Amerika, London, Párizs
70 éves lett Észak-Korea, de elmaradt a "nagy attrakció" a katonai parádén
Észak-Korea idén is megtartotta Phenjanban katonai díszszemléjét az ország alapításának évfordulóján. Azonban az interkontinentális ballisztikus rakétákat most nem mutatták meg a közönségnek. És Kim Dzsongun sem tartott beszédet. Pedig a kommunista rezsim idén lett hetvenéves.
Mi lesz a bevándorlás által megtépázott Svédországgal?
Vasárnap tartanak választásokat az egykor szebb napokat is látott Svédországban. Még ha a legtöbb elemzés a kormányzó szociáldemokratákat is hozza ki gyõztesnek, azt ugyanakkor senki se tudja tagadni, hogy egész egyszerûen óriási mértékben elvesztették a svéd szavazópolgárok bizalmát.
Veterán albán nacionalisták állták el a szerb elnök útját Koszovóban
Az egykori Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) veteránjai állták el Aleksandar Vucic útját vasárnap, ezzel akadályozva, hogy a szerb elnök meglátogasson egy szerb többségû falut.
Kihallgatták a "brazil Trumpot" leszúró merénylõt
Jair Bolsonaro brazil elnökjelöltet csütörtökön késelték meg egy kampányrendezvényen. Rendkívül sok vért vesztett, mostanra sikerült állapotát stabilizálni, és a merénylõjét is õrizetbe vették.
Olaszország 100 nap alatt többet ért el, mint Brüsszel évek alatt
Június óta kormányoznak Olaszországban a jobboldali, nemzeti, bevándorlásellenes erõk. A migráció tekintetében már most óriási eredményeket értek el, és ez még csak a kezdet.
Autóbalesetben halt meg a miniszterelnök
Autókarambolban életét vesztette szombat éjjel a szakadár georgiai tartomány, Abházia miniszterelnöke, Gennagyij Gagulija.
Mélyponton Merkelék népszerûsége
Rekordalacsonyra süllyedt Angela Merkel kormánykoalíciójának támogatottsága.
Svéd baloldali politikus: az iszlám törvénykezés fontosabb, mint a svéd
Döbbenetes nyilatkozat egy nappal a választások elõtt.
Már 35 halálos áldozata van a japán földrengésnek
A helyi hatóságok szombati hivatalos közlése szerint 35-re emelkedett az észak-japáni Hokkaidó szigetén történt földrengés halálos áldozatainak száma, három embert továbbra is eltûntként tartanak számon.
Arabul ordibáló ámokfutó okozott kisebb pánikot Nagy-Britanniában
Magából kivetkõzve hatalmas konyhakéssel randalírozott egy iszlám vallásra jellemzõ öltözetû nõ egy nagy-britanniai városban, Barnsley-ben. A támadót ártalmatlanították, a hatóságok vizsgálják az ügyet.
Matteo Salvini: ha több a migráns, több a bûnözõ
Az olasz belügyminiszter továbbra sem tesz le a tengeri határok védelmérõl: a napokban fogja nyilvánosságra hozni a migránsok kitoloncolásával kapcsolatos tervét.
Ez lehet a szíriai háború legvéresebb csatája
A szíriai kormányerõk és orosz harci gépek heves légicsapásokat mérnek a lázadók kezén lévõ, sûrûn lakott Idlíb tartomány déli peremén - jelentette szombaton az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelõközpontja (OSDH) nevû aktivistahálózat és más helyi aktivisták.
Magyarország ellenségei a Sargentini-jelentést használnák fel a teljes pályás letámadásra
Az Európai Néppárt (EPP) több nemzeti delegációja abban bízik, hogy a Sargentini-jelentés jövõ heti európai parlamenti szavazása után meglesz a szükséges többség a jobbközép erõket összefogó pártcsaládon belül a Fidesz kizárására - írta szombaton a liberális brüsszeli lap, a Politico.
Saját kémfõnöke erõsítette meg, hogy Merkel orbitálisat hazudott
A múlt héten Angela Merkel kancellár is reagált arra a videóra, amely az interneten terjedt és amelyen az látható, hogy szélsõségesek Chemnitz belvárosában külföldiekre vadásznak. A kancellár szerint progromok és lázadás zajlik éppen Chemnitzben. Michael Kretschmer, Szászország tartományi miniszterelnöke hamar visszautasította a kijelentést, pénteken pedig Hans-Georg Massen, a belföldi titkosszolgálatok irányítója mondta, hogy szerinte hamis a videó.
"Az EU képtelen megérteni, hogy a saját sorsa függ a migránsválság megoldásától"
Arra figyelmeztette az olasz kormány infrastruktúráért és közlekedésért felelõs minisztere az Európai Uniót, hogy maga alatt vágja a fát, ha nem veszi figyelembe az emberek követeléseit. Danilo Toninelli írásban adott interjút a dpa-nak, amely szombaton publikálta a cikket.
Németország vérét szívják Merkel "menekültjei"
Szimpla hétköznapok Németországból: hét év börtönbüntetésre ítéltek pénteken volt barátnõje megkéseléséért egy afgán migránst. Szinte minden napra jut egy bírósági ítélet.
Így küzdenek a britek a kényszerházasság ellen
A brit kormány azt tervezi, hogy a házasságkötéshez szükséges alsó korhatárt felemeli 18 évre; így akarják megelõzni, hogy egyre több fiatal kényszerházasság áldozata legyen.
Macron és Merkel a francia-német együttmûködés folytatása mellett foglalt állást
A francia-német együttmûködés folytatása mellett foglalt állást Emmanuel Macron francia államfõ és Angela Merkel német kancellár pénteken a dél-franciaországi Marseille-ben a munkamegbeszélésüket megelõzõ közös sajtónyilatkozatukban.
Salvini nem engedte be a migránsokat, ezért vizsgálatot indítottak ellene
Megerõsítette a palermói ügyészség, hogy vizsgálat folyik "emberrablás" miatt Matteo Salvini belügyminiszter ellen, aki tíz napon át nem engedélyezte, hogy több mint száz illegális bevándorló partra szálljon Olaszországban.
Megint túltolták a magyarellenességet a román tévében
Sorozatos magyarellenes megnyilvánulásokért 30 ezer lejes (2,1 millió forint) pénzbírságot szabott ki a román médiahatóság (CNA) a Realitatea hírtelevízióra























































































