Amerika, London, Párizs
"Lustának" nevezte a migránsokat, bíróság elé rangatták a svéd férfit
Egy szélsõbalos csoport a baloldal legszebb hagyományait ápolva jelentget fel bárkit a svéd hatóságoknál, aki szerintük "gyûlöletbûncselekményt" követ el. Egy svéd férfi arról írt a Facebook-oldalán, hogy a szomáliai migránsok "lusták". Véleményéért bíróság elõtt kellett felelnie.
Migránsokat kényszerítettek prostitúcióra Olaszországban
Letartóztattak öt embert Olaszországban azzal a gyanúval, hogy prostitúció céljából nigériai nõket szállítottak Európába - közölték az olasz hatóságok pénteken.
Letartóztattak egy szerb polgármestert, mert felgyújtatta egy újságíró házát
Letartóztatták Belgrád egyik külvárosának polgármesterét, mert a gyanú szerint parancsot adott egy helyi újságíró zaklatására és a házának a felgyújtására - közölte a Vecernje Novosti címû belgrádi napilap szombaton.
A hatóságok szabadon engedték Trump tanácsadóját
Letartóztatták pénteken Roger Stone politikai tanácsadót, Donald Trump amerikai elnök egyik régi szövetségesét az igazságszolgáltatás akadályozása, tanúk befolyásolása és hamis nyilatkozattétel miatt. A Fehér Ház közlése szerint Donald Trump elnöknek nincs köze az ügyhöz.
Mike Pompeo venezuelai különmegbízottat nevezett ki a venezuelai válság kezelésére
Elliott Abrams veterán diplomata személyében venezuelai különmegbízottat nevezett ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter helyi idõ szerint még pénteken.
Az amerikai törvényhozás mindkét háza megszavazta a kormányzat mûködéséhez szükséges törvényt
Helyi idõ szerint pénteken este az amerikai törvényhozás mindkét háza megszavazta a kormányzat átmeneti mûködését biztosító kétpárti törvényjavaslatot.
A királynõn múlhat, hogy a britek hogyan lépnek ki az EU-ból
Az elmúlt hetekben némi bizonytalanság alakult ki a Brexit körül. A parlament leszavazta Theresa May brit miniszterelnök Brexit-tervét, a kormányfõ kedden mutatja be a másik Brexit-programot. A kormány keresztül szeretné vinni a nép akaratát, ám az ellenzék megpróbálja kisiklatni a Brexitet. A történetre most pont kerülhet, ha II. Erzsébet királynõ a beavatkozás mellett dönt.
Matteo Salvini az antifákról: "gyáva, vörös nácik"
Trentoban egy 15 szélsõbaloldaliból álló brigád rongálta meg Matteo Salvini pártjának, a Ligának egyik bódéját. A belügyminiszter keményen nekiment a támadóknak.
Trump megállapodott a demokratákkal, egyelõre vége a kormányzati leállásnak
Az amerikai elnök egyezségre jutott az ellenzékkel.
Durva katonai exoskeletont villantottak az oroszok
Az exoskeletonnal (külsõ vázzal) akár 35 kilót is gond nélkül tudnak cipelni a katonák terepen.
A görög parlament jóváhagyta a Macedóniával kötött névmegállapodást
Szûk többséggel, 153:146 arányban szavazták meg a képviselõk a megállapodást.
Felszámolják a Párizs környéki illegális migránstelepeket
Több száz migránst szállítottak el a francia hatóságok pénteken biztonságos helyre, akik a Párizstól északra található Saint-Denis utcáin néhány hete éltek egy utcai sátortáborban. Három nap alatt ez volt a második táborkiürítés a francia fõvárosban.
Egy német férfi diszkrimináció miatt perel, mert a parkolót csak nõk használhatják
Egy bajorországi kisvárosban még 2016-ban létrehoztak egy olyan parkolót, amit csak nõk használhatnak.
Egy Soros-hajó lehorgonyozott Szíciliánál, hátha partra rakhatja a migránsokat
A Sea Watch német civilszervezet hajója engedélyt kapott az olasz hatóságoktól pénteken, hogy lehorgonyozzon Szicília partjainál, de az olaszországi kikötõk továbbra is zárva vannak a hajó elõtt, amelynek fedélzetén 47 migráns tartózkodik. A római kormány szerint Hollandiának kell befogadnia õket, mivel holland felségjelzésû hajóról van szó.
Trumpék elkezdték visszatoloncolni Mexikóba a migránskaraván tagjait
Az illegális bevándorlóknak a határ túloldalán, Mexikóban kell megvárniuk a menekültkérelmük elbírálását. Az Egyesült Államok ezért pénteken elkezdte visszaküldi õket Mexikóba.
Közel kétszáz szélsõségest helyeztek szabadlábra Belgiumban
Belgiumban a közelmúltban szabadlábra helyeztek 182 embert, akiket terrorizmussal összefüggõ bûncselekményekért vagy szélsõséges tanok terjesztése miatt tartottak fogva - közölte a La Libre Belgique címû belga lap.
Kínát is megtámadta Soros
A davosi Világgazdasági Fórumon Soros György az általa képviselt nyílt társadalom elmélet legfõbb ellenfeleként Orbán Viktor mellé egy új ellenséget is megnevezett, Kína és Hszi Csin-Ping kínai elnök személyében.
Ezért kell a fal: brutális mértékben nõtt a migránsok száma Amerikában
Az amerikai Vám- és Határvédelmi Hivatal (CBP) tisztviselõi közölték, hogy az illegális határátlépések száma a 2019-re sem mérséklõdött, a bevándorlók száma már most meghaladja a 9000 fõt. Ez a szám a tavalyi rekordhoz képest is közel annak háromszorosa.
India megállítaná a népességrobbanást
Néhány éven belül a világ legnépesebb országává válhat India, megelõzve Kínát. A népességnövekedés megfékezésére számos kísérlet történt, eddig sikertelenül. Az egyik elképzelés szerint a szülõknek csak két gyermek megszületését engedélyeznék.
Sorosnak hálálkodott a német gazdasági miniszter, miután vele reggelizett
Peter Altmaier Soros Györggyel reggelizett, majd a Twitteren megköszönte neki az "európai értékek" támogatását.























































































