Amerika, London, Párizs
Lemond tisztségeiről a BLM utahi vezetője, miután halálosan megfenyegették
A fenyegetéseket azért kapta, mert egy Facebook-bejegyzésben rasszistának nevezte azokat a személyeket, akik büszkén lobogtatják az amerikai zászlót. Még az államból is el kellett költöznie a családjával.
Szírek késeltek Ankara egyik körzetében, a törökök szétverték a környéket
Törökországban őrizetbe vettek 76 embert, miután a minap Ankarában egy utcai vita során szíriaiak megkéseltek két török fiatalt, majd törökök egy csoportja szíriaiak lakásaira, valamint üzlethelyiségeire támadt – közölte csütörtökön a török sajtó.
BLM-es bűnbanda ölhetett meg egy 8 éves kislányt az atlantai autonóm zónában
A Georgia Bureau of Investigation (GBI) ügynökség szerint az atlantai „autonóm zónát” egy olyan banda irányíthatta, amely egy 8 éves kislány meggyilkolásával is összefüggésbe hozható.
Schwarzenegger üzent a vírustagadóknak: „Csesszétek meg a szabadságotokat!”
Arnold Schwarzenegger volt kaliforniai kormányzó és filmszínész dühös azokra az amerikaiakra, akik a koronavírus-fertőzések számának újabb megugrása után sem hajlandók maszkot viselni.
A tálibok tagadták, hogy szándékosan vennének célba civileket Afganisztánban
Cáfolták szerdán a tálibok, hogy kormányellenes offenzíváik során szándékosan vennének célba civileket Afganisztánban, egyúttal független vizsgálóbizottság felállítását sürgették az atrocitások kivizsgálására.
Három új gyógyszert próbál ki a WHO a Covid-19 kezelésére
Rövidesen megkezdi három, más betegségek ellen alkalmazott szer – az artesunat, az imatinib és az infliximab – Covid-19 elleni kezelésre való hatékonyságának klinikai tesztjét az Egészségügyi Világszervezet (WHO) – jelentette be szerdán Genfben az ENSZ egészségügyi szakosított szervezete.
Már a curry is rasszista
A curry a figyelem középpontjába került, miután néhányan azt állították, hogy rasszista és a keresztény, fehér felsőbbrendűségből ered az indiai ételek elnevezése.
Az EU nem bír el még egy migránsválságot a görögök szerint
A görög bevándorlásügyi biztos szerint az Unió nem képes elhordozni egy 2015-ös eseményekhez hasonló helyzetet.
A német kormány felfüggeszti az elutasított afgán menedékkérők hazaszállítását
Afganisztán romló biztonsági helyzete miatt Németországból egyelőre nem szállítanak vissza a hazájukba az ázsiai országból származó elutasított menedékkérőket – jelentették be szerdán Berlinben.
Hollandia hat hónapig nem toloncolja ki a menekültstátuszra nem jogosult afgánokat
A holland kormány úgy döntött, hogy hat hónapig egyetlen olyan afgán állampolgárt sem toloncol vissza Afganisztánba, aki nem jogosult a menekültstátuszra – írta az NL Times holland hírportál szerdán.
A litván parlament megszavazta a határkerítés megépítését
Egyre többen próbáltak illegálisan az országba jutni.
Újabb koronavírus elleni gyógyszer a láthatáron
A következő, kísérleti szakaszba lépett a Covid-19 betegség ellen kifejlesztett izraeli gyógyszer tesztelése.
Elmezavar miatt nem akarják büntetni a papot megölő migránst
Franciaországban nem akarják elítélni a nantes-i katedrálist felgyújtó és egy papot megölő migránst, mondván, fennáll a lehetőség, hogy a férfi elmebeteg.
A litvánok is kerítést építenek a migráció miatt
Mintegy ötszáz kilométer hosszú kerítés felhúzását tervezi a litván állam, miután kihirdették a migráció miatti vészhelyzetet.
Ausztráliában meghosszabbítják a lezárásokat
A delta variáns miatt indokolt a lezárások meghosszabbítása Melbourne-ben – mondta Victoria állam miniszterelnöke.
Kiürítettek egy Tennessee állambeli középiskolát egy fegyveres személy miatt
A Nemzeti Gárda helyi fegyverraktárába evakuálták a diákokat és a tanárokat az egyik Tennessee állambeli középiskolából egy fegyveres személy miatt – jelentette kedden az amerikai sajtó.
Többen meghaltak az Algériát sújtó erdőtüzekben
Legalább hét ember vesztette életét az Algériát sújtó erdőtüzekben – közölte kedden a polgári védelmi hatóság. Eközben a szomszédos Tunéziát rekordhőség sújtja.
Elvesztette láthatási jogát az apa, aki nem akarja, hogy kasztrálják a fiát
Egy texasi bíró átruházta a 8 éves James teljes felügyeleti jogát a mostohaanyjára, aki a fiút lányként emlegeti, „Luna” néven szólítja, és „nemi átalakításnak” akarja alávetni.
Vádalkut kötne a szexuális zaklatással vádolt demokrata kormányzó
A New York-i demokrata kormányzó háttéralkut kötne a törvényhozással, hogy ne kelljen felelnie tetteiért.
A CNN műsorvezetője szerint a republikánusok terjesztik a koronavírust
Brianna Keilar szerint a konzervatívok úgy démonizálják a bevándorlókat, mintha ők lennének a koronavírus fő terjesztői, miközben a republikánus Fox News nézői között aránytalanul sok a beoltatlan.