Amerika, London, Párizs
Franciaországban 17 ezer, Brazíliában 26 ezer új fertőzöttet azonosítottak egy nap alatt
Franciaországban 16 972 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak az utóbbi 24 órában, ez a legmagasabb napi növekmény a járvány kezdete óta – közölték szombaton este a francia hatóságok.
Német államfő: a mai a valaha volt legjobb Németország
Az újraegyesített Németország a keletiek és a nyugatiak tapasztalatainak egyesítésére révén modernebb és nyitottabb, és minden idők legjobb Németországa lett – mondta Frank-Walter Steinmeier német államfő szombaton Potsdamban, a német egység helyreállításának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.
Járvány: Romániában negyedik napja meghaladja a kétezret a napi esetszám
Romániában a stratégiai kommunikációs törzs újabb 2064 koronavírus-fertőzésről számolt be szombaton: ez már a negyedik nap, amikor a napi esetszám meghaladja a kétezret.
Nagy-Britanniában néhány hónap múlva már kezdődhet a tömeges oltás
Akár már három hónapon belül.
Súlyos a helyzet Montenegróban: Európában itt a legmagasabb a fertőzöttek aránya
Az európai országok közül Montenegróban jut százezer lakosra a legtöbb fertőzött – 1699 – közölte az ország járványügyi intézete a szombati lapok beszámolói szerint.
Újabb fekete baloldali képviselő pártolt át Trumphoz
Az Ohio-i képviselőnő szerint a Demokrata Párt nem az emberek érdekeit képviseli, Trump elnöksége alatt pedig a feketék helyzete látványosan javult Amerikában.
A Walter Reed katonai kórházba szállították Donald Trumpot
Donald Trump amerikai elnököt helyi idő szerint pénteken délután a Washingtonhoz közeli bethesdai katonai kórházba szállították, miután koronavírus-fertőzést állapítottak meg nála és a feleségénél – jelentette be a Fehér Ház.
Salvini: Bíróság elé állítanak, mert megvédtem hazámat
Bíróság elé állítanak, mert megvédtem hazámat, életeket mentettem, tiszteletben tartottam a törvényeket és felébresztettem Európát – hangoztatta a volt belügyminiszter Matteo Salvini, az ellenzéki Liga párt vezetője a szicíliai Cataniában péntek este. Salvinit szombatra előzetes bírósági tárgyalásra idézték egy migránscsoport feltartóztatása miatt.
Sittre küldik a német rapperből lett dzsihadista özvegyét
Három és fél év börtönbüntetésre ítélte pénteken egy német bíróság a német gengszter rapperből lett dzsihadista, Denis Cuspert özvegyét. Az asszony éltette a saríára épülő kalifátus eszméjét és részt vett jazidi nők szexrabszolgává tételében is.
Balhé van: Minszk visszavág az EU-nak, Moszkva csatlakozik
Fehéroroszország ellenszankciókat vezetett be az Európai Unióval szemben, miután az uniós tagállamok vezetői a vitatott augusztusi elnökválasztás, illetve az azt követő megmozdulások részvevői elleni erőszakos fellépés miatt büntetőintézkedéseket vezettek be pénteken hajnalban Minszk ellen. Az EU-val szembeni ellenszankciókhoz csatlakozott Oroszország is.
Vajon kiakad az EU, ha Macronék ellenőrzik a vallási helyek külső finanszírozását?!
Emmanuel Macron francia államfő bemutatta az iszlám szeparatizmus elleni akciótervet. Mondjuk itt volt az ideje, de a csomag olyan intézkedéseket is tartalmaz, amelyek miatta az EU hetekig, hónapokig cseszegette Magyarországot. Vajon Macron orrára is rákoppintanak majd, vagy Franciaország egyenlőbb az egyenlőknél?!
Vér ciki magyarázattal állt elő a Magyarország „kiéheztetését” tervező EP-alelnök
Állítólag ő nem ezt mondta.
Siker Belarusz-ügyben: elfogadta az Európai Tanács a V4-ek „új Marshall-tervét”
Az uniós állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács rábólintott a Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő által a visegrádi csoport (V4) nevében javasolt, Fehéroroszországnak szánt „új Marshall-tervre” – közölte pénteken Piotr Müller lengyel kormányszóvivő.
Tovább dúlnak a harcok Hegyi-Karabahban, a szakadárok újabb repülőgépet lőttek le
Az örmény védelmi minisztérium arról számolt be, hogy Arcah Örmény Autonóm Terület (az enklávé örmény neve) helyi erőinek légvédelme lelőtt egy azeri harci gépet és egy drónt.
Biden volt gyakornoka, a Trump-ellenes Scully vezeti a második elnökjelölti vitát
A második amerikai elnökjelölti vita műsorvezetője Steve Scully személyében olyan újságíró lesz, aki korábban Joe Biden demokrata jelölt mellett dolgozott gyakornokként – jelentette a republikánusokhoz közel álló Fox televízió csütörtök este.
A Fehér Házat sem kerülte el a járvány: karanténba vonult Trump és felesége
Pozitív lett Donald Trump amerikai elnök és felesége, Melania koronavírustesztje. Ezt a politikus jelentette be pénteken Washingtonban, azt követően, hogy az egyik közeli tanácsadójának is pozitív lett a vírusvizsgálati eredménye.
Erdogan: Vízió nélküli és sekélyes szervezet az EU
Az EP a török–ciprusi–görög tengeri határkérdésről tárgyalt. A török államfő ankarai parlamenti nyitóbeszédében így előlegezte meg az EP ülését: „Minden válság, amelybe az unió belefolyt, csak nagyobb méreteket öltött.”























































































