Amerika, London, Párizs
Németországnak is elege van a meghiúsult kitoloncolásokból: szigoríthatják az erre vonatkozó jogszabályokat
Újabb menekültügyi szigorításokon dolgozik a német szövetségi kormány, az elutasított és távozásra kötelezett menedékkérõk hazajuttatásáról szóló szabályok reformjának tervezetét csütörtökön indította tárcaközi egyeztetésre a téma felelõse, a Horst Seehofer vezette belügyminisztérium.
Nem bánta meg a brit dzsihadista lány, hogy csatlakozott az Iszlám Államhoz, de most már hazatérne
Egyre rosszabbul áll a terrorszervezet szénája, ezért a még életben lévõ európai iszlamisták visszatérnének az öreg kontinensre.
Svájcban megtiltanák a muszlimoknak, hogy az utcán imádkozzanak
A svájci Ticino kantonban már betiltották a burkát, most azt szeretnék elérni, hogy a muszlimok ne imádkozhassanak a közterületeken, hiszen többeknek elegük van az utcán imádkozó emberekbõl.
Hajóeltérítõ migránsok perelik Salvinit
Két migráns beperelte Matteo Salvini bevándorlásellenes olasz belügyminisztert. A per alapját egy múlt évi esemény képezi, amelyben egy Soros-hajó migránsokat vett fel a fedélzetére, a hajót pedig a líbiai parti õrség visszafordította Líbia felé. Ám ezután a fedélzeten tartózkodó migránsok egy csoportja életveszélyesen megfenyegette a kapitányt, hogy elérjék: a hajó az olasz partok felé vegye az irányt. Salvini Twitteren reagált az eseményekre, a migránsok pedig azt kifogásolják, hogy a tweet miatt sérülhet az igazságos tárgyaláshoz való joguk.
Több mint ezer migráns érkezett Bosznia-Hercegovinába
Az év eleje óta 1045 új migránst regisztráltak Bosznia-Hercegovinában - közölte értesülését az Oslobodjenje címû szarajevói napilap csütörtökön.
Ilyen Macron családpolitikája: anya és apa helyett itt a "szülõ 1" és a "szülõ 2"
A migránssimogatás mellett erre is van idõ.
Itt az újabb bizonyíték arra, hogy Soros-pénzbõl finanszírozzák a migránskaravánt
Mario Duarte, a guatemalai hírszerzés vezetõje washingtoni látogatásán beszélt arról, hogy a migránstömeg nem spontán szervezõdött, hanem azt bizonyítottan megtervezték és megszervezték.
A török rendõrség elfogott 52 szíriai dzsihadistát
A török rendõrség terrorelhárítási részlege csütörtökön Bursa városában elfogott 52 szíriai állampolgárt egy, az Iszlám Állam terrorszervezet elleni nyomozás keretében - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Sivalkodik egy svéd miniszter, amiért a magyar kormány magyar gyerekeket akar
A svéd baloldali miniszter és több napilap is hamis vádakkal illette a magyar kormányt, amiért az újabb intézkedésekkel segíti a gyerekvállalást.
Több száz dzsihadista adta meg magát a terrorszervezet utolsó szíriai fellegvárában
Az Iszlám Állam (ISIS) mintegy 240 dzsihadistája adta meg magát az USA támogatásával bíró Szíriai Demokratikus Erõk (SDF) nevû ernyõszervezetnek.
Megbukhat a bevándorláspárti spanyol kormány
Leszavazta a spanyol parlament szerdán a kormány idei költségvetési javaslatát, amire több mint húsz éve nem volt példa; ez felerõsítette az elõrehozott parlamenti választásokról szóló találgatásokat, amelyeket a miniszterelnök várhatóan a pénteki kormányülést követõen tisztáz.
Németországban és Franciaországban is tovább növekedett az antiszemita támadások száma
Tavaly is emelkedett az antiszemita indíttatású bûncselekmények száma Németországban, a növekedés csaknem 10 százalékos volt - jelentette a Der Tagesspiegel címû berlini lap a hírportálján szerdán, elõzetes kormányzati adatokra hivatkozva. 2016 óta folyamatos az emelkedés. Egyre nõ az erõszakos esetek száma is. Macron szerint az antiszemitizmus növekedésérõl is a sárgamellényesek tehetnek.
Varsóba látogatott az amerikai alelnök
Nincs ma kézzelfoghatóbb fenyegetés a keletrõl fenyegetõ agressziónál - jelentette ki Mike Pence amerikai alelnök szerdán Varsóban, miután Andrzej Duda lengyel elnökkel tárgyalt. Pence szerint az Egyesült Államok és Lengyelország együtt gondoskodik a biztonságról.
A hollandok nem kérnek a radikális iszlámból
Tovább folyik a vita a mecsetek külföldi finanszírozásának tiltásáról Hollandiában, egyelõre azonban nincsenek a láthatáron konkrét intézkedések.
Szír kínzómesterek is menedéket kértek Németországban
Emberiesség elleni bûncselekmények alapos gyanúja miatt elfogták Németországban a szíriai titkosszolgálat két munkatársát, akik ellenzékiek ezreit kínozhatták meg - közölte szerdán a szövetségi legfõbb ügyészség.
Homoszexuálisokat ábrázoló lámpákat szerelnek fel Kölnben
Európa egyik legnagyobb Pride-ját Kölnben tartják. A városvezetés ezúttal azt találta ki, hogy a megszokott közlekedési lámpákat lecserélik, és két azonos nemû ember szerelmét fogják ábrázolni a piktogramok.
A Le Monde szerint a visegrádi csoport Donald Trump európai szövetségese
A francia balközép lap a szerdán kezdõdõ, a közel-keleti helyzet rendezésérõl szóló varsói konferencia kapcsán közölt írást a témában.
Meglepetés: Szaúd-Arábia is felkerülhet a terrort finanszírozó országok EU-s listájára
Többek között Szaúd-Arábiát is felvette az Európai Bizottság (EB) a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása ellen nem elég hatékonyan fellépõ országok tervezett feketelistájára.
Kiborította a bilit egy volt néppárti politikus a tarthatatlan bécsi migránskrízis miatt
Marcus Franz volt osztrák néppárti képviselõ az OE24 televízió egyik aktuális csatornáján elmondta, hogy Bécs bizonyos kerületeiben teljes mértékben kudarcba fulladtak az integrációs kísérletek. Ugyanis sötétedés után egyre több fiatal osztrák lány kényszerül arra, hogy fejkendõt hordjon annak érdekében, hogy elkerülje az erõszakos, sok esetben szexuális jellegû támadásokat.
Halálra késelte párját az iráni férfi, mivel az nem akarta, hogy letelepedési engedélyt kapjon
Az iráni bevándorló korábban is erõszakoskodott a feleségével, aki nem akarta, hogy a férfi vele maradjon az országban.























































































