Soros György emberei várták Orbánt Grúziában
2017.04.21. 20:58
A Tbilisziben tartott üzleti fórumon - ahol Orbán Viktor mondta a záróbeszédet - két, néhány tucat tüntetőből álló csoport is megjelent. Az egyik a Soros-egyetem mellett, a másik pedig Orbán Viktor és a magyar kormány politikája mellett tüntetett.
Nem véletlenül jelentek meg tüntetők Orbán Viktor grúziai látogatása alatt Tbilisziben. Az országban elég terebélyes Soros-hálózat épült ki a kétezres évek óta. A szerbiai események és Milosevics megbuktatása után Soros figyelme szinte azonnal Grúziára irányult a 2000-es évek elején. Soros álcivil hálózata Grúziában is erős lábakon áll. Így nem meglepő, hogy a milliárdos spekuláns odaszervezte kedvenc grúz kitartottjait, hogy a CEU-ért tüntessenek Orbán látogatása alatt. Bár a haladó média hasábjain spontán tüntetésről cikkeznek, azért valljuk be, Budapesttől 3000 kilométernyire nem igazán érdekel senkit sem a Soros-egyetem szabálytalan működése körül kialakult vita. Maximum Soros helyi katonáit, akik ugyanazokkal a táblákkal demonstráltak, mint budapesti csatlóstársaik. Milyen meglepő... De persze nincs Soros-hálózat, ugye?
A jelenlegi grúz kormányzat vállaltan gazdasági-és stratégiai partnerséget vállal Magyarországgal és annak kormányával. Emellett sokban egyetértenek az Orbán-kormány migrációs-és Európa politikájával is. A gazdasági fórum ideje alatt nemcsak CEU-s tüntetők demonstráltak. Akadt egy tucat magyar-szimpatizáns grúz is, akik Orbán Viktor mondatait molinókra és zászlókra nyomva vállaltak szolidaritást és egyetértést a magyar kormányzat politikájával.
A demonstrációk békében zajlottak egymás mellett, nem történt különösebb rendbontás. Az viszont ismét kiderült, hogy Soros György keze bizony sokáig elér, és bárhol, bármikor képes megmozgatni hálózatát céljai elérése érdekében. A milliárdos felforgató mindenhol ott van, és sorra látni azokat a forgatókönyveket és folyamatokat, melyekkel bizonyos országok civil szféráit hódítja meg, és melyekkel beavatkozik szuverén országok belpolitikájába.
1995-ben Eduard Sevardnadzét választották Grúzia elnökévé, akinek pártja a kétezres években súlyos belpolitikai válságokkal nézett szembe, törésvonalak jelentek meg a pártpolitikában, ahogy a párt által vezetett koalíció megbomlott, több párt kiszakadt belőle. 2002-ben jött az első nagy választási pofon, amikor a helyhatósági választásokon súlyos vereséget szenvedtek. Ezt követően 2003 novemberében 20 napon keresztül tömegdemonstrációk zajlottak Tbilisziben, mivel az akkor megrendezett választásokon számos szabálytalanságot tártak fel a nemzetközi megfigyelők, például az EBESZ.
A vitatott eredmények miatt robbant ki a "Rózsás forradalom”, amely végül Sevardnadze bukásához és Mihail Szakasvili 2004 eleji választási győzelméhez vezetett.
A forradalom után hatalomra segített ellenzéki vezető két cikluson keresztül maradt elnök Grúziában. Ez mind szép és jó, csak egy a bökkenő: Szakasvilit Soros György segítette mindvégig. Lássunk pár tényt:
- A Rózsás forradalomban kiemelt szerepe volt az országban a 1990-es évektől megjelenő civil szervezeteknek, NGO-knak, melyek száma Grúziában 2000-re elérte az EZRET (!!!).
- Köztudott, hogy a maximálisan Amerika-barát Szakasvilit és a rózsás forradalom kirobbanását Soros és több amerikai politikus és pénzember is segítette, komoly ráhatást gyakorolva ezzel az ország belpolitikájára, külföldről.
- Egyes források szerint a demonstrációk támogatására Soros kb. 4 millió dollárt költött. 700.000 dollárt költött az "erőszakmentes” aktivista csoportok támogatására és pénzelte a kormányellenes médiát az országban.
- Ezzel szemben egy volt grúz parlamenti képviselő szerint Soros sokkal többet, 42 millió dollárt költött 3 hónap alatt Sevardnadze elnök megbuktatására (pl. tüntetők buszokkal fuvarozása, háttérszervezés, média, párttámogatás stb.)
- A forradalomban résztvevő szervezetek között volt az amerikai Liberty Institute, az Eurasia Institute (CIA-pénzelte szervezet), a National Movement party – Szakasvili pártja - , valamint a Rustavi-2 televíziócsatorna és a Kmara! ifjúsági szervezet ami 500.000 dollárt kapott Sorostól grafiti és plakátkampányra.