A spanyol kormányalakítás körüli mizéria legújabb fordulata: mindenki a szocialisták ellen.

Hónapok óta tart a fejetlenség Spanyolországban, miután a parlamenti választásokon egyetlen párt sem szerzett a kormányalakításhoz elegendő szavazatot. Február eleje óta a szocialistákon a sor, hogy a koalíciós tárgyalásokat vezessék, ám velük, úgy tűnik, senki nem akar alkut kötni. Kormányalakítási kezdeményezésükről első körben szerdán, majd – az előre borítékolható sikertelenség miatt – pénteken megint szavaz a parlament; utóbbi szavazáson már az egyszerű többség is elég lenne, hogy a szocialisták kormányozni tudjanak, ám minden várakozás szerint ezt sem fogják megszerezni.

A néppárt miniszterelnök-jelöltje, a korábbi kormányfő Mariano Rajoy egyenesen úgy nyilatkozott, hogy a szoci Pedro Sanchez kormányfő-jelölése regénybe illő, annyira híján van a valóságnak. (A néppárt képtelen volt egymaga kormányt alakítani, annak ellenére, hogy befutója volt a decemberi választásnak, ám így is csak 122 mandátumot szerzett a kispártokkal pedig eddig nem tudott, illetve nem is nagyon akart megegyezni.) 

Az újbalos Podemos sem akar egy csónakban evezni a szerintük a valódi balos politikai célokkal azonosulni nem tudó szocialistákkal. Pedig Sanchez nagy ígéreteket tett, úgy mint a minimálbér-emelését, valamint a nők és férfiak közötti bérkülönbségek felszámolását.

Márpedig a két kerékkötő párt 191 széket foglal el az összesen 350 fős spanyol parlamentben, és bár a szocialisták a második legtöbb szavazatot zsebelték be a tavaly decemberi választáson, az így megszerzett 90 mandátumuk messze elmarad az abszolút többséghez szükséges 176-tól. A Podemos és a Ciudadanos együttes támogatásával összejönne a parlamenti többség, a két kispárt szavazói számára viszont csalódást keltene, ha épp azokkal bútoroznának össze az általuk megválasztott, új reményt kínáló politikusok, akikkel szemben parlamentbe juttatták őket; azaz a szocialistákkal.

Utóbbi mégis kacérkodik a gondolattal; a 40 mandátumot szerzett Ciudadanost ugyanis (szavazói meglepetésére) jobban vonzza a kormányzás lehetősége, mint a választási ígéretek megtartása. Hiába lennének ők a királycsinálók, még az egyhangú támogatásuk is kevés ahhoz, hogy a szocikat kormányra emelje (a két pártnak együtt is csak 170 mandátuma van).

Ha mindkét kormányalakítási kísérlet elbukik, újabb két hónapos kormányalakítási kötélhúzás kezdődik (megint a néppárt vezetésével), majd június 26-ra új választásokat írnak ki Spanyolországban, addig pedig marad a fejetlenség. Ez pedig nem tesz jót az egymást érő válságokból felállni alig képes országnak, amely sürgős reformokra szorul, és nem utolsó sorban egy központi gazdaságélénkítő tervvel rendelkező kormányra, amely képes arra, hogy a költségvetési tervét akár Brüsszellel szemben is védeni tudja, miközben kellő erőt tud mutatni ahhoz, hogy ne váljon a nyílt piac martalékává.

(BBC)