következő spanyol kormányt is vezesse erősen csökkent, miután jobboldali Néppártját korrupciós botrány érte el. Kedden a spanyol rendőrség 24 embert tartóztatott le Valencia térségében. Közülük többen a Néppárt jelenlegi vagy korábbi tagjai, akik törvénytelen módon jártak el pályáztatások ügyében. Spanyolország a Transparency International korrupciós észlelési listáján Botswana és Katar mögött helyezkedik el, írja a portál.

 

EUOBSERVER

Görögország tegnap visszautasította az Európai Bizottságnak a görög-török határ őrizetére vonatkozó bírálatát. Olga Gerovaszili kormányszóvivő kijelentette, hogy országa „még sajátmagát is megelőzi, ogy eleget tegyen kötelezettségeinek”. Hozzátette, a vádaskodások nem orvosolják a problémát és hogy a megoldáshoz az EU-országok közös akciójára van szükség, írja az uniós ügyekre  szakosodott portál.

                                               *             *             *

Az új horvát kormány az EU „illiberális demokrácia klubjához” csatlakozik, állítja Dejan Anastasijevic, a Vreme szerb hetilap újságírója. Azt írja, Tihomir Oreskovic, az új horvát miniszterelnök csak egy báb, mégpedig Tomislav Karamarko és Bozo Petrov, a két helyettes miniszterelnök bábja. E két ember szélsőjobboldali, fogalmazott. 

 

DEUTSCHE WIRTSCHAFTS NACHRICHTEN

A török államügyészség életfogytiglan tartó szabadságvesztést követel a Cumhuriyet lap letartóztatott főszerkesztőjének kormányt bíráló tevékenységéért, írja a népszerű német alternatív gazdasági-politikai hírportál. Az ügyészség a lap két prominens újságírójának követel életfogytiglanit. Can Dündar és Erdem Gül újságíróknak „terrorcselekményeket” vetnek a szemére. Az Európa Tanács és számos nemzetközi újságírószervezet tiltakozik. Johannes Hahn bővítésügyi biztost „sokkolták” a török ügyészség követelései. /Az alvásuk idején is fékezett habzású hazai újságírók elfelejtették megkérdezni a budapesti német nagykövetséget, hogy egy ilyen török kormánnyal, amelynek vezetője korábban kijelentette, számára Hitler a példa, miként tud kancellárjuk oly lelkesen együttműködni./

                                                               *             *             *

Az EU elnökei nagy csendben visszamenő hatályú fizetésemelést engedélyeztek maguknak. A leginkább ebből Jean-Claude Juncker bizottsági elnök és Donald Tusk, az Európai Tanács profitált. Beosztottjaik is több pénzt vághatnak zsebre. 2,4 százalékos visszamenő hatáélyú fizetésekről van szó, 2015 júliusi hatállyal. Juncker és Tusk fizetése ezáltal 699 euróval nő. Jelenleg mindketten havi 31 272 euró fizetést kapnak.

 

SPUTNIK

Törökország a terrorizmust finanszírozza és az Iszlám Állam csempészett olajának nagy részét Ankara fogadja, közölte Panosz Kammenosz görög védelmi miniszter, miután találkozott Mose Jaalon izraeli védelmi miniszterrel.

 

THE GUARDIAN

Svédország  ki szándékozik utasítani 80 ezer menekültkérőt, akik tavaly érkeztek az országba és akiknek a menedékkérelmét visszautasították, közölte Anders Ygeman belügyminiszter szerdán.  /A hazai balliberálisok minta országai/ „Ausztria, Németország és Svédország – amelyek az elmúlt évben a menekültkérők mintegy 90 százalékát fogadták be – megkezdték a hátrálásukat a liberális politikáktól”, teszi hozzá a baloldali brit lap. Ygeman közölte, a kiutasítás chartergépekkel történik majd. Az ENSZ szerint idén már 46 ezer ember érkezett Görögországba.

 

HAARETZ

Jair Auron izraeli egyetemi tanár és népirtásszakértő keményen megtámadta  „az Izraelben a holokausztról folyó ’rasszista’ oktatást”, írja a baloldali izraeli lap, amely így foglalja össze a profeszor tételét: „Izrael szereti elkerülni, elfojtani és minimalizálni más népek szenvedését a holakausztban és más körülmények között azért, hogy állandósítsa áldozati szerepét és  egyedülállóságát”. Erről szóló könyvének címe „A náci rezsim nem zsidó áldozatai” (The Non-Jewish Victims of the Nazi Regime)

                                                               *             *             *

„Ahogy Bernie Sanders előretör, követi őt az antiszemitizmus” címmel a lap arról ír, hogy Sanders „nagyon beleillik a republikánusok kedvenc zsidó mumusának, Saul Alinskynek a képébe”. Az 1972-ben, 63 éves korában elhunyt Alinskyt a társadalmi aktivistákszervezési zseniként tisztelték, de neve undort vált ki a köztársaságpártiak körében. A cikk írója szerint elkerülhetetlen, hogy ha Sanders sikeres lesz a demokratapárti elnökjelölti kampányban, Alinsky nevét ne hoznák fel ellenfelei, mint ahogyan az korábban már megtörtént demokratapárti elnökjelölti csatározásokban. Sanders a Chicago Egyetemen diákként az Alinsky által is alapított Faji Egyenlőség Koalícióban önkéntesként dolgozott.

 

ALTERNET

Noam Chomsky, világszerte ismert nyelvész és politikai aktivista kijelentette a Huffington Postnak, számol be az interjúról az alternatív hírportál, hogy a Republikánus Párt és a színeiben versenyzők „szó szerint súlyos veszélyt jelentenek a tisztességes emberi túlélésre”.  Az ilyen fenyegetések között említette azt, hogy a magántőke és a magánhatalom szolgái, a szegényeket ki akarják még jobban semmizni és fütyülnek a klímaváltozásra, azaz „unokáink sorsát ássák el”. Ezzel, mondta, semmiképpen nem akarja támogatni a demokratapárti kampányolókat, de a két párt között vannak árnyalatnyi különbségek, márpedig ezek az amerikai politikai rendszer iszonyú nagy hatalma miatt számítanak. A kínálatból leginkább a demokratapárti Bernie Sanderst tudná támogatni.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére