Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Száznál is több feltételezett hazatérő dzsihadista ellen folytatnak eljárást Németországban

Zelenka Dóra

2019.11.28. 12:28

A magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet száznál is több feltételezett hazatérő követője ellen folytatnak eljárást Németországban egy csütörtökön ismertetett kormányzati kimutatás szerint.

Az ellenzéki liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) egy szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselőjének írásbeli kérdésére összeállított belügyminisztériumi statisztika szerint november közepén 116 személy ellen volt folyamatban nyomozás bűncselekmény gyanúja miatt azzal összefüggésben, hogy megjárták az IÁ ellenőrzése alá vont közel-keleti területeket.

A biztonsági szervek tudomása szerint összesen 122 olyan ember tartózkodik Németországban szabadlábon, akik a dzsihadisták híveként voltak a térségben.

Azonban hat ember esetében nem találtak terrorista szervezetben viselt tagságra, terrorcselekmény elkövetésére vagy más súlyos bűncselekményre utaló adatot, így ellenük nem nyomoznak.

Korábbi kormányzati adatok szerint az utóbbi években mintegy 1050 személy távozott Németországból Szíriába vagy Irakba, hogy csatlakozzon az IÁ-hoz. Nagyjából kétharmaduk rendelkezik német állampolgársággal, és néhány százan vehettek részt fegyveres akciókban.

Egyharmaduk visszatért Németországba – jelentős részük őrizetben van, vagy szabadságvesztés büntetését tölti – további 220 meghalt, és nagyjából 110-en kerülhettek a dzsihadista szervezetet visszaszorító kurd erők fogolytáboraiba.

Az utóbbi hetekben nagyjából 10-12 ember, többnyire nők és gyerekek tértek vissza, jellemzően úgy, hogy a szíriai-török határ szíriai oldalán indított török katonai művelettel összefüggésben a kurd erők után a török hatóságok felügyelete alá kerültek, és hazatoloncolták őket.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére