Az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységének parancsnoka péntekre virradóra, a bagdadi repülőtér mellett végrehajtott amerikai légicsapásban vesztette életét.

James Worrall, a Leeds-i egyetem nemzetközi kapcsolatokkal és közel-keleti tanulmányokkal foglalkozó professzora elemzésében úgy fogalmazott, a rajtaütés valószínűleg a térségi helyzet legjelentősebb lehetséges eszkalációja, nem számítva az Irán elleni közvetlen légitámadások lehetőségét. Worrall szerint valószínűtlen, hogy a további fejlemények a közvetlen régió határain belül maradnak. Tekintettel arra, hogy Iránnak minden földrészen vannak műveleti egységei és szimpatizánsai, a megtorlás bárhol, bármilyen formában elképzelhető, és az Egyesült Államok nem sokat tehet ennek megakadályozására.

A Hezbollah libanoni síita fegyveres mozgalom valószínűleg kiaknázza a pillanat nyújtotta lehetőséget, de az eszkaláció rövid távon Teheránnak is jól jön, mivel a kialakult helyzet várhatóan csökkenti a rezsimre nehezedő belső nyomást és mozgósító erővel hat. Worrall professzor szerint az utóbbi időszak meglehetősen súlyos zavargásai, melyek valós problémává kezdtek válni az iráni rendszer számára, valószínűleg lenyugszanak.

Alex Waterman professzor, aki ugyancsak a Leeds-i Egyetemen biztonságpolitikai kérdésekkel és a terrorizmussal összefüggő kutatásokat végez, helyzetértékelésében hangsúlyozta, hogy Irán bizonyosan nem hagyja válasz nélkül Kászim Szulejmáni megölését, valószínűtlen azonban a totális háború kirobbanása az Egyesült Államok és Irán között. Waterman szerint Irán szempontjából sokkal kívánatosabb útnak tűnik az Irakban és Afganisztánban lévő amerikai érdekeltségek elleni támadások végrehajtása, mint a hagyományos háborús eszkaláció.

Ian Shepherdson, az egyik legnagyobb londoni piaci elemzőház, a Pantheon Macroeconomics főközgazdásza elemzésében szintén azt a véleményét hangsúlyozta, hogy valószínűtlen a totális háború az Egyesült Államok és Irán között. Shepherdson szerint ugyanis az iráni vezetésnek jó eséllyel nincsenek öngyilkos hajlamai, így kétséges, hogy megkockáztat-e olyan lépéseket, amelyek például Teherán elleni amerikai légicsapásokhoz vezethetnek. A szakértő szerint ugyanakkor a háború kockázata is elég ahhoz, hogy kockázati felár érvényesüljön az olajárakban, a magasabb olajárak viszont az olajfelhasználó gazdaságokban pótlólagos adóhoz hasonló hatást fejtenek ki. A globális napi olajfogyasztás jelenleg hozzávetőleg 100 millió hordó, és ez azt jelenti, hogy minden öt dollárnyi áremelkedés éves szintre vetítve 183 milliárd dollárnyi pótlólagos adóval terheli az olajfelhasználó gazdaságokat.

Az Egyesült Államok egyszerre hatalmas olajtermelő és olajfelhasználó, napi termelése 13 millió, napi fogyasztása 21 millió hordó. Ebből akár az is következhetne, hogy az olajárak emelkedésének nettó hatása lassítja az amerikai gazdaság növekedését, de a legutóbbi tapasztalatok ennek éppen az ellenkezőjére utalnak, mivel az olajipar beruházási aktivitása erőteljesen érzékeny az olajárak változására már rövid távon is. Amikor az olajárak 2014 és 2016 között összeomlásszerű mértékben csökkentek, az amerikai olajiparban végrehajtott beruházások értékének visszaesése nagyobb gazdasági kárt okozott az olcsóbb üzemanyagok jelentette lakossági reálbér-növekmény növekedési felhajtóerejénél, és az amerikai gazdasági növekedés üteme markánsan lassult. A 2018 első negyedével zárult három év olajár-emelkedése közepette ugyanakkor gyorsult az amerikai hazai össztermék növekedése a fogyasztói reálbérekre gyakorolt negatív hatás ellenére is – hangsúlyozta a londoni közgazdász.