Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Amerika, London, Párizs

Afganisztán az összeomlás szélén áll

Afganisztán az összeomlás szélén áll

A tálibok augusztusi hatalomátvételét egyetlen állam sem ismerte el formálisan, és ennek gazdasági vonzatai miatt az ország az összeomlás szélén táncol. Afganisztán bruttó nemzeti össztermékének 40 százalékát az elmúlt években már így is a nemzetközi segélyek tették ki, azonban a progresszív demokráciaexport kudarcával és az iszlamisták hatalomra kerülésével ezen segélyek folyósítása nagyrészt elapadt. Mindeközben a nagyhatalmak geopolitikai sakkjátszmájának árnyéka vetül az egész térségre.

Salvini szerint az Európai Néppárt soha nem volt ennyire gyenge

Salvini szerint az Európai Néppárt soha nem volt ennyire gyenge

A baloldallal szembehelyezkedő „identitástudatú”, konzervatív és jobbközép európai politikai erőt vázolt fel Matteo Salvini, a Liga vezetője a csütörtök este tartott rendkívüli tanácskozásán, amelyet a párt irányvonalának meghatározására hívott össze.

A tálib megszállás miatt már a lányaikat adják oda ételért cserébe az afgánok

A tálibok augusztusi hatalomátvétele óta a humanitárius segélyektől megfosztott afgán családok egyre gyakrabban adják el kislányaikat csekély összegért idős férfiaknak, hogy elkerüljék az éhezést.

A demokraták egymást hibáztatják a virginiai kormányzóválasztási vereség miatt

Egyes szakértők szerint egy évvel azután, hogy Joe Biden a 2020-as elnökválasztáson Virginia államban 10 százalékponttal győzött, a mostani eredmény egyfajta ítéletként értelmezhető Biden elnökségével kapcsolatban.

Teljesítőképessége határához közelít a horvát egészségügyi rendszer

A koronavírus-járvány okozta leterheltség miatt teljesítőképessége határához közelít Horvátország egészségügyi rendszere – közölte szerdán az N1 horvát kereskedelmi hírcsatorna.

Megoszlanak a vélemények arról, hogy vajon szellemileg topon van-e Joe Biden

Megoszlanak a vélemények arról, hogy vajon szellemileg topon van-e Joe Biden

Felmérték, mit gondolnak az amerikaiak az elnökükről. Meglepő eredmény született.

Soros György is támogatta a rendőrség megszüntetését Minneapolisban

Nem jött össze, ugyanis Minneapolis 57 százalékkal leszavazta a „Közbiztonsági Minisztériumot”.

Feldúltan kéri számon a román EP-képviselő az átláthatóságot az Európai Bizottságon

Feldúltan kéri számon a román EP-képviselő az átláthatóságot az Európai Bizottságon

Cristian Terhes román európai parlamenti (EP-) képviselő nagyon kiakadt az Európai Bizottságra.

Republikánus jelölt nyerte a virginiai kormányzóválasztást

Glenn Youngkin republikánus üzletember nyerte a kormányzóválasztást Virginiában. Az új kormányzó fellép az iskolai LMBTQ-propaganda ellen, míg demokrata ellenfele támogatja a szülők tudta és beleegyezése nélküli érzékenyítést.

Romániából már Németországba szállítják a súlyos betegeket

Hétfőn német katonai repülőgéppel szállították Bukarestből Németországba az első hat súlyos állapotban lévő romániai koronavírusos beteget – tájékoztattak a romániai hírtelevíziók.

Az Antifa egy nemzetközi terrorszervezet

Janez Janša, Szlovénia miniszterelnöke „nemzetközi terrorszervezetnek” nevezte az Antifa szélsőbaloldali csoportot a hétvégi franciaországi erőszakos cselekmények után.

Összeszedte a bátorságát, és kilépett az árnyékból a tálibok imádott vezetője

Mullah Haibatullah Akhundzada, a tálibok és az Afganisztáni Iszlám Emirátus rezsimjének legfelsőbb vezetője vasárnap először mutatkozott a nagy nyilvánosság előtt, mióta Kabul elesett, és 2016-ban átvette az irányítást a tálibok felett.

A Facebook már a hatéveseket is megcélozta

A Facebook már a hatéveseket is megcélozta

A nemrégiben kiszivárgott belső dokumentumok szerint a Facebook olyan alkalmazottakat vett fel, akik hatéves gyerekeket megcélzó termékeket fejlesztenek a vállalat felhasználói körének bővítése érdekében.

Visszaadja kormányalakítási megbízását a román miniszterelnök-jelölt

Nem sikerült parlamenti többséget szereznie a PNL és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által alakítandó kisebbségi kormány parlamenti jóváhagyásához – írja a Mandiner.

Októberben is emelkedett a fehérorosz migrációs útvonalon Németországba érkezők száma

A Fehéroroszországon és Lengyelországon keresztül érkező menedékkérők száma az Aljakszandr Lukasenka elnök vezette minszki rezsim tevékenységével összefüggésben ugrott meg Németországban.

A brit belügyminisztérium több mint 900 külföldi bűnözőt tévesztett szem elől

Az Egyesült Királyság belügyminisztériuma elismerte, hogy több mint 900 külföldi bűnözőt veszített szem elől, akik közül többekkel szemben a kormány nem hozott kiutasítási határozatot.

Ausztrália a járvány kezdete óta először enyhíti az utazási korlátozást 

A koronavírus-világjárvány másfél évvel korábbi kitörése óta Ausztrália hétfőn enyhített először az utazási korlátozásokon, engedélyezve egyes beoltottak számára, hogy szabadon utazhassanak, és hozzájárult számos család egyesítéséhez is.

A Biden-ellenes rigmus a CNN elemzője szerint terrorgyanús

A Biden-ellenes rigmus a CNN elemzője szerint terrorgyanús

Egyre több helyen tűnik fel a Let’s go Brandon! – szlogen ami a Joe Biden amerikai elnök erős kritikai megfogalmazásának egy bújtatott formája. 

Dél-Korea betiltaná a Halloween megünneplését, mivel ettől könnyen berobbanhat a járvány

Dél-Korea betiltaná a Halloween megünneplését, mivel ettől könnyen berobbanhat a járvány

Rendőrök felügyelik az utcákat, hogy a fiatalok ne ünnepeljék meg a Halloweent. Amelyik külföldit ünneplésen kapnak, azt akár ki is toloncolhatják Dél-Koreából.

Vissza az oldal tetejére