Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Amerika, London, Párizs

A német rendõrség szerint továbbra is nagy az iszlamista terror veszélye

A német szövetségi bûnügyi hivatal vezetõje, Holger Münch egy csütörtöki lapinterjúban kifejtette, az Iszlám Állam nevû terrorszervezet gyengülésének ellenére továbbra is nagy az iszlamista terrortámadások veszélye Németországban.

Hivatalos: elmarad Trump csúcstalálkozója Kim Dzsongunnal

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön bejelentette, hogy elmarad a Kim Dzsongun észak-koreai vezetõvel június 12-re Szingapúrba tervezett csúcstalálkozója.

Svédországban mostantól nemi erõszaknak számít minden olyan együttlét, amibe nem egyeztek bele

A svéd parlament elfogadott egy új törvényt, miszerint nemi erõszaknak számít minden olyan szexuális együttlét - akkor is, ha az aktus nem fenyegetés vagy erõszak hatására jött létre -, amibe nem egyeztek bele egyértelmûen.

Soros György több millió dollárral próbál egy választást befolyásolni

Több millió dollárral igyekszik befolyásolni több liberális gondolkodású adományozó - köztük Soros György magyar származású amerikai milliárdos üzletember - a június 5-én Kaliforniában tartandó kerületi ügyészi választások kimenetelét - írta a Los Angeles Times címû amerikai napilap helyi idõ szerint szerdán.

Nagy veszélyt hozhat Bosznia Európára

A balkáni ország muszlim lakossága veszélyt jelent Európára.

Elon Musk is felveszi a harcot a libsi médiával

Szerdán és csütörtökön a világ egyik legismertebb milliárdosánál, a Marvel-képregények után Vasembernek is nevezett Elon Musknál elpattant valami, és azzal fenyegetõzött, hogy létrehoz egy oldalt, ahol az emberek értékelhetik a cikkek és az újságírók hitelességét - ezzel is harcolva a fake news ellen.

Nem tud megegyezni Irán kapcsán Amerika és Európa

"Messze még a kompromisszum" az Egyesült Államok és európai szövetségesei között Irán ügyében - jelentette ki Heiko Maas német külügyminiszter szerdán Washingtonban, miután megbeszéléseket folytatott amerikai kollégájával, Mike Pompeóval.

Trumpnak van egy terve az "állatok" megfékezésére

Donald Trump amerikai elnök külön terv kidolgozását ígérte szerdán egy hírhedt bûnbanda megfékezésére.

Hétfõnként és szerdánként nõnek érezte magát, ezért a nõi listán akart indulni

Nagy-Britanniában a tervezett, új törvények szerint mindenki maga választhatja majd meg a nemét. A törvény még nem lépett érvénybe, azonban a tervezett szabályozás mindinkább beszivárog a nagyobb szervezetekbe. Egy ilyen esetet akart demonstrálni a Munkáspárt egyik tagja, aki egy nõk számára meghirdetett pozícióra jelentkezett pártjában, amelyet arra hivatkozva pályázott meg, hogy "hétfõnként és szerdánként" nõnek érzi magát.

Bukarest szerint a románsággal szembeni tiszteletlenség a székelyföldi autonómiatörekvés

A bukaresti képviselõház után a szenátus is megvitatta szerdán a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kidolgozott törvényjavaslatot, amely területi autonómiát irányozna elõ a Hargita, Kovászna és Maros megye egy részét magába foglaló történelmi Székelyföldnek.

Az olasz államfõ felkérte Giuseppe Contét a kormányalakításra

Az olasz államfõ szerdán megbízta Giuseppe Contét, az euroszkeptikus Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a jobboldali Liga miniszterelnök-jelöltjét az új olasz kormány megalakításával.

A magyar kisebbség még mindig védtelen a román diszkriminációval szemben

Az ActiveWatch nevû bukaresti civil szervezet szerint a magyarokat éri a legtöbb gyûlölködés Romániában.

A francia belügyminiszter megígérte, hogy felszámolják a párizsi migránstáborokat

Gérard Collomb francia belügyminiszter szerdán megígérte, hogy rövid idõn belül felszámolják Párizsban a több mint 2300 migráns lakta sátortáborokat az emberek biztonsága érdekében.

Kemény döntést hozott Horst Seehofer a korrupt bevándorlási iroda ügyében

Nem fog több menedékkérelemrõl dönteni a bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) brémai kirendeltsége.

Horvát államfõ: a migránsokat vonzza a határ menti területek elnéptelenedése

A határ menti területek elnéptelenedése nyílt meghívást jelent a migránsok számára, akik potenciális fenyegetést jelentenek Lika-Zengg és a vele szomszédos, egyre gyérebben lakott horvátországi megyékre - figyelmeztetett Kolinda Grabar-Kitarovic államfõ szerdán.

Mégsem olyan egyszerû a rohingyák sztorija, mint azt a nyugati sajtó lefestette

Megáradt folyókon és úttalan utakon menekülõ nõk és gyermekek tömegei. Ezt és ehhez hasonló jeleneteket ábrázoló képek árasztották el a világsajtót 2017-ben a mianmari rohingyák üldözése kapcsán, amikor is a helyi kormány - látszólag minden elõzmény nélkül - emberek százezreit üldözte el a hazájából. A nyugati sajtó a gonosz mianmari kormányról és az ártatlan rohingyákról írt, csakhogy ismét kiderült, hogy a kép sokkal árnyaltabb, mint azt láttatni szerették volna.

"Egy nap maga az EU is eltûnhet"

Tektonikus törésvonalaktól terhelt Brüsszel az új uniós költségvetés kapcsán, amelyek az egész Európai Unióra nézve veszélyt jelenthetnek. A közép-európai térség a mediterrán országokkal szemben azonban a saját lábán akar állni, az uniós források fellendülést hoztak számukra, mégis ezen országokkal húzna ujjat a bizottság - írja publicisztikájában Andreas Unterberger.

A megoldhatatlan liberális dilemma: egy muszlim nõ gyantázhat-e egy transzszexuálist?

Azt, hogy a korlátok nélküli liberalizmusnak néha már önmaga válik a korlátjává, jól példázza az az eset, amikor egy kanadai transzszexuális azért perelt be egy szépségszalont, mert az ott dolgozó muszlim vallású nõ - aki csak nõi testeket érinthet - nem volt hajlandó a férfi nemi szervvel is rendelkezõ kuncsafton a gyantázást elvégezni.

Vissza az oldal tetejére