Amerika, London, Párizs
Brexit: a szuverenisták esélye
A mai liberális-demokrata európai nyelv bõdületes hazugságokon alapul. Annyiban nehéz hibáztatni e hazugságok visszhangzóit, hogy teljesen tudatosan mûvelnék ezt a régi mesterséget: leggyakrabban maguk is elhiszik, amit mondanak.
Felvételen: gyújtogatott a görögországi migránskaraván egy része
Eddig nem ismert felvétel került nyilvánosságra a görögországi migránskaraván egyes tagjairól, akik néhány héttel ezelõtt úgy próbálták utat törni a rendõrök között, hogy felgyújtották körülöttük a kiszáradt füvet, aljnövényzetet.
Egyre több Srí Lanka-i követeli a muszlim bevándorlók kitoloncolását
A húsvétvasárnapi terrorsorozat nemcsak a keresztények, hanem a többségi társadalomhoz tartozó buddhisták körében is kiverte a biztosítékot.
Brüsszel továbbra is titkolja, hogy az EU vezetői miről tárgyaltak Sorossal
A magyar kormányhoz és újságírókhoz hasonlóan a nemzetközi sajtó is hiába próbálja megtudni, hogy Soros György és az Európai Bizottság vezetõi vajon mirõl tárgyaltak, illetve döntöttek a számtalan titkos találkozójukon. Az EUobserver lap a Tony Blair, Soros és Pierre Moscovici közötti davosi tárgyalásokról semmilyen érdemi választ nem kapott az Európai Bizottságtól, miközben több utólag törölt, meghamisított, illetve cenzúrázott uniós dokumentumot is talált a Brexittel kapcsolatos titkos tárgyalásról.
33 éve vált szellemvárossá Csernobil
Pontosan harminchárom éve annak, hogy az egykor még szovjet birodalomhoz tartozó ukrán Pripjaty és Csernobil városok melletti Lenin atomerõmûben végzetes katasztrófa következett be.
Kitörtek a migránsok egy dél-mexikói befogadó központból
Mindenáron az Egyesült Államokba akarnak jutni.
A lengyelek is a család mellett vannak: kibővítették a támogatásokat
Péntek hajnalban megszavazta a lengyel alsóház az 500+ nevû családtámogatási program kibõvítését, a kormánypárt öt választási ígérete egyikeként meghirdetett, havi 36 ezer forintnak megfelelõ támogatások a jogszabály nyomán júliustól mintegy 6,8 millió gyermek után járhatnak.
A hétvégén ismét lecsaphatnak az iszlamisták Srí Lankán
Újabb templomokat robbanthatnak fel a terroristák.
A spanyol bevándorlásellenesek is falat építenének a migránsok ellen
A spanyol belpolitikában egyre népszerûbbé váló VOX párt kijelentette, mit kezdene a bevándorlási válsággal: megmászhatatlan falat húznának a migránsok megállítására.
Szúrt sebek ellátására ad tippeket egy német női magazin
A megtestesült multikulti.
Közel milliós pénzbírságot kapott egy politológus, amiért muszlimnak nevezte egy kollégáját
Michael Ley szakterülete az antiszemitizmus, egy beszédében pedig a kollégáját "muszlim testvérnek" nevezte. Ezért most fizetnie kell.
A muszlimok miatt nem ünnepelhetnek mostantól pezsgővel az angol FA-kupa nyertesei
A világ legrégebbi labdarúgó-versenysorozatának, az angol FA-kupának gyõztesei mostantól nem ünnepelhetnek többet pezsgõvel, miután a muszlim focistákra való tekintettel az angol labdarúgó-szövetség (FA) az inkluzivitás jegyében betiltotta az évtizedek óta élõ hagyományt.
Az új ukrán elnök a magyarokat is sújtó nyelvtörvény felülvizsgálatát ígéri
Volodimir Zelenszkij megválasztott ukrán elnök közölte, hogy hivatalba lépése után megvizsgálja a csütörtökön a parlament által megszavazott nyelvtörvényt arra vonatkozóan, tiszteletben tartja-e a jogszabály minden állampolgár jogait.
Eldurvult a vita Rómában: hajléktalan kereszténynek vágta el a torkát a muszlim migráns
Újabb "integrációs kísérlet" történt Nyugat-Európában - legalábbis ezeket az "eseteket" szokták annak titulálni a bevándorláspárti megmondóemberek.
Putyin a magyar kettős állampolgársággal is érvel a donyeckieknek felkínált orosz honosítás mellett
Furcsának nevezte a Donyec-medence lakói számára bevezetett egyszerûsített orosz honosítására adott heves kijevi reakciót csütörtökön Vlagyivosztokban Vlagyimir Putyin orosz elnök, felvetve a kérdést, hogy mivel rosszabbak az Ukrajnában élõ oroszok román, lengyel és magyar honfitársaiknál, akik ilyen lehetõséggel már rendelkeznek.
Kaczynski: az egyház elleni támadás a lengyel állam fennmaradását fenyegeti
Jaroslaw Kaczynski szerda este egy, a lengyel függetlenség visszaszerzésének századik évfordulója alkalmából rendezett elõadáson beszélt errõl.
A kínai haditengerészet feltartóztatott egy francia hadihajót a Tajvani-szorosban
A kínai haditengerészet hajói feltartóztattak egy francia hadihajót a Tajvani-szorosban - közölte Zsen Kuo-csiang, a kínai honvédelmi minisztérium szóvivõje csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A németek többségének már negatív véleménye van a migránsokról
Tovább emelkedett és meghaladta az 50 százalékot a menedékkérõkrõl negatívan vélekedõk aránya Németországban. Ez alapján végleg befellegzett a "Willkommenskultur" 2015-ben meghirdetett idõszakának.
Salvini pártja 27 százalékot erősödött a 2014-es EP-választás óta
A példátlan népszerûségnek örvendõ Matteo Salvini vezette bevándorlásellenes Liga történelmének legjobb eredményét érheti el a sorsdöntõ májusi EP-választáson.























































































