Amerika, London, Párizs
6000 halott után Svédország rájött, hogy szigorítani kellene
A járványhelyzetet tinédzser hippiként kezelő Svédország közel 6000 koronavírusos haláleset után szigorított, és az ország lakóinak 70 százalékát érintő korlátozásokat vezetett be.
Christopher Ruddy: Trump mindenütt kampányolt, Biden a pincében bujkált
Az amerikai konzervatív Newsmax vezérigazgatója exkluzív interjút adott a HírTV-nek.
A terrortámadás miatt fokozott ellenőrzés várható a határokon
A német-osztrák határokon fokozottabban figyeli a rendőrség a gyanús eseteket.
Varga Judit: „A keresztény Európa újra vissza fogja nyerni a magabiztosságát!”
„Minden, az európai kultúra ellen elkövetett támadás közelebb hozza egymáshoz a gondoskodó embereket” – írta Twitter-üzenetében Varga Judit igazságügyi miniszter.
Két török MMA-harcos mentette a bécsi terrortámadás áldozatait
Mikail Özent és Recep Tayyip Gültekint hősként ünneplik, ugyanis a két fiatal török származású MMA-harcos a hétfői bécsi terrortámadás során egy nőt biztonságba helyezett, és egy rendőr életét is megmentette.
Már Európában is megjelent a keresztényellenesség
Keresztényellenes támadásokat hajtottak végre Európában iszlamisták és nyugati liberális anarchista mozgalmak – mondta az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár.
„Legyetek biztosak abban, kedves Sebastian, hogy mi mellettetek állunk”
„Teljes mellszélességgel állunk Ausztria polgárai mellett, az áldozatokért imádkozunk, a családtagjaiknak sok lelkierőt kívánunk!” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalára feltöltött videójában.
Bécsi terror: nem tudunk magyar érintettről
„Osztrák barátaink mellett állunk ezekben a nehéz órákban” – írta Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár a közösségi oldalán.
A kontinens összefogását sürgeti a terrorral szemben Szijjártó Péter
Osztrák barátaink mellett állunk, számíthatnak ránk – írta az esti bécsi merényletre reagálva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán.
Megerősítették: albán radikális iszlamista gyilkolt Bécsben
Egy Bécsben született és felnőtt albán származású iszlamista volt a hétfő esti terrortámadás során lelőtt támadó – állította Twitter-üzenetben Florian Klenk, a Falter című osztrák hetilap főszerkesztője, akinek értesüléseit röviddel ezelőtt Karl Nehemmer osztrák belügyminiszter is megerősítette.
Joe Biden tagadja, hogy köze lenne Hunter ügyeihez, de bizonyíték van rá, hogy hazudik
Kiszivárgott dokumentum támasztja alá, hogy Joe Biden igenis részese volt fia kérdéses kínai üzleti ügyeinek, sőt, asszisztált hozzájuk. De az eset nem ilyen egyszerű. A dokumentum alapján Kína amerikai befolyásának növeléséért is felelősségre vonható a demokrata elnökjelölt.
Amerikai elnökválasztás – két kisvárosban már ismertté váltak az eredmények
Az egyesült államokbeli New Hampshire két településén szerdára virradóra ismertté váltak az első elnökválasztási eredmények: az egyikben a hivatalban lévő elnök, Donald Trump, a másikban pedig demokrata párti kihívója, Joe Biden győzött.
Vérengzés Bécsben: ezt lehet tudni eddig – videókkal
Válogatás nélkül lőttek a bécsi belváros éttermeiben, kávézóiban üldögélő vendégekre azok az iszlamista terroristák, akik a hétfő este végrehajtott brutális támadás során három embert megöltek. Egyiküket a zsaruk likvidálták, de feltehetően szökésben is van veszélyes fegyveres támadó. A bécsi zsidó közösség egyelőre nem tudja, hogy zsinagógájuk is célpont volt-e, de a kegyhelyet zárva tartják, ahogy Bécsben az iskolákban is szünetet rendeltek el keddre.
Iszlamisták lövöldöztek az osztrák fővárosban – FRISS
Három ártatlan halálos áldozata van a hétfő esti bécsi merényletnek, két arra járó férfi és egy nő. A merénylő, akit a rendőrök lelőttek, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet szimpatizánsa volt – közölte reggeli sajtóértekezletén az osztrák belügyminiszter és a bécsi rendőrfőkapitány.
Franciaország hazaküldené a radikális iszlám bevándorlóit
Gérald Darmanin francia belügyminiszter Tunéziába és Algériába látogat, ahol a terrorizmus elleni küzdelemről és a radikalizált bevándorlók hazaküldésének részleteiről egyeztet.
Amikor egy arctetovált exbűnöző rapper is gerincesebb, mint Puzsér Róbert
Egyre-másra állnak ki nyíltan a konzervatív értékek és Donald Trump mellett a legifjabb generáció rapperei, pedig ők – ismerve a kiadók politikai beállítottságát – mindent elveszíthetnek. Olyan igazságokat mernek kimondani a rasszizmusról és a BLM-mozgalomról, amelyekkel kapcsolatban még az őket végletekig lenéző Puzsér Róbert is hozzásimult a ballib ideológiához.
Drámai a vírushelyzet Európában, Magyarország egyelőre helyt áll
A héten több ország is drasztikus intézkedéseket hozott, hogy kezelni tudják a koronavírus egyre inkább irányíthatatlan terjedését. A németek november másodikától egy hónapra lezárták az országot, a franciáknál szinte teljes karantént vezettek be, Belgiumban még az őszi szünetet is meghosszabbították, a szlovén kormány meghosszabbította az időszakos kijárási tilalomra vonatkozó szabályokat is, és az osztrákok sem hagyhatják el a lakóhelyüket este 8 és reggel 6 között.
Kritikus helyzet: már csak 106 üres ágy maradt Belgiumban az intenzíveken
Belgiumban vészesen fogynak az intenzív ellátást igénylő betegek számára fenntartott kórházi férőhelyek, 2000 ágyból már csak 106 maradt üresen. Az országban tovább emelkedik a koronavírusos fertőzöttek száma, a múlt héten 76 százalékkal nőtt a felvételek száma az egészségügyi intézményekbe – írta hétfőn a helyi sajtó.
USA: finisében az elnökválasztási kampány
A nyugati világ legfontosabb kampányának utolsó napjaiban járunk. A köztársaság rendszerszintű válságban van, és sokan a választástól remélnek megoldást. Mások arra számítanak, hogy a választás másnapján még súlyosabbá válik a helyzet. Egy biztos: november 3-án éjjel a világ szeme az Egyesült Államokra szegeződik. Lássuk, hogy áll most az elnöki székért folytatott verseny a célfotó előtt pár pillanattal!