Amerika, London, Párizs
A USPS csalja el a választást Bidennek
Amerika postaszolgálata komoly bajban lehet, ugyanis több dolgozója is a levélszavazatok visszadátumozásáról, tehát választási csalásról számolt be. Egy michigani postai dolgozó például egy telefonos interjúban azt nyilatkozta, hogy felsőbb utasításra kellett korábbi dátumot pecsételniük a levélszavazatokra, hogy azokat is bele lehessen számítani az eredményekbe.
Biden megelőzte Trumpot Georgia államban, ismét csak a levélszavazatokkal kezdtek nőni a számok
Joe Biden demokrata párti amerikai elnökjelölt megelőzte szavazatszámban az újraválasztásáért versenyző republikánus Donald Trumpot a billegő államnak számító Georgiában péntek reggelre – jelentették hírügynökségek.
Németországban is házkutatásokat tartottak a bécsi terrortámadás miatt
Házkutatásokat tartottak pénteken Németországban a hétfőn Bécsben elkövetett iszlamista merénylettel összefüggésben.
Egymilliárddal nő a kkv-k külpiacra jutási támogatásának keretösszege
Újabb egymilliárd forinttal megemelik a kis- és közepes vállalkozások külpiacra jutási támogatásának keretösszegét, amely így hárommilliárd forintra nő – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebookon.
Trump szerint egy sor zavarba ejtő szabálytalanság történt a választásokon
Ha a „jogszerű” voksokat számolják, akkor ő nyerte a választást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban csütörtök este tartott sajtótájékoztatóján.
Olaszország nem szabadul a migránsoktól: visszatérnek a kitoloncolt bevándorlók
Szigorították a Lampedusára érkező bevándorlók ellenőrzését, miután kiderült, hogy az Olaszországból kitoloncolt illegális bevándorlók ismét partot érnek a szigeten – közölték a belügyi hatóságok csütörtökön.
Magyarország is vörös lett Szlovénia nemzetközi járványlistáján
Szlovénia kormánya Magyarországot is a vörös kategóriába sorolta csütörtökön a nemzetközi koronavírus-listáján.
BREAKING | 29 államban 1,8 millióval több szavazót találtak, mint ahányan ott élnek
A Judicial Watch már október végén megkongatta a vészharangot: 353 megyét és 8 államot találtak, ahol több választónak engedélyezték a szavazást, mint ahányan ott élnek.
Átállásra szólította fel a fehérorosz ellenzék a hadsereget
Alakul a Fehérorosz Majdan. Bár az amerikai is, csak amiatt Kína tapsol.
WHO: A legvégsőkig nyitva kell tartanunk az iskolákat
Az egészségügyi világszervezet aggódik az európai helyzet miatt.
Irán felajánlotta, hogy szívesen visszaküld egy kicsit az „exportált” demokráciából Amerikába
A nap poénját az iráni kormánynak sikerült elsütnie: az elnökválasztásra reagálva felajánlották Amerikának, hogy szívesen visszaadnak egy kicsit a sok odaexportált demokráciából, mert láthatóan hiány van belőle Amerikában.
Szlovéniában az általános iskolák is digitális oktatásra állnak át
Szlovéniában hétfőtől az általános iskolák is digitális oktatásra állnak át – közölte a kormány csütörtöki sajtótájékoztatóján. A kabinet egy héttel meghosszabbította a koronavírus megfékezését szolgáló járványügyi intézkedéseket is.
Az megvan, hogy a tízmilliós Michiganben 8,13 millióan regisztráltak a választásra?
Csak hogy tisztázzuk, nem tízmillió választó, hanem tízmillió ember él az államban, gyerekestül, vendégmunkásostul, bigfoottal, tokkal, vonóval.
Trump perel: stábja 10 ezer olyan szavazót talált Nevadában, aki nem is ott lakik
Joe Biden egyelőre 7 ezer szavazattal vezet.
Már gyerekkorban megkezdik a liberális agymosást az amerikai iskolákban
A kereszténység, a hazaszeretet, valamint a család értékeit akarják aláásni.
A német elhárítás iszlamista merényletektől tart az országban
Félő, hogy a terroristák lemásolják a franciaországi vagy a bécsi támadásokat.
Joe Biden a több éve elhunyt fiaként mutatta be egyik lányunokáját – Videóval
Nem először hallhatunk a demokrata elnökjelölttől demenciára utaló kijelentéseket. A választás napján is igazolta szellemi alkalmatlanságát. Biden a családtagjait mutatta volna be a támogatóinak, amikor az egyik lányunokája nevét tévesztette össze az öt éve elhunyt fiáéval, Beau Bidenéval.
Bezárják az iskolákat és a vendéglátóhelyeket Montenegróban
A napi esetszámok növekedése miatt a montenegrói fővárosban, valamint a nagyobb városokban péntektől bezárják a vendéglátóhelyeket és az iskolákat, valamint betiltották a tömeges rendezvényeket – ismertette a podgoricai kormány legújabb rendelkezéseit a montenegrói közszolgálati televízió csütörtökön a honlapján.