Amerika, London, Párizs
A londoni terrortámadás elkövetõinek az eredeti vagy a következõ célpontja Wimbledon lett volna
A The Telegraph értesülései szerint a London hídon terrortámadást elkövetõ iszlám szélsõséges csoport vezetõje nemrég célzottan igyekezett munkát vállalni annál a brit biztonsági cégnél, amely Wimbledon teniszkupáinak és más kisebb sporteseményeknek a biztosításával foglalkozik. Erõsen feltételezhetõ, hogy az iszlamisták a Wimbledonba tervezett támadásuk helyett azért támadtak Londonban, mert a manchesteri robbantás után minél hamarabb le akartak csapni a britekre.
A lengyelek sem hagyják, hogy Brüsszel cseszegesse õket
Witold Waszczykowski törvénytelennek minõsítette az Európai Bizottság (EB) által kilátásba helyezett eljárást, amelyet Csehország, Lengyelország és Magyarország ellen indítanak a menekültek uniós tagországok közötti áthelyezési kvótájának nem teljesítése miatt.
Náci és szovjet propagandához hasonlították az Al Jazeerát
Az izraeli védelmi miniszter, Avigdor Lieberman nem szarozott: náci és szovjet propagandához hasonlította a katari székhelyû Al Jazeerát.
Dennis Rodman nem bírja ki Észak-Korea nélkül
Az NBA egykori sztárja ismét a kommunista országba utazik. Rodman legutóbb három évvel ezelõtt utazott Phenjanba, ahol találkozott a rezsim vezetõjével.
Egyre nagyobb a szigor Németországban
A szakértõ szerint azonban aki nem követett el semmit, annak nem lesz mitõl félnie ezután sem.
Merkel szerint nekünk kellene kihúznunk a gödörbõl Afrikát
A legfejlettebb ipari államokat és a legnagyobb feltörekvõ országokat összefogó G20-csoportnak partnerségre kell lépnie Afrikával a gazdasági fellendülés beindítása és a biztonság megteremtése érdekében, mert a fiatalok elvándorolnak a kontinensrõl, ha "túl sok reménytelenséget" látnak - mondta Angela Merkel német kancellár hétfõn Berlinben.
Lövöldözés Münchenben
Kedden reggel lövések dördültek el a müncheni városi gyorsvasút, az S-Bahn Unterföhring megállójánál. Többen megsebesültek, sajtóhírek szerint egy rendõrnõ a fején sérült meg. A hatóságok arról adtak hírt, hogy több áldozat súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Az Iszlám Állam nem nyugszik, most ramadán idején buzdítja követõit merényletekre
Világszerte merényletek elkövetésére szólította fel követõit az Iszlám Állam a május végén kezdõdött ramadán böjti hónap idején egy - valószínûsíthetõen a terrorszervezet által készített - hangfelvételen.
Nyolc új no-go zónát köszönhetnek a svédek a multikultinak
A multikulturalizmus, a befogadás és a tolerancia dübörög a skandináv országban: nyolc új no-go zóna került a svéd rendõrségi nyilvántartásba.
A brit kormány kénytelen elhalasztani programjának ismertetését
Hétfõi brit médiaértesülések szerint az eredeti terveknél valamivel késõbbre tolódik a Konzervatív Párt vezette kisebbségi brit kormány törvényalkotási programjának parlamenti ismertetése, mivel még folynak az együttmûködés feltételeirõl szóló tárgyalások a Demokratikus Unionista Párttal (DUP).
Nem szaroznak az osztrákok: egymilliárd eurós hitelkeretet nyitnak iráni beruházásokhoz
Az osztrák Oberbank egymilliárd eurós hitelkeretet nyit iráni beruházások finanszírozására - idézte hétfõn a Tehran Times napilap az országban hivatalos látogatáson tartózkodó Hans Jörg Schelling osztrák pénzügyminiszter bejelentését.
Letiltották az iszlám bevándorlók miatt növekedõ antiszemitizmusról szóló filmet
Az Arte TV csatorna nem engedte adásba kerülni, továbbá jogtulajdonosként minden közlését is betiltotta a 170 ezer euró francia és német közpénzbõl készült filmnek. A dokumentumfilm az európai zsidóságnak az iszlám migránsok bevándorlásával szorosan összefüggõ, egyre növekvõ üldöztetésérõl számol be. A francia-német állami fenntartású közszolgálati csatorna azzal indokolta a film cenzúrázását, hogy az nem kellõen kiegyensúlyozott az iszlám és antiszemitizmus kapcsolatáról szóló, kiemelten érzékenynek tekintett témában. A betiltás miatt tiltakozó nemzetközi sajtó azonban politikai okokat lát a döntés mögött.
A foci békítheti ki a két Koreát
Mun Dzsein, a Koreai Köztársaság elnöke azt javasolja, hogy az északkelet-ázsiai térség szomszédos országai - beleértve a Koreai NDK-t is - közösen pályázzanak a 2030-as labdarúgó-világbajnokság megrendezésére.
A bevándorláshullám miatt nem, de a G20 miatt már bevezetik a németek a határellenõrzést
Hétfõtõl egy hónapra visszaállítják az ellenõrzést Németország valamennyi határszakaszán a G20-csoport júliusi csúcstalálkozója miatt.
Még egy kis EU-s pénzt pazarolnának Brüsszelben
Mindössze 24 éves az Európai Parlament épülete, most mégis le akarják bontani, hogy félmilliárd euróért új épületet húzhassanak fel.
Nigel Farage a UKIP élére való visszatérést fontolgatja
Farage azért fontolgatja a visszatérést, mert szerinte Theresa May gyenge választási eredménye miatt komolyan veszélybe került a Brexit végrehajtása.
Egyre inkább teret nyer a V4-ek véleménye Brüsszelben
A menekültek átirányításáról ne miniszteri szinten, az Európai Unió Tanácsában döntsenek, hanem magasabb, állam- és kormányfõi szinten, az Európai Tanács hozzon egyhangú határozatot - ezt sürgetõ közös nyilatkozatot fogadtak el hétfõn Varsóban a visegrádi országcsoport (Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Csehország) belügyminiszterei.
Senki sem akarja szponzorálni a Trumpot lejárató színdarabot
Kiszálltak a New York-i elõadás fõszponzorai a Trumpot meggyilkolt Julius Caesarként ábrázoló színdarab mögül. Számos hollywoodi színész, író és producer viszont bírálta döntésüket.
Norvégiában kitiltanák a burkát az oktatási intézményekbõl
A norvégok mozgalommal sürgetik azt az intézkedést, ami betiltaná a burka viselését az óvodákban, az iskolákban és az egyetemeken.
Ausztria is Brüsszelt támadja migránspolitikája miatt
Míg a hazai ellenzék a kerítést bontaná le, addig nyugati szomszédainknak eszükbe se jutna ilyesmi: az olasz-osztrák határon található Brenner-hágónal felépített, határ menti átléptetõ rendszer bármikor beüzemelhetõ - mondta Hans Peter Doskozil osztrák védelmi miniszter.























































































