Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Amerika, London, Párizs

Annyira katasztrofális a helyzet Brüsszel egyik no-go zónájában, hogy a buszok már nem is járnak arrafelé

A szakszervezetek azzal indokolták a döntést, hogy a városrészben malária, tuberkulózis és rühesség is felütötte a fejét.

Macron-Zuckerberg találkozó lesz Párizsban

Macron-Zuckerberg találkozó lesz Párizsban

A választások „tisztaságának” megőrzése érdekében a cenzúra használatát sem vetik meg.

Elfogták az Iszlám Állam nyolc feltételezett támogatóját Németországban

A németországi Oberhausenben fogták el a terrorszervezet támogatóit.

A Salvini-hatás: drasztikusan csökken a bűncselekmények száma Olaszországban

A Salvini-hatás: drasztikusan csökken a bűncselekmények száma Olaszországban

A statisztikák szerint az idei év első hónapjaiban – a tavalyi adatokhoz viszonyítva – 15 százalékkal csökkent az elkövetett bűncselekmények száma. Az olasz lapok szerint Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom vezetője hiába mondta Salvininek, hogy a bevándorlás helyett foglalkozzon inkább a maffiával, a bevándorlásellenes belügyminiszter intézkedései sikeresek voltak.

Horrorbaleset: óvodások közé csapódott egy autó – két kisgyerek meghalt

Óvodások közé csapódott egy autó Japán nyugati részén, két gyermek meghalt, és többen megsérültek, köztük kettőnek az állapota válságos – jelentette szerdán az NHK japán közszolgálati televízió.

Bejelentette a Fehér Ház Orbán Viktor és Donald Trump találkozóját

Május 13-án, hétfőn fogja fogadni az amerikai elnök a magyar kormányfőt.

Újabb ámokfutás egy amerikai iskolában

Iskolai lövöldözés volt a coloradói Denver mellett helyi idő szerint kedden az Egyesült Államokban, az ámokfutásnak egy halálos áldozata és több sebesültje van. A két feltételezett elkövetőt elfogták.

A transzneműeket kritizálta egy adószakértő, erre kirúgták a munkahelyéről

Ráadásul mindezt saját Twitter-oldalán tette normális hangnemben, de nem számított.

Túszejtéses rablás volt Franciaországban

Egy fegyveres férfi legalább négy túszt ejtett kedd délután a dél-franciaországi Toulouse-hoz közeli Blagnac egyik dohányboltjában – erősítette meg a rendőrség a La Dépeche du Midi című regionális lap értesülését.

Merkelék önkéntes állampolgárok segítségével visznek illegális bevándorlókat Németországba

Merkelék önkéntes állampolgárok segítségével visznek illegális bevándorlókat Németországba

Egy új projekt keretén belül 500 olyan migráns vinnének Németországba, akik nem maradhatnak tovább abban az országban, amelyben jelenleg tartózkodnak, mivel nem számítanak menekültnek. Mindezt a német állampolgárok finanszírozzák.

Brüsszel szerint Juncker a legjobb európai vezető

Az „isiászos” politikus nem bírta ki, hogy a díjátadó ceremónián ne szóljon oda Orbán Viktornak.

Macron bukhat: Franciaországban már a bevándorlásellenes Marine Le Pen vezet

Macron bukhat: Franciaországban már a bevándorlásellenes Marine Le Pen vezet

Ha csak kis mértékben is, de átvette a vezetést a legfrissebb közvélemény-kutatás szerint Macrontól és pártjától a Marine Le Pen vezette jobboldali, bevándorlásellenes Nemzeti Összefogás. Ez azt jelzi, hogy megállíthatatlanul tovább csökken Macron népszerűsége, aminek komoly hatása lehet az EP-választás végeredményére nézve is.

Lemondott a magyarellenes ukrán külügyminiszter

Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter bejelentette, hogy kész benyújtani lemondását, miután tárgyalást folytatott Volodimir Zelenszkij megválasztott elnökkel – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. A helyi sajtó értelmezése szerint Klimkin lemondása valójában arról szól, hogy a politikus ezzel csak megelőzi azt, hogy az új elnök bocsássa el őt.

Viktor Orbán: what works in Vienna could also work in Brussels

Viktor Orbán: what works in Vienna could also work in Brussels

PM Orbán held a joint press conference with Austrian Vice Chancellor Heinz-Christian Strache, where he said that if it is possible for centre-right political forces in Austria to cooperate with patriotic right wing parties, then the same cooperation could be achieved on a European level.

A Srí Lanka-i merényletek elkövetői meghaltak vagy őrizetben vannak

A Srí Lankán húsvétvasárnap elkövetett merényletek közvetlen elkövetői vagy meghaltak, vagy őrizetben vannak – jelentette be hétfő késő este a szigetország ügyvezető rendőrfőnöke.

Folyamatosan növekszik Trump népszerűsége

Folyamatosan növekszik Trump népszerűsége

Egy friss felmérés szerint Donald Trump egyre népszerűbb, az elmúlt egy hónapban hét (!!) százalékkal nőtt az amerikai elnök népszerűségi indexe.

Nyolcvanezer migráns érkezésével számolnak a svédek, és még többen jöhetnek

Nyolcvanezer migráns érkezésével számolnak a svédek, és még többen jöhetnek

Ez tízezerrel több, mint amennyien tavaly vándoroltak be a skandináv országba.

Újabb gigamecset épülhet Svédországban

Újabb gigamecset épülhet Svédországban

Az elmúlt évek bevándorlási hullámai során drasztikusan megnövekedett Växjö lakossága, emiatt pedig azt tervezik, hogy egy új, ezer fő befogadására képes óriásmecsetet építenek, hogy így járjanak a muszlim kisebbség kedvében.

London „remekel”: csak ebben az évben eddig 45 embert öltek meg az utcán

Vasárnap este egy tinédzsert késeltek halálra a brit fővárosban.

Vissza az oldal tetejére