Amerika, London, Párizs
Szijjártó: A koronavírus-járvány és a migráció ördögi kört alkot
Háromnapos ENSZ-konferencián vesz részt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Dán bevándorlásügyi miniszter: Hiba volt Orbán Viktort bírálni a kerítés miatt
A dán szociáldemokrata politikus szerint nem történhet meg Európában ugyanaz, mint 2015-ben.
Antifa-képzést tart az óráin egy középiskolai tanár
Az Antifa csoporthoz tartozó amerikai tanár szándékosan balos ideológiára oktatja a diákjait.
Az amerikaiak többsége szerint az Egyesült Államok nem érte el afganisztáni céljait
Erre az eredményre jutott a Pew közvélemény-kutató intézet az amerikai erők Afganisztánból való teljes kivonása után, kedden bemutatott felmérésében.
Katari külügyminiszter: A táliboknak együtt kellene működniük a terrorizmus elleni küzdelemben
Az Afganisztánban hatalomra jutott táliboknak együtt kellene működniük a terrorizmus elleni küzdelemben – jelentette ki kedden Muhammad bin Abdul Rahman ász-Száni katari külügyminiszter.
A tálibok vezetőségi tanácsa tanácskozást tartott Afganisztán déli részében
A radikális iszlamista tálibok vezetőségi tanácsa három napos tanácskozást tartott a dél-afganisztáni Kandahár tartományban – közölte kedden Zabihullah Mudzsáhid tálib szóvivő Twitter-oldalán.
Az amerikai Harvard Egyetem ateista lelkészt nevezett ki főkáplánnak
Greg Epstein azokat a diákokat szeretné támogatni az egyetemen, akik nem hisznek Istenben, mégis jó döntéseket akarnak hozni.
Nem bináris bronz a női 100 méteres T34-es sprintben
A 24 éves ausztrál kerekesszékes versenyző augusztus 29-én bronzérmet szerzett, ezzel ő lett az első nem bináris paralimpikon.
A tálibok kezére került a kabuli repülőtér
A tálibok kezére került a kabuli nemzetközi repülőtér kedden, miután az utolsó amerikai repülőgép is elhagyta a légikikötőt, és ezzel véget ért az Egyesült Államok leghosszabb háborúja.
Népirtás miatt bíróság elé kell állnia két guatemalai tábornoknak
Bíróság elé kell állnia Guatemalában két nyugalmazott tábornoknak a negyven évvel ezelőtti polgárháborúban elkövetett népirtás és egyéb emberiesség elleni bűncselekmények miatt – döntött helyi idő szerint hétfőn a bíróság Guatemalavárosban.
Az ENSZ felszólította a tálibokat, hogy ne állják útját a menekülő afgánoknak
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) hétfőn rendkívüli ülésén határozatban szólította fel az Afganisztánban hatalomra került radikális iszlamista tálibokat, hogy tartsák be korábbi ígéreteiket és ne állják útját az országból elmenekülő afgánoknak.
A tálibok visszafogadnák az Európában elutasított afgán menedékkérőket
A radikális iszlamista tálibok visszafogadnák az Európában elutasított afgán menedékkérőket, akiket azután bíróság elé állítanának – közölte hétfőn a Kronen Zeitung című osztrák lap Zabihullah Mudzsahidra tálib szóvivőre hivatkozva.
Az EU az ellenőrizetlen migráció veszélyére figyelmeztet
Az Európai Unió az Afganisztánnal szomszédos és a lehetséges tranzitállamok további pénzügyi támogatásával venné elejét annak, hogy nagyszabású menekülthullám induljon el a dél-ázsiai országból Európa felé – derül ki az uniós belügyminiszterek keddi tanácskozása elé terjesztendő tervezetből, amelyből a hírügynökségek hétfő este ismertettek részleteket.
Felmentették az USA tengerészgyalogságának egyik alezredesét, mert bírálta a vezetést
Stuart Schellert azután mentették fel parancsnoki tisztségéből, hogy videóüzenetben bírálta az amerikai katonai vezetést az afganisztáni kivonulás módja miatt. A felmentés után az alezredes bejelentette távozását a tengerészgyalogságtól – jelentette több amerikai médium, köztük a Fox televízió és a The Daily Wire hírportál.
Az Iszlám Állam vállalta magára a kabuli reptér elleni rakétatámadásokat
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet jelentkezett a kabuli repülőtér elleni hétfői rakétatámadások elkövetőjeként. A dzsihadisták Naser News nevű hírszolgálata közölte Telegram-csatornáján, hogy „a mindenható Isten kegyelméből a kalifátus katonái hat katyusa rakétával vették célba a kabuli nemzetközi repülőteret”.
Joe Biden nem hajlandó válaszolni az afganisztáni válsággal kapcsolatos kérdésekre
Amikor egy újságíró kérdezni akarta, ráripakodott, az asztalra csapott, majd elvonult.
Hány az óra, elnök úr: Biden a pontos időt ellenőrizte a hősi halottak előtti tiszteletadás közben
Újra meggyűlt a bajuk az amerikai veteránoknak Joe Bidennel. Az elnök a Delaware állambeli Dover légibázison fejezte ki részvétét és tiszteletét a napokban Kabulban áldozatul esett 13 amerikai katona földi maradványainak hazaszállításakor. Bident azonban a felvételek tanúsága szerint nem érintette meg olyan mélyen az esemény, a tisztelgés után gyors pillantást vetve az órájára ellenőrizte az időt. Nem kellett volna, mert a veteránok, az elhunytak hozzátartozói és a republikánusok azonnal nekiestek.
Nem engedik a tálibok a lányokat és fiúkat együtt tanulni az iskolában
Korábbi brutális uralmuk alatt a tálibok kizárták a nőket a közéletből, megtiltották számukra a szórakozást, és brutális büntetéseket szabtak ki rájuk – például házasságtörés miatt halálra kövezték őket.
A görög rendőrség vízágyút és könnygázt vet be az oltás ellen tiltakozókkal szemben
Athén központjában a tüntetők rakétákat és egyéb tárgyakat dobáltak a rendőrök felé, mert a görög kormány a Covid-19 elleni védőoltás kötelezővé tételét tervezi.
Rakétákat lőttek ki a kabuli reptérre
Ismeretlen támadók rakétákat lőttek ki Kabul repülőterére hétfőn, károkról vagy áldozatokról egyelőre nem tudni – jelentette a Tolo News helyi hírcsatorna.