Amerika, London, Párizs
Robert Fico is kiállt Magyarország és Lengyelország mellett
„Ez a két ország nagyon sikeres volt az uniós vitában” – mondta a volt szlovák kormányfő.
Ibiza-botrány: letartóztatták a feltételezett irányítót
Másfél évvel az úgynevezett Ibiza-videó nyilvánosságra hozatala után – amely az akkori osztrák kormánykoalíció bukásához vezetett – letartóztatták azt az osztrák férfit, aki a gyanú szerint háttérből szervezte, illetve irányította eseményeket. A letartóztatásról először az osztrák Kronen-Zeitung és Die Presse napilapok adtak hírt pénteken.
Nem kapkodnak a terrormerényletek pereivel Párizsban
A 2015. november 13-i 130 áldozatot követelő párizsi merényletsorozat pere 2021. szeptember 8-án fog elkezdődni és 2022 március végéig tart – közölte pénteken a párizsi terrorelhárítási ügyészség.
Törökországban ötödik napja rekordot dönt a halottak napi száma
Törökországban az elmúlt huszonnégy órában immár ötödik napja rekordszámú beteg vesztette életét a SARS-CoV-2 koronavírus okozta fertőzés szövődményeiben, ezúttal 226-an – közölte péntek este a török egészségügyi minisztérium.
Michael Moore szerint folyamatosan mészárolják a feketéket (és a barnákat) Amerikában
Az Oscar-díjas filmrendező és baloldali aktivista azt is mondta a heti podcastjában, hogy szerinte Donald Trump a valaha volt legrosszabb elnök. Mostani vendége pedig felszámolná az összes börtönt.
Fico: A szlovák kormány árulása ellenére magyarok és lengyelek győztek Brüsszelben
Ahelyett, hogy a szlovák kormány leült volna egyeztetni a visegrádi négyben lévő partnereivel a költségvetési vita kapcsán, inkább hátba szúrták a magyarokat és lengyeleket – minderről Robert Fico beszélt még csütörtökön.
Bidenné elzavarta az újságírókat amikor a Hunter Biden elleni nyomozásról kérdezték
Videófelvétel is készült amikor a demokrata Joe Biden feleségét a nevelt fia, Hunter Biden korrupciós ügyeit vizsgáló nyomozásról kérdezte egy újságíró, de a válasz helyett a biztonságiak kizavarták a tudósítókat a sajtónyilvános eseményről.
Orosz partnerekkel kezd vakcinakombinációs kutatásokba az AstraZeneca
Közös kutatásokat kezd a AstraZeneca az orosz Gamaleja Intézettel.
Merkel hamarosan zárlatot rendelhet el Németországban
Rekordot döntött az újonnan kiszűrt koronavírus-fertőzöttek és a járvány halálos áldozatainak napi száma Németországban a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) pénteki adatai szerint.
Folytatódik a percunami az amerikai választási csalás ügyében
17 állam és 106 republikánus képviselő csatlakozott a Texas (és Donald Trump) által indítványozott perhez, amely négy állam választási eredményeit vonná vissza arra hivatkozva, hogy választási csalás történt, így az eredmény nem fogadható el és nem érvényes. Ha a legfelsőbb bíróság nekik ad igazat, Biden kihirdetett győzelmét túl korán ünnepelték, és Trump megtarthatja pozícióját a következő négy évre.
Varga Judit: bebizonyosodott, hogy nem kicsinek, hanem magyarnak kell merni lenni
„Magyarország megőrizte a szuverenitását” – mondta a miniszter a Kossuth Rádiónak adott reggeli interjújában.
Félmillió fölé emelkedett a nyugat-balkáni fertőzöttek száma
Meghaladta a félmilliót a fertőzöttek száma a Nyugat-Balkánon, péntekig a 14,7 millió lakosú térség országaiban 503 838 koronavírus-fertőzöttet igazoltak.
Csaknem százéves amerikai tengeralattjáró roncsát találták meg Maryland állam partjai előtt
Feltehetőleg egy csaknem százéves amerikai tengeralattjáró roncsát találták meg Maryland állam partjai előtt – közölte a The Baltimore Sun című amerikai lap az Atlantic Wreck Salvage roncsmentő cégre hivatkozva.
Miről döntöttek még az uniós csúcson a magyar-lengyel ügyön kívül?
A lengyel-magyar vétó mellett azért másról is esett szó: szankciók, vakcina, Földközi-tenger.
Radioaktív kilengést észleltek egy finn atomerőműben
Emelkedett radioaktív szintet észleltek a nyugat-finnországi Olkiluoto-2 atomerőműben, ami miatt automatikusan leállt egy reaktor, de nem volt szivárgás és senki sem sérült meg.
Orbán: megküzdöttünk a jogainkért, visszautasítottuk mindazt, ami nem elfogadható nemzeteink számára
Megküzdöttünk a jogainkért, visszautasítottuk a zsarolást és mindazt, ami nem elfogadható nemzeteink számára, a vita ugyanis nem csak a jogállamisági mechanizmus körül folyt, tétje az Európai Unió jövője volt – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
Trump: Marokkó és Izrael normalizálja kapcsolatait
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön bejelentette: Marokkó és Izrael megállapodott a kapcsolataik rendezésében.
Alapvető jelentősége volt Magyarország magatartásának a csúcson elért sikerben
Alapvető jelentősége volt Magyarország matagartásának, a közös lengyel-magyar tárgyalási stratégiának abban, hogy minden jel szerint sikerrel végződtek az uniós költségvetési csomagról folytatott tárgyalások a brüsszeli csúcstalálkozón – jelentette ki csütörtökön Varsóban a lengyel külügyminiszter-helyettes.
Lengyel-magyar sikert hangsúlyoz Varga Judit
Az igazságügyi miniszter angol nyelvű Twitter-bejegyzésében a lengyel magyar barátság sikerének nevezte a Brüsszelben kivívott megállapodást.