Amerika, London, Párizs
Brüsszel is pesszimista: évtizedekig nehezedik még migrációs nyomás az EU-ra
Évtizedekig tart még az Európai Unióra (EU) nehezedő migrációs nyomás – figyelmeztetett Fabrice Leggeri, a Frontex uniós határ- és partvédelmi szervezet vezetője.
Soros ismét előbújt az elefántcsonttoronyból
Egyik lapjában értékelte az EP-választások eredményeit a tőzsdespekuláns, és egyből megnevezte a legfőbb ellenfelét: Orbán Viktort.
Hiába rejtegetsz több tonna robbanóanyagot Nyugat-Európában, a németek szerint nem vagy terrorszervezet
Egy észak-londoni gyárban bukkantak a hatóságok a libanoni terrorszervezet, a Hezbollah egyik fegyverraktárára. Emlékezetes, a múlt héten szavazott arról a német parlament, hogy terrorszervezetnek minősítik-e a sorozatos terrortámadásokat végrehajtó szervezetet: végül úgy döntöttek a bevándorláspártiak, hogy a Hezbollah nem terrorszervezet.
Egyszer megúszta, de most végül kitoloncolják a kamaszlányt megerőszakoló migránst
Egy korábbi alkalommal képesek voltak feltartóztatni az utasok a repülő felszállását, csak hogy ne toloncolják haza a migránsbűnözőt. Most azonban Yaqub Ahmed nem úszta meg.
Fejenként 1,5 millió forintért csempésztek „menekülteket” Németországba
Hatalmas razzia keretében számoltak fel egy nemzetközi embercsempész-hálózatot, amely azzal az ígérettel szállította Görögországból Olaszországba a „menekülteket”, hogy ha sikerül a Németország felé vezető úton elkerülniük a regisztrációt, akkor a németek már nem is küldhetik őket haza.
Holnap kezdődik az új brit kormányfő személyének megválasztása
Hétfőn kezdődik hivatalosan Theresa May brit miniszterelnök utódjának megválasztási folyamata.
Radikális muszlimok tartják rettegésben a rabokat Nagy-Britanniában
Megdöbbentő jelentést közölt a brit igazságügyi minisztérium.
A román védelmi tárca elkezdte az úzvölgyi sírkert átvételének előkészítését
A román Nemzeti Védelmi Minisztérium memorandumot készít elő, amelyben hivatalosan kéri a kormánytól az Úzvölgyi katonatemető gondozásának átvételét – közölte vasárnap Gabriel Les védelmi miniszter a Mediafax hírügynökségnek.
„Így kell felnyársalni egy hitetlent” – nevetgélt sütögetés közben a londoni terrorista
A két évvel ezelőtt 8 halálos áldozatot és 48 sérültet eredményező londoni terrortámadás végrehajtója, Khuram Butt néhány héttel a merénylet előtt azon nevetgélt barátjával egy kerti sütögetés közben, hogy a húsokat a nem muszlim honfitársaikhoz hasonlóan kell felnyársalni.
Újabban már az is rasszizmus, ha a fehér férfiak nem akarnak maguknak fekete párt választani
Nagy-Britanniában egy tévéműsor kapcsán került elő ez a téma, döbbenetes felvetésekkel.
Babis: Csehország nem Szlovákia
Csehországban az utcai tüntetések nem fognak kormányváltáshoz vezetni – jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök szombaton Pozsonyban a Globsec biztonsági konferencián.
A román védelmi minisztérium kezébe kerülhet az úzvölgyi sírkert
Viorica Dancila miniszterelnök Románia állami jelképeinek tiszteletben tartását követeli, és felelős magatartásra int mindenkit az úzvölgyi katonatemető ügyében, ugyanakkor felvetette, hogy a sírkertet a bukaresti védelmi minisztérium kezelésébe adják.
Trump: megállapodott az USA és Mexikó a migrációról
Az Egyesült Államok és Mexikó megállapodott a migráció megfékezéséről, ezért a hétfőtől kilátásba helyezett vámok bevezetését az Egyesült Államok felfüggeszti – jelentette be helyi idő szerint péntek este Donald Trump amerikai elnök a Twitteren.
Sivalkodnak, mert a nemzeti zászlót nem helyettesíthetik a szivárványszínűvel
Az amerikai sajtó szerint több amerikai nagykövetség nem kapta meg idén az engedélyt minisztériumától arra, hogy a korábbi, Obama-adminisztráció által bevezetett szokásoknak megfelelően az LMBTQ-büszkeség hónapjának idejére felvonják a szivárványszínű zászlót.
A német parlament szerint a radikális iszlamista Hezbollah nem is terrorszervezet
A bevándorlásellenes AfD azt szerette volna elérni, hogy a világ döntő többségéhez hasonlóan Németország is minősítse terrorszervezetnek a libanoni Hezbollahot, mely rendszeresen rakétákat lő Izrael felé és több terrortámadásért is közvetlen felelős.
Trump odacsapott az asztalra, Mexikót el is kezdte érdekelni a migráció megállítása
Nagyon úgy tűnik, bejött Trump stratégiája.
Sadiq Khan Trump látogatása alatt sem tudott rendet tartani Londonban
Az elnöki vizit első napján hét súlyos incidens történt az „angol” fővárosban.
Még Bukarestnek áll feljebb: arra kérik a magyar kormányt, csillapítsák le az erdélyi magyarokat
Úgy tűnik, hogy a román külügyminisztériumban a „cseh kettőt” nézik.
Dormánfalva román polgármestere szerint semmi sem történt Úzvölgyében
A polgármester egyre csak azt hajtogatja, „nem voltak problémák.”
Szijjártóék berendelték a román nagykövetet az eldurvult úzvölgyei események miatt
A budapesti román nagykövetet berendelték péntekre a Külügyminisztériumba.























































































