Amerika, London, Párizs
Koszovó és Albánia vámuniójával jön az iszlám Nagy-Albánia?
Vámuniót hoz létre Koszovó és Albánia, a pristinai parlament szerda késõ este pedig jóvá is hagyta az errõl szóló megállapodást. Szerbia és a koszovói szerbek tiltakoznak a vámunió ellen, mert az szerintük csak a Nagy-Albánia megteremtésének a célját szolgálja.
Gigamecset épül Svédország migránsgettójában
5000 négyzetméteres, 18 dómmal rendelkezõ mecset épül nemsokára Stockholm migránsok lakta negyedében.
Biblia és feszület nélkül tette le esküjét az új spanyol kormány
Beiktatták hivatalába az új spanyol kormányt; a szocialista kabinet 17 minisztere csütörtökön tette le hivatali esküjét VI. Fülöp király jelenlétében a Madrid melletti Zarzuela-palotában.
A radikalizáció ellen küzdõ brit programok majdnem 100 százaléka kudarcba fulladt
Bajban van a brit kormány, a polkorrektség még mindig nem enged teret az iszlám szélsõségesség visszaszorításának.
Lemondott az unió bevándorlásügyi ügynökségének botrányba keveredett vezetõje
Csalással, hatalommal való visszaéléssel vádolták, és valószínûleg az adatvédelmi szabályzatokat is áthágta José Carreira, az ügynökség vezetõje.
Ismét lecsaptak a muszlimok Berlinben
A muszlimok azért támadták meg a berlini metróban az izraeli fiatalt és két barátját, mert zsidó zenét hallgattak.
Folyamatosan szivárognak a migránsok a horvát határon
Egyre nagyobb migrációs nyomás nehezedik Horvátországra, a rendõrök pedig nem tudják hatékonyan védeni a horvát-boszniai határt - írta a Vecernji List címû horvát napilap csütörtökön.
"Ha a határokat nem zárjuk le, megszûnik az Európai Unió"
Erõs mondatokkal véleményezte az unió jelenlegi helyzetét a belga kormány migrációért felelõs államtitkára, Theo Francken.
Súlyos fertõzések terjednek a migránsok között
Katasztrófával fenyeget a helyzet a Balkánon.
Netanjahu: Gázában korántsem békések a tüntetések
Benjámin Netanjahu szerdán Londonban Theresa May brit kormányfõvel tárgyalt, ahol többek között megemlékezett a Gázai övezetben folyó tüntetésekrõl.
Így csalnák el Sorosék az EP-választásokat
Morvai Krisztina független EP-képviselõ ismét lerántotta a leplet a Soros-hálózat terveirõl. Morvai szerint Sorosék Brüsszellel együtt az európai népakarat ellen harcolnak, amibe az is belefér, hogy elcsalnák az EP-választásokat.
Az olasz képviselõház is bizalmat szavazott Conte kormányának
Az olasz parlament alsóháza, a képviselõház bizalmat szavazott a populista Öt Csillag Mozgalom (M5S) és az euroszkeptikus Liga szövetségével létrejött, Giuseppe Conte vezette új kormánynak szerdán.
Az olaszok zárt táborokba helyeznék a kiutasított migránsokat
Teljesen lezárt táborokban akarja elhelyezni a kiutasítandó bevándorlókat Matteo Salvini olasz belügyminiszter.
Az EU 2006-ban külön médiastratégiát dolgozott ki az iszlám terrorizmus elhallgatására
Az Origo birtokába jutott több olyan 2006-os - és a titkosítás alól csak nemrég feloldott - európai uniós stratégiai anyag, amelyek arról szólnak, hogy az EU-tagországok lakosságai elõtt hogyan kommunikálva, milyen szavak és kifejezések használatával kell az uniós bürokratáknak tompítaniuk, illetve gyakorlatilag elhallgatniuk azokat az eseteket, amikor iszlám szélsõségesek követnek el merényleteket Európában.
Kurz: nem válogathatnak a migránsok az európai országok között
Sebastian Kurz osztrák kancellár Jean-Claude Junckerrel tárgyalt Brüsszelben a soros osztrák elnökség kapcsán. A megbeszélés központi témája a migráció volt.
Merkelt kérdõre vonták a brémai migránsbotrány kapcsán
A kancellár kitérõ válaszokat adott. Merkel szerint országa sikeresen megbirkózott a 2015-ös migránsválsággal.
Több száz migráns törte át a spanyol határon álló kerítést
Több száz, zömében fekete-afrikai illegális bevándorló próbált meg ismét átjutni szerdán Marokkóból az észak-afrikai spanyol exklávéba, Ceutába.
Babis újra kormányalakítási megbízatást kapott
Milos Zeman cseh államfõ szerdán ismét kormányfõvé nevezte ki Andrej Babist, a tavaly októberi választáson gyõztes ANO mozgalom elnökét, és megbízta második kormánya megalakításával.
A NATO 30 napra növeli a készenléti képességeit
A NATO meglévõ erõi képességeinek növelése mellett készenléti képességeit is javítani tervezi, aminek keretében a szövetségesek 2020-ig megteremtik annak lehetõségét, hogy kevesebb idõ alatt megvalósítható legyen a csapatok és katonai eszközök utánpótlása és európai mozgathatósága Észak-Amerika és Európa között - ezt Jens Stoltenberg NATO-fõtitkár jelentette be a kétnapos brüsszeli NATO-csúcs elõtt.
Románok zsákmányoltak ki románokat Olaszországban
Saját honfitársaikat kényszerítették prostitúcióra és mezõgazdasági munkára. A rendõrség öt embert vett õrizetbe.























































































