Amerika, London, Párizs
Mekkorára nőtt a brüsszeli vízfej?
A 888 európai parlamenti választásokról szóló sorozatának negyedik részében az Európai Unió (EU) intézményeirõl lesz szó. Most kiderül, mekkorára nõtt az európai bürokrácia az elmúlt években.
Ukrán elnökválasztás: országosan viszonylag magas, Kárpátalján alacsony a részvétel
A választásra jogosultaknak 45 százaléka adta le szavazatát Ukrajnában az elnökválasztás elsõ fordulójában helyi idõ szerint délután három óráig - írja az MTI a Központi Választási Bizottság hivatalos honlapjára hivatkozva.
Zuckerberg levélben kéri a világ vezetőit, hogy cenzúrázzák az internetet
Az internet törvényi szabályozására és ellenõrzésére kérte a kormányokat Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi oldal alapítója és vezetõje a The Washington Post szombati számában megjelent nyílt levelében.
Brüsszel beismerte, hogy Soros szervezeteivel együtt 700 ezer migránst hoztak ki a tengerből
A német média vasárnap az Európai Bizottság adataira hivatkozva azt írja, hogy "az Európai Unió 730 ezer, a Földközi-tengeren bajba jutott migráns kimentésében segédkezett 2015 óta".
Komédiába fulladhat a mai ukrán elnökválasztás
Egy humorista a legesélyesebb jelölt.
Megkezdődött az ukrán elnökválasztás első fordulója
Vasárnap helyi idõ szerint reggel nyolc órakor (közép-európai idõ szerint hét órakor) kinyitottak a szavazóhelyiségek Ukrajnában, és megkezdõdött az elnökválasztás elsõ fordulója.
A Soros-féle Caputová nyerte a szlovák elnökválasztást
Jelentõs elõnnyel megnyerte az ötödik közvetlen szlovák elnökválasztás szombati, második, döntõ fordulóját Zuzana Caputová, aki az ellenzéki Soros-féle pártok jelöltjeként nagy támogatója az Európai Egyesült Államok eszméjének.
Salvini: tanulni kell a magyar kormány családpolitikájából
Az olasz belügyminiszter a 13. Családok Világkongresszusa záró szekciójában szólalt fel.
Vádat emeltek a hajót eltérítő migránsok ellen
Talán mégsem volt annyira jó ötlet kalózkodni.
Zaklatással vádolják Obama volt alelnökét
Joe Biden a legesélyesebb demokrata párti elnökjelölt lehet, ám most zaklatási botrányba keveredett.
Számos iszlamistát vettek őrizetbe Németországban egy razzia során
Terrorellenes razziákat tartott a német rendõrség az ország nyugati részén több nagyvárosban, és õrizetbe vett tíz feltételezett iszlamistát - közölte szombaton a német média a düsseldorfi ügyészségre hivatkozva.
Macron egy eszméletlenre vert idős nénin gúnyolódott
Koponya- és bordatörést szenvedett egy 73 éves idõs néni, aki egy, a sárgamellényesek által szervezett tüntetésen vett részt, miután rohamrendõrök ész nélkül megrohamozták a békés tömeget.
A népakaratot elgáncsolva Nagy-Britannia még mindig Brüsszellel küzd
A britek többsége kevesebb Brüsszelre, kevesebb bevándorlásra és több szuverenitásra voksolt 2016-ban. Ám a brüsszelita és maradáspárti politikai elit ezt másképpen gondolta. Amennyiben valamennyit is számítana a népakarat a "fejlettnyugaton", akkor mától Nagy-Britannia nem lenne az unió tagja.
Megkezdődött a szlovák elnökválasztás második fordulója
Szlovákiában országszerte mintegy 5940 választóhelyiség nyílt meg szombaton reggel, s ezzel megkezdõdött az ország történetében ötödik, közvetlen államfõválasztás második, döntõ fordulója.
Weber esze teljesen elment: már a Fidesz szavazatai sem kellenének neki
Manfred Weber már ott tart, hogy a Fidesz EP-képviselõinek szavazatával nem akarna bizottsági elnök lenni. Ezt persze csak otthon, a német médiában hangoztatta.
Why the legacy of Helmut Kohl matters
The fact that Prime Minister Viktor Orbán often refers to Helmut Kohl as an exemplar in his speeches and interviews is no coincidence given how much Kohl has taught us about European politics.
Brit no-go zóna: sürgős esethez rohanó mentő ablakát zúzták be
Hiába próbálják a honi és nemzetközi bevándorláspárti erõk letagadni a nyugat-európai no-go zónák létét, a valóság folyamatosan rácáfol hazugságaikra.
Donald Trumpnak elege van az illegális migrációt támogató politikai erőkből
A Michiganben tartózkodó Donald Trump szerint a közép-amerikai államok és a Demokrata Párt támogatásának köszönhetõen áll egyre nagyobb nyomás alatt az Egyesült Államok déli határszakasza. Az USA elnöke szerint a migráció támogatói a büntetlenség hamis ígéretével csábítják amerikai területre az illegális bevándorlókat.
Elutasította a londoni alsóház a Brexit-megállapodást
Harmadszor is elutasította pénteken a londoni alsóház a brit EU-tagság megszûnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítõ megállapodást, bár az elõzõ két elutasító szavazásnál jóval kisebb többséggel.
Négy év börtönbüntetésre ítélték a Párizsban gyilkoló dzsihadisták szállásadóját
Négy év börtönbüntetésre ítélte pénteken a párizsi fellebbviteli bíróság annak a lakásnak a tulajdonosát, amelyben egy rendõrségi rajtaütésben megölték a 2015. november 13-i 130 áldozatot követelõ párizsi merényletek feltételezett fõ szervezõjét, a belga-marokkói Abdelhamid Abaaoudot és két másik embert.























































































