Amerika, London, Párizs
Szélsőbaloldali fenyegetések miatt lemondta több kampányrendezvényét az AfD
Németországban a szélsőbaloldal több ízben is életveszélyesen megfenyegette az AfD politikusait, valamint azokat, akik helyszínt biztosítanak a párt rendezvényeinek. Több olyan eset történt már a közelmúltban, ami miatt érdemes ezeket a fenyegetéseket komolyan venni.
Szakértő: területei elvesztésével nem szűnik meg az Iszlám Állam
Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő szerint területeinek elvesztésével nem szűnik meg az Iszlám Állam terrorista szervezet, inkább feltételezhető, hogy más terrorszervezetekhez hasonlóan külföldön, szétszórtan működik majd.
Megszavazta a francia parlament alsóháza a Notre-Dame helyreállítását
A francia parlament alsóháza elfogadta szombatra virradóra az egy hónappal ezelőtti tűzvészben megrongálódott párizsi Notre-Dame felújításáról szóló törvényt.
Már Németországban is elhallgattatnák az egyetemisták a nekik nem tetsző előadókat
Ez a fajta hiszti eddig csak az Egyesült Államokban és Kanadában volt igazán jellemző, ám sajnos Európában is kezdi felütni a fejét.
A belga közegészségügy az illegális bevándorlók között terjedő betegségekre figyelmeztet
A belga közegészségügyi hivatal (Cocom) friss jelentésben a brüsszeli északi pályaudvaron és a szomszédos Maximilen parkban táborozó illegális bevándorlók között terjedő betegségek kockázataira figyelmeztet, egyúttal hosszú távú megoldást javasol a közterületen élő migránsok egészségügyi ellátására – közölte a belga sajtó pénteken.
13 éves lányt erőszakolt meg a migráns, mégis enyhe büntetést kapott
Egy 21 éves afgán menedékkérő felháborítóan enyhe büntetést kapott Finnországban, miután egy 13 éves lányt brutálisan megerőszakolt.
Vandál migránsokat ítéltek el Németországban
Pénteken ítéltek el Németországban egy csoport ázsiai menedékkérőt, akik országos felháborodást okoztak azzal, hogy ittasan és kábítószer hatása alatt járókelőkre támadtak egy kisvárosban.
Berlusconi: az EPP-nek ott kell hagynia a szocialistákat, és a jobboldallal kell szövetkeznie
Orbán Viktor miniszterelnök álláspontjával értett egyet az olasz politika emblematikus figurája.
Történelmet írhat Dániában a Koránokat égető, muszlimellenes párt
Komoly politikai változások vannak előkészületben Dániában, ugyanis a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint be fog jutni a parlamentbe a Stram Kurs (Keményvonal) nevezetű muszlimellenes párt.
Londonban minden napra jut egy brutális gyilkosság
A pakisztáni származású főpolgármester szerint a klímaváltozás és a Brexit miatti riogatás fontosabb, mint a helyzet kezelése.
Beata Szydlo: reformokra van szükség az Európai Unióban
Reformokra van szüksége az Európai Uniónak, hogy meg tudja előzni a válságokat és válaszolni tudjon az új kihívásokra – mondta a lengyel miniszterelnök-helyettes pénteken egy budapesti konferencián.
Egy imám segítségével migrálhattak a bevándorlók
Franciaországban letartóztattak egy muszlim vallási vezetőt, amiért egy társával pénzt adott a bevándorlóknak, hogy azok könnyebben át tudjanak szökni Nagy-Britanniába.
Egy agresszív migráns a brüsszeli RTL stábjára támadt
A stáb nem a fekete férfit filmezte, de a migránst ez nem zavarta, a tévécsatorna munkatársaira támadt.
Migránsok raboltak el egy idős szlovén férfit, hogy az autójával Olaszországba szökjenek
Elrabolt egy idős szlovén állampolgárt négy, az országba illegálisan belépő migráns, majd az autójával Olaszországba szöktek tovább.
Salvini ismét megakadályozta egy migránshajó kikötését
Matteo Salvini olasz belügyminiszter bejelentette, hogy nem nyitja meg az olaszországi kikötőket az olasz haditengerészet hajója előtt, amely líbiai vizeken negyven migránst vett fedélzetére egy mentési műveletben csütörtökön.
A magyar baloldalhoz hasonlóan Macronnak sem fontosak a vidéken élők
Franciaországban sokan úgy érzik, hogy Emmanuel Macron köztársasági elnök számára a nagyvárosokban lakók és még a frissen érkezett migránsok is sokkal fontosabbak, mint a vidéki kistelepüléseken élő, mezőgazdasággal foglalkozó franciák. A vidéki iskolahálózat leépítése ellen például most egy rendhagyó tiltakozó akciót szerveztek egy alpesi falu lakói.
Európában terjeszkedik a Muszlim Testvériség
A Migrációkutató Intézet legfrissebb tanulmánya az európai Muszlim Testvériség gazdasági, politikai és ideológiai térnyerésével foglalkozik.
A bevándorlásellenesek győzelmétől retteg a Soros-féle Avaaz
A „szélsőjobboldal” lehetséges győzelme miatt aggódik a közelgő EP-választásokon az Avaaz nevezetű online aktivistahálózat, mely mögött az ismert milliárdos, Soros György áll.
A ramadán miatt elmarad egy iskolai fesztivál Németországban
Egy aschaffenburgi iskola úgy döntött, hogy a ramadán miatt elhalasztja az iskolai fesztivált.
Pakisztániak feszítővasakkal estek egymásnak Nagy-Britanniában
Közel-keleti viszonyokat idéző felvételek kerültek napvilágra a szigetországi Bolton városából, ahol kis híján tucatnyi pakisztáni esett egymásnak feszítővasakkal, krikettütőkkel és dorongokkal felfegyverkezve.























































































