Amerika, London, Párizs
A muszlimok kiakadtak a liberális mecseten, meg akarják ölni az ötletgazdát
Június közepén nyitotta meg kapuit az elsõ liberális mecset. Az imahely ötletgazdája és üzemeltetõje, Seyran Ates azóta naponta több halálos fenyegetést kap, ezért éjjel-nappal rendõri védelem alatt áll.
A WikiLeaks alapítója visszaszólt az õt halálosan megfenyegetõ liberálisoknak
Julian Assange, a WikiLeaks alapítója finoman szólva sem közkedvelt az Egyesült Államokban, most azonban Twitter-üzenetben reagált az õt ért mélységesen kedves kívánságokra.
A migránsok közterületen ütöttek tábort, mert nem engedték át õket a határon
A migránsok tábort vertek egy felüljáró alatt, miután az olasz rendõrség nem engedte meg, hogy átsétáljanak Franciaországba.
Az abortusz ellen tüntettek Írországban
A Menet az Életért nevû megmozdulás több mint nyolcvanezer embert vonzott Dublinba vasárnap. Az esemény célja az ír alkotmány nyolcadik módosításának védelme, amely megtiltja az abortuszt.
Trump leváltásáért sivalkodtak Amerikában
Több amerikai nagyvárosban is tüntetést szervezett a liberális hisztigépezet, követelve a törvényhozóktól, hogy a kongresszusban kezdeményezzék Donald Trump elnök leváltását célzó alkotmányos vádeljárást (impeachment).
Lövöldözés volt egy francia mecsetnél
Nyolc ember megsebesült a dél-franciaországi Avignon egyik mecsetjénél történt lövöldözésben vasárnap este.
Filmbe illõ, ahogy a brit elitkatonák elbántak a dzsihadistákkal
A brit Különleges Légi Szolgálat (Special Air Service, SAS) katonái 50 dzsihadistával találták szembe magukat. Brutális kézitusa lett a vége.
Felpörögtek az események Szíriában
Úgy tudni, Moszul után újabb nagyvárosból kezdik kiûzni az Iszlám Államot, ezúttal a szíriai fellegvárukból, Rakkából.
Ilyen nõnek lenni az Iszlám Állam karmaiban
Hét nõ vallomásából kaphatunk most képet arról, milyen az élet egy dzsihadista feleségeként.
Hatalmas balhéra készülhetnek a G20-csúcson
A Welt am Sonntag úgy értesült, hogy a média figyelmének felkeltését célzó, nagyszabású és erõszakos tiltakozó akciók történhetnek a németországi Hamburgban, a G20-csoport július 7-én kezdõdõ csúcstalálkozójával kapcsolatban.
Izrael elkapta az egyik marxista palesztin terrorszervezet képviselõjét
Egy évvel a szabadulása után ismét õrizetbe vették az izraeli biztonsági erõk a Népi Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP) egyik vezetõjét, aki a palesztin parlament képviselõnõje - írja az MTI a Jediót Ahronót címû újságra hivatkozva.
Annyi zaklatás történt egy svéd fesztiválon, hogy jövõre meg se tartják
Szexuális zaklatások sorozata árnyékolta be Svédország legnagyobb zenei fesztiválját, idén pedig egy kamaszlányt is megerõszakoltak. A szervezõk kemény döntést hoztak.
Ukrajna ismét nem engedett be egy orosz énekest, ezért az egész koncerten a közönség énekelt
Nem léphetett fel Kijevben az Atlas Weekend elnevezésû könnyûzenei fesztiválon a Delfin mûvésznéven ismert orosz énekes, ezért a közönség énekelte helyette a dalait karaoke változatban.
Annyira hangosak a részeg brit turisták, hogy elnézést kért a polgármester
A horvát lapok szerint Ante Dabo, a Pag szigeti Novalja polgármestere a város hivatalos honlapján kért bocsánatot a helyi lakosoktól egyes turisták barbár viselkedése miatt.
Betelt a pohár az olaszoknál: nekimennek az NGO-knak
Annyit rontottak az NGO-k az olasz migrációs helyzeten, hogy a mediterrán ország hatóságai akár a szervezetek hajóinak elkobzását is kilátásba helyezték.
Így állnak az osztrákok három hónappal a választás elõtt
A legnevesebb osztrák lapok szerint nagyobb és hangosabb választási küzdelemre lehet számítani az októberi választás elõtt Ausztriában. A szakértõk szerint ennek az az oka, hogy a korábbiakhoz képest határozottabb karakterû politikusok csapnak majd össze.
Íme egy muszlim, aki rasszista, de mégis egyetemi vezetõ lett belõle
Az elnök a salfordi egyetem hallgatói önkormányzata élére került, annak ellenére, hogy elnyomná a fehéreket és a Koránt olvastatná mindenkivel.
Kanada liberális miniszterelnöke akkora hazafi, hogy elfelejtette az ország egyik tartományát
Tömegek estek neki Justin Trudeau-nak, miután a miniszterelnök az ünnepi beszédében felsorolta Kanada összes tartományát, kivéve egyet.
Hiába mûtette át arcát, mégis lebukott kokainbáró
Harminc év bujkálás után sikerült elfogni Brazíliában Luiz Carlos da Rochát, Dél-Amerika egyik legnagyobb kokainbáróját - jelentette be a brazil rendõrség.
Ismerd meg a lányt, aki megtisztította Trump csillagát
Egy 20 éves amerikai lány megállt, hogy megtisztítsa Donald Trump hollywoodi csillagát. A munkájáról készült kép valósággal felrobbantotta az internetet a tengerentúlon.























































































